Kicsit sajnálom a szerencsétleneket (nem írok jelzőt...):
Idézet:
MSZP: jönnek a véres könnyek, a sírás és a gúnyos kacajok
Feri erős volt, olyan volt, mint egy táltos, mint egy illuzionista
2009. március 29. 10:48
MNO
Az utóbbi napok történései megrendítették Gyurcsány Ferenc híveit. Azt még úgy, ahogy elfogadták, hogy a miniszterelnökségről lemondott, de hogy pártvezérként is megbukott-megbuktatták, nehezen nyelik le, Gyurcsány blogja és a szocialista honlap, a Kapcsolat fórumozói elkeseredettek, többen új párt létrehozására biztatják szeretett vezérüket, s a párt vezetőit okolják, amiért cserben hagyták a kormányfő-pártelnököt.
Nem csak a lehetséges Gyurcsány-utód, Bajnai programja dermesztő, a hangulat is az az MSZP háza táján. Legalábbis ez szűrhető le azokból a hozzászólásokból, amelyek az utóbbi napokban-órákban keletkeztek a kapcsolat.hu-n. Erre a szocialista honlapra költözött Gyurcsány internetes naplója is, miután rövid virágzás után az Alapítvány a Modern Baloldalért nevű szervezet Amőbája csúfosan megbukott.
A honlapon található bejegyzésekből idézünk az alábbiakban, kommentár nélkül. (A helyesírási hibákért elnézést kérünk, szó szerint idézünk.)
„Gyurcsányra megváltóként tekintettem. Két életvidám, magabiztos fiatalember (Gyurcsány, Hiller) jelent meg a Zöld Pardon-ban, zászlót bontani. (...) Nyertünk 2006-ban is, Feri erős volt, olyan volt, mint egy táltos, mint egy illuzionista.”
„Soha nem álltatok ki mellette vezéreink. Mindig őt köpködték, mindig őt gyalázták. Soha egyet nem láttam közületek, Suchmann urat sem, hogy odaállt volna miniszterelnöke mellé március 15-én, köpjetek engem is. Nem vettétek a fáradságot sem, hogy megmagyarázzátok, mi is az, hogy válság. Most pedig marakodtok a semmit sem érő koncon, pünkösdi királyok vagytok, szánalmasak vagytok, szégyellnivalók vagytok.”
„Elhagyom az MSZP-t, remélem, hogy Gyurcsány alakít egy baloldali szocdem pártot. Szevasztok (baloldali ?) hivatalnok-vitézek.”
„Torkig tele vagyok fájdalommal. Betelt a pohár”
„Most már teljes a káosz! A másik oldal meg röhög rajtunk!”
„Ez aztán betyáros, bátor húzás. Most már nincs ember aki tudná mi is történik. Először azt hittem értem.Most ott tartunk, hogy teljes lett a zűrzavar.Nem csak az én fejemben,de akár kit kérdeztem ma senki nem tudott értelmes magyarázatot adni.”
„Volt egy miniszter elnökünk akiben megbíztunk.Akiről azt gondoltuk elég határozott, elég kemény ahoz ,hogy kivezesse az országot a bajból. Aztán kiderült egyik pillanatról a másikra mégsincs vezetőnk.Túl sok támadás érte őt magát és miatta a kormányt.Lemondott hát,annak ellenére,hogy MI a kis emberek BENNE bíztunk,rá adtuk a voksunk! De kit érdekel az,mi mit is szeretnénk.”
„A vége az lesz,hogy nem tudnak majd megállapodni az SZDSZ-szel, Orbánt meg megkoronázzák a várban. Hát én erre nem vagyok kiváncsi, EGYSZERŰEN ELEGEM VAN!”
„Nincs itt már mit egyeztetni. Bedobtátok a törülközőt. Ilyen harcosok vagytok. Vége. Szégyent hoztatok ránk ! Ezt nem kellett volna megtennetek! Nem most volt itt az ideje annak, hogy belső csatározásaitokat így szórjátok kifelé. Az előrehozott választás volt a tét, a baloldali tét, az országért való tét! Nagy ívben letojtátok, fontosabb volt nektek az erőfitogtatás ott belül. Elhittétek amit az ellenzék beszél, hogy mindenért Ő a felelős, cserbenhagytátok őt és minket is. Lelketek rajta. Vége! Leszerepeltetek. Mi itt hiába téptük a szánkat, annyit ért, mint naptáron a légyszar. Padlót fogtatok, ti akiknek köszönhetjük mindannyian azt, ami történt ,amit tettetek velünk. Kicsinyesek vagytok és ostobák. Szétvertétek a pártot,eladtátok a pillanatnyi babérokért, rövidtávú érdekeitek által vezérelve ! K.O ,ki vagytok ütve! Saját magatoknak vittetek be mélyütést! Majd rosszul is lesztek tőle, hányingeretek lesz nektek is. Gyengék vagytok és sajnálatra méltók. Padlót fogtatok mindannyian,ti akik elhagytátok a pártot és annak vezetőjét. Most ,éppen most! Ezt nem kellett volna. Ki vagytok számolva végleg. Ti már innen nem fogtok fölállni ! A stigma rajtatok marad, ti vagytok a kiütöttek ! KO ! A baloldal soha nem fogja ezt nektek elfelejteni !”
„Egyre többen hisszük, hogy igaza lehet a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének! Kész cirkusz az, ami ma Magyarországon történik.”
„Csak fájdalom, és könny! Ez vár ránk, bárki kerül hatalomra.” A környező országokban, a világ híradásaiban a magyar csodáról beszélhetnének. Nem teszik, mert ez a csoda, inkább botrány! Botrány, hogy az országnak el kell viselnie mindazt, amit most a vezetők az érdekünkben elkövetnek.”
„Tudjuk, hogy most minden, a Szabad Demokraták Szövetségén múlik! Ha kiegyeznek a kormánypárttal, minden marad a régiben. Jönnek a megszorítások, a véres könnyek, a sírás és gúnyos kacajok a másik oldalról.”
„A napokban vidéken voltam. Kora hajnalban megszólalt a kakas. QQRIQ!!! ÉBRESZTŐ!!! Arra gondoltam, hogy ez ott, a Magyar Köztársaság Parlamentjében is jól jönne időnként. Mert akik alszanak, újságot olvasnak, álmodoznak arról, hogy a fizetésüket melyik valutában kellene fialtatni, talán felébrednének. Itt az ideje a munkának! Hajrá, hurrá!!! Addig, amíg csak a kakas szól!!!”
„Kedves Feri! Lépj, követünk! Gyurcsány Ferenc rajongói új párt létrehozására kérik a miniszterelnököt, miután az MSZP tönkre tette önmagát Lépj! Mi követünk!”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Elég volt ebből az MSZP -ből! Maradjanak magukra Ön nélkül. Ezt a pártot nem lehet tovább támogatni. Csatlakozom ahhoz, ÚJ BALOLOLDALI PÁRTRA VAN SZÜKSÉG! Nagyon sokan vagyunk ,akik csak Ön miatt szavazott az MSZP-re és a továbbiakban nem fog. Merjen nagyot tenni, alakítson új pártot.”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr, még inkább: kedves Feri: talán itt lenne az ideje egy új pártot létrehozni, nem? Az ország érdekében, amit eddig is a szemed előtt tartottál. A hűség mit sem ér itt már.”
„Igazad van az MSZP nem érdemli meg Gyurcsány Ferencet!”
„Kérem engem is értesítsetek, ha GYF.-el új párt alakul. A régire még szavazni sem vagyok hajlandó. Megérdemlik a sorsukat.”
„Tisztelt elvtársaim/barátaim! Ne hagyjuk, hogy ezt tegyék Pártelnökünkkel Gyurcsány Ferenccel! Milyen párt vagyunk mi? Vagyis GITT egylet!!! Egy hete 85%-kal megválasztunk valakit aztán egy hét múlva megfúrják! Úraim! Vagyis nem is úrak és nem is elvtársak! Miért nem vállalták a kongresszuson a megméretést! Ott hallgattak mint a sült hal! Évek óta ezt csináljuk minden vezetönkkel! Ne hagyjuk ezt! Ez az elnökség leszerepelt! Talán még a kongresszus magához tér,és igenis az egy héttel ezelőtti döntését fenntartja! Vagy micsodák? Szélkakasok? Ha nem kérem Miniszterelnök úrat lépjen ki és építsen egy valódi baloldali pártot, amely összetart!”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr. Kérem, bármennyire fájdalmas, lépjen vissza, vagy ki, vagy félre, vagy bárhová, ez a párt nem érdemli meg önt. Kisstílű, öntörvényű és végtelenül paranoiás emberek gyülekezete. Őn betólta az MSZP-t 2006 ban a parlamentbe. A párt úgy csinált, mintha támogatná a politikáját, és közben folyamatosan betartottak, kérem vegye tudomásul Békesi nagyon frappáns mondását: a szocik megrágták Gyurcsányt aztán kiköpték. Ha most azonnal hozzákezd egy IGAZI szocialista párt megszervezéséhez, sikerrel veheti a jövő évi akadályokat. Lesz elég támogatója !!!!”
„Drága Miniszterelnök Urunk szenvedett annyit mint Krisztusunk a keresztfán ! Akik bántották Őt azok legyenek átkozottak ! Drága Katus néni higgye el nekem, hogy eljön majd az az idő is amikor a fia és az Ön nevét nevét imába fogják foglalni, (azok is akik most bántották Őt) !!! Kérem a Jóistent adjon Önnek és kedves családjának sok erőt egészséget és boldogságot.”
„Először is még jobban kisírom magam.”