A SZERETET KÉNYSZERNÉLKÜLISÉGE

„A szeretet hosszútűrő, kegyes...” I. Kor. 13, 4-8.

A szeretet nem előre megfontolt, hanem kényszernélküli, azaz mindig rendkívüli módon tör elő. A számtani bizonyosságnak nyoma sincs Pál szeretet-fogalmában. Nem mondhatjuk, hogy „ezentúl nem gondolok rosszat; ezentúl mindent hinni fogok.” A szeretetnek az a jellegzetessége, hogy önkéntes. Jézus kijelentéseit nem állítjuk követelmény gyanánt szemünk elé; de ha az Ő Lelke végzi bennünk a munkáját, az ő követelményei szerint fogunk élni anélkül, hogy tudnánk róla, és visszatekintve, csodálkozunk a meghitt érzületnek azon az önzetlenségén, amely az igazi szeretet kényszernélküliségének bizonyítéka. Hogy Isten bennünk lévő életével végzünk-e mindent, azt csak akkor ismerjük fel, ha már elmúlt az alkalom.
A szeretet forrásai Istenben vannak, nem mibennünk. Képtelen dolog Isten szeretetét a saját szívünkben keresni; csak akkor található bennünk szeretet, ha a Szent Lélek már kiárasztotta a szívünkbe.
Ha bizonygatni próbáljuk Istennek, hogy mennyire szeretjük, ez biztos jele annak, hogy nem szeretjük Őt. Iránta való szeretetünk bizonyítéka szeretetünk teljes kényszernélküliségében rejlik, hogy egészen természetesen jön. Visszatekintve, nem tudjuk megmondani, miért tettünk bizonyos dolgokat: az Ő bennünk lakozó szeretetének kényszernélküli természetéből folyólag tettük azokat. Isten élete ezen a kényszernélküli módon nyilvánul meg, mivel a szeretet forrásai a Szent Lélekben vannak. (Róm. 5,5.)

BELÁTÁS, NEM ÉRZELEM

„Mert hitben járunk, nem látásban."2. Kor.5:7

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten figyel ránk. Mikor aztán kezd minket felhasználni a maga vállalkozásaiban, szánalomgerjesztő arcot vágunk és próbatételről meg nehézségekről kezdünk beszélni holott Isten az egész idő alatt csak a kötelességünket próbálja megtétetni velünk, mint jelentéktelen emberekkel. Egyikünk sem akarna lelkileg jelentéktelen maradni, ha rajtunk múlnék. Megtehetjük-e a kötelességünket, ha Isten bezárta egyszer a menny kapuját? Sokan közülünk szeretnének mindig megdicsőült szentek lenni, arany fénykoszorúval, meg az ihletettség izgalmával és szeretnék, ha Isten szentjei állandóan foglalkoznának velük. Egy arany szent nem jó semmire; alkalmatlan a hétköznapi életre, aki Istenhez egyáltalán nem hasonló. Nem szárnyas angyalok vagyunk, hanem olyan férfiak és nők, akiknek e világ dolgait kell végeznünk és pedig, minthogy felülről születtünk, összehasonlíthatatlanul nagyobb erővel kell végeznünk, hogy a viszontagságok közepette megállhassunk.
Ha megpróbáljuk az ihletettség ritka pillanatait visszaidézni, ez annak a jele, hogy nem magát Istent keressük. Bálványt csinálunk magunknak azokból a pillanatokból, mikor Isten jött és szólott hozzánk és konokul kitartunk amellett, hogy meg kell ismételnie ezeket a pillanatokat még. Isten azt kívánja tőlünk, hogy hitben járjunk. Közülünk hányan álltunk félre, mondván: Addig nem tehetek semmit, míg Isten meg nem jelenik nekem. Ő nem fog megjelenni; mindenféle ihletettség és Istennel való hirtelen találkozás nélkül kell felkelnünk. Ekkor jön a meglepetés: Ah, hiszen Ő az egész idő alatt velem volt, csak sohasem tudtam? Ne a ritka pillanatoknak élj: azok csak meglepetések. Isten akkor érinti meg a lelkünket ihletéssel, amikor látja, hogy már nem forgunk abban a veszélyben, hogy azok félrevezetnek minket. Az ihletettség pillanatait sohase tegyük meg szabállyá: a kötelességünk legyen a szabály!

A TÜRELEM SZENVEDÉLYE

„Ha késik is, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.” Hab 2.3

A türelem nem közönyösség; a türelem egy minden viharnak ellenálló, mérhetetlenül erős szikla fogalmát rejti magában. Az Isten látása a türelem forrása, mivel erkölcsi ihletettséget támaszt bennünk. Mózes kitartott; de nem azért, mert a jog és a kötelesség felől valami eszmény lebegett előtte, hanem azért, mert látta Istent. „Állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna...” (Zsid 11.27) Az olyan ember, aki látja Istent, nem egy ügynek, vagy valami különleges célnak adja oda magát, hanem magának Istennek. Hogy egy látomás Istentől való-e, azt mindig abból tudod meg, hogy ihletettség jár vele együtt: a dolgok megnagyobbodva és megerősödve lépnek életedbe, mivel minden át van hatva Isten erejétől. Ha Isten lelkileg a pusztai megkísértetés idején vezet át, mint ahogy Fiát valósággal átvezette azon, mikor hosszú ideig egy szót sem szól hozzád: tarts ki; és a kitartásra van erőd, mert látod Istent.
„Ha késik is, bízzál benne.” Hogy láttuk Istent, az abból derül ki, hogy több után vágyunk, mint amennyit eddig megragadtunk. Rossz dolog lelkileg megelégedettnek lenni. „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” kiált fel a Zsoltáríró. „A szabadulásért fölemelem a poharat, és az ÚR nevét hirdetem.” (Zsolt 116.12-13) Képesek vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést: Most megkaptam a dolgot és teljesen meg vagyok elégedve, most már ki tudok tartani. Ilyenkor nyomban a romlás útjára jutunk. Vágyunknak felül kell múlnia azt, amit már elértünk. „Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna…” (Fil 3.12) Ha csak annyink van, amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs; ha Isten látomásának ihletésével járunk, többel rendelkezünk, mint amennyit meg tudunk tapasztalni. Óvakodj a lelki ellanyhulás veszedelmétől.

ÉLŐ KÖZBENJÁRÁS

„Mindig imádkozva, minden imádsággal és könyörgéssel a Lélek által.” Ef 6.18

Amint haladunk a közbenjárásban, rájöhetünk, hogy Istennek való engedelmességünk másoknak többe kerül, mint gondoltuk. Ilyenkor az a veszély, hogy részvétből kezdünk imádkozni azokért, akiket Isten imádságaink feleleteképpen lassan-lassan egészen más légkörbe emelt. Valahányszor ahelyett, hogy azonosítanók magunkat Istennek mások iránt való érdeklődésével, visszaesünk az irántuk érzett részvét területére, az Istennel való élő összeköttetés megszűnik; a saját együttérzésünket és kíméletünket helyezzük előtérbe, ami nem más, mint Istennek megfontolt megdorgálása.
Lehetetlen addig eredményesen közbenjárnunk míg nem vagyunk tökéletesen bizonyosak Isten felől; az Istenhez való viszonyunk legnagyobb tönkretevője a személyes részvét és a személyes előítélet. Istennel való azonosulásunk a közbenjárásunk kulcsa és valahányszor megszűnünk Istennel azonosítani magunkat, annak oka nem a bűnben, hanem az együttérzésben rejlik. Nem valószínű, hogy a bűn bele fog avatkozni az Istenhez való viszonyunkba, de az emberi együttérzés, akár önmagunk, akár mások iránt, igenis beleavatkozik. Ez azt mondatja vélünk: Nem akarom megengedni, hogy ez a dolog megtörténjen. Ilyenkor nyomban kiesünk az Istennel való élő összeköttetésből.
A közbenjárás nem hagy neked sem időt, sem hajlandóságot arra, hogy a magad édesbús énjéért imádkozz. Az önmagadra való gondolást ez nem zárja ki, mivel egyáltalán nincs is jelen: egészen és tökéletesen azonos vagy Istennek mások iránt való érdeklődésével.
Az ítélőképesség Isten hívó szava a másokért való imádkozásra, nem az azokban való hibatalálásra.

A HELYETTES KÖZBENJÁRÁS

„Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe.” Zsid. 10.19

Vigyázz, azt ne képzeld, hogy a közbenjárás azt jelenti, hogy személyes együttérzéseinket Isten elé visszük és kérjük, hogy tegye meg azt, amit kérünk. Istenhez való közeledésünket egészen annak köszönhetjük, hogy Urunk azonosította magát helyettünk a bűnnel. „Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe.”
A lelki önfejűség a közbenjárás legnagyobb akadálya, mivel olyan magunkban vagy másokban lévő dolgok iránt való együttérzésen alapul, amelyekről nem gondoljuk, hogy szintén szükségük volna a kiengesztelődésre. Abban a hiedelemben vagyunk, hogy vannak bennünk bizonyos helyes és erényes dolgok, amelyeknek nincs szükségük arra, hogy Krisztus váltsága alapján nyugodjanak és éppen az ilyen gondolatok által előidézett megrögzöttség világában nem tudunk közbenjárni. Nem azonosítjuk magunkat Istennek mások iránt való érdeklődésével, önfejűsködünk Istennel szemben; mindig készen vagyunk a saját elképzelésünkkel és közbenjárásunk csupán a saját természetes együttérzésünk dicsőítésévé válik. Meg kell értenünk, hogy Jézusnak a bűnnel való teljes azonosulása minden együttérzésünk gyökeres megváltozását jelenti. A helyettes közbenjárás azt jelenti, hogy mások iránt érzett, természetes részvétünket szabadon helyettesítjük Istennek azok iránt való érdeklődésével.
Önfejű vagyok-e, vagy tudok Jézus szerint imádkozni másokért? Elégedetlen vagyok-e, vagy olyan, akinek tökéletes az Istenhez való viszonya? Durcás vagyok-e, vagy lelki? Arra szántam-e magam, hogy a magam útján járok, avagy arra, hogy azonosítom magam Ővele?

AZ ÍTÉLET A SZERETET MÉLYSÉGE ALAPJÁN

„Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén.” 1Pét 4.17

A keresztény munkásnak sohasem szabad elfelejtenie, hogy a megváltás Isten gondolata, nem az emberé; ennélfogva megmérhetetlen szakadék. A megváltás Isten nagy gondolata, nem pedig tapasztalat. A tapasztalat csak kapu, amelyen keresztül a megváltás behatol tudatos életünkbe. Sohase prédikáld a tapasztalatot: hirdesd Istennek ama nagy gondolatát, ami e mögött van. Mikor prédikálunk, nem azt hirdetjük, hogy hogyan szabadulhat meg az ember a pokoltól és hogyan válhat erkölcsössé meg tisztává, hanem jó híreket közvetítünk Isten felől.
Jézus Krisztus tanításaiban mindig kidomborodik az ítélet eleme; az ítélet Isten szeretetének jele. Sohase rokonszenvezz azzal a lélekkel, aki nehéznek találja az Istenhez jutást; Istent nem lehet ezért okolni. Nem a mi dolgunk annak az okát kitalálni, ami miatt ilyen nehéz, ehelyett Isten igazságát úgy kell feltárnunk, hogy Isten Lelke megmutassa, hol a baj. Az igehirdetés igazi nagy próbája abban áll, hogy mindenkit ítéletre vezet. Isten Lelke mindenkit szembe állít önmagával.
Ha Jézus olyan parancsot adott volna nekünk valaha, amelynek a végrehajtására nem tud minket képesíteni, akkor hazug volna; és ha mi állunk a magunk erőtlenségével az engedelmesség útjába, ezzel azt mondjuk Istennek, hogy van valami, amit Ő kifelejtett a számításból. Az önmagunkra támaszkodás minden elemének meg kell halnia Isten ereje által. Tökéletes erőtlenség és függés mindig alkalmat ad a Szentléleknek arra, hogy kifejezésre juttassa erejét.

A SZABADSÁG AZ EVANGÉLIUM MÉLYSÉGE ALAPJÁN

„A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk, álljatok tehát szilárdan…” Gal 5.1

Egy lelki ember sohasem fog hozzád jönni és felszólítani arra, hogy higgy ezekben, meg ezekben a dolgokban; ehelyett arra fog kérni, hogy igazítsd életed Jézus követelményeihez. Nem arról van szó, hogy a Bibliában higgyünk, hanem, hogy higgyünk abban az Egyben, Akit a Biblia kinyilatkoztat. (vö. Jn 5.39-40.). Mi arra vagyunk hivatva, hogy a lelkiismeret szabadságát tárjuk az emberek elé, nem a szempontok szabadságát. Ha szabadok vagyunk a Krisztus szabadságával, mások is eljutnak erre a szabadságra: a Jézus Krisztus uralmát megvalósítók szabadságára.
Mérd életed állandóan a Jézus által felállított mértékhez. Fejed egyedül az Ő igájába hajtsd és semmiféle más igába. Legyen rá gondod, hogy te se fogj be másokat olyan igába, amelyet nem Krisztus rakott fel. Istennek sok időre van szüksége, míg meg tud minket szabadítani attól a gondolkodásmódtól, hogy aki nem úgy látja a dolgokat, mint mi, az okvetlenül téved. Ez sohasem lehet Isten szempontja. Csak egy szabadság van: Jézus szabadsága, mely lelkiismeretünkben munkálkodik és képessé tesz minket arra, hogy azt tegyük, ami helyes.
Ne légy türelmetlen; gondolj arra, hogyan bánt veled Isten: türelemmel és gyengédséggel. Sohase ereszd fel vízzel Isten igazságát. Hadd haladjon az a maga útján; sohase mentegesd. Jézus azt mondta: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!”, (Mt 28.19), nem pedig azt, hogy nyerjétek meg őket a saját felfogástok számára.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG SZÁMÁRA ÉPÍTENI

„Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse?” Lk 14, 28.

Urunk itt nem arról a költségről beszél, amelyet nekünk kell felszámítanunk, hanem arról, amelyet Ő számított fel. Ez a költség a Názáretben töltött harminc év volt, azután a népszerűségnek, a megbotránkozásnak és a gyűlöletnek az a három éve, a Gecsemáné feneketlen mélységű halálküzdelme és a Golgota kereszthalála, melynek sarokpontja körül forog az egész idő és örökkévalóság. Jézus Krisztus felszámította a költséget. Az emberek végül is nem nevetnek rajta és nem mondják: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” (30. vers).
A tanítványságnak azok a feltételei, amelyeket Urunk a 26., 27., 33. versekben fektetett le, azt jelentik, hogy Ő azokat a férfiakat és nőket tudja használni a maga hatalmas építési vállalkozásaiban, akikért Ő mindent elvégzett. „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli …, nem lehet a tanítványom.” Urunk úgy érti ezeket a szavakat, hogy csak azokat a férfiakat és nőket fogja felhasználni a maga építési vállalkozásaiban, akik Őt minden más szoros földi köteléken túl személyesen, szenvedélyesen és teljes odaadással szeretik . A feltételek nagyon komolyak, de dicsőségesek.
Isten mindent, amit mi építünk, felül fog vizsgálni. Emésztő tüze által vajon azt fogja-e felfedezni Isten, hogy Jézus Krisztus alapjára valami saját vállalkozásunkat építettük fel? A roppant vállalkozások napjai ezek, napok, amikor megpróbáljuk, hogy Istenért munkálkodjunk és ebben könnyen tőrbe esünk. Őszintén szólva, mi sohasem munkálkodhatunk Istenért. Jézus egészen a saját vállalkozásai, a saját épülettervei számára vesz át minket és egy léleknek sincs joga meghatározni, hogy hol legyen a helye.

AZT BÜNTETI, KIT SZERET?

„Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére..."
(Zsid 12,1-2)

Régen történt, az 1950-es évek végén. Egy vidéki gyülekezet istentiszteletén a 394. dicséretet énekelték. A lelkipásztornak feltűnt, hogy egy középkorú férfi, keménykötésű földműves, különös buzgósággal énekel. Amikor azt énekelték, hogy „azt bünteti, kit szeret, másként Ő nem is tehet", akkor elcsuklott a férfi hangja és potyogtak szeméből a könnyek. Istentisztelet után elpanaszolta a lelkipásztornak, hogy mennyi baj érte őt: kuláknak minősítették, mindenéből kifosztották, megalázták. Ha igaz az, hogy Isten azt bünteti, akit szeret, akkor én azt kérem, hogy engem ne szeressen olyan nagyon - mondta a megrendült ember keserűen. Ki merte mondani azt, ami sokak szívében megválaszolatlan kérdésként ott ég: miért dorgál, miért ostoroz engem, éppen engem Isten?
Nagy kérdés ez. Ezzel viaskodik Jób könyve is. Felvetették ezt a kérdést üldöztetésük idején az első keresztyén gyülekezetek is. Biztosan bennünk is megfordult már a gondolat: „Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, / Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?" Őszintén valljuk be, hogy ezekre a kérdésekre mi magunktól nem tudunk megfelelni. A titkok az Úréi. Alapigénk se a titkok feltárását ígéri, hanem mellénk áll, vigasztal, bátorít.
Egy gyakorlati kérdést tegyünk fel, és arra keressünk vigasztaló választ. Mit tegyünk, ha azt érezzük, hogy Isten fenyít, dorgál minket?

Legyünk bizonyosak abban, hogy Isten ilyenkor is szeret minket. Minden látszat ellenére. Próbák idején is. Bajban, betegségben is. Gyászban, szomorúságban is. Ez a Szentírás legfontosabb üzenete: Isten szeret! Szenvedélyesen, áldozatosan, halálosan szeret. Isten
szeretetének megtapasztalása a legfontosabb tapasztalat, amelyet az ember élete során megszerezhet. Honnan tudhatjuk ezt? Az igéből: „Az Isten szeretet" (ljn 4,16). „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta" (Jn 3,16). „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért" (1Jn 4,10).

Mindent fogadjunk az Ő kezéből. „Igen, Atyám, mert így volt kedves Teelőtted." Mondjuk Jóbbal: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el?" (Jób 2,10). Higgyük, hogy Isten nem vesztünket akarja, hanem megtérésünket. „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg" (Jel 3,19). A fenyítés nevelőeszköz Isten kezében. Szigorú szeretettel formál bennünket. Szabad nekünk így imádkozni: „Uram, a Te Lelked által tégy bizonyságot arról, hogy az én nyomorúságaim nem a Te haragodnak, hanem szeretetednek jelei énrajtam, és Te atyai szeretetből dorgálsz az én javamra" (Szikszay György). Azt is jelenti ez, hogy Isten a rosszból is jót hozhat elő. „Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet" (Zsid 12,11).

A legfontosabb azonban az, hogy nézzünk Jézusra, a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, aki kereszthalált szenvedett. Belőle merítsünk erőt szenvedéseinkhez. Ő az, Aki engedelmesen, alázatosan, imádkozva, reménységgel szenvedett a mi bűneinkért. így értjük meg, hogy amikor ezt énekeljük: „Azt bünteti, kit szeret", akkor itt elsősorban nem magamra kell gondolnom, hanem Jézusra, akinek az engedelmességében az Atya gyönyörködik. Ő szenvedett a világ bűnéért. Ő vette magára az én bűneim terhét is. Ha elhordozhatatlanul nehéznek érezzük a ránk szabott próbát, akkor kérjük hittel: „Vedd el, Úr Isten, rólunk haragodat."

A HIT BÉKETŰRÉSE

„Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat...” Jel 3.10

A kitartás több, mint a türelem. A szent élete Isten kezében van, mint az íj és a nyíl az íjászéban. Isten olyasmit vesz célba, amit a szent nem tud látni; Ő felvonja és megfeszíti az íjat. Ilyenkor a szent így szól: Tovább már nem bírom. Isten ügyet sem vet rá, csak feszíti tovább, míg a cél egészen szemében nincs, akkor azután lő. Bízd rá magad nyugodtan Isten kezére! Milyen dologban van éppen most türelemre szükséged? Tartsd erősen a Jézus Krisztussal való viszonyodat a hit béketűrése által. „Ha megöl is, bízok benne.” (Jób 13.15).
A hit nem ünnepélyes érzelem, hanem erőteljes élő bizalom, mely arra a tényre épül, hogy Isten szent szeretet. Nem láthatod Őt éppen most, nem vagy képes megérteni, amit cselekszik, azonban ismered Őt. Hajótörés ott fordul elő, ahol nincs meg az a lelki egyensúly, amely azon örök isteni igazságról való meggyőződés eredménye, hogy Isten szent szeretet. A hit az életed hősies erőfeszítése; beleveted magad az Isten iránt való gondtalan bizalom árjába.
Isten Jézus Krisztusban mindent kockára tett, hogy megváltson minket, most azt kívánja, hogy mi is tegyük mindenünket kockára Benne való odaadó bizalommal. Vannak pontok bennünk, ahol ez a hit még nem hatott, helyek, amelyeket nem érintett meg Isten. Ilyen pontok nem voltak Jézus életében és a miénkből is el kell tűnniök. „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged.” (Jn 17.3). Az örök élet olyan életet jelent, amely mindennek a szemébe tud nézni, amivel útjában találkozik, még pedig ingadozás nélkül. Ha ebből a szempontból nézzük a dolgokat, az élet egy nagy regénnyé alakul át, a csodalátásnak soha meg nem szűnő, dicső alkalmává. Isten azért fegyelmez minket, hogy az erőnek ehhez a központi forrásához vezessen minket.

- Ti, akik az URat emlékeztetitek, ne nyugodjatok. Ézs 62,6
- Te... a mi Istenünknek királyokká és papokká tettél minket. Jel 5,9-10
- A harsonákat Áron fiai, a papok fújják. Örök rendelkezés legyen ez nálatok, nemzedékről nemzedékre. Ha hadba indultok országotokban, a benneteket szorongató ellenség ellen, akkor is ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót. Akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az ÚR, és megszabadultok ellenségeitektől. 4Móz 10,8-9
- Nem mondtam Jákób magvának: hiába keressetek engem. Ézs 45,19
- Szavuk meghallgatásra talált, mert imádságuk eljutott a mennybe, az ÚR szent lakóhelyére. 2Krón 30,27
- Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat. Zsolt 34,16
- Imádkozzatok egymásért,... mert igen hasznos az igaz ember buzgó ember könyörgése. Jak 5,16
- Akik várjátok és sóvárogjátok Isten napjának az eljövetelét. 2Pt 3,12
- Bizony jövel, Uram Jézus! Jel 22,20
- Istenem, ne késlekedj! Zsolt 40,18

UTÁNA NYÚLÁS ELÉRÉS NÉLKÜL

„Kinyilatkoztatás (látomás) nélkül elvadul a nép.” Péld 29, 18.

Különbség van eszmény és látomás között. Az eszménynek nincs erkölcsi ihlető ereje, a látomásnak van. Azok az emberek, akik oda adják magukat egy eszménynek, ritkán tesznek valamit. Az istenségről vallott felfogását használhatja valaki kötelessége tudatos elmulasztásának igazolására is. Jónás azzal érvelt, hogy mivel Isten az igazság és a kegyelem Istene, minden rendben lesz. Lehet helyes fogalmam Istenről és ez, lehet az oka kötelességem elmulasztásának. De ahol látomás van, ott becsületes élet is van, mivel a látomás erkölcsi ösztönzést is jelent.
Az eszmények álomba ringatva, romlásba juttathatnak. Csináld meg lelki leltárad és állapítsd meg, vajon csak eszményeid vannak-e, vagy látomásaid.
„Látomás nélkül…” Ha egyszer elveszítjük Istent szemünk elől, kezdünk gondtalanok lenni, elhagyunk bizonyos korlátokat, elmulasztjuk az imádkozást, nem igazodunk többé kis dolgokban Isten látomásához és elkezdünk a saját kezdeményezésünkre cselekedni. Ha azt esszük, ami a saját kezünkből került elő, ha Isten közbelépésére várás nélkül, saját kezdeményezésünk szerint cselekszünk, ráléptünk a lefelé vezető lejtőre és elveszítettük a látomást. Mai magatartásunk Isten látomásából fakadó magatartás-e? Várjuk-e, hogy Isten még nagyobb dolgokat vigyen véghez, mint amiket eddig tett? Van-e frissesség és erő lelki körültekintésünkben?

2007. május 9. szerda

Hab 2,1-4.

1 Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól
hozzám és mit felel panaszomra.
2 Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd
táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!
3 Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz
ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan
bekövetkezik, nem marad el.
4 Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite
által él.

MINDIG VELÜNK VAN


Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! (Péld
3,5)

Sok évvel ezelőtt nehéz problémákkal kellett szembenéznünk a családban.
Ennek hatására elkezdtem Istennek címzett leveleket írni a naplómba.
Később már csak egy-két ilyen levelet írtam évente. Ahogy most a
naplómat újra átolvasom, látom, hogy Isten sok olyan helyzetben
cselekedett életünkben, ahol a megoldás emberileg lehetetlennek tűnt.
A sok évvel ezelőtti aggodalmaimra visszatekintve tisztán és
teljesebben látom, hogyan végzi Isten munkáját az ember életében. Nem a
mi naptárunk szerint gondolkodik, időszámítása egészen más, mint a
miénk. A mi feladatunk az, hogy kitartóak legyünk az imádságban, és ne
veszítsük el bizalmunkat.
Néha a válaszra várás ideje a legnehezebb számunkra. Az események olyan
irányba sodorhatnak, hogy elveszítjük reménységünket, vagy ami még
rosszabb, elveszítjük bizodalmunkat és hitünket az örökké jelenvaló
Istenben. Aggodalmaink között szem elől téveszthetjük Istent, bár
sohasem vagyunk az ő szeretetétől elválasztva.
Mindig gondolnom kell arra, hogy az imádságban kitartó maradjak, hitem
és bizodalmam legyen az örökkévaló Atyában.

Imádság: Drága Istenünk, segíts minden körülményben szem előtt tartani
azt, hogy te mindig velünk vagy. Ámen.

Isten mindig velünk van!
Kay B. Anderson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYAKRAN AGGODALMASKODÓKÉRT!

EZT NEM ÉRED EL OLYAN KÖNNYEN!

„Ragasszatok az atyafiakhoz való hajlandóság mellé...szeretetet” 2Pét 1.7

A szeretet legtöbbünk számára határozatlan fogalom, magunk se tudjuk, mit gondolunk, amikor szeretetről beszélünk. A szeretet egy személynek önkényes előnyben részesítése egy másikkal szemben és lelki tekintetben Jézus azt követeli, hogy ez az előnyben részesített személy Ő legyen. (vö. Lk 14, 26). Ha Isten szerelme kitöltetett a szívünkbe a Szentlélek által, Jézus Krisztust könnyű az első helyre tenni; azután a gyakorlatban is ki kell dolgoznunk mindazt, amit Péter felsorol.
Isten először is a színlelést és a kegyes pózolást űzi ki belőlem. A Szentlélek kinyilatkoztatja előttem, hogy Isten nem azért szeretett engem, mert szeretetre méltó voltam, hanem azért, mert Isten természete az, hogy így tegyen. Te is szeress másokat ugyanezzel a szeretettel! mondja Ő most már nekem: „szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15.12). Számtalan olyan emberrel hozlak össze, akit nem tudsz becsülni és ki kell tárnod előttük az én szeretetemet, ahogy én is kitártam azt előtted. Ezt nem éred el olyan könnyen! Megpróbáltuk, de hamar belefáradtunk.
Az Úr „hosszútűrő….” (1Kor 13.4). Hadd nézzek befelé, hogy meglássam az Ő velem való bánásmódját! Tudni azt, hogy Isten a végsőkig szeretett engem, minden bűnöm, aljasságom, önzésem és gonoszságom végső határáig, arra fog indítani, hogy kimenjek a világba és hasonló módon szeressek én is. Istennek irántam való szeretete kimeríthetetlen és Isten szeretetének ezen szikláján állva, nekem is szeretnem kell másokat. A kegyelemben való növekedés azonnal megáll, mihelyt kezdek felhevülni. Azért hevülök fel, mert egy különös emberrel kell együtt élnem? Arra kell gondolnom, hogy milyen kellemetlen voltam én Istennek! Kész vagyok-e annyira azonossá válni az Úr Jézussal, hogy az Ő szeretete és szelídsége áradhasson belőlem állandóan? Sem a természetes, sem az isteni szeretet nem marad meg, ha nem gyakoroljuk. A szeretet magától jön, de fegyelem által kell megtartani.

RAGADD MEG A KEZDEMÉNYEZÉST!

„A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet.” 1Pét 1.5

„Ragasszatok mellé”: ez azt jelenti, hogy valamit nekünk is kell tennünk. Abban a veszélyben forgunk, hogy elfelejtjük, hogy mi nem tudjuk megtenni azt, amit Isten tesz és Isten nem teszi meg azt, amit mi is meg tudunk tenni. Nem tudjuk sem megváltani, sem megszentelni magunkat, ezt Isten teszi; de Isten nem akar nekünk jó szokásokat adni, nem akar minket kész jellemmel felruházni és nem kényszerít arra, hogy a helyes úton járjunk. Mindezt nekünk magunknak kell megtennünk, nekünk kell kidolgoznunk a megváltás részleteit, amelyet Isten véghezvitt bennünk. „Ragasztani mellé”: azt jelenti, hogy megszokjuk a dolgokat valóban meg is tenni és ez a kezdet kezdetén nehéz. A kezdeményezést megragadni annyit tesz, mint elkezdeni és tájékozódni azon az úton, amelyen menned kell.
Vigyázz, ne kérdezősködj az út felől, ha úgyis biztosan ismered. Ragadd meg a kezdeményezést, hagyd abba a habozást és tedd meg az első lépést. Légy határozott, mikor Isten beszél, nyomban cselekedd meg hit által, amit Ő mond és sohase vizsgáld felül elhatározásaid. Ha habozol, amikor Isten valami tennivalót bíz rád, kegyelmi helyzeted sodrod veszélybe. Ragadd meg a kezdeményezést, te magad ragadd meg, erős akarattal tedd meg most a lépést és tedd lehetetlenné a visszakozást. Égesd fel a hídjaid magad mögött: Meg akarom írni ezt a levelet! Meg akarom fizetni ezt az adósságot! Tedd a dolgot elkerülhetetlenné.
Rá kell szoknunk, hogy minden egyes dologban Istenre figyeljünk, ki kell alakítani magunkban azt a szokást, hogy kitaláljuk, amit Isten mond. Ha valami válság közeledtére, ösztönszerűleg Istenhez fordulunk, már tudjuk; hogy kialakult bennünk ez a szokás. Ott kell megragadnunk a kezdeményezést, ahol vagyunk, nem ahol nem vagyunk.