Endrődi Sándor: PÁRBESZÉD

"Ugye apám, az ég,
a szép csillagfátyol -
távol van mitőlünk?"
- Szédítően távol!

"S Isten, ugye azért
lakik a magasban,
hogy mindent jól lásson?"
- Azért lakik ottan.

"Odaszállni mért nincs
az embernek szárnya?"
- Fiam, az imádság
fölemel hozzája!

.

- SIESS TE IS ! - Túrmezei Erzsébet

-"A Te néped készséggel siet a Te sereggyüjtésed napján." Zst.110,3


Isteni üzenet,
Boldog, akit elért !
Tisztán, világosan
csendül felém, feléd.
Mozditja a kezet,
sürgeti a szivet:
"A Te néped siet,
készségesen siet!"

Ha az Ő népe vagy,
siess te is, ne késs!
Annyi a könny, a seb,
baj, inség szenvedés!
Az idő is siet:
év évre tünik el!
S annyi az elveszett,
akit keresni kell!

.

-MIT AKAROK ? - Wilhelm Lőhe

Mit akarok én ?
Szolgálni az Úrnak
Minden nyomorultban,
Minden elesettben.

És mi a jutalmam?
Nem azért szolgálok,
Hogy dijat, jutalmat, elismerést nyerjek.
Szolgálok hálából,
Égő szeretetből.
Elég jutalomnak, hogy szabad szolgálnom.

Puszta Sándor: TÉKOZLÓ FIÚ

a mindenségben kell lenni egy helynek
ahol még emlékeznek rám
apám szíve az
mire várok még
haza megyek

.

-KEZEK

Isten megteremtette az embert és kezet adott neki.

Kezet adott arra, hogy építsen.
De az ember megtanult rombolni.
Kezet adott arra, hogy simogasson.
De az ember megtanult ütni.
Arra, hogy vigasztaljon.
És ő bánt.
Isten kezet adott, hogy az ember adjon.
És ő megtanult lopni.
Arra adott kezet, hogy hívjon.
És az ember elutasítja magától a másikat.
Arra, hogy fölemeljen.
És ő sokszor, sokszor tétlen marad.
Kezet adott, hogy azzal az ember az életet óvja.
És ő megtanult ölni.
Kezet adott, hogy imádkozzon.
És ő megtanult átkozni.

Ezért Isten adott Valakit, akinek a keze
Simogat
Vígasztal
Ad
Hív
Fölemel
Áld.

De a többi kéz átszegezte az Ő kezét.
Pilátus keze, a katonák keze, a tanítványok keze; a mi kezünk, az én kezem.

*******

Egy lehetséges dramaturgia: Négyen játszák; egy narrátor, aki - esetleg halk zenekíséret közben - soronként olvas. Ahogy egy sor elhangzik, a három szereplő pantomimmel bemutatja a mondat tartalmát. A két szélső szereplő a pozitív és a negatív szereplő, a középen álló Jézust alakítja. Lehet sötét ruhában, fehérített kézzel játszani.

Reményik Sándor:
FÁKLYA VEREM ELŐTT

Talán csatornát javítottak.
Tán repedt csövet forrasztottak össze.
A város földalatti erei
Megpattantak valahol, - azt keresték.
Dolgoztak napestig térdig lucsokban.
Azután hazamentek.
Utánuk tátva maradt egy veremszáj.
Fáklyát tűztek a verem szája mellé,
Lobog.
Hányszor láttam így éjjel útközépen
Fáklyát verem előtt!
Mért nem tudok most nyugton továbbmenni?
Sötét lelkemből sötét éji pillék
Kirajzanak.
Kergetőznek a piros jel körül.
Lobog!
Lobog!
A vízióim körüludvarolják.
Micsoda jel!
Hány verem tátong most a nagyvilágon?
Farkasverem,
Halálverem,
Pokolverem,
Gondosan előkészített verem.
Csak fáklya nem ég a verem előtt.
Voltam-e én, vagytok-e ti,
Lesznek-e ők
Ilyen magányos éji lobogás,
Vigyázz-kiáltás tévelygő felé:
Fáklya verem előtt?
Közülünk ki fogja megérdemelni
A sírfeliratot: "Másnak világolt,
Amíg önmagát emésztette meg"?
Fáklya verem előtt.
Lobog!
Lobog!
A vízióim körüludvarolják.
És felrémlik egy másik fáklya-kép.
Fáklyát tűz ki a győztes hadvezér
Ős hadi-jog szerint
A meghódított város piacán.
Éj van, itt-ott még zajlik a tusa,
Lappang a gyilkos kétségbeesés.
A fáklya ég.
Amíg a fáklya ég,
Hajnalig talán - várja irgalom
Azt, aki elhajítja fegyverét.

Ilyen fáklyát tűzött az Isten is
A farkasvermes világ közepébe,
A fáklya ég.
Ki tudja, meddig még?

Boldog, ki elhajítja fegyverét,
S rábízza magát győzelmes kezére.

Dsida Jenő: Gyöngék imája

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

UTOLSÓ VACSORA

"Míg civakodtok a rangsoron,
addig a lábatok megmosom.
Eldől a sorrend nemsokára..." -

... S egyedül ment a Golgotára.

_____________________________
(Árvai Emil verse)

Kovács András:Advent

Meggyötörten állni
A decemberi
Fagyos ködben

Csodát várni
A csillagtalan
Néma csöndben

Titkot lesni
A lélek ablakára karcolt
Jégvirágban

Eltűnődni
Zúzmarás hajnalok
szívet melengető homályában

Próféciák nyomán
Hitre cserélni
A kételyt
Csillagjelet
Látni a legsötétebb
éjben

és hinni

Hinni
A szívekben születő
Fényben.

Túrmezei Erzsébet: Csodákra emlékezni jó!


Határkőnél hittel megállni,
határköveknél visszanézni,
hálás szívvel múltat idézni:
csodákra emlékezni jó!

Meglátni, hogy minden utunkat
hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált minden tette:
csodákra emlékezni jó!

Látni, hogy át viharon, vészen
hű Mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:
csodákra emlékezni jó!

Határköveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben méregetni,
mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!

Messzi évekre visszanézni,
és számbavenni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!

Hallelujás hálaadással
leborulni egy határkőre,
s elindulni hittel előre,
amerre hív az égi szó.

Túrmezei Erzsébet:Mégis

Milyen sokat kellene hinnem,
s mily keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
s mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,
s magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
s hányszor eltévedek.

Mégis... elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el,
Hisz oly keveset hiszek még,
s már az is fölemel.

Kis hitet, hogy megerősítsen,
míg többről többre nő,
s egész a célig elsegítsen;
mert hatalmas Isten Ő!

Füle Lajos

Én szeretem az elnyűtt Bibliákat

Hajlék az ISTEN, Könyve menedék!
Én szeretem az elnyűtt bibliákat,
énekeskönyvek kopott fedelét,
énekeit, mik meg-nem-kopva szállnak
a MENNY URÁHOZ, gyűrött bár a kotta:
„Tebenned bíztunk eleitõl fogva...’’

Az Ige szól, és felfrissül a fáradt,
élõ vizet lel ismerõs sorokba’...
Én szeretem az elnyűtt bibliákat.

Füle Lajos

CSAK LEGALÁBB

Értjük? - Nem értjük:
Tiéd a kereszt,
miénk a szabadság...
Csak legalább ámulni tudnánk!

Hol a helyed?

Senki sem született véletlenül,
Istennek terve van mindenkivel
(veled és velem is!)
A kérdés: ott vagy-e a helyeden?
És mindjárt a következő kérdés:
hogy ott maradsz-e azon a poszton
akkor is, ha mást szeretnél jobban?
Ha a szíved más munkáért dobban?
Vagy ha - bárányként - úgy találod,
hogy a másik legelő a zöldebb,
érdemes érte a hegyet mászni, följebb,
és egyre följebb űz valami vágy.
(A szív könnyen csalja meg magát.)

Ha nem tudod, hol van a helyed,
lelked a csendet kérdezze meg!
Bár a zajban nehéz megtalálni,
de máshogy nem lehet!
Csak ott szól az Úr. Ha őszinte vagy,
s ha vágyaid ellen döntött, mégis!
Boldog vagy, ha ki tudod mondani:
"Ahogy TE akarod, úgy szeretném én is!"

Reményik Sándor

A FORDÍTÓ

Károli Gáspár emlékezetének

Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
A képzelet csaponghat szerteszét,
Belekaphat a felhők üstökébe,
Felszánthatja a tenger fenekét,
Virágmaggal eget-földet bevethet,
Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
S vakmerőn méri Istenhez magát...
Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
A fordítás, a fordítás - alázat.
Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva
Félig őt vinni, félig vele menni.

Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.
Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
Megcsendíti-e Isten szép szavát?
És látom: győz, érdes beszédinek
Szálló századok adnak patinát.
Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
Félig ő viszi, félig Jézus őt.
Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
Együtt érve el egy honi tetőt.
Amíg mennek, a kemény fordítónak
Tán verejtéke, tán vére is hull,
De türelmén és alázatán által
Az örök Isten beszél - magyarul.