Sámuel I. könyve 30. rész

1. És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, ímé az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tűzzel.
2. És fogságba hurczolák az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytől fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az ő útjokra.
3. Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; ímé az tűzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.
4. Akkor Dávid és a nép, a mely ő vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.
5. Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott, a Jezréelből való Ahinoám és a Kármelből való Abigail, a Nábál felesége.
6. És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
7. És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
8. És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é őket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.
9. Elméne azért Dávid, ő és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a népnek egy része megállott.
10. Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé az ellenséget; kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
11. És találának a mezőn egy égyiptomi embert, a kit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitatták őt vízzel.
12. És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszőlőt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13. És monda néki Dávid: Ki embere vagy te, és honnan való vagy? Ő pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem immár ma harmadnapja.
14. Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tűzzel.
15. És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a sereghez? És ő monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.
16. Elvezeté azért őket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
17. És vágta őket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közülök, hanem csak négyszáz ifjú ember, a kik tevékre ülének és elfutának.
18. És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid.
19. És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott.
20. És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
21. Midőn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, a kik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta őket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté őket békességgel.
22. Akkor mondának mind azok közül, a kik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, azokat vigyék el, és menjenek el.
23. Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, a mit az Úr adott nékünk; ő oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.
24. Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sőt inkább, a mekkora annak a része, a ki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, a ki a holminál marada; egyenlőképen osztozzanak.
25. És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.
26. Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, mondván: Ímé az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
27. Azoknak tudniillik, a kik Béthelben, a kik dél felé Rámóthban, és a kik Jathirban laknak;
28. A kik Aroerben, a kik Sifmótban és a kik Estemoában laknak;
29. A kik Rákálban, a kik a Jerakhméeliták városaiban és a kik a Kéneusok városaiban laknak;
30. A kik Hormában, a kik Kor-Asánban és a kik Athákban laknak;
31. A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.

Dávid egyetlen gondolatából mi lett? Mi lett azzal, hogy nem hitt Istennek, hogy inkább engedett a félelmeinek?
Nem megy háborúba Isten népe ellen, de megy vissza az idegen földön szerzett "biztos" helyére.
Akkor látja meg, hogy mit tett, hogy a bűne a családja elvesztését eredményezte.
És ekkor kezd igazán ébredezni, eszébe jut, hogy van Istene, hogy van Valaki, aki mindenek és mindenki felett való Úr.
Egy éfod maradt, ami Szent azon a földön.
(Lehet már csak egy rövid Ige van a szívedben, de ez elégséges ahhoz, hogy az Élő Istennel kapcsolatba kerülj)
És akkor Dávid olyat tesz az idegen földön, amit már régóta nem tett. Kiszolgáltatja MAGÁT Istennek.
Amikor az emberek elfordulnak tőle, amikor a sírástól már minden ereje elhagyta, amikor semmi remény már arra nézve, hogy valaha is látja még a szeretteit, akkor jut el oda, hogy megkérdezi az Istent, "Mit cselekedjek?".
Pál jut eszembe, aki ugyan ezt tette Jézus előtt a földön feküdve.

És Isten nem hallgat (mint Saul esetében), Dávid elé fut, szinte még ki se mondja Dávid a kérdést (lehetett volna "Nem" is a válasz, hogy elveszítetted a családodat és ezt el kell fogadnod), már jön a válasz, menj, mert kezedbe adtam őket, győzni fogsz.
És akkor újra itt az ígéret királya! Dávid, megint Isten szavára áll és kegyelemmel indul kemény harcba. Kész megsegíteni az ellenség egyik emberét, ígéretet tenni neki. Az az ember is látja, hogy Dávid fog győzni, hiszen segít neki.
És Dávid győz, nem kérdés, mert vele van az Úr, a Seregek Ura.
Jézus Krisztus így győz velünk a bűneinkkel és a Sátánnal folytatott csatánkba, a lényeg, hogy higgyük el, Ő már legyőzte a Gonoszt, a kereszten halálos sebet ejtett rajta és még egy kis idő és vége van.
Feltámadásával pedig képes arra, hogy megtisztítson minket minden bűnünktől!

És akkor mi is gazdag szívűek leszünk, a "zsákmányból" bőven jut testvéreinknek, lesz mit kiosztanunk, tovább adnunk.

Nem kellenek ezek a külön utak, mennyi szenvedés és baj történt Dáviddal ebben a bukásban.
Az Úr kihozta őt ebből, de mennyi baj árán.

7 És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl [laktak] vala, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az õ fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének és lakának azokban.

8 És történt másnap, mikor a Filiszteusok kimentek, hogy kirabolják az elesetteket, megtalálták Sault és az õ három fiát, a kik a Gilboa hegyén esének el.

9 És levágták fejét és fegyverzetét lehúzták, és elküldötték a Filiszteusok tartományába szerénszerte, hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között.

10 És fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére.

11 Mikor pedig értesültek felõle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:

12 Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és [miután] levették Saul testét és az õ fiainak testeit Bethsán kerítésérõl, elmentek Jábesbe, és ott megégették õket;

13 Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bõjtölének hét napig.

Jól megsirattam Jonathánt, ezt a drága embert. És eszembe jut valaki: milyen értetlenül állt az előtt a tény előtt, hogy édesanyja milyen mélyen hívő ember volt, és mégis milyen nyomorultul kellett elpusztulnia. Ahogy mondta, hogy ezért nem érdemes hinni. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, ugye.

Köszönöm, ennek van értelme és az Urat dícséri.
(És ennyi idő még adatik is....)

Jonathán nem halt meg! (Az ember a szemével tényleg csak eddig lát, hit nélkül ennyi a történet vége. Saul halott, Jonathán halott)
Persze testi értelemben tényelg halott (és ez nagy fájdalma lesz Dávidnak is), ugyan úgy, mint ahogyan minden élő meg fog halni, de Jontahán hiszem, hogy Krisztusban van, és Krisztus feltámadt.
Jonathán Krisztussal együtt feltámad! Az ő kapcsolata az Élő Örök Istennel a testi halála pillanatában sem szünt meg.
Hiszem, hogy ez minden Krisztusban hívőnek a kiváltásága. És hiszem, hogy Jonathánnal találkozni fogunk, úgy ahogyan minden Krisztusban lévővel. Ez hit, mondhatnád "csak" hit, de az igaz ember hitből él.
A mennyben azok lesznek ott, akik úgy harcolták végig az életüket, ahogyan ezt Jonathán tette. Szeretve a hatalom vágytól félig megőrült apját, szeretve az ellenség területén lakó Dávidot, szeretve vesztes csatát vívó népét, és az ezek felett győzedelmeskedő URAT!

Újszövetség:
Róma 7.
7. Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.
8. De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn.
9. Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn,
10. Én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.
11. Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.
12. Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.
13. Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.
14. Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.
15. Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.
16. Ha pedig azt cselekszem, a mit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.
17. Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
18. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
19. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
20. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.
21. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.
22. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;
23. De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
24. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
25. Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.

Ha csak a törvényt hirdetem az embereknek, akkor egyre jobban belevesznek a bűnbe. Ha azt mondom "ne kívánd azt, ami nem a tied", egyre jobban kívánja az ember. Lehet akaratával már nem és érti is, hogy az lenne a jó ha nem kívánná, de a bűnös természetünk mást akar cselekedni.
És itt Pál felkiállt, ha már a törvények által sem lehet Istennek tetsző életet élni, ha már az is kevés, hogy legalább elismerem, hogy jó a törvény, akkor ki szabadít meg? Akkor hol van igaz élet? Ki nagyobb az én romlott természetemnél? Ki tud ebből a cellából kihozni?

Pál megismerte Őt, az Isten Fiát, aki képes volt vele/általa olyan dolgokat is megcselekedni, ami túl mutatott Pál romlott emberi természetén. És Pál élete vége felé nem kívánt mást, mint hogy egyre teljesebben ismerje meg Jézus Krisztust, akinek van hatalma arra, hogy a kétségbeesésen túl az ember Általa HÁLÁT adhasson.

Sámuel II. könyve 1. rész

1. És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött:
2. Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
3. Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.
4. Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonathán az ő fia meghalának.
5. Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia?
6. Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet.
7. Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.
8. Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
9. Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
10. Annakokáért én mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején vala, és az aranypereczet, mely az ő karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.
11. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele valának.
12. És nagy zokogással sírának, és bőjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
13. És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
14. Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
15. És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg őt. Ki általüté azt, és meghala.
16. És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.
17. És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián,
18. És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
19. Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!
20. Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.
21. Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
22. A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
23. Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.
24. Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
25. Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
26. Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
27. Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!

Harmadik nap jön a küldött.
Milyen más híreket hoz ez a küldött, mint amit Mária vitt a tanítványoknak.
Az a két nap azonban Dávidnak legalább olyan hosszú lehetett. Idegen földön, már tudja, érzi, látja, hogy neki nincs itt helye, otthon viszont Saul kardja és katonái várják. Mit tegyen?
Két nap várakozás, két nap "semmit tevés" az ÚR ELŐTT!

És akkor jön ez a küldött, aki már tudja, Istennek igaza van.
Meglátja, hogy Saultól tényleg Isten vette VISSZA a királyságát és Dávid lesz az új király!
Eddig minden nagyon szép és jó, de most bekavar a bűn.
Ha hazugsággal is, de előnyt lehet most szerezni. Itt a jó alkalom, hogy kiérdemeljem az új király tiszteletét, megbecsülését, anyagi javakra tegyek szert a dícséreten túl, és akkor a hazugság is bele fér.
Ne tegyük ezt! Ne engedjünk a kísértésnek a harcainkban.
Ez az ember el is mehetett volna, nem volt szükséges, hogy hazudjon, de testi ember volt és nem lelki (napi újszövetségi Ige)

Dávid a király!
Ez három dologban mutatkozik meg:
- tudja, hogy az Úr felkentjét senki sem ölheti meg, senki sem veheti el tőle az életét és a szolgálatát büntetés nélkül
- igazságosan ítélkezik ezen ember felett, a saját szavai alapján ítéli el és végre is hajtja rajta az ítéletet
- gyászolja az ellenségét Sault és barátját Jonathánt igaz szeretettel

Még egy gondolat, Dávid énekére nézve.
Jonathánnal való kapcsolatát úgy írja az Ige, miszerint több volt ez még annál is, mint amikor nő és férfi szerelmes.
NEM OLYAN!!!!, hanem több.
A szerelemben éli át az egyszerű ember is azt, hogy mit jelent nem önmagamnak élni, az Isten Országából ilyenkor valami pici színt láthat a szerelmes ember.
A Lelki közösség férfi és nő között Jézus Krisztus által ennél több. Benne eltünik a férfi és a nő és más alapon születik közösség, a Szent Lélek által.
Szóval a homoszexualitás vádja az Ige kicsavarása.
Dávis és Jonathán között TÖBB volt mint az a szerelem, ami férfi és nő között lehetséges.
Aki Krisztusban van, az pontosan tudja, hogy mit jelent ez az érzés, ez a gondolat.

Sámuel II. könyve 2. rész

1. Ezek után lőn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.
2. Felméne azért oda Dávid és az ő két felesége is, Ahinoám, a Jezréelből való, és Abigail, a Karmelből való, Nábál felesége.
3. És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit-kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
4. És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
5. Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
6. Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sőt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
7. Most azért a ti kezeitek erősödjenek meg, és legyetek erős férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
8. Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fővezére vala, felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
9. És királylyá tette őt Gileádon, Asuron és Jezréel városán, és az Efraim és Benjámin nemzetségein, és az egész Izráelen.
10. Negyven esztendős vala Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.
11. Lőn pedig az időnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendő és hat hónap.
12. És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból Gibeonba.
13. Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.
14. Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elő néhányan az ifjak, és viaskodjanak előttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elő.
15. Felkelének azért és egyenlő számban általmenének a Benjámin nemzetéből és a Saul fiának, Isbósetnek seregéből tizenketten, és a Dávid szolgái közül is tizenketten.
16. És kiki az ő társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába üté; és egyenlőképen mind elhullának; és nevezék azt a mezőt Helkáth-Hassurimnak, mely Gibeonban van.
17. És felette erős harcz lőn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
18. Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyű lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezőn lakik.
19. És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.
20. Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én vagyok.
21. És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki őt mindenéből; de Asáel nem akarta őt elhagyni.
22. Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?
23. Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté őt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lőn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.
24. Joáb pedig és Abisai tovább üldözék Abnert; és midőn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.
25. Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.
26. És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szűntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
27. És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az ő atyjafiait.
28. Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.
29. Abner pedig és az ő vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezőségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, jutának Mahanáimba.
30. Joáb pedig megtérvén Abner üldözéséből, összegyűjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közül tizenkilenczen és Asáel.
31. A Dávid szolgái pedig Benjámin nemzetéből, az Abner szolgái közül háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.
32. És felvevén Asáelt, eltemeték őt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az ő vitézei egész éjjel menve, Hebronban virradának meg.

Dávid minden fontos tette előtt megkérdezi az Urat: "Mit akarsz, mit tegyek?"
Tanult abból a rossz útból, most nagyon közel van az Úrhoz.
Azt hinné az ember, hogy Saul halála után egyenes az út a királysághoz, de nincs így. Még mindig vannak, akik nem látnak, akik nem látják és fogadják el Isten akaratát.
Dávid megáldja azokat, akik tiszteséggel bánnak Saul holttestével. Akik még halálában is tisztelik a korábban felkent királyt.
Dávid áldja azokat, akik már itt láthatólag az ellenségei lesznek. Jót kíván nekik, erős kezet!
"Mondja az Úr az én Uramnak!" Dávid Jézus Krisztust tartotta Urának!
Ezért áldott volt az élete!
Milyen jó, hogy az Úr leállítja a polgárháborút, nem engedi, hogy testvérek tovább öljék egymást!

Dicsőség Neki!

Ez a párbeszéd tetszik:
"És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szűntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
27. És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az ő atyjafiait."

Szerintem te tehetsz róla - szerintem meg te, mindegy, hagyjuk abba.

igen, mert fontosabb, hogy élet legyen, hogy a polgárháború befejeződjön

23. Joáb pedig és az egész sereg, mely ő vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felől, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá őt, és békével hazatére.
24. Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Ímé Abner hozzád jött, miért bocsátád el őt, hogy elmenjen?
25. Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.
26. És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.
27. Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.
28. Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr előtt, Abnernek, a Nér fiának vérétől.
29. Szálljon ez Joábnak fejére, és az ő atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő.
30. Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az ő atyjokfiát, Asáelt Gibeonban a harczon.
31. Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner előtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;
32. És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.
33. És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia Abnernek?
34. A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá őt ismét az egész nép.
35. Előjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy cselekedjék én velem az Isten most és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.
36. Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.
37. És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.
38. Monda pedig a király az ő szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?
39. Én pedig ma erőtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, a ki gonoszt cselekeszik, az ő gonoszsága szerint.

Joábnak fontosabb volt a testvéréért égő bosszú vágy, mint a nép békessége.
Hány békekötés oszlik fel abban, hogy személyes bosszúvágyak élnek a felszín alatt, amik csak az alkalmas pillanatot lesik.
Az alkalmas pillanat pedig mindig megjön. Most is!
Egy kapualj, ahol senki se látja a történteket, ahol beszélgetésre van elhívva a harcos Abner, bízva Dávid békekötésében.
Azt mondhatnánk hogy vége a békének.
Nem tartott sokáig a békekötés, DE Dávid Isten gyermeke, mert békességet szerez.
Élesen elhatárolódik ettől az aljas tettől (Abner csatában ölte meg Asáéelt, úgy hogy előtte többször is figyelmeztette, ne üldözze őt), míg az ő halálát gyáva hazugság eredményezte. Gyászolja is ezt a vitézt, aki igazi harcos volt.
Nem eszik, látványosan jelzi, hogy elutasítja azt, ami történt.

Aztán kijelenti, hogy ő Izrael felkent királya, de most még gyengébb, mint azok, akik ezt a tettet elkövették, így az első fokú bíróságra viszi az ügyét. Az Igazságos Isten ítéletében bízva engedi el az ügyet.
Az átkokról mit gondoltok?

"Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik átkoznak, áldjátok és ne átkozzátok!"
A Hegyi beszéd ismeretében, innen visszavetítve elég borzalmas hallani Dávid átkát. De ők még nem ismerték a krisztusi mércét. Viszont mi nem tudunk nem venni tudomást róla, és nem érhetjük be kevesebbel.
Ha csak az ószövetségi adok-kapoknál maradunk, olyan mintha értünk meg sem halt volna Jézus.

De Péter és Pál ismerték, mégis mondtak ki átkot. Úgy hogy azt is meg kell vizsgálni.
üdv
ex

Pál és Péter nagy tekintélyek, de - tudtommal - ők is tévedtek.
Jézus - tudtommal - nem tévedett. Ő pedig ezt mondta:
Áldjátok, és ne átkozzátok!
Most akkor kinek tegyek eleget?

Az igének. És nem gereblyézhetünk benne egyéni ízlés szerint.
(Egyébként Jézus is mondott átkot, igaz hogy nem emberre.)
Az ige szerint két vagy három tanubizonyságra megállnak a dolgok. Az nem lehet, hogy a Biblia két bizonysággal egy tévedést igazoljon. A tévedések korrekciója is benne van a Bibliában(pl. Péter tévedése a pogányok körülmetéléséval kapcsolatban).
üdv
ex

Jézus azt mondta:
ÁLDJÁTOK, és ne átkozzátok!
Erre te?

Egyébként nincs minden tévedés korrekciója benne a Bibliában.

Én is azt mondom, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben ezt meg lehet/kell tenni.
Ld. Pál, Péter.


Nosza mutass tévedést még a Bibliában! Eddig én abban a hiszemben voltam, hogy a tévedhetetlen Isten ihlette a szentírásokat. De ezt még reformátuséknál tanultam.
üdv
ex

Ne kavarj!
Nem azt mondtam, hogy a Biblia téved, hiszen nem erről volt szó, de azt nem állíthatod, hogy a Bibliában szereplő összes figura tévedhetetlen, és azt sem, hogy az összes figura hibáinak korrekciója benne van a Bibliában:
Jónás mit mond, amikor az Úr kérdi, igazad van, hogy haragszol?
"Igazam van! Haragszom mindhalálig." És nem olvassuk, hogy egy szóval is korrigálta volna az "igazát".

Az aranyos érv, hogy azt a példát hozod ide az átok jogosultságára, amikor Jézus megátkozta a fügefát. És szomorú is ugyanakkor, ha mélyebben belegondolsz.

Csak még annyit, és tényleg befejezem, hogy annyival normálisabb lenne a fórum, ha nem ragadnál meg minden alkalmat reformátusékkal szembeni ellenérzésed kifejezésére, nem dörgölnéd oda folyton, hogy ki mit idéz rosszul, ki hogyan lő mellé, és nem vélnél ott is támadást, ahol nyoma sincs.