Érdemes elolvasni:
-----------------------
„Hiszem az egy, egyetemes, keresztyén anyaszentegyházat.”
Mindig háborít, amikor egyén, vagy gyülekezet szájáról úgy hallom ezt a hitvallást, mintha az „egy” tőszámnév – határozatlan névelő lenne. („Van egy kabátom”, „történt egy napon”, stb.) Amit az Apostoli hitvallás itt mond, és amiről az Ökumenikus Charta szól, az nagyon határozott kijelentés az egyház egy voltáról. Ez az, amit én is hiszek.
A lényeg éppen az, hogy hiszem. Nem látom, nem tapasztalom, nem szervezem, hanem hiszem.
De először is, az egyházról hiszem. Nem Konferenciákról és Tanácsokról, nem különböző kultúrkörökről (lásd: a Charta bevezetése), hanem arról a „kiválasztott gyülekezetről, amit Isten Fia gyűjt magának”. A régi theologiai megkülönböztetés szerint a „láthatatlan egyházról”, amely feltétlen egy az Ő imádsága szerint (Ján.17.), ha látható vetülete sok felekezetre is szakadt. „Két szomszédos kert kútjai ugyanabból a vízforrásból merítik vizüket, akármilyen magas kerítés van is a kertek között.” (Victor János: Református hiszekegy, 5. o.)
Másodszor, az egy egyház felekezeteinek egymáshoz közeledését abban látom lehetségesnek, ha egyenként közelednek Krisztushoz. Hiszen eddig mindegyik kialakította hitvallását, istentiszteletét, szervezetét. Méghozzá sok dologban egymást kizáró módon. A Charta ki is emeli a keresztség és eucharistia példáját. [a római egyház nálunk jobban megőrizte az úrvacsora evangéliumi nevét, de attól egészen eltérő jelentőséget tulajdonít annak.] Az egymáshoz közeledés így csak olyan kompromisszumokkal lehetséges, melyek a felekezetek saját hitét ásnák alá. Hanem ha az Evangéliumban elmélyedve, annak kritikája alá bocsátják theologiájukat, akkor Krisztushoz közelednek, és egymáshoz közelebb találják magukat.
Közös nyilatkozat, Charta kibocsátása ugyanazt a csapdát hordozza magában, mint a közös Apostoli hitvallásra hivatkozás. „Si duo faciunt idem, non est idem”. Mindegyik nyilatkozó azt érti a közösen megfogalmazott szöveg kifejezésein, amit akar. Gondoljunk az egyháznak a Chartában hivatkozott „apostoli jelzőjére” – a 2000-es Dominus Jesus dokumentum fényében.
A felekezetek egymáshoz közeledésének értelmét tehát úgy látom, ha a Szentírás tanulmányozása során kapott új látásokat osztják meg egymással, a régi elhatárolódások így oldódhatnak. (Ettől nem kell félni, a II. Helvét Hitvallást aláíró atyáink örömmel álltak elébe, ha valaki a Szentírásból ezeknél jobbra tanítja őket.)
Harmadszor, ami a Chartának az egyházon kívüli világra kitekintését illeti.
A népek és kultúrák sokfélesége a mi szempontunkból jelenthet gazdagságot. De a népek szempontjából mindegyiknek a sajátja jelent értéket. Éppen ez okozza az összeütközéseket (Más az, hogy minden nép megszerezni való értéknek látja a másik nép anyagi gazdagságát.) Csak aki a mennyei értékrendet fogadja el, tudja megbecsülni a másikat és értékeit: „…atyádfia, akiért a Krisztus meghalt” (I.Kor.8:12.)
Ami pedig a zsidóságot és a különböző világvallásokat és filozófiákat illeti, nem párbeszédre, sem tartózkodásra kaptuk parancsot, hanem misszióra. Nem Mohamed ellen, hanem Krisztus mellett kell tanúskodnunk.
Végül pedig, az egyház egységét nem csak hiszem, hanem – látható módon – várom. Amikor az Úr visszajön, magához gyűjti az övéit, és nem lesz szükség sem határokra, sem Chartákra, boldogan éljük át az egységet minden Ő választottaival.
Victor István, sárospataki
vallástanár-lelkipásztor
Témánk: Református egyházunk és az ökumené, különös tekintettel az Ökumenikus Charta által megfogalmazott irányelvekre, illetve milyen előnyei, hátrányai és veszélyei vannak az ökumenikus mozgalomnak.
1. A legfontosabb kérdés: Biblikus-e az ökumené, vagy nem? Adott-e Isten ökumenikus parancsot? Ha az ökumené biblikus, akkor végezni kell, ha nem, akkor nem szabad! Adott-e Isten parancsot vallási egységtörekvésekre? Tanít-e a Biblia vallási egységtörekvésekről? Erről világosan tanít az Ige, hogyan viszonyuljon Isten népe más vallásokhoz. A pogánysággal, bálványimádással, idegen istenekkel nem lehet közösséget vállalni! Gondoljunk Illés és a Baál papok esetére! Nem közös istentiszteletre gyűltek össze, vagy az ökumené alapjainak lerakására. Világos Péter és Simon mágus viszonya. Az apostol nem törekedett elmélyülő párbeszédre és közösségre vele. Se próféták, se apostolok nem tartottak közös istentiszteletet semmilyen más vallással. Mindig rámutattak a különbségekre, arra, ami elválaszt, és nem azt nézték, ami összeköt.
Napjainkban ökumenén legtöbben azt értik, hogy minden vallás fogjon össze. A Biblia nem ezt érti! Az ökumenén (az egész világon, a lakott Földön) az evangéliumot kell hirdetni, nem vallási egységtörekvéseket kell tenni. Az ökumenére (lakott földre) az Isten ítélete jön majd el. Az apostolok az ökumenét evangelizálták, nem pedig szövetkeztek a neve alatt. A Bibliában az ökumené bálványimádó, mivel a pogány világ bálványisteneket tisztel. Jézus az ökumenéra (lakott földre) menteni jött a választottakat, mert e világ Isten ítélete alatt áll. A Jel 12, 9 szerint a Sátán az egész Földet (ökumenét) elhiteti. Vallási egységtörekvésekre még bibliai szó sincs, nemhogy parancs, vagy bibliai tanítás! Ma antiszemitizmussal, toleranciahiánnyal, diszkriminációval vádolnánk a prófétákat, apostolokat. Sőt, magát Jézust is.
2. Az Ökumenikus Chartával kapcsolatban is a legdöntőbb kérdés, hogy összhangban van-e a Bibliával és hitvallásainkkal. „Az egyházak látható egységéért való fáradozást” nem tanítja a Biblia. A hívők láthatatlan egysége Krisztusban valóság. A látható egységet Róma vezetése alatt képzelik el. „Egység, a kölcsönösen elismert keresztség és eucharisztikus közösség elfogadása által.” Róma tanítja: A keresztség vize eltörli a csecsemő bűnét, újjászüli a gyermeket és megigazulást ajándékoz neki. Ez tévtanítás! A miseáldozat pedig kárhozatos bálványimádás (H.K.80). A pap átváltoztatja a jegyeket és megismétli Krisztus áldozatát. „Senkivel szemben nem alkalmazható morális nyomás áttérése érdekében.” Mi számít „morális nyomásnak”? Nyilván a misszió. Ha azt mondjuk: Higgy Jézusban, mert nélküle elkárhozol, ez morális nyomás. Egyenesen diszkrimináció, ha az Ige alapján hirdetjük, hogy Krisztus nélkül nincs üdvösség! Az egységes vallás a keresztyén misszió végét jelenti. A zsidósággal és muzulmánokkal ezért kell „dialógust folytatni” és nem misszionálni! Igaz, Jézus parancsot adott a zsidók és minden nép tanítvánnyá tételére. Ám nem hirdethetem, hogy Jézusra, megtérésre lenne szüksége, mert ezzel emberi méltóságában, hitében, vallásában sértem meg. Így bűnné lesz a Krisztusról való bizonyságtétel. Krisztus Istensége hangsúlyozása sérti a többi vallást. Nem ugyanaz az Istenünk!
3. Ha bibliaellenes az ökumenikus mozgalom, akkor csak látszatelőnyei lehetnek! Ami ideiglenes, az nem jó, azt nem tehetjük. A rossz nem jó! Ha „egy istenünk” van, ha mindegy, milyen istent imádunk, az vallási közömbösséget szül. A hamis tolerancia a biblikus hitvallást akadályozza. Szeretnünk kell annyira a más vallások képviselőit, hogy Jézushoz hívjuk őket, mentjük őket. Szeretnünk kell annyira Urunkat, hogy missziói parancsának engedelmeskedünk. Ám a missziót kioltja az ökumenizmus. Bármit mondunk az Ige tekintélyével, sértődés lesz belőle. Az Ige már nem tekintély, az Ige botránkoztat (a sola-solus hangsúlyozása). Az ökumenizmus a keresztyénséget beviszi a démonikusan fertőzött helyekre. A babonával, bálványimádással érintkező keresztyénség démonikusan fertőződik.
Szeretettel az olvasónak, abban a reményben, hogy a hazugság felismerése közelebb visz az IGAZSÁGHOZ!
Tóth László
mályinkai lelkipásztor
Forrás:http://www.tirek.hu/srl/cikk/65/
_________________ http://literaty-nazo.blogspot.com/ Üdv, Literaty
|