Tudok szerényen is élni, tudok bővelkedni is...”/Fil.4.12/
A ma embere egyik állapotot sem „tudja”, de tisztelet a kevés kivételnek. Pál apostol mindkettőben otthon volt. Önmérsékletre nem hajlandó a Nyugat ,egyszerűen azért mert nem tud szegénynek sem lenni, sem gazdagnak. Mindkét állapot teljesen idegen tő. A biológiai és természeti törvényeit nem képes kikapcsolni .Ha mégis sikerül, akkor az csak spirituális úton történhet. Az apostol Pálnak ez annyira bevált, hogy ismerve életútját, hihetünk neki .Az irodalom számtalan példát tud arra, hogy kik voltak azok, akik szerényen éltek, és nem „borultak” ki Magyar népünk történelme évszázados kitekintésben is bizonyítja a tisztes szegénység élhető világát. Parasztságunk és a városi polgárság ennek ékes bizonyítéka. A népművészet a manufaktúra nem a jólét terméke . Mindkettőben a spirituális érték domináns volt, akár vallási, akár humánus alapokon., vagyis a moralitás világában. Ahol ez a spirituális segítség a szerényen élni- tudásban hiányzik ott kezdődnek a különböző társadalmi forradalmak, osztályharcok ..Ideológiát hozzá az ateizmus és a nyugati szekuralizmus- neoliberál fajtája adja. Olyan értéket dobtak szemétre egész Európánkban, aminek helyébe vagy a nihilt, vagy a vaskos materializmust kínálták fel. Ki nem mondott szlogenjük lett: az ÉLETNEK NINCS ÉRTÉKE, CSAK AZ ÉLETSZÍNVONALNAK!!
De ha már elvették a tömegektől a szerény életvitel „tudományát”, legalább tanították volna meg a bövölködőt. Adtak életszínvonalat,-kerül amibe kerül jelszóval és nem adtak hozzá spirituális támogatást, ami pedig sokkal indokoltabb lett volna, mivel embernek lenni és maradni sokkal nehezebb a bövölködő életvitelben. Sokaknak sajnos nem sikerül napjainkban sem. Amikor anno dacumál- megismertem Széchenyi István életrajzát, aki korának egyik leggazdagabb grófja- nemese volt, rácsodálkoztam arra, hogy igen magas szinten tudott bövőlködni és így javára lenni nemzetének, és vele együtt még többen is, de mi lett a nagy többséggel? Tessék utána járni! Aki ismeri Széchenyi imáját, nem kételkedhet vallásos-hitéletében. Voltak nem vallásos, de erkölcsben, példamutatásban élenjárók, akiket Jézus úgy emlegetett, hogy nem „Uramoznak” de mégis Isten akaratát cselekszik ,ezért bejutnak a mennyországba. .

hmmm... megtérés nélkül, CSELEKEDETEK ALAPJÁN mennybe kerülni? hmmm...

ezzel szereztél néhány "lelkes rajongót" a fórumon...

aAkik erkölcsös életet élnek, azok is hisznek valamiben, mert emiatt cselekszenek másként, mint a sokaság.
A gáz ott van, hogy ha ez átfordul abba, hogy "mert megérdemlem", vagy abba, hogy "de jó, hogy nem vagyok olyan, mint a vámszedő"

A kegyelem megértése, befogadása nélkül SZÁMOMRA ezek az "erkölcsös utak" rendszeresen ide torkolnak, amikor egy kicsit jobb leszek, mint pár nappal előbb.

Kedves Pista bátyám, ha lenne a reformátusságnak olyan teológiája, mint a katolikusoknak, ahol mindenféle besorolásokat készítenek például a bűnről, hát én a főbb erények egyikének mindenképpen a szerény életmódot, a takarékos, gondoskodó belátást, mondhatni az ésszerű faszariságot tartanám.

Ha belegondolunk, hogy a gyerekünknek több tárgya, használati eszköze van, mint 3000 évvel ezelőtt egy fáraónak (még ha nem is aranyból), hogy két kézzel miként tömjük magunkba a természet kincseit, gyümölcseit, hogyan zsaroljuk a kényelmünkért a természetet, komolyan mondom jó, hogy nem vagyok fiatal, mert még szélsőséges zöldpárti aktivista lenne belőlem. Még talán bálnavadász hajókat üldöznék, meg hozzá láncolnám magam különféle igazán bűzhödt, bűnös cégek kapuihoz.

Így viszont a hatodik X felé tartva, már idomulva az elvárásokhoz, eljárok gyermekemmel a szinte szertartásos szombati bevásárlásokra a szakrális bevásárló centrumokba, ahol csatlakozom a tömeges körmenethez, amelyet a végeláthatatlan polcokon kiállított bálvány használati tárgyak előtt járunk végig, miközben időnként egyet-egyet beteszünk a kosarunkba, vagy kocsinkba ezekből a bálványokból. A körmenet tagjaival néha szóba elegyedünk és imádatunk tárgyának a minőségéről mormolunk néhány hittételt, áhítatot és igét. Ezek a hittételek mindig a bálványélvezet hőfokának mértékéről tesznek tanúbizonyságot. Kisebb áhítatok után igéket mondunk, a szent fogyasztás igéit. De nem alávetett módon, hanem hozzáértőként beszélünk bálványunk istenségéről, melynek mértékét bizony részletesen megtárgyaljuk ilyenkor. Mert bizony vannak kis bálványok és nagy bálványok, amint vannak kisebb és nagyobb élvezetet adó termékek.

Szóval és magyarul, amit az eszem jól tud és belát és elítél, a bálványimádó új és egyben örök vallásunk gyakorlását, azt már a testem nemigen tudja követni. Ilyenkor örülök az ilyen írásoknak, mit a Tied, kedves Pista bátyám, merthogy szembesít a szerencsétlen önmagunkkal, azzal a téves önértékeléssel és önigazságunkkal, amit talán a Net2rist is jelzett néhány topikkal arrébb.

Ahogy a statisztikusok írják, az embereknek pont annak a kétszerese kell a jóléthez, vagyis a boldogsághoz, mint amennyije éppen van. Pont annyi, amennyi van, sosem elég. Mindig van fentebb és még fentebb. Ha kétszer annyi pénzünk van, akkor kétszer annyit is költünk el. Mindig találunk olyan új bálványt, az imádatunknak olyan új tárgyát, amely újabb élvezeteket ad. Ideig-óráig.

Visszafordítva és elfogadva a fenti belátást, hogy végül is most is annyit költünk még többre vágyva, amennyink van és ez a VAN elég is lenne, ha a vágyakozás az élvezetek után nem lenne ilyen erős bennünk, akár elégedett emberek is lehetnénk. Most is elégedetten élhetnénk azzal, amink VAN.

A mértékletességnek, ha egyszer tényleges vallása lesz, ha tényleg hívők leszünk ebben, akkor elégedettek leszünk azzal amink van, sőt még másoknak is tudunk belőle adni, a fele is elég lesz. Kíváncsi vagyok, hogy a Szentlélek, Isten ereje engedi-e, segíti-e, hogy kibontakozzon bennünk egy ilyen vallás tömegesen, hogy mikor lesz erőnk erre? Mint az Isten Országa, mint ahogy a mustármag kiterebélyesedik, hogy legyünk gondoskodók és szerények, vajon ki fog–e ez terebélyesedni valaha közöttünk? Isten győzni tud-e a Mammonon nagyobb büntetés, pusztulás nélkül is, hogy megerősít hitben bennünket és a vallását követjük? Vagy ilyen gyengék és szerencsétlen bálványimádók leszünk mindörökké az utódainkon keresztül is?

Kedveseim! Köszönöm reagálástokat és szeretnék mindötöknek válaszolni ha sikerűl valamellyest. Mindig bajban voltam a teológia tudományával, mert azt éreztem hosszú ideig, hogy távolodik a Szentírástól, Isten önkijelentésétől .Az idő multával, most visszafelé tekintve már másképpen látom. Nagyon kell a teológia, de csak a biblikateológia, egyedül ez segít abban, hogy „észhez” térjek, mivel hajlamos voltam sok esetben, hogy a fától ne lássak erdőt.
A teljes Szentírásnak egyik alapvető szava a KEGYELEM szó. Induljunk ki onnan, hogy az egyik ősatya Énokh, aki Istennel járt /ezt most nehogy ragozzuk!/ eltünt, mivel Isten magához vette, majd az ő családjából származik Noé, aki KEGYELMET talált az Úr előtt. Tovább nem folytatom, mivel hosszú lenne. Innen kiindulva fogalmazhatták meg atyák hogy két fajta kegyelem van: egy általános /gratia generalis/ és egy különleges/ gratia specialis/ A kettőt soha nem ütköztették, egymással szembe nem állították, hanem bennük Istent magasztalták. Az általános kegyelmet Jézus úgy érzékeltette, hogy esőt kap az igaz földje, meg a gonoszé is. Írásomban az Uramozókat emlegetve / Máté 7.21/épen az általános kegyelemre utalva ,kimondhatjuk, hogy az erkölcsös életvitel Isten kegyelmének ajándéka, még akkor is ha az illetőnek erről fogalma sincs. De annak sincs, aki megtérését /különleges kegyelem!/ önmaga teljesítményének tartja ,ha mindjárt kimondatlanul is .Állítólagos hit hiány miatt, nem értékeli a morális életvitelt. Hazánk jelenlegi lelkiállapotában nem szabad engedni a két kegyelem ütköztetőknek .Száz szónak egy a vége: gyümölcséről ismerszik meg a fa.
Rosta Öcsémuramnak mondom, hogy ebben az aionban nem, csak Urunk ezeréves uralmakor leszünk olyanok,- látásom szerint - amit óhajtasz, de ez az óhajtás Benned már nem semmi!