Azé' lehet erről másképp is beszélni. A napokban olvastam Adrian Plasstól:
Idézet:
Kedves Craig!
Egyik barátom, aki történetesen homoszexuális és hívő, a poklok poklát járta meg, amikor megtérését követően lelkigondozót és hathatós segítséget keresett az Egyház legkülönbözőbb berkeiben. A kezdetleges receptek és leegyszerűsített elméletek nemcsak hogy nem használtak – némelyikük egyenesen rémisztő volt. Mostanra, hála Istennek, megtalálta azokat a fórumokat (sic!) és embereket (sic!), akik reményt nyújtanak számára; ezek tudniillik vele magával foglalkoznak, és nem csupán személyisége egyik aspektusával.
Ez a jézusi módszer.
Nem ártana talán magunkba szállni, mielőtt előre gyártott közhelyekkel válaszolnánk mások mélységesen komoly problémáira. A következő levél nagy butaság, és mégis…
Kedves Craig!
Először is, hadd mondjam el, mennyire értékelem, hogy beavattál engem egy ilyen kényes természetű és személyes jellegű problémába. Csak reménykedem, hogy tudok valamicskét segíteni neked!
Craig, valami olyat fogsz most hallani, ami talán meglepő lesz számodra. Erősen kétlem, hogy te lennél az egyetlen személy a gyülekezetben, aki harsonát tart az otthonában. A legfrissebb és talán megbízható kutatások azt igazolták, hogy huszonöt brit férfi közül legalább egy birtokában van valamilyen rézfúvós hangszernek, és a te gyülekezeted igen nagy. Éppen ezért merem állítani, hogy nem te vagy az egyetlen.
És most hadd tegyek egy személyes vallomás! Ez egy bizalmas levél, nyilván megérted hát, hogy szeretném, ha a következő dolog köztünk maradna. Tudod Craig, néhány évvel ezelőtt megörököltem egyik idős nagybátyám vagyonát, akit csak alig ismertem. Amikor megérkeztem Brendon bácsi házába, hogy átnézzem a dolgait – amelyek immár az én tulajdonomat képezték -, felfedeztem, hogy nemrég elhunyt nagybátyám maga is tartott otthon, titokban, egy rézfúvós hangszert. A szóban forgó tárgy látványát – számomra ismeretlen okokból – egyszerre találtam visszataszítónak és elbűvölőnek. Minden erkölcsi elvemet félredobva az ajkaimhoz emeltem a hangszert (minek szépítsem a dolgot, Craig?), és teljes erőmből belefújtam, az meg olyan elementáris erővel szólalt meg, hogy eloszlatta néhai nagybátyám hálószobájának csendjét.
A bűntudat olyan felejthetetlenül tapadt rám, akár egy búvárruha.
Aztán, amikor hazaértem, leültettem a feleségemet a konyhában, két kezét a kezembe fogtam, és amilyen tapintatosan csak tudtam, közöltem vele, hogy mostantól egy rettenetes tuba tulajdonosa vagyok..
Clarissa és én jó házasokhoz illően megbirkóztunk a problémával, és azt hiszem, őszintén mondhatom, hogy ma már igenis ura vagyok a helyzetnek. A tubám mindig is meglesz, ám ama emlékezetes nap óta soha de soha nem hozam ki a lomos szobából.
Én, Craig, örököltem a rézfúvósomat, és egyesek szerint máshogy nem is lehet ilyesmihez hozzájutni. Leveledben teszel említést a harsonád eredetéről, de ami engem illet, meg vagyok győződve felőle, hogy sem az ifjak, sem az idősebbek nem kizárólag hagyaték útján merülhetnek bele efféle szenvedélyekbe. (Egyszer lelkigondoztam egy botfülű nyugdíjas urat, aki bizony lopta a tenorszaxofonját.)
Craig, hadd térjek ki a legfontosabbra: senki sem kárhoztat téged és mást sem azért, mert van egy harsonád, és nagyon vágysz játszani rajta, ám ha valóban zenélni kezdesz, az már bűn! Mert hiszen a bűnöst szeretjük, de a harsonáját gyűlöljük, nemde? Ne hagyjuk, hogy félrevezessenek minket egyesek, akik nyiltan fúvószenekarokat alakítanak, melyekkel készek kiállniaz egész gyülekezet elé! Te is, Craig, és én is erősek maradunk, s egy nap majd megtudják a többiek is, micsoda hálával tartoznak nekünk kitartásunkért.
Szeretettel: egy jó barátod és társad az önmegtartóztatásban
Hát így. Én nem olvastam vagy hallottam soha józanabb és emberségesebb viszonyulásról ebben a nehéz témában. Adrian Plasst azért is szeretem, mert nemcsak a melegek (nem buzik!), hanem a farizeusok számára is vannak jó tanácsai.
Üdv
n.
:S