exrefis írta:
Kedves Dezi! (Megelőlegezve, hogy normális hangnemben válaszolsz majd.
)
A topic címe: sátán a médiában.
Az idézett cikk viszont nem erről szól, hanem a baloldal ekézéséről.
Ha te a baloldalt kiszolgáló újságírást tartod a sátán megjelenését a médiában, akkor valóban azt kell mondani, hogy akkor a jobboldali kiszolgálás is az.
De, az én véleményem szerint nem a pártos újságírásban jelenik meg a sátán, hanem pl. a deviáns, bűnös életmódokat normálisnak elfogadtató sugalmazásokban, az erőszakhoz való hozzászoktatásban, az erkölcsi relativizmus terjesztésében, és nem utolsó sorban a gyűlölet gerjesztésében. És ha más itt tartunk - bár te nem ennek szántad - az idézett cikk itt kapcsolódik a topichoz, ugyanis ezt a sátáni gyűlöletet lehet megtalálni benne, ami a fél ország ellen irányul, az ellen amelyik más elvek mentén gondolkodik, más véleményen van, és mint elsöprendő ellenségről beszél róluk.
Azt az írásaimból tudhatod, hogy távol áll tőlem a baloldali gondolkodás, és nagyon ostobának tartom a jelenlegi kormányzatot, de az nem igaz, hogy szándékosan akarnának rosszat, hogy a nemzet ellenségei lennének, ahogy a vérgőzös nacionalistákat sem tartom annak, noha ők is sok valódi ellenségnél nagyobb károkat okoztak már a magyar népnek.
üdv
ex
Kedves Ex!
Az emberek nem az ehhez hasonló cikkeke miatt mennek ki az utcára és folyamodnak erőszakhoz, hanem a tehetetlenségük viszi az utcára őket. Ezek a cikkek egy folyamat eredményeként születnek, egy erjedés korszak a táptalaja.
Azokkal szemben, akik az általuk meghirdetett „ „sajátosan értelmezett demokrácia” zászlója védelme alatt(és itt az ország elöljáróira gondolok) lopnak és utána az újságíróikkal megmagyaráztatják tettüket, hülyének tekintik a magyar embereket.
Ezek az újságírók is nagyban felelősek, mert nem érdekük az igazság kiderítése. Szakmájukat fenti vezényszóra festőként élik meg és mázolnak össze-vissza…, csak az OB vissza ne jöjjön riadalmi felkiáltással. Lehetne egy kicsit tisztességesebben is csinálni, nemde?
Sajnos minél jobban és minden törvénytelen eszközzel el akarják fojtani a kritika hangját, annál jobban erősödni fognak ezek a folyamatok. Ezeknek a problémáknak az eltusolásával jött létre, és működik ma is a kuruc infó, alakult a Magyar Gárda. De nem tanulnak, nem a kiváltó okokkal foglalkoznak, hanem a” túlélés” oldalról közelítik meg, és lesz belőle „feri charta”.
Volt itt már „feriplay”, szerinted mire épült, sziklára vagy homokra?
Jó jelkép ebben a játszmában a GYF?
Gyurcsány üzleti és kormányzati intézkedéseinek egybeolvadása korrekt dolog?
Te komolyan gondolod, hogy ezek a – néha durva megmozdulásban torkolló - kritikák veszélyeztetik hazánkat?
Nem inkább a jelenlegi kártevőket kellene eltávolítani az ország éléről, hogy helyrehozható legyen még, ami megmaradt?
A „Demokrácia blablára” hivatkoznak, hogy lehet tiltakozni tisztességesen is, aminek eddig még nem volt érdemi következménye…, csodálkozol, hogy az erőszak kezd tombolni.
Én sem értek egyet az erőszakos megmozdulásokkal, de azt magam is tapasztalom, hogy valóban bicskanyitogató a jelenlegi elit arroganciája.
Nem szeretnék többet foglalkozni vele, mint kellene, de nap mint nap "újabb és újabb ötlettárával" erőszakosan a képembe mászik.
Itt is kérem, hogy ne tegye!
Szerinted halló fülekre talál e kérésem?
Sokan elvből kerülnek bizonyos áruházat, mert „nem hülyék” az
emberek. Ismerős ugye?
Üdv.: Zoli