2006. január 14-én (szombaton) délelőtt 10 órai kezdettel a magyar református külmisszió XXI. századi történetének jelentős eseménye kezdődött el. Ünnepélyes kibocsátó istentisztelet keretében megáldottuk és külmissziói szolgálatba küldtük dr. Keszi Krisztina orvos-misszionárius testvérünket. A Miskolc Tetemvári Deszka-templom megtelt az ország minden tájáról érkezőkkel, akiknek szívében a misszió eleven tüze lobogott. Krisztina anyagyülekezete vállalta magára a ritka alkalom házigazdai szerepét.
Sípos Alpár Szabolcs, a Molnár Mária Külmissziói Alapítvány kuratóriumának elnöke vezette a nap programját. A Magyarországi Református Egyház püspökei közül Csomós József igehirdetéssel, Bölcskei Gusztáv áldásmondással szolgált az ünneplő gyülekezet előtt. Egy különleges küldetés indulásának tanúi lehettünk. Az orvosnő beszámolt életútjáról. Elmondta, hogyan értette meg a Mindenható Isten elhívását. A Liebenzelli Misszió zambiai szolgálatát vetített képekről és filmről ismerhettük meg részletesen. A missziói fogadalomtétel után a gyülekezetek és keresztyén szervezetek képviselőinek áldásmondó köszöntései következtek.

A hívő ember küldetését megvilágító elmélyült igei tanítást is hallhattunk. Krisztina számára a testvéri közösség bátorítása és támogatása elengedhetetlen. Hiszen hazai háttér nélkül elképzelhetetlen a külmisszió. Krisztina eredetileg biblia-kutató szeretett volna lenni. Később a külmisszióra kapott elhívást, amelynek beteljesedésére a legnagyobb szelídséggel várt mostanáig. Személyes életútját, a földi társ és saját család nélkül eddig élt életet, a Mindenható Isten áldássá tette. A doktornő már hosszú ideje őrizte szívében az Úr ígéretét, amelyet a Római levél 15,16-ból értett meg: "hogy legyek Jézus Krisztus szolgái a pogányok között". Türelmesen és alázattal várta az alkalmas időt. Bekapcsolódott a Molnár Mária Külmissziói Alapítvány munkájába, és a missziói küldetés teljesítésére készült. Az elmúlt két évben folyamatosan és intenzíven előkészítő tanulmányokat folytatott. Nyolc hónapig Kanadában a misszióval, majd három hónapig Angliában a trópusi betegségekkel foglalkozott. Amerikában élő afrikaiak gyülekezetébe is elment, hogy megismerje a más kultúrájú keresztyének életét.
Február elején indul az afrikai Zambiába. Kiküldője a Liebenzelli Misszió magyarországi ága, a Molnár Mária Külmissziói Alapítvány. Nagyon nehéz körülmények várnak rá. Az átlagéletkor 35 év. Az országban jelentős a szegénység, a gazdasági és megélhetési nehézségek mindennaposak. A vidéki települések gyors ütemben néptelenednek el, a nagyvárosokba betelepedő emberek között folyamatosan növekszik a nyomor. Elterjedtek a trópusi fertőző betegségek, mindennapos az AIDS. Egyes becslések szerint a népesség közel fele HIV fertőzött. A küldetés a lehető legnagyobb kockázattal jár - az Úr Jézus Krisztus nélkül nekivágni lehetetlen.

Sötétben világító gyertyafény
Dr. Keszi Krisztina, orvos-misszionárius

Amikor születtem, nehéz idők jártak. Édesanyámnak mégis fontos volt, hogy engem Istenre bízzon. Ezért úgy döntött, megkereszteltet. Ezzel azt kockáztatta, hogy az akkor már hattagú család esetleg kenyérkereset nélkül marad. Nagyon mélyen megmaradt a szívében az a keresztelés, és sokszor elmesélte nekünk gyermekkorunkban. Akkor abban a templomban nem volt ünneplő gyülekezet. Abban a templomban senki nem volt, csak a lelkész, édesanyám és én. Anyukám azt várta, hogy a lelkész a fejemre önti a vizet, megmondja a nevemet és ezzel el is lesz intézve. De az a lelkész hűséges volt, és egyáltalán nem zavarta az üres templom. Szabályos keresztelési igehirdetést végzett, és jó dolgot kért nekem Istentől. Azt, hogy miként a gyertyák fénye megvilágítja az elsötétített templomot, legyen az életem világító élet. Áldjon meg Isten ilyen élettel. Legyen az életem sötétben élők számára világító gyertyafény. Ma a technika világában a gyertya fénye milyen kicsi fény. És valóban, a gyertya fénye nagyon gyenge fény, de áldott fény ott, ahol sötétben élnek. Nem akarok több lenni, csak amennyit Isten gondolt el az életem felől. Sötétben élőknek világító gyertyafény. Ámen.

"hogy legyek Jézus Krisztus szolgája a pogányok között"
Dr. Keszi Krisztina Zambiába induló orvos-misszionárius életútja

Kanadában megkérdezték tőlem, hogyan döntöttem el, hogy a külmisszióba megyek. Csak azt mondhattam, nem én döntöttem el, hanem Isten, és amikor megértettem igent mondtam rá.
Hogyan is kezdődött? Sokgyermekes, vallásos családban nőttem fel. Hálás vagyok, mert édesanyámtól már gyermekként hallhattam az élő Istenről, bibliai történetekről. Arról, hogy Isten szeret és gondot visel rám. Ő hű, rá lehet építeni. Kicsi gyermekként megtanulhattam a szülői házban: lehet az árral szemben úszni és vállalni a hitünket akkor is, ha annak ára van. Akkor még csak a gondviselő Istent ismertem, Jézus Krisztussal még nem tudtam mit kezdeni.
Már orvosként dolgoztam, amikor barátnőm bizonyságtételéből hallottam Jézus Krisztusról, a bűnbocsánatról. Éppen akkor, amikor Isten Lelke már munkálkodott a szívemben és láttam egy bűnömet. Egy bűnömet láttam! De tudtam, ha meghalnék, akkor elkárhozom - Isten igaz ítélete szerint. Eljutottam egy csendeshétre és megérthettem, nem kell meghalnom, nem kell elkárhoznom, mert valaki helyettem és értem már meghalt. Azon a héten értettem meg azt, hogy a dicsőséges és hatalmas Isten Fia halt meg helyettem és értem - bűneim miatt. Igen, életemben először fölragyogott a Golgota keresztje: Jézus Krisztus mindent elveszített értem, meghalt az irántam való szeretetért. És ez teljesen megfordította az életemet. Elveszett bűnösként mentem oda, de megkegyelmezett bűnösként jöttem el onnan, mint új életet nyert ember, mint Isten gyermeke. Jézus Krisztus személyes Megváltómmá és Urammá lett.
Nem sokkal később Isten szeretete olyan mélyen ragyogott fel újra előttem, hogy a következő imádságot mondtam el: Úr Jézus Krisztus, itt az életem, azt tehetsz vele, amit akarsz. Az Istent, aki így szeret minket, én is szeretni és szolgálni akarom egész életemben. Uram, az életem a tiéd. Azt tehetsz vele, amit akarsz, azt engedsz meg, amit akarsz, azt veszel ki belőle, amit jónak látsz. Úr Jézus, nekem mostantól nincs feltételem.
Isten komolyan vette imádságomat. Nem sokkal ezután a Máté 19-ben olvastam: "és vannak, akik nemzőképtelennek születtek, és vannak, akik önmagukat teszik nemzőképtelenné a mennyek országáért" és utána a Róma 15,16-ban: "hogy legyek Jézus Krisztus szolgája a pogányok között". Nagyon jól tudtam, hogy Isten mit kér és mit vár tőlem. Ez 17 évvel ezelőtt történt. Igen ám - megértettem, hogy Isten a külmisszióba szánja az életemet és ezt az utat földi társ és család nélkül gondolta el - de Magyarországon nem volt ilyen lehetőség, mert a szocializmusban, '45 után a szervezeti keretek megszűntek. Természetes, hogy kétségek támadtak szívemben. Az Úr Jézus Krisztushoz fordultam: Jól értettem? Tényleg a külmisszióba szánod az életemet? Nem inkább a cigánymisszióba, vagy a belmisszióba? Van itt éppen elég pogány. Ekkor az 1Mózes 12-ből a következőt olvastam: "Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából arra a földre, amelyet én mutatok neked."
A bizonyosságot tovább mélyítette a szívemben, amikor szólt az én Uram, kezdjek el imádkozni azokért, akik közé küldeni akar. Néhány évvel később újságból értesültem, hazánkban megalakult a Liebenzelli Misszió magyarországi ága. Nagyon érdekes, anélkül, hogy szóltam vagy jelentkeztem volna, meghívtak legyek a külmissziói kuratórium tagja. Isten úgy terelgette az éltemet, hogy rálátásom lett a világmisszióra. Ott voltam a tűz közelében és éveken keresztül mégsem szólhattam saját elhívásomról. Akárhányszor kérdeztem az Úr Jézust, hogy mit tegyek, lépjek-e, mindig ilyen válaszokat kaptam: "Hagyd az Úrra a te utadat és bízzál benne, mert Ő munkálkodik." "Nem késik el az ígérettel az Úr." Vártam tovább. Aztán idős édesanyám halála után egy évvel szólt az Úr, hogy eljött az indulás ideje. Akkor bizonyságot tettem, és hivatalosan is elkezdődött felkészülésem. Ennek első lépéseként tavaly előtt Kanadában tanultam. Torontó multikulturális város, a világ szinte minden nemzetisége megtalálható benne, és ezért kiválóan alkalmas a misszionárius jelöltek fölkészítésére. A Torontó melletti Moffatban van a Liebenzelli Misszió kanadai ágának központja. Itt elsősorban angol nyelvet tanultunk, hiszen ez a misszió hivatalos nyelve. Ezen keresztül a többi miszsionáriussal is tudunk beszélni és kapcsolatot tartani. Tanfolyamot tartottak arról, hogyan lehet megtanulni egy idegen nyelvet, ha annak nincs írásbelisége. A legfontosabb az idegen kultúrára való fölkészülés. Ennél először Istennel való kapcsolatunk kerül mérlegre. Hiszen az Úr Jézussal való közösség szorossága, meghittsége, mélysége döntően meghatározza az egész keresztyén életvitelt és szolgálatot. Ha a szolgálatot áthatja az Isten iránti szeretet és tisztelet, akkor az szeretettel és tisztelettel fog bánni a másik emberrel, akit szeretne Jézus Krisztushoz vezetni. Ott értettem meg többek között azt, hogy az embernek nem a kultúrájából kell megtérni, hanem a bűnéből. Persze minden olyan bűnből, ami sokszor rátelepszik a kultúrára. A bűnből, az Istentől független életből, mindabból a tradícióból, varázslásból, hagyományból, kell megtérni, ami az Isten Igéjének a mérlegén nem áll meg. Kanadában Isten még tovább mélyítette azt, hogy mindig mindent a Szentírás alapján vizsgáljak meg. Vajon idegen lelkiséget hordoz-e, vagy egyszerűen a másfajta kulturális háttérből eredő kifejezésmód?
Tavaly Angliába utaztam. A Liverpooli Egyetem egyik részlege kimondottan trópusi betegségre szakosodott. A világ minden tájáról érkeznek ide diákok. A különleges betegségek alapos megismerése mellett azt is meg kellett értenünk, hogyan terjednek a betegségek, ezért vektorbiológiát és parazitológiát is tanultunk. Foglalkoztunk közegészségüggyel, ami nagyon fontos a betegségek megelőzésében. Európai fülnek ez egy kicsit furcsán hangzik, de aki trópusi körülmények között szeretne szolgálni, annak elengedhetetlen. Az elméleti oktatás mellett gyakorlati fölkészítést is kaptunk. Nemcsak laboratóriumban - ahol lehetett malária - és mindenféle kenetet nézegetni - eltöltött óráink, hanem nagyon jó gyakorlati problémamegoldó jellegű szemináriumaink is voltak. Példát mondok: két törzs háborúzik és a menekülttábort nekem kell felállítani. Mire figyelek? Hogyan döntök? Hogyan intézkedem, hogy megelőzzem a járvány kitörését? Vagy egy másik példa: vírusos és vérzéses lázas betegséget észlelek, mint amilyen az ebola. Mit teszek ilyenkor? Hogyan intézkedem? Kiket értesítek? A hivatalos közegészségügyi szerveket, az egészségügyi minisztert, a WHO-t? Hogyan különítem el (izolálom) rögtön a beteget? Ilyen jellegű gyakorlati felkészítést is kaptunk. Hálás a szívem a tanultakért. Szeretném megköszönni mindazt a szeretetet, bátorítást, támogatást, ami lehetővé tette külföldi tanulmányútjaimat. Tényleg alapos és nagyon jó felkészülést kaptam a trópusi munkához.
Ezek most már mögöttem vannak. Ami előttem van, az Afrika. A fekete földrész, amit Isten mutatott nekem. Nem egy civilizált helyre kell mennem, hanem Zambiában, egy kis rendelőben, a Mungwi klinikán fogok dolgozni. De feladatom lesz a kicsi falvak népével való kapcsolattartás is, mert Isten az egyszerű, szegény embereket helyezte a szívemre. Ehhez meg kell tanulnom a bemba nyelvjárást, amit ők beszélnek. Zambiai orvosi vizsgáim után nyelviskolába megyek, és kapcsolatot teremtek az ottani emberekkel, hogy testi nyomorúságukat enyhítsem. De lelki támogatást is szeretnék nyújtani. Szeretném elmondani nekik azt, amit életemnek egy pontján én is világosan megértettem, hogy: Isten szeret téged is, és hazavár. Az atyai ház üresebb nélküled. Az Atya szíve vágyódik utánad. Jöhetsz úgy, ahogy vagy. Nem kell megváltoznod, mert Jézus Krisztus mindent elvégezett. Jézus Krisztus mindent elrendezett helyetted, hogy te élj.