Evilág fejedelme mindig résen van. A keresztyének nem annyira. Sokszor keveredik életében, felfogásában, gondolkodásában az isteni (elvi) odaszánás a testies, a megtéretlen állapotú (gyakorlati) kivitelezéssel.

Beszélgessünk, soroljunk ilyen fogalmakat, eseteket!

Az egyik ilyen az a világias gondolkozás, ami azzal a szólással jellemezhető: Kis befektetés, nagy haszon. A gyakorlati megnyilvánulása, amikor keresztyének(?) azt a kérdést feszegetik: Meddig lehet elmenni, mit lehet még megtenni, hogy még éppen-hogy benne maradhassak a HÍVŐ-knek mondott "kupacban".

Örömmel olvastam a baptista áhítatoskönyv tegnapi sorait, mert szívemből szóltak:

Legyen a hívő embertől mindig nagyon távol ez a gondolat: "még belefér?" Hiszen abban a pillanatban, amikor azt kezdenénk mérlegelni, mi az, amit még megengedhetünk magunknak, eltévesztettük az utat. ímert nem a megszentelődés után kérdezünk, hanem azt keressük, mi az a ránc, mi az a folt, ami még elnézhető menyegzős ruhánkon. Ezzel a határkereséssel pedig már meg is sértettük a határt! Ez már nem fér bele!

Igen, korábban több helyütt is azt képviseltem: amikor ez a kérdés, ez a határkeresés kezd foglalkoztatni, máris hátat fordítottunk az Úrnak.
Bátran behelyettesíthető, divattal, szórakozással, másféle eszmék utáni kutakodás.

Életünk során, a mindennapjainkban kerülünk, kerülhetünk "nem szeretem" szituációba. Nemcsak kellemetlenségek érhetnek, de igazságtalanságok, sőt tragédiák is.
Felvetődhet bennünk ilyenkor a reflexszerű kérdés: "Elhagyott az Isten? Miért engedte megtörténni?

Ha tudjuk (mert Isten gyermekének ebben biztosnak kell lennie), hogy minden dolog vagy közvetlenül Istentől jön, vagy az Ő megengedő akarata miatt ér bennünket.

Ekkor a teendő: megvizsgálni; van-e valami hiányosságom, bűnöm, amire figyelmeztetni szeretne így az Úr, az Ő fegyelmező-fenyítő kezével. Ha "a teszt pozitív", megalázva magunkat, bocsánatáért kell folyamodni.

Ha úgy tűnik, minden rendben a kapcsolatunkkal, akkor is érhetnek negatív vagy akár tragikus események. (Gondoljunk csak Jób történetére!)

Rajtunk áll, mi döntjük el, hogy mindezek kísértésekké lesznek vagy hitpróbává válnak.
Az első esetben panaszkodunk, sőt lázadunk -> "jópontokat" szerezve Sátánnál.
A másik esetben viszont gyermeki bizalommal hálát adunk Istennek (hiszen Ő mindent javunkra kíván fordítani). Ez által, az Ő erejével kiálltuk a próbát, hitünk erősödött..

Kedves Figyelő testvérem

Így nem sokan fonak bele írni.

Csak legfeljebb helyeslően egyet értve veled.
Hát én is ezt teszem.
De bevallom jó olvasni.

Tegnap este meglátogattuk azt a testvérünket, akiről az egyik topicban említettem, h. kamionnal ütköztek, ő túlélte könnyebb sérülésekkel,/nem ő volt a sofőr/, de a mellette ülő nő életét vesztette a baleset során.
Elmondta, h. napokkal a baleset után nagyon vívódott, aztán felhívta az egyik testvért,s kérte, imádkozzanak, h. újra hallhassa az Úr hangját, mert úgy tűnt,mintha örökre eltávolodott volna. Aztán feltárultak előttük dolgok, mit, hogyan, másként kell tennie, h. ebben az "újra visszakapott" életben valóban az Úrnak szánt,szolgáló legyen az élete.

Fentebbi gondolataim igazolására hadd álljon itt Carl Eichhorn két elmélkedése:

NOVEMBER 3.

A próbák szüksége (I.)

Az Úr, a te Istened próbált meg téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben.
(5 Mózes 8, 2)

„Az Isten senkit sem kísért" - mondja Jakab apostol. Ellentmondása ez a fenti Igének? Semmi esetre sem! A kísértésnek kettõs értelme van a Szentírásban. Jelentheti ez a szó a gonosz, bûnös csábítást, de jelölheti a próbát is, amelyben megmutatkozik, hogy az ember szilárd-e Istenhez való viszonyában vagy sem. Isten soha nem vet a lélekbe gonosz szikrát; ilyen értelemben nem kísért meg soha senkit. De küld mindenféle próbát, hogy az övéi megtisztuljanak és kipróbált voltuk nyilvánvaló legyen.

A próbák által nyilvánvaló lesz a világ rejtett szeretete és az önszeretet, a titkos bûnökre való hajlam. Azért akarja ezt az Úr, hogy így ezek a dolgok mély bûnbánatban oldódjanak ki belõlünk és a szívünk megtisztuljon. A szmirnai keresztyénekre tíz napig tartó nyomorúságot küldött, hogy „kipróbálja" õket (Jel 2, 10). Isten az ilyen kísértésekre még a Sátánt is felhasználja, mint ezt Jób könyvébõl látjuk. Az apostolok is belekerültek a Sátán rostájába: a Sátán „kikérte" õket. Az ördög kétségbe von mindent, ami jó; nem hitt az apostolok hûségében és hitük valódiságában sem. Azt várta, hogy a rostálásnál majd mindenestõl kihullanak, mint a polyva. Péter szégyenült meg legmélyebben, aki elõzõleg a legjobban bízott magában, de még õ sem hullott ki teljesen. Kitûnt, hogy még sok a polyva benne, de mégsem volt mindenestül az.

Isten azt akarja, hogy a rejtett hiba nyilvánvaló legyen. Nem akarja, hogy a hûtlen hívõk elvesszenek, ezért felrázza õket. A Sátán el akarja pusztítani az igazat. Nem Isten ingerel a gonosz kívánságra, ezt a kísértõ teszi. Isten soha nem állít csapdákat, nem ébreszt bûnös vágyat és nem szítja fel a gõgöt. Sokan Istenre hárítják bukásuk okát, mintha Õ hozta volna õket abba a helyzetbe.Ez nagy tévedés! Az igazság az, hogy én a magam bûne miatt buktam el.

A próbákban derül ki, mi van a szívben. Az apostolokban még sok volt az emberfélelem és kishitûség. Izrael népében a különféle próbák alatt - a pusztai vándorlás közben - még sok elégedetlenség, zúgolódás és engedetlenség volt. Isten tudja, mennyi salak, tisztátalanság rejlik még bennünk. Ezt akarja Õ nyilvánvalóvá tenni, hogy ezáltal mindig újabb bûnbánatra és megalázkodásra késztessen.


NOVEMBER 4.

A próbák szüksége (II.)

Az Úr, a ti Istenetek kísért meg titeket, hogy megtudja, szeretitek-e Õt teljes szívetekbõl és teljes lelketekbõl.
(5 Mózes 13, 3)

Ezért állít bele minket Isten a gonosz világba, amely nem akar róla tudni és a mulandóban, a hiábavalóban keresi örömét, javait és tisztességét. Ha Isten gyermekei mindig csak egymással érintkeznek, csak egymást hordozzák és segítik, könnyen túlértékelik magukat és a valódi szeretetet összetévesztik a szeretet érzésével. Ha azután kikerülnek a rideg világba, úgy járnak, mint az üvegházi növények a zord levegõn: lecsüggesztik fejüket.

Ha igazságtalanság vesz körül, ki kell tûnjön, hogy az istenfélelem erõsebb bennünk minden másnál. Némelykor még azok is, akik Isten gyermekei közé számítják magukat, meg vannak mételyezve a kapzsisággal. Ha mindenki uzsoraárat kér, õk sem elégednek meg kevesebbel. Milyen sok fiatal lelket elsodort már Jézus és az Atya szeretetétõl a világ öröme, a mindenáron való férjhezmenés vagy nõsülés vágya, és sok más, ami a szemet és fület gyönyörködteti. Beigazolódott, hogy nem szerették az Urat teljes szívbõl és teljes lélekbõl. Démás nem állta ki a próbát, pedig szoros kapcsolatban volt Pállal. Amikor az apostol sorsában veszélyes fordulat állt be, elhagyta õt, újra megszerette a világot. Sámuel is kiállta a próbát. Éli istentelen és kicsapongó fiai mellett is szilárdan ragaszkodott az Úrhoz és nem hajlott el sem emberfélelembõl, sem hamis tapintatból az engedelmesség útjától.

Különösen veszteségben és nyomorúságokban mutatkozik meg, milyen erõs az Úr iránt való szeretetünk. Isten gyermekeinek úgy kell megtisztulniok, mint az aranynak a tûzben. Ki kell tûnjön, hogy Istenhez, vagy ajándékaihoz ragaszkodnak-e jobban? Az igazi szeretet így szól: Ha az Úr az enyém, nem érdekel engem semmi, sem égen, sem földön. „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kõsziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindõrökké" (Zsolt 73, 26). - Aki súlyos veszteségek, kemény csapások és csalódások súlya alatt megkeseredik és titokban vagy hangosan zúgolódik Isten ellen, az azt bizonyítja, hogy még nem áll helyes viszonyban Istennel és szíve inkább emberekhez és dolgokhoz ragaszkodik, mint õhozzá. Csak ha megtörjük magunkban ezt a teremtmény-szeretetet, jutunk elõbbre s válik tisztábbá és teljesebbé szeretetünk.

Dr. Kiss Ferenc: "ti vagytok a föld sója" című könyvéből:

Egy idősebb nőterstvér az előszobájában azt mondta:
Látom maga nagyon szenved!
Igaz-feleltem.
No, azt mondja az Úr, a tűzön túl várlak téged!

A magunk tüzei is égnek , amiben meg kell tisztulnunk!

" Azért jöttem hogy tüzet hozzak a Földre, és mit akartok , ha már meggyulladt."
Szeretettel Tamás

Az is Sátán átverései közé tartozik, mikor azt próbálja elhitetni: nem kell annyira komolyan venni a keresztyénséget, nem szükséges a fanatizmus, elég csak józanul, hiszen a Földön járunk, nem a Mennyben.

Nos, Krisztus nem valamennyire halt meg értünk, hanem teljesen. Ha nem követem az Urat egészen, akkor sehogy sem követem. Az első parancs sem véletlenül szól "teljesenről egészenről, minden erőről.

Nagy veszély, ha másokhoz méregetjük magunkat. Ilyenkor az a cél, hogy magunknál gyatrább valakivel nyugtassuk, pontosabban altassuk lelkiismeretünket. A keresztyénség krisztusiasságot jelent. Tehát a mérce nem egy másik ember, hanem Jézus.

MAJDNEM, MINTHA - ezek a becsapó útmutatók. A délibáb is olyan mintha valóság lenne. Ha elfogy a távolság, kiderül a becspottság.
A balga szüzek is majdnem bejutottak a menyegzőre, hisz ott voltak a küszöbön - mégis lemaradtak, elkárhoztak.
S ha a bűn az, ami elválaszt bennünket Istentől, sez a bűn a halál tengere, az élet pedig a tengerszint feletti éltető oxigén, levegő, akkor olyan mindegy, hogy 349 méter mélyen fulladok meg (=egyáltalán nem törődöm Istennel), vagy csak tíz cm-re a felszíntől, már majdnem megmenekülve (= "ez még belefér" mentalitással kétfelé sántikálva, nem teljes átadással).

[quote="figyelő"] minden dolog vagy közvetlenül Istentől jön, vagy az Ő megengedő akarata miatt ér bennünket.

gyermeki bizalommal hálát adunk Istennek (hiszen Ő mindent javunkra kíván fordítani). [/quote

Szia!

Huhh...,szerintem nagyon nehéz "gyereknek" lenni. Nem tudom, én néha jobban örülnék, ha Isten akarata ellenére történnének velem rossz dolgok,mert akkor legalább úgy érezném, van érteleme segítséget kérni tőle. De nem tudom, ha ő akarja a rosszat az életemben..., szóval pl: én ezért nem bírok tőle segítséget kérni. Ha az ő akarata valami rossz, akkor az úgyse szűnik meg, a panaszra meg nem biztos, hogy kíváncsi ...Á, mindegy, inkább nem megyek bele, mert nem is értem már az egészet legtöbbször. Majd inkább akkor írok, mikor valami értelemes az eszembe jut, mert nem leszek rosszkedvű. Nyugodtan OFF-old, mert nem ide illik.

Közben eszembe jutott, hogy miért van mégis értelme kérni .Valami ilyesmi van a Bibliában:"Kérjetek, és megadatik néktek..", vagy hasonló. hát szóval, Isten valamiért fontosnak tartja, hogy kérjünk ezek szerint, akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi Isten akarata? Nem értem, hogy miért mondja ezt, ha végülis az lesz, amit Ő akar. Vagy már csak akkor, kérjünk, ha már tudjuk, mit kell kérnünk, mert már tudjuk, mit akar Isten? Na, jó, nem ragozom többet, mert beletörik lassan az agyam .

Miért tartja fontosnak Isten, hogy kérjünk?(ha fontosnak tartja, de
szerintem igen, mert akkor miért mondaná ezt). Csak ezt szeretném kérdezni valamelyikőtöktől. (De, ha nem ide illik a kérdés, majd törlöm).

Üdv:Emilien

Kedves Emilien magam is végig mentem ezeken a kérdéseken amiket felvetettél.
Nekem ebben a Jób könyve sokat seített, nem az eleje, hanem amikor a legnagyobb próbákban van Jób, és a barátai, később a fiatalabb ember szól.
A fiatal ember beszéde tette bennem helyre ezeket a dolgokat.
Mondom helyre tette, de ez nem igaz így, mert ismét és ismét helyre kell ezt tenni.
Szóval azt tapasztaltam, hogy a próbák nehezülésekor ismét és ismét felmerülnek a te kérdéseid, de akkor már van mihez visszanyúlni.
Nem tudom kaptál e választ, vagy még próbálkozzam
Magda aki szeret

Kedves Emilien!

Miért tartja Isten fontosnak kérésünket?
Hogy láttassa velünk: vajon nekünk fontos-e, van-e bizalmunk, kitartásunk.

A másik kérdés:

PRÓBA VAGY KÍSÉRTÉS?

Nézzük, mit mond ma erre Carl Eichhorn

NOVEMBER 5.

Erõnkhöz mért próbák

Csak emberi kísértés esett rajtatok; de hû az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sõt a kísértéssel együtt a menekvést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.
(1 Kor 10, 13)

Emberi kísértés az, ami nem haladja túl az ember erejét. Senki nem mondhatja: „El kellett buknom, a kísértés túl nagy volt; nem tehettem mást, engedtem neki; meghaladta ellenálló képességemet." Isten megadja a kimenetelt a kísértésbõl úgy, hogy kibírjuk. Nehéz próbákat küld, ezekre néha elvetemült embereket is felhasznál, sõt magát a gonoszt is, de a mértéket és a határt Õ szabja meg. Nem engedi, hogy a kísértés a végtelenségig tartson. Nem engedi, hogy megrekedjünk és elvesszünk a kísértésben, mert Õ hû. Õ hívott ki és fogadott el, ezért nem ejt el minket többé. Drága ígéreteket adott nekünk és hû marad szavához. „Ha vízen mégy át, én veled vagyok és ha folyókon, azok el nem borítanak; ha tûzben jársz, nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged." - „Ne félj, mert én veled vagyok!"

Ha a kísértésbõl szomorú bukás lesz, ez kizárólag a mi számlánkat terheli. „Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!" Elbizakodottság, önbizalom, magabiztosság, hamis bizonyosság bukásra vezet. Aki tehetetlenségének a tudatában van és egészen a kegyelemre hagyatkozik, Jézusba kapaszkodik és Isten nagy ígéreteire támaszkodik, az nem esik el. Aki a jó napokban hû Jézushoz, azt Õ nem hagyja elveszni a „gonosz" napon (Jel 3, 10). A fiatal hívõk vállaira nem helyez elhordozhatatlan, az érettkorúaknak való terhet. A hit ereje szerint nõ a próba mértéke. A kezdõkkel lassú léptekkel halad, azután nõ a tempó. Gyakran egyik próba a másikat éri, de mindig jön közbe szünet is.

Még soha senki nem állt ki olyan kísértést, mint az Embernek Fia. Negyven nap és negyven éjjel kísértette Õt a Sátán. Emberfeletti volt az és a teljes kimerültségig tartott. De azután megnyílt az ég és angyalok szolgáltak neki. Utoljára jött a legnehezebb próba: a kereszten való szenvedés. Nemcsak a teste gyötrõdött és szenvedett a szomjúságtól, hanem lelke is az Istentõl való elhagyatottság kimondhatatlan fájdalmától. De minden percnyi pontossággal elõ volt készítve, és amikor elvégeztetett a munka, jött a szabadulás pillanata. Isten egy perccel sem hagyja tovább gyermekeit a tüzes kemencében, mint szükséges.

Remélem segíthettem!

Próba nélkül nincs helytállás

Boldog ember az, aki a kísértésben megáll.
(Jakab 1, 12)

Az apostol boldognak mondja azt, akit a lelki tusakodás nem tesz erõtelenné és nem buktat el. Ne sajnálkozz azon a testvéren, akire nehézségek zúdulnak. Ellenkezõleg, tartsd boldognak, ha kitart. Ha valaki megáll a kísértésben, elõrehalad a dicsõség felé. Aki helyes kapcsolatban van az Úrral, az a legsúlyosabb helyzetben sem kételkedik benne, nem inog meg szeretetében. A veszély abban rejlik, ha az ember, bár a kegyelem a mélységek fölött hordozza, a maga hitét erõsnek tartja, a gonosz hatalmát pedig lebecsüli. Isten ilyenkor megvonhatja áldásának áramlását. Félelmetes hatalommal mozdulnak meg a sötét hajlamok és ösztönök, amikrõl azt gondoltuk, hogy már végleg legyõztük õket. Itt kell eldõlni, ki lesz a gyõztes: Krisztus vagy a Sátán? Sokan „örömmel" fogadják az Igét, de ha szenvedések és üldözések támadnak, visszarettennek. Ügyesen kikerülik a nehézségeket, vagy pedig elkeserednek. - Ne fuss el soha ebbõl az iskolából, hanem tarts ki! Ha nehezen elviselhetõ embert tesznek melléd, maradj csendben. Jézus mindvégig hordozta Júdást. Atyja akarata volt, hogy elhordozza ezt a próbát és elszenvedje környezetében ezt a hamis, belsõleg idegen, ellenséges indulatú embert napról napra.

Mi olyan gyorsan lerázzuk magunkról a kellemetlen terhet. Vannak fontos, sõt kritikus helyzetek, ahol minden kockán forog: vagy megállunk, vagy csõdöt mondunk és akkor gyorsan vissza is esünk. Sok felébredt lélek a pénz zátonyán szenved hajótörést. Vonzza a nyereségvágy, a pénzéhség s azáltal, hogy gazdag akar lenni, eltévelyedik a hittõl és saját magának is sok fájdalmat okoz. Aki már megízlelte az Úr jóságát, nem lesz többé boldog nélküle. A tövis mindig benne marad. - A családalapítás is már sok fiatalnak lett szomorú fordulóponttá. A földiekért való gondok háttérbe szorították a lelki életet vagy talán meg is fojtották azt. Egyedül a jólét fontos. - Van, akit a becsvágy, a világ részérõl kapott tisztelet ejt csapdába. Esetleg eredményes a lelki munkában, elismerik és dicsérik õt a hívõ körökben, elbizakodik és végül is szégyenbe, bûnbe esik. - A rejtett becsvágy is méreg, ha nem gyõzzük le magunkban, hanem tápláljuk, szerepelni akarunk, fontoskodunk és szeretnénk, ha felfigyelnének ránk. Ilyenkor sok irigység támad, ellenségeskedés és gyûlölködõ, keserû lelkület lesz úrrá. Boldog az az ember, aki a kísértésben megáll!

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

Kedves Emilien!
Számomra a következő képp jött válasz a kérdésedre:


Ha a meghalgatott imádságra ad választ az Isten , akkor jól kell kérni .
Jól kérni azt jelenti , hogy Isten akaratával megegyezően kérni.
Ha így kérek , meghallgat és válaszol , azaz teljesíti kérésemet, ezáltal dicsőíteni fogja mindaz aki tudott a kérésemről és tud a teljesítéséről!
Így dicsőül meg az Úr!
Nekünk hasznos kérni mert az akarata szerint teszünk és az akarata szerinti válaszadásra kérjük!
Ha akaratunk megegyezik az Övével, így válik Jézus beszéde valósággá , miszerint Benne leszünk és Ő egy az Atyával!
Szeretettel Tamás

Kedves Emilien!

Isten pontosan tud mindent (gondolatainkat, cselekedeteinket, vágyainkat), tehát, amikor elmondunk neki valamit – nem tud meg semmi újat tőlünk (vagy rólunk).

Maga az ima – legyen az kérés, vagy hálaadás, ill. bármi mondandó – Istennek csak azért fontos, mert tudja, hogy miközben mondjuk, épülünk. Egészen pontosan azáltal épülünk, hogy beszélgető KAPCSOLATBA kerülünk VELE.

Előfordult, hogy valami kérdéses volt előttem, s miközben Neki elmondtam a problémámat, váratlan „bevillant”, megvilágosodott, mi is a válasz arra a gondomra, kitisztázódott, ami addig átláthatatlannak tűnt. Vagy: haragudtam valakire, és amikor Neki elmondtam, elmúlt, mert közben rávezetett a saját hibáimra. Így aztán a panaszok, kérések is a Vele való beszélgetésben átalakulnak… Helyre teszi a gondolatokat, érzéseket – és lelki békét ad.
…
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja szíved kéréseit” (Zsoltár 37:4)

Amikor először hallottam ezt az igét (megtérésem után nem sokkal), kb. úgy fordítottam le magamnak, hogy ha foglalkozom Isten Igéjével, akkor ígéri, hogy megadja a szívem vágyait (pl. ad hozzám illő társat). Hát nem, ez az ige nem ígéret erre nézve!, hanem az Isten akarata szerinti kívánságot foglalja magába.

Ahogy Spurgeon írta: „Az Úrban való gyönyörködésnek átalakító ereje van, mert felülemeli az embert romlott természetének kívánságain. Az Úrban való gyönyörködés nemcsak önmagában jó dolog, hanem a szívünkben is olyan kívánságokat ébreszt, amelyek teljesítésében az Úr kedvét leli.”

B.

Van egy Ige, az 1Thess 5,18-ban:
"Mindent megvizsgálva, a jót megtartsátok!"

Gyakran lehet hallani az erre való hivatkozást azoktól (vagy nyugtatgatjuk magunkat, ha rólunk van szó) - miközben különféle világi kínálat (leginkább szórakozás) mentén csábulunk el az istenkapcsolat ápolása, keresztyéni útjárás helyett. Alkalmasint a TV hosszadalmas és válogatás nélküli nézéséről van szó, mert - úgymond - mindenből lehet tanulni. (Ha mást nem, hogy kár volt megnézni).

Pedig az Ige nem ezt mondja. A nyilvánvalóü márget nem szoktuk megízlelni a hatásának tényleges eldönthetősége érdekében.

Azokat a dolgokat, tanokat, útmutatásokat kell megvizsgálni, amelyek olybá tűnnek, MINTHA alkalmasak volnának az ÚR útjához..