máriamagdolna írta:
kavics írta:
Kedves MM!
A szeretet érzelem is (mert ennél is több, cselekedet), én ezt így gondolom és így szeretném élni.
Istennek miért ne lehetnének érzései?
Ezt nem értem és azt sem, hogy miért kellene felül emelkednie az érzésein. Azt gondolom, hogy Ő minden esetben pont úgy érez, ahogyan abban az esetben érezni kell. Ebben is tökéletes, nem úgy mint egy buddhista, vagy egy igaz szívű keresztyén ember.
Ha az embert bűnben látja, akkor miért ne haragudhatna?
Ha az embert jót cselekedve látja, miért ne örülhetne?
Azt elfogadom, hogy Isten több esetben is bizonyságát tette annak, hogy nem engedi haragját korlátlanul az emberre. Képes saját haragját korlátozni.
De ez nem azt jelenti, hogy ne haragudna, vagy haragudhatna!
Kegyelmes az Isten!
Elfogadom,hogy így gondolod.
A Szeretet azt gondolom különleges érzelem,az azonosságérzés maga,Az Érzés,így az Istennel és az egész világgal meglévő Egység kifejeződése,érzése,tudása,ezért kívül esik a bűnösség körén.Mikor szeretünk,közelebb vagyunk Istenhez,mint a bűnhöz sztem, negatív érzelmek esetén meg inkább a bűnhöz érzem magam közelebb,de ez csak saját (meg)érzés.
Nem baj,hogy másképp látjuk, a különbségek nyilván abból fakadnak,hogy én nem tudom (és nem is akarom) ennyire antropomorfizálni az Istent.Nekem elég az róla,hogy a bűnön kívül helyezkedik el,és Szeretettel és önmagam kiüresítésével (egóm meghaladásával) jutok el hozzá.A többit majd egyszer remélem meglátjuk mindketten.
Kedves MM!
Teljesen egyetértek veled, hogy az érzelmekkel kapcsolatban nem szabad Istent az emberekhez hasonlónak tekintenünk, és a saját érzéseinkből kiindulni, amikor megpróbáljuk megérteni Őt. Ezt a Biblia is így írja, és szerény tapasztalataim is ezt mutatják.
Az ember szeretete feltételhez kötött, általában azokat szeretjük, akik jók hozzánk (a többieket meg azért nem annyira...), és relatív, mert valahogy kapcsolódnia kell hozzánk annak, akit szeretünk, pl. családtag, barát, kedves ismerős. Elkötelezett keresztény embereknek is gondot okozhatnak azok a kérdések, hogy hogyan szerethetnénk azokat, akik ártanak nekünk, vagy akiket egyszerűen nem ismerünk. Akkor mit is szeressünk rajta? Persze könnyű mondani, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat: akkor, ha mondjuk nyerek a lottón, örülök, és ha a szomszédom nyer a lottón, vagy egy postás Hódmezővásárhelyen, akkor is ugyanannyira örülök
Az ember soha nem szeretheti annyira a többieket, amennyire kellene, de annyira sem, amennyire tudná: hányszor fordulunk el szándékosan olyasvalakitől, akinek szüksége lenne a szeretetünkre, és hányszor bántjuk azt, aki ezt nem érdemelte tőlünk?!
A haragról ugyanezeket el lehetne mondani: arra haragszunk, aki árt nekünk vagy a szeretteinknek, vagy arra, aki egyáltalán nem ártott nekünk, csak mi ezt gondoljuk (ismeretlenekre, akik soha nem ártottak nekünk, miért is haragudnánk?), kiakadunk, felmegy a vérnyomásunk, aztán az ember vérmérséklettől függően veszekedni, verekedni, stb. kezd...
Az ember érzelmei hullámzanak, néha irracionálisan, igazságtalanul, és valóban, ahogy írod, akár a pozitív érzelmek is megakadályozhatják, hogy Istenre tudjon figyelni.
Szerintem Péter sem erre gondolt, amikor Isten szeretetéről és haragjáról írt.
Isten szeretete abszolút és feltétel nélküli. Isten maga a Szeretet. Sokan leírták már, hogy Isten mennyire szereti az embert, minden embert, akkor is, amikor az éppen nem "azonosul" vele. De a kedvedért úgy is fogalmazhatunk, hogy Istennek az ember valamiért iszonyúan fontos. Nekem erről mindig az jut eszembe, amit Jézus mondott a tanítványainak: a hajatok szálai is számon vannak tartva.
A Biblia erre az isteni szeretetre külön szót használ, nem összekeverendő az emberek érzelmeivel. A saját, pozitív érzelmeink ehhez képest szánalmas próbálkozások
Az emberi szeretetet nem lehet "felfejleszteni" addig, hogy istenivé váljon. Ezért nem működnek az olyan eszmék, amelyek a szeretet elcsépelt szlogenjéről próbálnak még egy bőrt lehúzni, anélkül, hogy a valódi Szeretetet ismernék. (Legyünk őszinték, akkor sem, ha ezeket a hirdetőik kereszténységnek nevezik.)
Isten haragjáról is rengeteget olvashatunk a Bibliában, erre is írhatnék neked idézeteket. Isten haragja is abszolút, ha szabadjára engedi, akkor senki és semmi nem állhat meg vele szemben. Itt nem csak távolmaradásról van szó: számtalanszor olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten elpusztítja, amire megharagszik, embert, várost, népet, stb. De nem azért, mert éppen "eluralkodtak rajta az érzelmei", hanem mert - következetesen és igazságosan - elpusztítja azt, ami vagy aki az útjában áll.
Az, hogy Isten "gyűlöli" a bűnt az emberben, nem azzal a következménnyel jár, hogy távolmarad tőle, épp ellenkezőleg. A végtelen hatalmú Isten látja, hogy az ember bűnös, ezért teljes haragjával lesújt, és olyat tesz vele, amit felfogni is nehéz: megmenti őt és elpusztítja a bűneit. Jézus nem megvédett minket ettől a haragtól, hanem Ő adott rá lehetőséget, hogy utat elgedjünk ennek a "haragnak" a lelkünkben. Vagy, ha valaki ennek ellenére ragaszkodik a bűneihez, akkor Isten tényleg távolmarad tőle, és végül a bűneivel együtt maga is elpusztul.
Ilyen értelemben valóban nem pontos Isten "érzelmeire" a saját érzelmeinkre használt szavakat alkalmazni. Szóval, aki pontosabban meg tudja nevezni a Megnevezhetetlent, feltétlenül írjon.