A SZENTSÉG PARANCSA

„Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” I. Péter l, 16.
Gyakorta állítsd ismételten magad elé, mi az életed célja. Az ember rendelt célja nem boldogság, nem egészség, hanem szentség. Manapság olyan rettenetes sok hajlam él bennünk, hogy egészen szétforgácsolódik közöttük az életünk; helyes, jó, nemes hajlamok, melyek még elérhetnek a beteljesüléshez, időközben azonban szükséges, hogy Isten átformálja őket. Az egyetlen számításba vehető dolog az, vajon elfogadja-e az ember Istent, aki szentté akarja őt tenni. Az embernek mindenáron helyes viszonyba kell jutnia Istennel.
Vajon hiszem-e, hogy szükségem van a szentté-lételre? Hiszem-e, hogy Isten belém költözhet, és szentté tehet engem? Ha prédikálásoddal meggyőzöl engem, hogy szentségtelen vagyok, rossz néven veszem a prédikálásod. Az evangélium prédikálása bántó érzést támaszt, mert azt kell kijelentenie, hogy szentségtelen vagyok; de ugyanakkor nagy vágyódást is ébreszt. Istennek az emberiség számára egyetlen rendelt célja van: a szentté-létel. Egyetlen célja szent életek teremtése. Isten nem örökké áldástosztó gépezet az ember számára; nem azért jött, hogy szánalomból váltsa meg az embereket: azért jött megváltani az embereket, mert szentté-lételre teremtette őket. A Megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus halála által Isten visszahelyezhet engem a Vele való tökéletes egység állapotába anélkül, hogy valami árnyék maradna közben.
Sohase tűrj meg az életedben sem magaddal, sem másokkal szemben való rokonszenvből olyan életnyilvánulást, amely nem halad együtt a szentséges Istennel. A szentség a láb egyenes járását, a nyelv mocsoktalan beszédét és az értelem tiszta gondolkozását: az élet minden részletében Isten előtt járást jelent. A szentség nemcsak az, amit Isten ad nekem, hanem amiről bizonyságot is teszek, hogy Isten adta nekem.

AZ ÁLDOZAT SZENTSÉGE

„Aki hisz énbennem . . ., élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Jn 7, 38.
Jézus nem azt mondta, hogy aki hisz énbennem, meg fogja tapasztalni Isten teljességének áldását, hanem ezt mondta: „Aki hisz énbennem, abból kiárad másokra mindaz, amit kapott.” Urunk tanítása mindig szemben halad az ön-megvalósítás gondolatával. Célja nem az ember fejlesztése; célja az, hogy az embert éppen olyanná tegye, mint Ő maga. Isten Fiának jellemző vonása a Maga életének eltékozlása. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, amit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül a világba. Nem az a fontos, hogy Isten szépen gömbölyödő szőlőszemekké formál minket, hanem az, hogy az édességet kipréseli belőlünk. Lelki szempontból nézve nem tudjuk az életünket sikerrel mérni, hanem csak azzal, amit Isten áraszt ki rajtunk keresztül a világba, ezt pedig semmiképpen sem tudjuk lemérni.
Mikor a bethániai Mária széttörte a drága kenet alabástrom szelencéjét és kitöltötte azt Jézus fejére, ennek a cselekvésnek az értelmét rajta kívül senki más nem látta; a tanítványok azt mondták, hogy tékozlás. De Jézus megdicsérte Máriát átadásának ezért a különös cselekedetéért és azt mondta, hogy ahol csak prédikálni fogják az evangéliumot, „amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.” (Márk 14, 9.) Urunk lelke örömmel telik el, mikor azt látja, hogy valaki úgy cselekszik, amint Mária cselekedett, nem törődve ilyen vagy olyan takarékoskodással, mindenét átadja Neki. Isten Fia életét áldozta azért, hogy a világot megválthassa; vajon mi készek vagyunk-e a magunk életét feláldozni Őérette?
„Aki hisz énbennem . . ., élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”, vagyis száz meg száz más élet fog általa megújulni. Itt az ideje, hogy összetörjük az életünket, megszűnjünk megelégedettségre vágyni és kiöntsük magunkat másokért. Urunk azt kérdezi, melyikünk teszi ezt meg Őérette?

ISTEN ÁLDÁSAINAK KIÖNTÉSE

,,Ő azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az Úrnak.” II. Sámuel 23, 16.
Mi volt olyan a számodra mostanában, mint a betlehemi forrásból való víz: szeretet, barátság, lelki áldás? Akkor lelked veszedelmére felhasználod azt, hogy kielégítsd magad. Ha azonban ezt teszed, nem tudod kiönteni az Úr előtt. Sohasem tudod Istennek szentelni azt, amivel önmagadat vágyódsz kielégíteni. Ha kielégíted magad egy Istentől származó áldással, megront téged; fel kell azt áldoznod, ki kell öntened, azt kell vele cselekedned, ami a mindennapi gondolkozás szerint esztelen tékozlás.
Hogyan önthetem ki az Úrnak a természetes szeretetet, vagy a lelki áldást? Egyetlen módja van ennek csak: a lelkem elhatározása. Vannak másoknak olyan cselekedetei, amelyeket nehezen tudunk elfogadni, ha nem ismerjük Istent, mert emberi erő nem képes azoknak a visszafizetésére. De mihelyt azt mondom: „Ez túl nagy dolog a számomra és méltatlan vagyok rá, ez nem is közönséges emberi lény számára teremtetett, ki kell öntenem az Úrnak”: akkor ezek a dolgok, mint élő víz folyamai, azonnal szétömlenek körülöttem. Míg ki nem öntöm ezeket az Úrnak, csak veszedelmére vannak éppúgy azoknak, akiket szeretek, mint nekem magamnak, mert gyönyörré változnak. Lehetnek kívánságaink olyan dolgokban is, amelyek nem tisztátalanok és nem bűnösek. A szeretetnek el kell jutnia ahhoz az átalakulási pontjához, amikor kiöntetik az Úrnak.
Ha megkeseredett és megsavanyodott lettél, az azért van, mert magadnak tartottad meg az Isten-adta áldást; holott ha kiöntötted volna az Úrnak, a legkedvesebb földre szállt személyiséggé váltál volna. Ha mindig magadnak tartod meg az áldásokat, és sohasem tanulod meg, hogy valamit ki kell öntened az Úrnak, más emberek látóhatára nem fog kibővülni általad.

„Tiéid valának és nekem adtad azokat.” Ján. 17, 6.

A misszionárius olyan valaki, akibe a Szentlélek beleoltotta ezt a tudatot: „Nem a magatokéi vagytok” (I. Kor. 6, 19). Azt mondani, hogy „nem vagyok a magamé”, a lelki nemesség bizonyos magaslatára való eljutást jelenti már. A valóságos örvényben lévő élet legigazibb természete a magam szántszándékos átadása egy korlátlan föllebbvalónak, és ez a valaki Jézus Krisztus. A Szentlélek azért fejti ki előttem Jézus természetét, hogy eggyé tegyen engem az én Urammal, nem pedig azért, hogy azután, mint valami kiállítási tárgyat mutogathasson. Urunk sohasem azon az alapon küldött ki tanítványai közül bárkit, amit értük tett. Csak a feltámadás után történt, amikor a tanítványok a Szentlélek által már megtanulták, ki volt Ő, hogy Jézus azt mondta: „Elmenvén azért . . .” (Máté. 28, 19).
„Ha valaki énhozzám jő és meg nem gyűlöli . . ., nem lehet az én tanítványom” (Lk. 14, 26), nem mintha nem lehetne jó és igaz, hanem mert nem írhatja fölé Jézus ezt a szót: „Enyém.” A Jézus említette viszonyok közül bármelyik összeütközhet az Iránta való szeretettel. Lehet, hogy inkább szeretek az édesanyámhoz, vagy a feleségemhez, vagy önmagamhoz tartozni, - akkor, mondja Jézus, nem lehetsz az Én tanítványom. Ez nem azt jelenti, hogy nem üdvözülhetek, hanem azt, hogy nem lehetek az Övé.
Urunk saját tulajdonává teszi a tanítványát, azontúl Ő lesz érte felelős. „És lesztek nekem tanúim.” (ApCsel l, 8.) Az a lelkület, amely akkor kezdődik, nem az, hogy valamit tenni kell Jézusért, hanem hogy teljes gyönyörűségére legyünk Neki. A misszionárius titka ez: én az Övé vagyok és Ő az, aki keresztülviszi rajtam keresztül a vállalkozásait.
Legyetek tökéletesen az Övéi.

A TANÍTVÁNYOK VIGYÁZÁSA

„Vigyázzatok én velem.” Mt 26, 38.
„Vigyázzatok én velem” - egyáltalán nem a magatok egyéni szempontjából, hanem vigyázzatok egészen én velem. Keresztyén életünk kezdetén nem Jézussal vigyázunk, hanem Jézusért. Nem vigyázunk Vele abban az értelemben, amint a Biblia parancsolja: a mi élet-körülményeink közepette. Urunk megkísérli, hogy bevezessen minket az Önmagával való azonosításra egy különös Gecsemáné kertbe, de mi nem megyünk. Inkább azt mondjuk: ,Nem Uram, én nem látom ennek az értelmét; keserű ez nekem.’Hogyan tudjunk mi őrködni Valakivel, Aki kifürkészhetetlen? Hogyan tudjuk eléggé megérteni Jézust, hogy őrködhessünk Vele Gecsemáné-jában, amikor még azt sem tudjuk, hogy mire való a szenvedése? Nem tudjuk, hogyan őrködjünk Vele: mi csak ahhoz vagyunk szokva, hogy Jézus őrködjék velünk.
A tanítványok szerették Jézust, amennyire csak természeti adottságuktól telt, de nem értették meg, mire törekedett. A Gecsemáné kertjében saját szomorúságuk miatt elaludtak, és a három évre terjedő legszorosabb kapcsolat után „elhagyták Őt a tanítványok mind és el- futának.” (56. v.)
„És megtelének mindnyájan Szentlélekkel” (ApCsel 4), ugyanazok, akik a Gecsemánéban elhagyták Őt.
De időközben valami csodálatos dolog történt közöttük: t.i. Urunk halála, feltámadása és menybemenetele, és a tanítványokat megszállta a Szentlélek. Urunk azt mondta: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok” (Csel. l, 8.), és ez azt jelentette, hogy megtanultak vigyázni vele életük egész hátralevő idejére.

AZ ÉLET KIÁRADÁSA

„Élő víznek folyamai . .” : Jn 7, 38.

A folyó olyan helyeket is érint, amelyekről forrása mit sem tud. Jézus is azt mondja nekünk, hogy ha vettünk az Ő teljességéből, legyen bár kicsiny az a keret, amelyben látható életünk lejátszódik, olyan folyamok fakadnak belőlünk, amelyek áldásul lesznek a föld végső határáig. Nekünk nincs semmi tennivalónk ezzel a kiáradással: „Az az Isten dolga, hogy higyjetek...” (Ján. 6, 29). Isten ritkán engedi meg az emberi léleknek, hogy lássa: mekkora áldás ő.
A folyó diadalmasan állhatatos, legyőz minden akadályt. Egy darabig nyugodtan megy rendes medrében, de mikor valami akadályhoz ér, egy ideig háborog, azután hamar utat tör magának az akadály megkerülésével. Vagy megtörténik, hogy egy folyó elvész a szemünk elől néhány kilométerre, de újra a felszínre tör, és most szélesebb és nagyobb, mint valaha. Észreveheted, hogy Isten némely életet jól felhasznál, de a te életed elé valami akadály gördült és úgy látszik, hogy nem tudsz semmi hasznot hajtani. Állandóan tartsd figyelemmel a Forrást, és Isten vagy körülvezet téged az akadály megkerülésével, vagy elmozdítja azt az utadból. Isten Lelkének folyója legyőz minden akadályt. Sohase tartsd a szemed az akadályon, vagy a nehézségen. Az akadály közömbös annak a folyónak a számára, amely rajtad fog keresztülfolyni, ha nem téveszted szem elől, hogy összeköttetésben maradj a Forrással. Sohase engedj bármi közbevettetést Jézus és magad között, semmi érzést, semmi tapasztalatot. Semmisem szabad, hogy távol tartson téged az egyetlen, nagy, korlátlan hatalmú Forrástól.
Gondolj a gyógyító erejű és messze érő folyókra, amelyek a lelkünkből táplálkoznak! Isten csodálatos igazságokat nyilatkoztat ki nekünk, és minden apró részlet, amelyet kinyilatkoztatott, arról beszél, hogy még nagyobb folyókat is akar rajtunk keresztül árasztani. Ha hiszel Jézusban, úgy fogod találni, hogy Isten mások áldásának hatalmas folyamait táplálta benned.

Szeptember 7.

„Az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” Jn 4, 14.
A Jézus által itt adott kép nem egy csatornának, hanem egy forrásnak a képe. „Teljesedjetek be . . .” (Eféz. 5, 18) és akkor a Jézushoz való élő viszony édessége olyan pazarul fog kiáradni a szentből, ahogy az részesült benne. Ha úgy találod, hogy életed nem árad ki úgy, amint kiáradhatna, te vagy a hibás, mert valami elrontotta a kiáradást. Maradj összeköttetésben a Forrással, és talán személyesen nyersz áldást? Nem, hanem élő víznek, elfojthatatlan életnek folyamai törnek elő belőled.
Az a hivatásunk, hogy olyan vízerőművek legyünk, amelyeken át Jézus, mint élő víznek folyama keresztülfolyhat mindenki számára áldásul. Némelyek olyanok közülünk, mint a Holt-tenger, amely mindig csak befogadja a vizet, de sohasem adja tovább, mivel nem vagyunk az Úr Jézussal helyes viszonyban. Amilyen bizonyos az, hogy kapunk Tőle valamit, éppen olyan bizonyos az is, hogy rajtunk keresztül ki fogja azt önteni a világra, és ha nem ezt teszi, ez annak a jele, hogy Vele való viszonyunk nincs rendben. Van valami közötted és Jézus Krisztus között? Van valami, ami akadályozza a Benne való hited? Ha nincs, Jézus azt mondja: belőled élő víznek forrásai fognak fakadni. Ez nem multbéli áldás; nem bizonyos élmény, hanem állandóan hömpölygő folyam. Tarts ki a Forrás mellett, vigyázz gondosan a Jézus Krisztusban való hitedre és Hozzá való viszonyodra, akkor állandó lesz az áramlás más életek számára, a kiszáradás és a kipusztulás veszedelme nélkül.
Nem nagyon különös azt mondani, hogy folyamok indulnak ki egy egyszerű hívőből? ,Nem látom a folyamokat’ - mondod: Sohase nézz magadra a ,ki vagyok én?’ szempontjából. Isten munkája történetében csaknem mindig azt találod, hogy valami jelentéktelen, ismeretlen, semmibe se vett emberből indul el, de olyan emberből, aki állhatatosan hű volt Jézus Krisztushoz.

Szeptember 8.

Határozottan rombolj le némely dolgot.

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett . . .” 2Kor 10, 5.

A bűntől való szabadulás nem az emberi természettől való szabadulás. Vannak olyan dolgok az emberi természetben, mint pl. az előítéletek, amelyeket a szentnek az által kell lerontania, hogy elhanyagolja őket, másokat viszont erőszakkal, azaz a Szentlélektől velünk közölt isteni erővel kell lerombolni. Vannak dolgok, amelyek ellen nem kell harcolnunk, hanem csendben kell maradnunk és csendesen szemlélnünk Isten szabadítását. De minden elmélet vagy fogalom, amely sáncként emelkedik Isten ismerete ellen, határozottan lerontandó, nem testi erőfeszítéssel, vagy megalkuvással, hanem Istentől nyert erővel. (4. v.)
A harc csak akkor kezdődik, amikor Isten megváltoztatja adottságunkat és megkezdtük a megszentelődés megtapasztalását. A hadakozás nem a bűn ellen van. Mi sohasem tudunk harcolni a bűn ellen: Jézus Krisztus számolt le a bűnnel a váltság művében. Az összeütközés azon a vonalon jelentkezik, ahol természeti életünket lelki életté akarjuk változtatni. Ezt sohasem lehet könnyen megtenni, minthogy Isten sem akarja, hogy könnyen megtehessük. Ez csak az erkölcsi döntések egész sorozata árán fog végbemenni. Isten nem a jellem, hanem a bűntől való mentesség tekintetében tesz minket szentté, és ezt az ártatlanságot erkölcsi döntések egész sora által kell szent jellemmé változtatnunk. Ezek a döntések állandó ellentétben vannak természeti életünkkel, amely sáncként emelkedik Isten ismerete ellen. Megtehetjük, hogy visszafordulunk, és számításba sem jövőkké tesszük magunkat Isten Országában, vagy határozottan lerontjuk ezeket a dolgokat és engedjük, hogy Jézus egy másik gyermekét vezérelje dicsőségre. (Zsid. 2, 10).

CSELEKEDD MAGAD



Határozottan fegyelmezz meg bizonyos dolgokat.

„... foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” 2Kor 10, 5.

Ez a szentség munkás természetének másik szempontja. Pál azt mondja: „Foglyul ejtek minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” Milyen sok keresztyén munka van ma is, amely sohasem volt fegyelem alatt, hanem csak ösztönszerűen jött létre! Urunk életében minden terv Atyja akaratának volt alávetve. Saját akarata ösztönétől indíttatva semmi olyan mozdulatot nem tett, ami Atyjáétól különböző lett volna: „A Fiú semmit sem tehet önmagától...” (Jn 5, 19). Most nézzük magunkat: egyetlen élénk vallásos élményt, minden ösztönszerűleg született tervet azonnal cselekvéssé változtatunk ahelyett, hogy foglyul ejtenők és megfegyelmeznők, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak.
Olyan időket élünk, amikor túlságosan hangsúlyozzák a gyakorlati munkát, és azokat a szenteket, akik minden gondolatukat foglyul ejtik, bírálgatják, és azt mondják róluk, hogy nem veszik komolyan Istent és a többi lelket. Az igazi komolyság pedig abban van, hogy engedelmeskedünk Istennek, nem abban, hogy fegyelmezetlen emberi természetünk szülte hajlamainkkal akarjuk Őt szolgálni. Érthetetlen, mégis igaz, hogy szentek nem ejtenek foglyul minden gondolatot, hanem munkálkodnak Istenért saját emberi természetük ösztöne szerint, amelyet még nem tett szellemivé a határozott fegyelmezés.
Hajlandók vagyunk megfeledkezni arról, hogy az ember nemcsak váltsága miatt van Jézusra bízva, hanem rá van bízva Jézus Krisztusnak az Istenről, a világról, a bűnről és a Sátánról való nézeteire is, és ez azt jelenti, hogy fel kell ismernie azt a felelősségét, hogy elméjének megújulása által átváltozzék.

Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem;
Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem.
És vezérelj engemet, A te szent igaz igédben;
Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.
(Ref. énekeskönyv, 25. Zsoltár, 2. vers)

"Boldog ember, aki mindig istenfélő" (Péld. 28:14)

"Az Úr félelme minden igaz hit kezdete és alapja. Isten komoly félelme és tisztelete nélkül sohasem gyökerezhet meg bennünk a tiszta élet. Aki szellemében nem imádja Istent, az képtelen szentül élni.
Az boldog, aki szent istenfélelemmel mindig ügyel arra, hogy ne cselekedjék rosszat. A szent félelem meggondolja nemcsak a komolyabb döntéseket, hanem szinte minden mozdulatát. Aki így féli Istent, ügyel arra, nehogy tévedés áldozata legyen, nehogy elhanyagolja kötelességét, vagy bűnt kövessen el. Tart a rossz társaságtól, a feslett beszédtől, a ravasz életmódtól. Az ilyen félelem nem rontja meg az ember életét, sőt boldogságot ad. Boldogabb az éber őrszem, mint az, aki elaludt őrhelyén. Aki a gonoszt észreveszi és kikerüli, az boldogabb, mint aki nemtörődöm módon továbbmegy és tönkreteszi saját magát.
Az istenfélelem kegyelmi ajándék, amely olyan úton vezeti az embert, amelyen semmiféle ellenség nem árthat neki. Aki fél a gonosznak még a látszatától is, azt szüntelenül megtisztítja Isten, és a Szent Szellem segítségével képessé teszi a kegyelem által nyert "ruháját" tisztán megőrizni ebben a bűnös világban. Salamon megpróbálta a világiasságot is és a szent félelmet is: az egyikben merő hiábavalóságot talált, a másikban a boldogságot. Ne kövessük őt a próbálkozásban, de hagyatkozzunk ítéletére!"

A LELKI FEGYVERZET


Istenimádás, amikor arra alkalom kínálkozik.

„Láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.” Jn 1, 49.

Azt képzeljük, hogy nem volna semmi bajunk, ha valami nagy válság szakadna ránk; de a nagy válság csak azt teszi majd nyilvánvalóvá, hogy mi lakik bennünk, nem tesz semmi újat életünkhöz. „Ha Isten hív, természetesen élni fogok az alkalommal.” Nem fogsz élni vele, hacsak nem éltél az alkalommal munkahelyeden, ha csak nem élted ott is az igazi éned Isten előtt. Ha nem cselekszed azt, ami legközelebb áll hozzád, mivel Isten tervelte ki, amikor bekövetkezik a válság, ahelyett hogy alkalmasnak bizonyulnál, alkalmatlannak fogsz bizonyulni. A válság mindig megmutatja a jellemet.
A csendességben végzett istenimádásunk a leglényegesebb eleme későbbi alkalmatosságunknak. Eljön az idő, amikor a „fügefa alatti” életet nem lehet tovább folytatni, amikor ki kell állni nyíltan, ki a napvilágra, ki a munkába, és értéktelennek fogod magad találni, ha nem imádtad Istent az otthonodban is, amikor és ahogy éppen alkalmad kínálkozott erre. Imádd Istent életed magánviszonylataiban is és akkor, ha Isten kiküld a munkára, készen fogsz állni, mert abban az életedben, amelyet Istenen kívül senki más nem látott, teljesen alkalmassá váltál már, és mikor erőfeszítésre kerül a sor, Isten bízhat benned.
„Lehetetlen azt várni tőlem, hogy megszentelődött életet éljek olyan körülmények közepette, amilyenben élnem kell; nincs most időm imádkozásra, nincs időm Bibliaolvasásra, még nem jött el az alkalmam; amikor eljön, természetesen, egészen rendben leszek.” Nem, egyáltalán nem leszel rendben. Ha nem tartottál áhítatot, amikor arra alkalom kínálkozott, amikor munkába állsz, nemcsak magad leszel hasznavehetetlen, de rettenetes akadály leszel mindazok számára, akik kapcsolatban vannak veled.
Az Isten országa hadi fölszereléseinek műhelye a szent elrejtett, személyes áhítat-élete.

A LELKI FEGYVERZET

Szolgálat, amikor arra alkalom adódik.

„Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.” Jn 13, 14.
Szolgálni, amint arra alkalom adódik, nem azt jelenti, hogy magunk válogatjuk meg az alkalmat, hanem azt, hogy mindenek előtt Istenéi legyünk bármilyen környezetben, amelyet Ő tervel ki számunkra. Jellemvonásaink, amelyek megmutatkoznak közvetlen környezetünkben, sejtetik, hogy milyenek leszünk más környezetben.
Amiket Jézus cselekedett, a lehető legszolgaibb és legközönségesebb dolgok voltak. Ezek sejteni engedik, hogy Isten teljes erejének kell munkálkodnia bennem, ha a legközönségesebb dolgokat úgy akarom végezni, amint Ő végezte. Képes vagyok-e a törülközőt úgy használni, amint Ő használta? Törülközők, mosdótálak, papucsok, az élet megannyi közönséges, szennyes dolgai azt teszik nyilvánvalóvá, hamarabb, mint bármi más, hogy milyen lelkületűek vagyunk. A Mindenható Istennek testet kell bennünk öltenie, hogy a legcsekélyebb kötelességeket is úgy végezzük, amint végezni kell.
„Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (15. v.) Figyeld meg azokat az embereket, akiket Isten köréd hoz, és meg fogsz alázkodni, amikor észreveszed, hogy így mutatja meg neked Isten azt az arcod, amit mutattál Vele szemben. Most pedig, mondja, láttasd meg azzal pontosan mindazt, amit én mutattam neked.
„Óh - azt mondod erre - én meg fogom azonnal tenni mindezt, amint kijutok az idegen munkamezőre”. Ez a beszéd éppen olyan, mint ha a háborúhoz szükséges lőszeranyagot a lövészárkokban akarnák gyártani. Megölnek, amíg annak a gyártásán fáradozol.
El kell mennünk a „második mérföldre” is Istennel. Némelyek közülünk félreállnak már az első tíz méter után, mert Isten olyan helyre kényszerít minket, ahol az utat sem látjuk, és azt mondjuk: „Várok, míg közelebb jutok a nagy válsághoz.” Ha nem futunk állhatatosan kicsiny útjainkon, a válságban sem teszünk semmit.

2007. szept. 11

- Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti értelmetek megújulása által. Róm 12,2
- Nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki azért a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Jak 4,4
- Mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Béliál között? Vagy mi közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? 2Kor 6,14-16
- Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké. 1Jn 2,15.17
- Amelyekben éltetek egykor e világ életmódja szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik. Ef 2,2
-Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Ef 4,20-21

LELKI ZAVAR

„Nem tudjátok, mit kértek.” Mt 20, 22.
Vannak korszakok a lelki életben, amikor zavar áll be, és nem megoldás az, ha azt mondjuk, hogy nem kellene zavarnak lennie. Nem arról van szó, hogy helyes-e ez, vagy pedig rossz, hanem arról, hogy Isten olyan útra vezet, amelyet egyelőre nem tudsz megérteni, és csak a zavaron való átjutás után érsz el oda, ahová Isten el akar juttatni.

Isten barátságának 1eplezése. Lk. 11, 5-8.
Jézus arról az emberről veszi példáját, aki úgy látszott, nem törődik a barátjával, és azt mondja, hogy a Mennyei Atya is így jelenik meg nekünk időnként. Azt gondolod, hogy Ő szívtelen barát, de emlékezz rá, nem az: eljön az idő, amikor mindent tisztán fogsz látni. A szív szerinti barátságot néha felhő árnyékozza be, és gyakran éppen a szeretetnek magának kell fájdalmak és könnyek között várnia a teljesebb közösség áldására. Amikor Isten egészen leplezetten jelenik is meg neked, tudsz-e akkor is bizalommal ragaszkodni Hozzá?

Árnyék atyai arcán. Luk. 11, 11-13.
Jézus azt mondja, hogy a ti Atyátok néha úgy jelenik meg, mintha mostoha atya volna, mintha érzéketlen volna irántatok, és nem törődnék veletek, de jusson mindig eszetekbe, hogy Ő nem ilyen. Megmondtam néktek: „Aki kér, mind kap” (Luk. 11, 10). Ha pillanatnyilag van is kevés árnyék az Atya arcán, figyeld meg, hogy végül mégis csak megadja tiszta kijelentését Önmagáról, és igazolja Magát mind-arra nézve, amit cselekedett.

Jézus hűségének idegenszerűsége. Lk 17, 1-8.
„Az Embernek Fia, mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön? Fog-e olyan hitet találni, amely Reá bízza magát a zavaros állapotok közepette is? Állj erősen a hitben, bízva abban, hogy amit Jézus mondott, az igaz, bár pillanatnyilag nem érted is, amit Isten cselekszik. Sokkal fontosabb következményeket tart Ő szem előtt, mint azok az apró dolgok, amiket kérsz.