Július 21.

A KAPU ISTEN ORSZÁGÁHOZ

„Boldogok a lelki szegények.” Mt 5, 3.

Óvakodj attól, hogy Urunkat elsősorban tanítónak tekintsd. Ha Jézus Krisztus csak tanító, akkor mindaz, amit tehet, csak az, hogy gyötör engem egy olyan követelmény felállításával, amelyet nem tudok elérni. Mi haszna annak, ha elém állít egy eszményt, amelyhez még csak közel sem tudok jutni? Boldogabb vagyok, ha nem is tudok róla. Mit érek vele, ha valaki arról beszél, hogy legyek az, ami sohasem tudok lenni: legyek tisztaszívű, tegyek többet, mint ami kötelességem, szenteljem magam tökéletesen Istennek?
Ismernem kell Jézus Krisztust, mint Megváltót, mielőtt tanítása bármi más jelentőséggel bírhatna számomra, mint azzal, hogy olyan eszményt ad, amely kétségbeesésre vezet. De mikor újjászül Isten Lelke, tudom, hogy Jézus Krisztus nemcsak azért jött, hogy tanítson, hanem azért jött, hogy azzá tegyen engem, amivé tanítása szerint lennem kell. A váltság azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe bele tudja oltani azt az adottságot, amely az Ő életét irányította és mindazok a követelmények, amelyeket Isten elénk állít, erre az adottságra vannak alapozva.
A Hegyi Beszéd tanítása kétségbeesést eredményez a természeti emberben, tehát éppen azt, amit Jézus akar. Mindaddig, amíg az az öntelt és beképzelt gondolat él bennünk, hogy valóra tudjuk váltani Urunk tanítását, Isten megengedi, hogy továbbmenjünk, míg valamilyen akadályon megtörik a tudatlanságunk és hajlandóak leszünk hozzámenni, mint nyomorultak és Tőle kapni. ,Boldogok a lélekben nyomorultak’: ez Isten országának első alapelve. Jézus Krisztus országában az alap nem birtoklás, hanem szegénység; nem Jézus Krisztusért való döntések, hanem teljes hiábavalóságunk átérzése: ,Képtelen vagyok elkezdeni’. Akkor Jézus azt mondja: ,Boldog vagy!’
Ez a belépés, és sok időnkbe kerül, míg hinni tudjuk, hogy szegények vagyunk! Saját szegénységünk tudata arra az erkölcsi határra visz minket, ahol Jézus Krisztus kezd munkálkodni.

Július 22.
MEGSZENTELŐDÉS

„Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek.’’ 1Tessz 4, 3.

A halál oldala. A megszentelődésben Istennek éppúgy formálnia kell minket a halál, mint az élet oldalán. Sokan olyan sok időt töltünk a halál színhelyén, hogy magunk is sírbeliekké válunk. A megszentelődés előtt mindig királyi csata folyik, mindig van valami, ami szöges ellentétben áll Jézus Krisztus követelésével szemben. Mihelyt Isten Lelke elkezdi megmutatni nekünk, hogy mit jelent a megszentelődés, a küzdelem nyomban megkezdődik. „Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli... a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14, 26.).
Isten Lelke a megszentelődés folyamatában megfoszt engem mindentől, míg végül semmi más nem marad, csak ,önmagam’ és ez a halál színhelye. Vajon hajlandó vagyok-e csak ,saját magam’ lenni és semmi más: barátok, atya, testvér és önérdek nélkül, egyszerűen készen a halálra? Ez a megszentelődés feltétele. Nem csoda, hogy Jézus ezt mondta: „Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert” (Mt 10, 34). Itt kezdődik a csata és ez az, ahol közülünk olyan sokan elcsüggednek. Nem vagyunk hajlandóak arra, hogy azonosítsuk magunkat ezen a ponton Jézus halálával. ,Hiszen ez olyan rettenetes,’ mondjuk, nem kívánhatja tőlem, hogy ezt tegyem.’ Igen, a mi Urunk szigorú; és megkívánja tőlünk, hogy ezt tegyük.
Hajlandó vagyok-e az életem ,önmagamra’ korlátozni, azaz határozottan elszakítani magam minden barátomtól, aki gondol rám, mindentől, amit én gondolok magamról és átadni ezt az egyszerű, meztelen énemet Istennek? Azonnal, amikor erre hajlandó vagyok, Isten megszentel egészen, és életem megszabadul minden buzgóságtól, ami nem Istennel van kapcsolatban.
Mikor azt kérem: ,Uram, mutasd meg nekem, mit jelent a megszentelődés számomra,’ meg fogja mutatni. A Jézussal való eggyélételt jelenti ez. A megszentelődés nem olyas valami, amit Jézus Krisztus úgy plántál belém: Ő maga az bennem.

Július 23.

MEGSZENTELŐDÉS

„Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nekünk Istentől és igazságul, szentségül és váltságul.” 1.Kor. l, 30.

Az élet oldala. A megszentelődés titka abban áll, hogy Jézus Krisztus tökéletességeiben részesülök, nem fokozatosan, hanem azonnal, amikor hit által valósággá válik bennem az, hogy Jézus Krisztus szentségül lett számomra. A megszentelődés nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Jézus szentsége nyilvánvalóan az enyém lett.
A szent élet egyetlen csodálatos titka nem Jézus utánzásában rejlik, hanem abban, hogy Jézus tökéletességei nyilvánvalókká lesznek az én halandó testemben. A megszentelődés annyi, mint „Krisztus ti köztetek” (Kol. l, 27). Az Ő csodálatos élete az, amelyben a megszentelődésben részesülök és részesülök benne hit által, mint Isten kegyelmének mindenható ajándékában. Vajon hajlandó vagyok-e Istenért olyan valósággá tenni a megszentelődést magamban, amilyen valóság az az Ő Igéjében?
A megszentelődés Jézus Krisztus szent tulajdonságainak velünk való közlését jelenti. Az Ő hosszútűrése, szentsége, hitének tisztasága, Istennel való viszonya az, ami minden megszentelődött lélekben és minden megszentelődött lélek által megnyilvánul. A megszentelődés nem azt jelenti, hogy Jézusból erőt nyerünk a szentté lételre, hanem azt, hogy Jézusból származik az a szentség, amely nyilvánvalóvá lett Benne és amelyet nyilvánvalóvá tesz bennem is. A megszentelődés tehát valamiben való részesülés, nem pedig utánzás. Az utánzás egészen más dolog. Jézus Krisztusban benne van mindennek a tökéletessége és a megszentelődés titka az, hogy Jézus minden tökéletessége rendelkezésemre áll, és lassan és biztosan kimondhatatlanul rendes, egészséges és szent életet kezdek élni, „Isten hatalmától” megragadva (1Pét 1, 5).

Július 24.

ADOTTSÁG ÉS CSELEKVÉS

„...Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” Mt 5, 20.

A tanítvány jellemvonása nem az, hogy jó dolgokat cselekszik, hanem hogy indítóokaiban jó, minthogy jóvá változtatta Isten természetfeletti kegyelme. Az egyetlen, ami felülmúlja a jó cselekvését: a jóvá-változás. Jézus Krisztus azért jött, hogy minden emberbe, aki nem áll ellen, beleplántáljon egy új örökséget, amely felülmúlja az írástudók és farizeusok igazságosságát. Jézus azt mondja: ,Ha ti az Én tanítványaim vagytok, igaznak kell lennetek nem csak életetekben, hanem életetek indítóokaiban, álmaitokban, lelketek rejtekében is.’ Annyira tisztának kell lennetek indítóokaitokban, hogy a mindenható Isten ne láthasson bennetek semmi kivetnivalót. Ki állhat meg Isten örökkévaló világosságában anélkül, hogy ne lenne benne semmi kivetnivaló Isten számára? Csak Isten Fia, és Jézus Krisztus azt igényli, hogy váltsága révén minden emberbe bele tudja plántálni a saját adottságát és olyan tisztává és egyszerűvé tudja tenni, mint egy gyermek. Az a tisztaság, amelyet Isten követel, lehetetlen anélkül, hogy bensőmben újjá ne teremttessem és éppen ez az, aminek az elvégzésére vállalkozott Jézus az Ő váltságával.
Senki sem tisztíthatja meg magát azzal, hogy a törvényeknek engedelmeskedik. Jézus Krisztus nem ad nekünk szabályokat és utasításokat; az Ő tanításai olyan igazságok, amelyeket csak a Tőle belénk oltott adottságok alapján lehet megmagyarázni. A Jézus Krisztus szerzette üdvösség nagy csodája az, hogy Ő megváltoztatja öröklött állapotunkat. Nem az emberi természetet változtatja meg, hanem megváltoztatja annak a fő mozgató erejét.

Július 25.

BOLDOG VAGYOK-E ÉN IS EHHEZ HASONLÓAN?

„Boldogok, akik...” Mt 5, 3-10.

Mikor először olvassuk Jézus eme megállapításait, csodálatosan egyszerűeknek látszanak, nem megdöbbentőknek. Hatástalanul süllyednek bele tudatalatti gondolatvilágunkba. Például a Boldogság-igék csupa szelíd és szép előírásoknak látszanak minden nem világias és hasznavehetetlen ember számára, de úgy látszik, hogy nagyon kevés gyakorlati hasznuk van a rideg hétköznapok világában, amelyekben mi élünk. Hamarosan azt találjuk azonban, hogy a Boldogság-igékben a Szentlélek robbantó ereje foglaltatik. Fölrobbannak, amint már történt is, amikor életkörülményeink úgy hozzák magukkal. Mikor a Szentlélek ráemlékeztet minket a Boldogság-igék valamelyikére, azt mondjuk: ,Micsoda megdöbbentő megállapítás ez’; és döntenünk kell, vajon elfogadjuk-e azt az óriási lelki fölemelő erőt, amely körülményeink közepette kitermelődik, ha engedelmeskedünk az Ő Igéjének. Így munkálkodik Isten Lelke. Nem kell újjászületetteknek lennünk ahhoz, hogy a Hegyi Beszédet szó szerint alkalmazzuk. A Hegyi Beszéd szószerinti magyarázata gyermekjáték; az Isten Lelke által való magyarázat azonban, amint Urunk megállapításait életkörülményeinkre alkalmazza, a szent nehéz feladata.
Jézus tanítása nem állítható arányba azzal, ahogy a természeti ember szemével nézzük a dolgokat, és bámulatra méltó kényelmetlenséget okoz, ha elkezdjük. Lassan kell formálnunk a járásunkat, a beszélgetésünket Jézus Krisztus előírásai szerint, amint a Szentlélek alkalmazza azokat körülményeinkre. A Hegyi Beszéd nem szabályokból és előírásokból összeállított készlet, hanem annak az életnek a meghatározása, amelyet akkor fogunk élni, amikor a Szentlélek elkezdi bennünk a munkáját.

Július 26.

SZÁMVETÉS A TISZTASÁGGAL

„...a szívből származnak...” Mt 15, 18-20.

Azzal szoktuk kezdeni, hogy bízunk a tudatlanságunkban, és ártatlanságnak nevezzük azt, bízunk az ártatlanságunkban, és tisztaságnak nevezzük azt; és mikor halljuk Urunknak ezeket a nyers megállapításait, összeborzongunk és azt mondjuk: ,De hiszen én sohasem éreztem ezekből a rettenetes dolgokból a szívemben semmit.’ Rossz néven vesszük, amit Jézus Krisztus kinyilatkoztat. Vagy Jézus Krisztus a legfőbb Tekintély az emberi szívben, vagy nem méltó arra, hogy figyelmet fordítsunk Rá. Kész vagyok-e arra, hogy bízzam az Ő éleslátásában, vagy inkább a magam ártatlan tudatlanságában bízom? Ha a tudatos ártatlanságot teszem próbakővé, valószínűleg odajutok, ahol arra a borzasztó tényre ébredek, hogy igaz, amit Jézus Krisztus mondott, és megrémülök a gonosznak és rossznak bennem lévő lehetőségétől. Mindaddig, míg az ártatlanság oltalma alatt maradok, egy bolond paradicsomában élek. Ha sohasem voltam gonosztevő, ennek a gyávaság és a művelt élet védelme volt az oka. De ha meztelenül állok Isten előtt, rájövök, hogy Jézus Krisztus kór-megállapítása helyes.
Az egyetlen dolog, ami megőriz, Jézus Krisztus váltsága. Ha átadom magam Neki, sohasem lesz szükségem arra, hogy megtapasztaljam azokat a rettenetes lehetőségeket, amelyek a szívemben szunnyadnak. A tisztaság túlságosan mélyen van ahhoz, hogy természetes úton eljussak hozzá; de mikor a Szentlélek belém költözik, személyes életem központjává teszi azt a lelkületet, amely Jézus Krisztus életében lett nyilvánvalóvá, azaz a szent lelkületet, ami szeplőtlen tisztaság.

Július 27.
A MEGISMERÉS ÚTJA

„Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról...” Jn 7, 17.

A lélek szerint való megismerés arany szabálya nem az értelem, hanem az engedelmeskedés. Ha valaki tudományos ismeretre törekszik, az értelmi kíváncsiság vezeti. De ha abba akar betekinteni, amit Jézus tanít, ezt csak engedelmesség útján érheti el. Ha valamilyen dolog homályos előttem, bizonyos lehetek, hogy van valami benne, amit nem akarok megcselekedni. Az értelmi homályosság a tudatlanság következménye; a lelki sötétség onnan van, hogy nem vagyok hajlandó valamit cselekedni.
Soha senki egyetlen szót nem kap Istentől anélkül, hogy azonnal próbára ne tétetnék afelől. Engedetlenkedünk, azután csodálkozunk, hogy miért nem jutunk előbbre lelkileg. „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed” – mondja Jézus -, „és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened,…ne szólj hozzám addig, míg el nem mégy hozzá, és jóvá nem teszed azt a dolgot” (Máté 5, 23-24.) Jézus tanítása ott üt szíven minket, ahol éppen vagyunk. Egy pillanatig sem állhatunk meg előtte, mint nagyzolók. Megnevel a legapróbb részletekig. Isten Lelke napvilágra hozza az önigazolás lelkét, s érzékennyé tesz minket olyan dolgok iránt, amikről előbb sohasem gondolkoztunk.
Mikor Jézus az Ige által eléd állít egy dolgot, ne térj ki előle. Ha kitérsz, vallási nagyzolóvá válsz. Figyeld meg azokat a dolgokat, amelyekre vállat vonsz és meg fogod érteni, miért nem haladsz lelkileg. Járj elől – annak a kockázata árán is, hogy fanatikusnak bélyegeznek: engedelmeskedned kell Isten szavának.

Július 28.
MI KÖVETKEZIK AZ ENGEDELMESSÉG UTÁN?

„És azonnal kényszerítette tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra...” Márk 6, 45 – 52.

Hajlandók vagyunk azt képzelni, hogy ha Jézus Krisztus kényszerít minket, és mi engedelmeskedünk Neki: nagy sikerre fog minket vezetni. Sohasem szabad a sikerről való álmainkat úgy állítani magunk elé, mint Isten céljait; lehet, hogy az Ő célja éppen az ellenkező. Azt gondoljuk, hogy Isten bizonyos cél, valami kívánatos vég felé vezet minket, holott nem ez történik. Hogy meghatározott célhoz jutunk, az csak esetleges dolog. Amit mi az események folyásának hívunk, Isten azt célnak nevezi.
Mi az én álmom Isten céljáról? Az Ő célja az, hogy most rajta függjek és az Ő hatalmán. Ha a zavarok közepette is nyugodtan és zavartalanul tudok állni, ez Isten végcélja. Isten nem meghatározott vég felé tart; az Ő célja maga a folyamat: az, hogy lássam Őt, amint a tengeren jár. Nincs part a közelben, nincs siker, nincs cél, csak a feltétlen bizonyosság, hogy minden rendben van, mivel látom Őt, a tengeren járó Urat. Maga a folyamat az, nem pedig a végkimenetel, ami Istent dicsőíti.
Isten nevelő munkája nem a jelenben megy végbe, hanem éppen mostanra szól. Célja erre a pillanatra szól, nem valami távolabbi jövő számára. Nincs semmi tennivalónk azzal, hogy mi következik az engedelmesség után. Rossz úton járunk, ha azzal törődünk, ami az után jön. Amit az ember készületnek és gyakorlásnak nevez, Isten azt nevezi célnak.
Isten célja az, hogy képessé tegyen annak a meglátására, hogy életem jelenlegi össze-visszasága fölött is tud járni. Ha távolabbi cél is lebeg a szemünk előtt, nem tudunk elég figyelmet fordítani a közvetlen jelenre. De ha ráeszmélünk arra, hogy az engedelmesség a cél, akkor minden következő pillanat értékessé válik.

Július 29.
MIT LÁTSZ A FELHŐID KÖZT?
„Ímé eljön a felhőkkel.” Jel. 1, 7.

A Bibliában a felhők mindig Istennel vannak összefüggésben. Felhők azok a gondok vagy szenvedések, vagy aggodalmaskodások személyes életünk körén belül, avagy kívül, amelyek úgy látszik, vitássá teszik Isten uralmát. De éppen ezek a felhők azok, amik által Isten Lelke tanít minket a hitben-járásra. Ha nem volnának felhők, nem volna hitünk. „A felhők csak Atyánk lábnyomának pora”. A felhők csupán annak a jele, hogy Ő itt van. Micsoda kijelentés tudni, hogy bánat, szomorúság és szenvedés olyan felhők, amelyek Istennel együtt járnak! Isten nem közelíthet felhők nélkül, Ő nem jön tiszta napsütésben.
Nem igaz az, hogy Isten a megpróbáltatásainkkal meg akar minket tanítani valamire; minden felhővel, amelyet felhoz egünkre, azt akarja, hogy elfeledjünk valamit abból, amit tanultunk. Isten célja a felhőkkel az, hogy leegyszerűsítse a hitünket annyira, hogy a Hozzá való viszonyunk egészen gyermekivé váljék: Isten és a magam lelke, minden más ember csak árnyék. Addig, amíg mások árnyékokká nem válnak, felhők és sötétség lesz az osztályrészem minden pillanatban. Vajon az Isten és a köztem lévő viszony egyszerűbbé válik-e fokról-fokra, mint valaha volt?
Van valami kapcsolat Isten különös gondviselése és aközött, amit mi tudunk Róla. Meg kell tanulnunk istenismeretünk világánál értelmezni az élet titkait. Amíg nem tudunk a legfeketébb, legsötétebb tényeknek is egészen a szemébe nézni anélkül, hogy Isten személye kárt szenvedne, még mindig nem ismerjük Őt.
„Megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe..” (Luk. 9, 34.) Van-e valaki más a felhőidben „Jézuson kívűl”? Ha igen, akkor még sötétebbre fordul. Oda kell eljutnod, ahol senki mást nem látsz, „hanem csak Jézust egyedül.” (Máté 17, 8.)

Július 30.
A KIÁBRÁNDULÁS FEGYELMEZŐ EREJE

„Maga azonban Jézus nem bízta magát reájuk..., mert magától is tudta, mi van az emberben.” Ján. 2, 24-25.

A kiábrándulás azt jelenti, hogy nincsenek többé hamis ítéleteink az életben. A kiábrándulás folytán csalódásoktól való mentesülésünk lehet, hogy kellemetlenkedőkké és a mások megítélésében szívtelenül szigorúakká tesz minket, míg az Istentől származó kiábrándulás eljuttat minket oda, hogy az embereket a maguk igazi mivoltukban láthatjuk, és még sincs semmi kellemetlenkedés, semmi szurkálódásra, kellemetlen dolgok szólására való hajlandóság bennünk. Az élet sok kegyetlen dolga abból származik, hogy ábrándokban ringatjuk magunkat. Nem ismerjük egymást a tények szerint, hanem csak az egymásról való elgondolásaink szerint. Vagy gyönyörű és nagyszerű, vagy hitvány és semmiség minden, elgondolásunk szerint.
Az emberi élet sok szenvedésének az az oka, hogy nem vagyunk hajlandók az ábrándok eloszlatására. Valahogyan így megy ez: ha szeretünk egy embert – anélkül, hogy Istent is szeretnénk -, teljes tökéletességet várunk tőle, s amikor nem találjuk ezt, kegyetlenek és követelőzők leszünk. Azt követeljük egy emberi lénytől, amire képtelen. Csak egyetlenegy Lény van, aki képes kielégíteni az emberi szív utolsó fájó szakadékát is és ez az Úr Jézus Krisztus. Hogy Urunk miért olyan szigorú minden emberi viszonyt illetőleg, onnan van, mert tudja, hogy minden viszony, amely nem a Hozzá való hűségre van alapozva, pusztulásban fog végződni. Urunk nem vetette bizodalmát emberekbe, mégsem volt soha gyanakvó, vagy kesernyés. Urunknak Istenben és az Ő kegyelme mindenhatóságában való bizodalma olyan tökéletes volt, hogy nem esett kétségbe senki felől. Ha emberekbe vetjük bizodalmunkat, végül is mindenki felől kétségbe fogunk esni.

2007. július 30. hétfő

2Kor 2,14-17.

14 De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor
diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk
mindenütt. 15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az
üdvözülők, mind az elkárhozók között: 16 ezeknek a halál illata
halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? 17 Mi nem
olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem
mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus
által.

KERESZTYÉN AROMA


Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők,
mind az elkárhozók között. (2Kor 2,15)

Feleségem nagyapja hivatásos festő volt. Ruhái és autója mindig
hordozták a festékek és az oldószerek szagát. Annyira, hogy feleségem
mindig megismerte erről a "védjegy-illatról". Sok évvel a nagypapa
halála után, vásárlás közben feleségem azt az ismerős illatot érezte
meg. Ösztönösen megfordult, félig-meddig azt remélve, hogy nagyapja
arcát fogja látni. De csak egy ismeretlen helyi festő ábrázatával
szembesült.
A szaglás egy erőteljes érzék. Fölismerünk helyeket a szagukról,
embereket az illatszereikről, kedvenc ételeinket ínycsiklandó
gőzeikről. Ahogy a mai olvasmány is jelzi, a keresztyéneket is
megismerik illatukról. Amikor szavainkkal és cselekedeteinkkel
hűségesen kimutatjuk Krisztus szeretetét, "Krisztus jó illata vagyunk".
"Kedves illat" vagyunk azok számára, akik befogadják a jó hírt.
Amikor belépek valahová, vajon szavaim és tetteim arról tanúskodnak,
hogy Krisztus megváltoztatta az életemet, vagy talán csak álhatatlan
hitemet látják az emberek?

Imádság: Istenünk, bárcsak Krisztus jó illata lenne szavunk és
cselekedetünk a körülöttünk élők között. Ámen.

Milyen benyomást hagyok Krisztusról ismerőseimben?
Terry Thomas Bowman (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI NEM ISMERI KRISZTUST!

Július 31.

AMÍG EGÉSZEN AZ ÖVÉ LESZEL

„A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” Jakab 1, 4.

A legtöbbünknél a főbb dolgokban rendben van minden, de van néhány olyan terület, ahol hanyagok vagyunk. Ez nem a bűn rovására írandó, hanem attól van, hogy maradtak még bennünk a test szerinti élet maradványai, amelyek hanyagokká tesznek minket. A hanyagság a Szent Lélek megbántása. Nem volna szabad semmiben sem hanyagnak lennünk, legyen az akár evés, akár ivás, akár az Isten tisztelete.
Nemcsak Istenhez való viszonyunknak kell helyesnek lennie, de kell, hogy ennek a viszonynak a külső kifejezése is helyes legyen. Végső fokon Isten nem enged semmi alól kibújni, minden legapróbb részlet az Ő ítélete alatt van. Istennek számtalan útja van arra, hogy újra meg újra visszavigyen minket ugyanahhoz a ponthoz. Sohasem fárad el ebben, míg meg nem tanuljuk a leckét, mert Ő az, aki teljességre viszi a munkát. Lehet, hogy valamilyen ösztönről van szó és Isten a legkövetkezetesebb türelemmel vitt vissza minket ugyanarra a pontra. Vagy lehet az hiábavaló üres okoskodás, vagy független egyénieskedés. Isten próbálja ránk kényszeríteni azt az egy dolgot, amiben még nem járunk el helyesen.
Nagyszerűen töltöttük az időt azzal, hogy Isten Váltságának kijelentésén elmélkedünk: szívünk tökéletesen felé fordult; bennünk való csodálatos munkája tudomásunkra adja, hogy a fő dolgokban rendben vagyunk Vele. Akkor hát – mondja a Lélek Jakab apostol szaván keresztül – „a kitartásban tökéletes cselekedet legyen”. Figyeld az elhanyagolt részleteket. – „Óh, ezt kell most megcsinálnom.” – Bármi legyen is az, Isten rá fog mutatni állhatatosan mindaddig, míg egészen az Övéi nem leszünk.

MÉG VALAMIT AZ Ő ÚTJAIRÓL

Ő is jön, amikor indulást parancsol.
„És lőn, mikor elvégezte Jézus a tizenkét tanítványának adott utasítást, elment onnan, hogy tanítson és prédikáljon azoknak városaiban.” Máté 11,1.

Amikor Isten azt mondta, „menj”, és te mégis maradtál, mert annyira ragaszkodtál az otthonvalók sorsához, megfosztottad őket Magának Jézus Krisztusnak a tanításától és prédikálásától. Ha engedelmeskedtél és a többit Istenre bíztad, az Úr a városodba ment, hogy tanítson; mindaddig, míg nem engedelmeskedtél, útban voltál. Figyeld meg, hol kezdesz vitatkozni és hol kezded szembeállítani azt, amit kötelességnek hívsz, az Úr parancsaival. „Tudom, hogy Isten azt mondta, menjek, de itt volt a kötelességem.” Ez azt jelenti, nem hiszed, hogy Jézus azt gondolja, amit mond.
Tanít, mikor arra oktat, hogy ne tanítsunk.
„Mester..., csináljunk három hajlékot.” Luk. 9, 33.
Talán a lelki műkedvelő-gondviselést játsszuk mások életében? Talán olyan hangosak vagyunk a másoknak adott utasításainkban, hogy Isten nem is tud közelférni hozzájuk? A szánkat csukva, a lelkünket pedig éberen kell tartanunk. Isten oktatni akar minket az Ő Fiára vonatkozólag; imádságunk idejét a megdicsőülés hegyének jelenetévé akarja változtatni, és mi nem akarjuk engedni, hogy ezt tegye. Mikor biztosak vagyunk afelől, hogy Isten hogyan fog dolgozni, sohasem fog többé úgy dolgozni.
Ott dolgozik, ahol várakozást parancsol.
„Maradjatok..., míg..” Luk. 24, 49.
Várj az Úrra és Ő dolgozni fog, de ne várj lelki elégedetlenséggel, mert egy arasznyira sem láthatsz magad elé! Vajon elszakadtunk-e már eléggé a szeszélyeinktől, hogy várakozni tudjunk Istenre? Várni nem annyit jelent, mint összetett kézzel ülni, hanem megtanulni azt tenni, amit mond nekünk.
Ezek az Ő útjainak részletei, amelyeket mi ritkán ismerünk fel.

A NEHÉZSÉGEK ISKOLÁJA

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” János 16, 33.

A keresztyén életről az az általános vélemény, hogy az a bajoktól való szabadulást jelenti. Ellenkezőleg: a keresztyén élet szabadulás a bajok közepette. „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik,...nem illet téged a veszedelem” (Zsolt. 91, 1, 10.) – nem jöhet rád semmi veszedelem ott, ahol együtt vagy Istennel.
Ha Isten gyermeke vagy, feltétlenül lesznek nehézségeid, de Jézus azt mondja, ne lepődj meg, ha ilyenekben is részed lesz. „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot”, ne féljetek. Olyanok, akik sokat szoktak beszélni bajaikról, mielőtt megtértek volna, gyakran „tétlenekké” válnak, miután újjászülettek, mert rossz fogalmuk van a szentről.
Isten nem ad nekünk győzedelmes életet; akkor ad nekünk életet, amikor diadalmaskodunk. Maga az erőfeszítés az erő. Ha nincs erőfeszítés, nincs erő. Arra kéred Istent, hogy adjon életet, szabadságot és örömet? Nem adhat, hacsak el nem fogadod az erőpróbát. Mihelyt szemébe nézel a nehézségnek, azonnal erőt is nyersz hozzá. Győzd le a félénkséged, tedd meg az első lépést, és Isten megadja neked, hogy ehess az élet fájáról és megkapd tápláltatásod. Ha megfeszíted testi erőidet, kimerülsz; de feszítsd meg az erőd lelkileg, és több erőt nyersz. Isten sohasem holnapra, vagy a következő órára ad erőt, hanem a jelen perc erőfeszítésére. Az a kísértés, hogy az átlag ember szempontjából nézzük a nehézségeket. A szent boldog, amikor nehézségekkel kell szembeszállnia, mert a dolog olyan nevetségesen lehetetlen mindenki másnak – Istent kivéve.

ISTEN KÉNYSZERÍTÉSE

„Imé, felmegyünk Jeruzsálembe...” Lukács 18, 31.

Jeruzsálem úgy áll Urunk életében, mint az a hely, ahol elérte Atyja akaratának tetőpontját. „Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.” (Ján. 5, 30.). Ez volt az egyetlen uralkodó gondolat, amely Urunk egész életén átvonult, és azok a dolgok, amelyeket útjában talált: öröm, bánat, siker, vagy sikertelenség sohasem térítették el céljától. „Eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy.” (Luk. 9, 51.).
A nagy dolog, amire emlékeznünk kell, az, hogy azért megyünk Jeruzsálembe, hogy Isten célját töltsük be, nem pedig a magunkét. Természetesen, a vágyaink magunkéi, de a keresztyén életben nincsenek saját céljaink. Olyan sokat beszélnek manapság Krisztusért való döntéseinkről, a keresztyénné lételre való elhatározásainkról; ezért vagy azért való döntéseinkről, de az Új-Testamentumban Isten kényszeritésének a szempontja az, ami az előtérben áll. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” (Jn 15, 16.) Nem tudatos döntés alapján vétettünk fel Isten tervébe, hanem tudomásunk nélkül. Fogalmunk sincs arról, hogy Istennek mi a célja, és amint továbbmegyünk, egyre határozatlanabbakká válunk. Isten célja úgy tűnik fel, mintha eltévesztettük volna az utat, mivel túlságosan rövidlátók vagyunk ahhoz, hogy meglássuk, mi az Ő célja. A keresztény élet kezdetén megvannak a magunk elgondolásai arról, hogy mi Isten célja: ,Azt akarja, hogy erre, vagy arra menjek, Isten arra hívott, hogy ezt a különleges munkát végezzem.’ És megyünk és cselekesszük azt a dolgot, és Isten nagy „kényszerítését” mégis érezzük. A munka, amit végzünk, nem számít: olyan nevetséges semmiség az Isten nagy követeléséhez képest. „És maga mellé vévén a tizenkettőt . . .” Jézus magához vesz minket állandóan. Hosszabb út van még előttünk, mint amit eddig tettünk.