A világ legtisztább energia forrása maga Isten,így aki ezzel a forással lép kapcsolatba ,arra hangolódik,az maga is
általa tisztul meg.

A mágia az amikor az ember nem erre az abszolut tiszta forrásra támaszkodval próbál evilágban "hatást elérni"hanem más
módosult "energiákkal" lép kapcsolatba,
hogy a céljai elérésében segítsék.

Az már egy érdekes kérdés,hogy vajon létezik e fehérmágia vagy minden mágia
eredendően csak is feketemágia lehet.

Egy biztos,hogy mivel Istennél tisztább forrás nem létezik,így az a legbiztosabb ha az ember kizárólag Istentől nyer energiát.

Gabriel,nagyon köszönöm a higgadt,felvilágosító válaszod!
Nem szándékozom párhuzamot vonni,de eszembe jutot valami,ami talán érdekes lehet.Olvastam,hogy a néprajztudósok,vallástörténészek egészen hasonló kritérium alapján különböztetik meg az ősmagyar táltosokat a többi nép sámánjaitól.Úgy vélik a táltos a Te szavaiddal élve tisztán fehérmágiát alkalmaz,gyógyító erőit a legtisztább forrásból (Istentől) nyeri,míg az "átlagos" sámán kénytelen a szellemvilág lakóival kompromisszumokat kötni,hogy növelje erejét és elérje saját,ill. a közösség céljait.

Teljesen egyetértek azzal,hogy a legtisztább,ha az ember Istentől nyeri az energiákat.Szerintem a legtöbb természetgyógyász is így van ezzel,azonban jelentős különbségek lehetnek abban,hogy ki hogyan képzeli el Istent (ebben még a keresztények,sőt azonos gyülekezethez tartozó keresztények is eltérhetnek).A kérdés az,hogy létezhet e egyáltalán olyan energia,ami nem Istentől származik?Létezhet e alacsonyabb rendű energia?Vagy egyszerűen csak Energia létezik,ami mindenki úgy használ fel,ahogyan tud,az alacsonyabb szinten lévő ember saját egoista céljaira,a magasabb spirituális tudású ember pedig magasabbrendű célokra.
Tehát hogyan lehet megkülönböztetni Isten energiáját a többi "energiától" (már ha feltételezzük,hogy van különbség)?

Úgy tudom,hogy az a kérdés okkult körökben nem vitatott,hogy létezik fehér mágia.Inkább az szokott lenni a kérdés - ami analóg a fentebbi gondolatmenettel - hogy létezik e egyáltalán többféle mágia,vagy csupán A Mágia,melyet mindenki úgy használ,ahogy tud.Erről hosszasan lehetne vitatkozni.

A Sátán által mutatott gyógyulásoknak az a célja, hogy az ember elveszítse azt, amit az Isten gazdagságként neki adott.
Pl. van valaki, akinek lelki és szellemi kincsei vannak, mert az Atyai házban sokat kapott és erre fáj a foga a Szétdobálónak, csak hogy eltékozoltassa Isten gazdagságát.

Ezután jön egy szellemi erő, ami a beszédén keresztül hat - akár TV, vagy internet, vagy stb. keresztül is - és barátként, világosság angyalaként, akár Isten beszédét utánozva kisebb csúsztatásokkal (a vég a kezdet után jön, mert az ÚR Ő) elhiteti akivel csak lehet, hogy a bajodra megoldást ad.

Aztán valóban jön egy kis javulás, de az árát fizetni kell, amiről az elején még nem tudsz.
Először kisebb gyógyulás az okkult praktikák által, majd jön egy erőteljes behajtási sorozat, majd ezzel lejebb csúszol, de hát kaptál ott gyógyulást és ezért vissza mész gyógyulást kérni és kapsz is - igaz ez az állapotod alatta van már a kiindulási helyzetnek - és megint jön a "pénzbehajtás" és ez addig folytatódik, míg szellemi és lelki roncs leszel, minden vagyonodból kifosztva.

DE NE FELEJTSD A DISZNÓ VÁLYÚ MELLŐL, A SÁTÁN SZOLGÁLATA ALÓL IS HAZA LEHET MENNI, MERT VAN SZERETŐ ATYÁD, AKI MÁR AZ ÚT ELEJÉN VÁR RÁD ÉS MINDEN GAZDAGSÁGÁT MEG AKARJA VELED OSZTANI, CSAK TUDD KIMONDANI, AMIT ELLENE TETTÉL!
mert a gyógyulás itt kezdődik!

.....pedig még az EMBER név szabad a fórumon is.

kedves kavics!
később reagálni fogok a soraidra,elgondolkodtató.

(már kérvényeztem a nick nevem megváltoztatását)

köszönöm

Köszönöm a választ,néhány kérdés merült fel bennem.Ha nem haragszol,felteszem ezeket (ja igen,én vagyok az ex-bolond ):

1.Elveszítheti e egyáltalán az ember azt,amit Isten gazdagságként neki adott?
2.El lehet e tékozolni egyáltalán Isten gazdagságát?(Akár a Szétdobálónak)
3.Mit értünk Isten gazdagsága alatt?Készségek,képességek,lelki,szellemi,spirituális Tudás,Energiák (a Legtisztább Forrásból) vagy egyebet?
4.Elfogadja e és ha igen,hogyan értelmezi a keresztény ember a fizika azon megállapítását,hogy az energia nem vész el,csak átalakul..?
5.A Sátán szolgálata alól mindig haza lehet menni?
6.Hogyan értelmezhető az,ha valaki természetgyógyászat segítségével meggyógyul (mondjuk kigyógyul egy halálos betegségből),és állapota tartósan javul,nem következik be a szellemi-lelki ronccsá válás,hanem boldogan él.

Köszönöm,ha válaszolsz,válaszoltok!

Szia Máriamagdolna!

Tegnap néztem egy mecsset és a focistát Jesus-nak hívták

1. Igen. Az üdvösséget viszont már nem, mert az üdvösség azt jelenti, hogy az Ő tulajdona lettem, Ő fizettet értem, de erről sok topic megtelt már itt is
2. Igen. Kivétel az előző pont utalását.
3. Mind azt a JÓT, amit Istentől kaptunk erre az életre már. (pl. szüleink iránt érzett tisztelet, feleségem iránt vállalt hűség, stb.) A mennyei kincseket viszont Ő örzi, nála van letétben az életemmel együtt
4. Nem tudom, ha ez egy fizikai törvény, akkor nincs mit vitatkozni rajta.
5. Nem, mert erősebb az embernél csak a Szabadító Jézus Krisztus szeretete, hatalma által igen, mert egyedül Neki adatott nagyobb hatalom földön és égen!
6. Ezen még nekem kell gondolkodni...

Szeretnék ajánlani egy előadást ezzel a témával kapcsolatosan:

http://godollo.kerak.hu/eloadasok.html

Aug. 18. „Akarsz-e meggyógyulni?” (János 5,6)

Egyedül rajtunk múlik-e a gyógyulásunk?

Hanganyag meghallgatása / letöltése mp3 formátumban, Előadó: Sonnleitner Károly:

http://godollo.kerak.hu/hanganyagok/G070818e.mp3

Üdvözlettel: Péter

Köszönöm,kavics.Továbbkérdezek,ha nem gond.
Azért kérdeztem rá az energia-megmaradás törvényére,mert az némiképp ellentmond a kereszténység tanításainak.Zárójelben megjegyzem,hogy szerintem a fizika törvényeit sem érdemes kritikátlanul elfogadni,előfordult már,hogy a tudósok tévedtek.És ugye az Egyház csak mostanság kezd megbarátkozni a természettudományos világképpel (pl. az evolúciós elmélet elfogadása).
Kicsit leragadtam ennél az energia-dolognál.Gabriel hozzászólásából és eddigi tapasztalataimból is azt szűrtem le,hogy a keresztények szerint létezik egy isteni energia és léteznek az egyéb "módosult"(!) energiák.Előbbit nevezhetjük Jó-nak,utóbbit Rossz-nak,nagyon sarkítva.A fizika szerint azonban az energiák átalakíthatók.(Nem értek a fizikához,ha valaki igen,és hülyeséget írok,az javítson ki.) Ugyanis a különböző energiák abban térnek el egymástól,hogy más a rezgésszámuk.A rezgésszámot elvileg lehet emelni és csökkenteni is.Mindezt azért írtam le,mert ha mindez igaz,akkor a Jó energiái és a Rossz energiái nem minőségükben térnek el egymástól,hanem a rezgésszámokban.Amik pedig alakíthatóak.Tehát,ha gondolatkísérletet végzünk,és feltesszük,hogy van egy szuper gépünk,amely képes átalakítani az energiákat,oda-vissza,akkor elvileg lehetséges a Jó-ból Rossz-at,és akár a Rossz-ból Jó-t csinálni,tehát az isteni energiákat lefokozni alacsonyabb rezgésű,akár ártó energiákká,és az alacsonyabb rezgésű energiák is átalakíthatók isteni energiává.
Ennek következménye az volna,hogy a nem isteni eredetű energiákat nem kerülni és üldözni kell,hanem átalakítani,transzmutálni isteni energiává.
Vélemények?

Ironikusan szólva minden vágyam értelmiségi beszélgetésbe elegyedni arról, hogy Jézust mire tanítaná egy zen mester. Komolyra fordítva a szót, a zen mesterek egytől egyig maguk is megváltásra szoruló bűnös emberek, akiknek saját életüket se tudják megtartani. Jézus ezzel szemben minden ember megváltója, aki őt hittel elfogadja, miután meglátta, hogy bűnei miatt csak halált és kárhozatot érdemel. Aki él, az Jézus által él. Igazán pedig csak az él, aki már megtért hozzá. Jézus élő víznek forrása, míg a zen mesterek legfeljebb repedezett kutakat kínálhatnak, amik annyira nem tartják a vizet, hogy maguk is elpusztulnak.



Igen csak el vagy tévedve, de igen jó, hogy ide keveredtél. Az igaz keresztyénség nem arról híres, hogy értelmiségi véleménycsere melegágyaként funkcionálna, bár van aki – talán a fórum fenntartói is – így képzelegnek. A magam részéről Isten Bibliában lefektetett igazságát és nem relatív emberi véleményt képviselek itt. A nyitottságról a helyzet, hogy az ember egyrészt igen zárt, mert mondjuk nem szoktak a 10. emeletről leugrálni, nem szoktak mérget inni, nem szoktak vonat alá feküdni. Ezek csak elvétve esnek meg, s az eredmény a zárt berendezkedést igazolja. Ezzel szemben viszont lelki téren az ember alapvetően mindent elfogyaszt, ami árt neki. S köztük sok olyan van, aki képes nyitott lenni a másik hasonlóan ártalmas véleményére, kérdéseire. Ám amint valaki fellép azzal, hogy ezek ártalmas dolgok, mert eltakarják az ember bűnös voltát, s hogy az ember Jézus Krisztusra szorul, akkor frontot alkotva ítélkezőnek nevezik. Pedig az ítélet az Úré. Tőlem teljesen függetlenül fogja megítélni a sok hamis értelmiségi diskurzust, aminek egyetlen célja Isten eltakarása. Az én dolgom a figyelemfelhívás, hogy Jézus Krisztus irányában kell az embernek nyitnia, mert ahogy az ember nem ugrál le a tizedikről, nem iszik mérget, nem fekszik vonat alá, úgy a bölcs ember lelki téren se pusztítja magát emberi okoskodásokkal, amiket ráadásul démoni erők is meglovagolhatnak, akár megtapasztalásokat is szolgáltathatnak hozzá. Összefoglalva: Neked van szükséged megnyílásra Jézus felé. Mi itt akik keresztyének vagyunk egytől egyig a te oldaladról jöttünk, ahol megtérésünk előtt ki erre ki arra volt nyitott és tett próbát, mígnem Isten – és nem ember! - meg nem győzte, hogy felé nyisson. A meggyőzés munkája ellenállhatatlan, annak számára, akire Isten „rászáll”.



Pedig ehhez itt hozzá kell szoknod. Az áthallás ugyanis túl erős. Az ember csak annyit tesz, hogy szamuráj helyett egy keresztyént képzel oda, hogy megjelent a zen mester előtt. Amúgy a lehetőség adott mond el miként folyna a beszélgetés ez esetben.



Nem szükséges a pokol ugyanis nem ott kezdődik, hogy az ember ok nélkül haragra gerjedve ölni is képes, mert ezt Jakab is megírta. A kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. A szamuráj kívánsága, hogy rangját tartsák nagy becsben megsérült, mire ő vérig sértve kardjához nyúlt. Ám ez csak a tünet. A gyökér 1Móz3-ban olvasható a Bűneset története. Ezt Isten minden emberre aki Ádámtól származik ráterhelte, ezért születik minden egyes ember bűnben, kivéve Jézust, aki szűztől születvén, nem Ádám magvából való, s így megváltásunkat elvégezhette.





A moderátorok reakcióideje elég lassú, de elismerem nem reagálhatnak azonnal. Azzal sincs baj, hogy kérdezel, mert egy ember aki nem ismeri Istent csak tegye fel a kérdéseit. Ami a moderátoroknak a feladata lenne, hogy világossá tegyék ez egy református portál, ennek megfelelő szellemiséggel. Nem az elrettentés jegyében, hanem éppen azért, hogy aki ide jön és más a véleménye, megláthassa, mik az ütköző pontok. Azaz ne úgy menjen el, hogy elzavarták, de úgy se hogy megismert egy újabb relatív emberi nézőpontot, hanem úgy hogy találkozzon az abszolút igazság melletti kiállással. Egy egyházunk igazi hivatása, még ha sokan belülről bomlasztják ezt. Ha pedig valakit ez a kiállás megfog és itt ragad, annál jobb. Isten formálni fogja, csak nyerhet a bolton.



Tolerancia? Mi iránt? A lelki halálba menetel iránt? Ezen a fórumon ilyet ne várj, csak azoktól, akik maguk se ismerik azt az Istent, akit a református egyház alapítói képviseltek. Akik még nem tagadták meg az ősi hitet. Isten null toleranciát alkalmaz a bűn ellen. Mi is azt hirdetjük hát, hogy minden ember bűnben születik és méltó a halálra és az örök kárhozatra. Egy kiút van, tolerálnod kell Jézust, még pedig teljes fegyver letétellel. Hogy ez mit jelent, na azt ismerheted meg e fórumon, ha megfelelően funkcionál.



Ezt nem vitatom, a lelki halottak között ismert játék, a ki tud jobb kérdést feltenni keresztyéneknek, amire azok képtelenek logikus választ adni. Lehetnék éppen toleráns is e játék felé s elkezdhetnék válaszolgatni, de ebből csak egy értelmiségi vita kerekedne, mivel mindig lennének újabb és újabb kérdéseid, az Interneten bőven akad hozzá muníció. Így inkább fordítok a dolgon, elég tárom, hogy ti is e játék becsapottja vagy. Sátán megtévesztett, hogy neked is van valamin, mondjuk a zenről való ismereted – vagy más – amivel a játékban „eséllyel” veszel részt. Ám ezen ismeret csak arra jó, hogy a válaszokat e szemüvegen át értelmezd és így is válaszolj rájuk. A legnagyobb baj akkor lép fel, amikor keresztyén fogalmakat is e szemüveggel akarsz felfogni. Ez lehetetlen. Ezért nem fogsz semmire se menni e fórumon toleráns vitapartnerekkel. Egyetlen esélyed, hogy a kijelentéseket hallva, Isten megnyitja a szíved, a bűn, megváltás, menny, pokol és más fogalmak keresztyén jelentésére. Ez csak kegyelemből megy, olyannyira, hogy van itt magát reformátusnak valló ember, akinél ennek a nyoma sincs meg jelenleg.



A kételkedés alapvetően jogos. Bárcsak megtévesztő tolerencia, s az olyan bölcsesség irányában lennél kételkedő, ami Istennel is vitaképesnek láttatja magát, de valójában oktondi állatok is kinevetik, e vakmerőségéért. Bálám is ilyen volt. Isten világosan megmondta ne menjen. Ő azonban partiba érezte magát Istennel és még egyszer megkérdezte. Isten erre azt monda menj. Bálámnak ekkor esze ágába se volt visszakérdezni, hogy akkor most melyik. Ment. A „buta” szamár szája kellett, hogy megnyíljon, hogy leessen Bálámnak a tantusz. A pénz persze szerette így amiért ment az ugyan meghiúsult, de azért emberi bölcsessége mégis hatott, amikor keveredésre bírta Moábot és Izraelt. Amíg Isten közbe nem lépett. Azután egy csatában Bálámot is elérte a vég. Bálám nem tanult abból, hogy egy oktondi állat megoktatta. Kérdés te tanulsz e majd e fórumon abból, hogy bölcsnek látszol ugyan a magad szemei előtt, de Isten egészen másnak lát.



Alapvetően sehonnan. Isten kell, hogy ehhez a talajt benned előkészítse. Amíg nem vagy keresztyén addig „kánaáni nyelven” szól minden ami a megkülönböztetés mikéntjéről szól, mert saját értelmezésed alapján fogod az elhangzott fogalmakat kezelni, aminek azonban nem sok köze lesz ahhoz, amilyen értelemben azok elhangzottak. Enélkül bűn, megváltás, és így tovább, egyik füleden be, a másikon ki.



Erről beszélgess a halottakkal ha úgy döntesz, akik értelmiségi klubnak képzelik a fórumot, sőt a református egyházat is. Ha azonban életre vágyol, akkor neked egészen másra van szükséged, ha igazán élni akarsz. Saját tényleges helyzeted megismerésére, s hogy erre Jézus Krisztus az egyetlen hatékony orvos és orvosság, aki ezeket mondta: Senki se hívjatok doktornak, mert egy a ti doktorotok a Krisztus, senkit se hívjatok mesternek, mert egy a ti mestereket a Krisztus, s senkit se hívjatok Atyának, mert egy a ti atyátok, az Isten.

1.

Gál Péter:
A New Age -- keresztény szemmel
http://www.communio.hu/ppek/k407.htm
(Részlet – Tanúságtételek – A pokolból szabadulva)


,,Ne félj, vigyázok Rád!''


Olvassunk el három igaz történetet.
Átélôik, leíróik közül ketten nem váltak szenvedôivé az okkult tapasztalatoknak.

Harmadikuk mélyen átélt egy sor olyan jellemzô tapasztalatot, amely egyáltalán nem ritkaság napjainkban.

Az a közös mindhárom személy történetében, hogy a megtérésben, amikor valójában rátaláltak a keresztény hitre, az okkult világnézet, illetve mindaz, amit praktikáitól elvártak, fölöslegessé, haszontalanná és károssá vált számukra.
A történetek megmutatják, hogy egy valódi megtérésben világossá válnak a dolgok, lehetôvé válik a megkülönböztetés.
Ennek nyomában a jelenségek helyükre kerülnek, a lélek hasonlíthatatlan békességet és szabadságot ér el.


Tanúságtételek

A harmadik tanúságtétel

A pokolból szabadulva


Az autó kormányát szándékosan kaptam el, az ütközés hatalmas volt, a kocsi összetört, de nekem a hajam szála sem görbült.

A cselekedeteim és szavaim zavarosak, érthetetlenek voltak.
Egy fura másik világról beszéltem, ahonnan nekem parancsolnak, és az utasításokat végre kell hajtanom.
Ha nem teszem meg, szörnyű büntetéseket kell kiállnom, és a szeretteimet életveszélybe sodrom...

A családom úgy látta, hogy ôrült vagyok. A pszichiáter szerint súlyos idegösszeroppanásban, tudathasadásban szenvedek, és elég reménytelen az állapotom.
Évekig tartó, hosszú gyógyszeres kezelés, és klinikai ellátás esetén is csak rendkívül lassú javulás várható. Magamra és másokra veszélyes vagyok, a cselekedeteim kiszámíthatatlanok.
Az orvos feltétlenül intézeti kezelést javasolt, egyébként nem vállalt felelôsséget.

Én kértem, hogy adjanak nekem néhány napot, mert úgy éreztem, hogy én már meg tudok gyógyulni. Ha nem leszek jobban, ígértem, hogy magamtól visszajövök.
Egy hét múlva már dolgoztam, egy év múlva szinte teljesen gyógyultnak mondhattam magam. Pár napig még szükségem volt altatóra, késôbb azonban abbahagytam a gyógyszerek szedését. Gyógyszerek és drasztikus orvosi beavatkozások nélkül váltam új, egészséges emberré.

Azt hiszem megértettem a tudathasadásom lényegét, és rátaláltam az egyetlen tökéletes és kíméletes gyógymódra, Jézus Krisztusra.


A közelmúltban a pokol rengeteg kínját, gyötrelmét tapasztaltam meg.

Az átélt borzalmakat sokáig magamba zártam -- a családom és az emberek meg nem értésétôl tartva.
Egyre erôsebb azonban bennem az a gondolat, hogy a nyomasztó rémségeket azért kellett átélnem, hogy megtudjam:
Isten öröktôl fogva van. Ô adta az életemet, mely az övé. Ô ragaszkodik egész személyemhez. Nem adhatom más hatalomnak sem a saját, sem a mások lelkét.

Hogy ezt megértsem, két kézzel kapott utánam az én Teremtô Atyám, felrázott és visszarántott egy szakadék szélérôl.

El kell mondanom, hogy a sátán új eszközök bevetésével akar magának lelkeket megkaparintani. Olyan csapdákat alkalmaz, amely ellen a jóakaratú emberek, még talán az Istent szeretô, hívô, de nem eléggé éber lelkek is védtelenek.

Csak a kellô felvilágosítás, a tisztánlátás és a Teremtô segítségének kérése állíthatja meg ezt. Gyors beavatkozás volna szükséges, és fontos lenne, hogy a kísértô elleni küzdelem egy akolba terelje az Úristen nyáját.

Történetem legyen figyelmeztetô példa mindazok számára, akik az Istenhez vezetô útról letérnek és ismeretlen erôkhöz fordulnak gyógyulásuk reményében.

(folytatás következik) >>>

Gál Péter:
A New Age -- keresztény szemmel
http://www.communio.hu/ppek/k407.htm
(Részlet – Tanúságtételek – A pokolból szabadulva)


2.
A lejtôn lefelé

Történetem lényegéhez tartozik, hogy elszánt materialista, ateista voltam, aki kezébe nem vett volna vallási tárgyú könyvet. Hitetlenségem és tudatlanságom kiszolgáltatottá tett.
A tragédiát követôen volt elég idôm elgondolkodni, hogy jutottam el idáig. A rohanásnak vége, elemeznem kellett eddigi életemet. Lássuk csak, hogy is volt?

Egy református ,,Isten háta mögötti'' kis faluban születtem, ahol Isten az esti, gyorsan elhadart, félálomba ringató imát jelentette.
A templom pedig, hetente egyszer, a felnôttekkel együtt, nem kötötte le a figyelmemet.
Nem így a hittanórák!
Rendkívül izgalmasak voltak az Ószövetség csodálatos, kalandos történetei, amelyekbôl kiderült, hogy az Úristen hogyan büntet.

Az Újszövetségig, Jézus Krisztusig már nem jutottunk el. ( )

Otthon, ha nem fogadtam szót, a nagymamám szidott, Istennel ijesztgetve.
A jóságos, szeretô és irgalmas Isten fogalma, a bűnbánat fontossága, Jézus megváltása el sem jutott hozzám.
Az Ô neve a karácsonyi, ajándékhozó Jézuskához kapcsolódott csupán.
Az iskola felsô tagozatában a történelem tanár (a Jóisten bocsásson meg neki) olyan meggyôzôen tanította a vallás kialakulásának gyökereit -- a marxizmus szerint – hogy mindent elhittem neki.

A konfirmáción már azt kértem: Istenem, ha vagy, kérlek bocsáss meg nekem, mert úgy konfirmálok, hogy nem hiszek benned. És komolyan féltem, hogy Isten megbüntet, ha mégis van.

A középiskolában (állami) az Isten nevét nem volt szabad kiejteni.
Csak titokban a pad alatt kulcsoltam össze a kezem, és magamban kértem a Teremtô Atyát, hogy segítsen, amikor nem akartam felelni.
És Ô igen sokszor segített, mégsem hittem Benne igazán.

A felsôoktatásban az aktív mozgalmi élet a maradék hitet is kiölte belôlünk. A vallásos diákoknak erôsen titkolniuk kellett hovatartozásukat, mert már a felvételin késôbb magam is ezt tettem - - megrostálták a nem idetartozókat.
Mindenben elfogadtam a rendszer szemléletét, mert én egy jó gyerek szerettem volna lenni, aki a tanárai, fônökei útmutatásait vakon, kritika nélkül teljesíti.
Voltak kényes kérdések, mint forradalom, vagy ellenforradalom-e 1956, vagy a vallásosság, amirôl az intelligens emberek nem beszélnek.
Isten ismét csak a pad alatti kéztördelésekkor került elô, amikor éppen bajban voltam.
És Ô még ekkor is, és késôbb is még nagyon sokszor segített, ha hívtam...
Akkor sem hagyott el, amikor megkaptam a piros könyvecskét. (Csak szapora pulzussal figyelmeztetett az értelmetlen szócséplésekkor, felszólalásokkor, hogy: ,,Vigyázz, nem neked való ez a játék''. Én azonban mindent nagyon komolyan vettem.) Én kiváló munkás akartam lenni, aki leköröz mindenkit. Az erôm és akarásom szerint nem ismertem határt. Hajnaltól késô estig a munkahely szolgálatában. Jólesett a sok dicséret és kitüntetés. Az elsô és legfontosabb az életemben a munka volt. És mindig volt valaki aki a feladatokat észrevetette velem... A feladatokat, amelyeknek sosem volt végük.
Észre sem vettem, hogy másoknak is szükségük lenne rám, a szüleimnek, nagyszüleimnek, testvéremnek, barátaimnak...

Az Úr pedig figyelmeztetett az elsô daganattal. Műtét, kiesés a munkából... Észre kellett volna vennem, hogy nélkülem is megy tovább az élet, nem vagyok nélkülözhetetlen.
A nagy tülekedésben itt-ott besároztam magam. A lelkem mélyén azonban nem tudtam túltenni magam az egyre szaporodó fekete pöttyökön.
Rászoktam a dohányzásra, mint feszültség-levezetôre. Naponta 3-4 kávéval mérgeztem magam, hogy sose legyek fáradt, teljesen túlhajszoltam, kizsaroltam a szervezetem.
A szorongások csökkentésére a belgyógyász pszichiátriai kezelést, a pszichiáter autogén tréninget javasolt.

Kipróbáltam, megtanultam a rejtelmes gyógyító eljárást. Ahelyett, hogy életmódot változtattam volna, elfogadtam egy ismeretlen misztikus gyógyítást, amely valószínűleg fokozta nyitottságomat a transzcendentális világ felé.
Késôbb abbahagytam a tréninget, mert túl sok idôt vett el tôlem, és a rohanó mindennapokba nem fért bele. A szapora pulzus állandósult, de nekem ez sem számított. Szedni kezdtem a Trasicort. Eleinte még a kétszer fél is sok volt, aztán a 3x4 is kevés lett. Végül összeestem az utcán. Az orvos szerint elromlott a szív automatikája, valószínűleg pészmékert kell beültetni.
Öntudatlanul Istent hívtam, mint mindig, amikor bajban voltam és Ô egy új gyógyszer formájában ismét segített rajtam. Az Isten újabb, komoly figyelmeztetését megint nem vettem komolyan.
A pályám szépen ívelt felfelé. Már szinte mindent elértem, ami elérhetô volt, csak családom nem volt.
Rájöttem, hogy enélkül az egész hajszának nincs értelme.
A Jóisten adott családot is, és úgy tűnt, minden rendezôdik az életemben. Csak a szülés volt olyan rettenetesen nehéz. Egy napi reménytelen szenvedés a szülôszobán, és én akaratlanul, öntudatlanul sóhajtottam fel: Jaj Istenem, Istenem segíts! És akkor Ô ismét segített, felgyorsult minden, egyszerre elkezdtek futkosni körülöttem az orvosok, és megszületett a kicsi, pedig közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a kihordott egészséges gyermeket.
Másnap pedig szégyelltem magam az orvosok elôtt, mit gondolhattak rólam, hogy az Isten nevét sóhajtoztam...

Egész eddigi életemre az volt a jellemzô, hogy én kértem, Isten adott, de valahogy mégsem akartam tudomást venni Róla.
Ami ezután következett, arról úgy gondoltam, hogy az Úr elengedte a kezem.

Csak késôbb jöttem rá, hogy Ô mindvégig kinyújtotta a kezét, idônként utánam kapott, és felemelt, csak én nem fogtam meg, én engedtem el az Övét, én fordítottam egyre inkább hátat.
Ô azonban nem mondott le rólam, újra és újra hívott.

Az annyira várt gyermek születése után hamarosan ismét az foglalkoztatott, hogyan lehet úgy szervezni az életem, hogy ne maradjak le a nagy versenyfutásban. Egyre kevesebb idôt szántam a picire, pedig a Jóisten valóban egy csodát adott nekem, minden idôt vele kellett volna töltenem.
Csak utólag látom, hogy életem nagy részében egy olyan tökéletes vakságban éltem, ami az Istentôl eltávolodott, gyenge emberekre jellemzô, akik túlságosan is meg akarnak felelni elöljáróik, környezetük elvárásainak, és saját becsvágyuk is hajtja ôket.
Nem mernek és nem is akarnak nemet mondani, és nem ismerik be, hogy nem bírnak el többet, s ha kell, inkább beleszakadnak, de megcsinálják a rájuk bízott feladatokat.

(folytatás következik) >>>

Gál Péter:
A New Age -- keresztény szemmel
http://www.communio.hu/ppek/k407.htm
(Részlet – Tanúságtételek – A pokolból szabadulva)

3.
Reménytelenül

Isten következô figyelmeztetése a gerincsérv volt.
A látszólag szerencsétlen sorozatos egészségügyi problémák miatt egy évig feküdnöm kellett.
Végre elkezdtem egy kicsit önmagammal foglalkozni, no és persze a gyermekemmel, aki végre odaülhetett mellém és én meséltem neki, amíg csak a torkom bírta.
Az Úr ismét felém nyújtotta a kezét.
Én ismét megkapaszkodtam benne, de csak azért, hogy majd megint jól el tudjak rugaszkodni a következô feladat felé.

A betegségek pedig egyre jöttek.
Léguti- és (a rengeteg gyógyszertôl) gyógyszer-allergiában szenvedtem, pikkelysömörös lettem, ízületi és reumatikus gyulladások korlátoztak a mozgásban.
Állandósultak az ér- és nyirokér gyulladások. Az egyik lábam két-háromszor is vastagabb volt a másiknál (nyirokbetegség, melyet szintén gyógyíthatatlannak mondtak az orvosok).
A vércukrom is elérte a cukorbetegség határát.
Az immunrendszerem gyenge volt, állandósultak a torokfájások, náthák, vírusos fertôzések, és ezzel együtt járt a töméntelen gyógyszerfogyasztás.

Aztán jött Csernobil... Az atomrobbanás után különös, ijesztô jelek
sebek, nyirokcsomó duzzanatokkal lett tele a hónaljam. Néhány ismerôs hasonló tünetekrôl számolt be. A csomóikat kiszedték, és aztán sugarazták ôket.
Féltem a műtéttôl, mert a sebeim egyáltalán nem gyógyultak. Egy két elejtett szó az orvosoktól: -- A sugárzás tönkre teszi az immunrendszert, és Csernobil után az újabb sugárdózisok...
Elkezdtem kerülni az orvosokat. Féltem a betegségtôl a rossz sebgyógyulás miatt, de az orvosi beavatkozástól még jobban.
Isten ismét segített. A szakirodalomban immunerôsítô természetes szerekrôl olvastam, elkezdtem szedni ezeket, és aztán csökkenni kezdtek a csomók, és gyógyulni kezdtek a sebeim. Már megint kint voltam a bajból.

Folytatódhatott a hajsza a sikerekért.
Eltelt néhány év, de nem jöttem rendbe teljesen.
A betegségeimrôl nem vettem tudomást. A hátam és a fejem állandóan fázott. Még a mediterrán 40 fok hômérséklete mellett is kendôt és pulóvert kellett hordanom.
És jött az újabb figyelmeztetés. Több ciszta és daganat, a sebeim ismét nem gyógyultak, és két hónap alatt 15 kg fogyás. A szurkáló, hasogató fájdalmak már a szegycsontomban voltak. Késôbb a bordáim, lapockacsontjaim kezdtek fájni, aztán az egész hátam. Végül az ujjperceim hasogattak. A kezembôl kiesett a ceruza, már egy kilót sem tudtam megemelni.
A családomban több rákos beteg volt. Mindegyik a hagyományos orvosi kezelést választotta, és egyikük sem gyógyult meg.
A kivizsgálás után a gyermekem jutott eszembe, milyen kicsi még, szüksége van anyára. Elôször döbbentem rá, hogy milyen fontos számomra a gyerek. Úgy gondoltam ha másnap bemegyek a kórházba, többé ki sem jövök onnan, hiszen egy apró sebem 7 hónapig nem gyógyult be Csernobil után, és most ugyanott vagyok. Úgy döntöttem, be sem megyek... Elôször éreztem lelkiismeret-furdalást, hogy nem töltöttem több idôt a gyerekkel és a családdal. Néhány hetem még lesz esetleg, és azalatt legalább elrendezem a dolgaimat, és addig is a gyerekkel leszek.

Kétségbeesésem a szakkönyvtárba vezetett.
Reform-étrend, vegetáriánus táplálkozás, gyógyteák és egyéb készítmények. Három hét lékúra, Celladam és Béres-cseppek következtek, és egy hónap múlva a daganat a felére húzódott vissza. Úgy éreztem, a kezemben a gyógyulásom. Csak kitartónak kell lenni a Gerson kúrában... A kezdeti javulás után a munkámat nem tudtam abbahagyni. Késô éjszakába nyúló kotyvasztások, még kevesebb idô a családdal és a pihenésre.

Eljutottam a természetgyógyászokhoz.

A talpmasszôr iszonyúan fájdalmas (fémmel végzett) masszírozása eleinte megkönnyebbülést adott, a panaszok azonban hamar visszatértek.
Eleinte hetente, majd hetente kétszer álltam ki a kínokat. Isten csodája volt, hogy a sok szörnyű fájdalmat el tudtam viselni.
Egy másik, reikis ismerôs kézrátéttel próbált gyógyítani. Tíz nap alatt annyira feltöltött - a szerinte - Isten gyógyító sugarával, hogy már szinte vibráltam, nem bírtam már elviselni az elektromossághoz hasonló feltöltöttség érzését. Eleinte ez is elvette a fájdalmaimat, de a kezeléseket egyre gyakrabban kellett megismételni.

A látványos javulás ellenére visszatértek a fájdalmak, melyek az esetleges csontra való áttétel valószínűségét sejtették. Állandó rettegésben éltem.
A félelem és a szorongás oda vezetett, hogy a gyógyulás reményében bármilyen -- esetleg ismeretlen erô segítségét is elfogadjam.

(folytatás következik) >>>

Gál Péter:
A New Age -- keresztény szemmel
http://www.communio.hu/ppek/k407.htm
(Részlet – Tanúságtételek – A pokolból szabadulva)

4.
Becsapva és megkötözve

Egy napon egy régi ismerôsöm látogatott meg.
Betegségemrôl, és mint arról több alkalommal is meggyôzött, életem minden apró, rejtett titkáról tudott.
Azt mondta, hogy ôt Isten küldte, méghozzá az utolsó pillanatban, mert súlyos beteg vagyok, és ha visszautasítom Isten gyógyító sugarát, nincs már sok idôm.
Neki azonnal kellett jönnie, egy hetet sem várva. Gyógyítóm megvolt arról gyôzôdve, hogy ô az Úristen akaratának eszköze!

A gonosz tehát hazugsággal közeleg!
Vajon ki mondana igent, ha valaki azt közölné: ô a sátán energiájával gyógyít?
Isten ôvele a patrónuson, ôrangyalon keresztül tartja a kapcsolatot, és az égi üzeneteket naponta veszi ingája segítségével.
Az elsô kezelést rögtön meg is adta, melyet ezután 10 alkalommal ismételt meg. A testem felett köröket rajzoló inga érezhetôen a testembe vitt valami energiát. A belsô szerveimben valami fura, csiklandozó érzést észleltem. Lassan feltöltôdtem az isteni energiával. A fájdalmaim csökkentek.
Gyógyítóm megmutatta, hogyan veszi Isten üzeneteit. Engem is bevezetett az ingázás metodikájába.
A vágy, hogy Istennel én is közvetlen kapcsolatba kerüljek, rendkívül erôs volt bennem.
A kezembe vettem az ingát, de az nem indult meg. Ma már tudom, hogy az Úristen akkor figyelmeztetett: nem nekem való ez a játék.
A mester szerint még nem gyógyultam meg, és az inga újabb 10 kezelést írt elô.
A fájdalmaim megszűntek, a szívem megtelt a Teremtô iránti szeretettel. Hálás voltam, hogy meggyógyultam, és tovább próbálgattam az ingás üzenetvételt.
Reménytelen küszködéseim közepette kiszaladt a számon: bezzeg az én gyermekem kezében hogy megindult az inga, amikor egy asszony ingájával kereste lakásunkban a káros sugarakat, és a gyermek elkérte tôle az izgalmas játékszert.

Hamarosan jött az üzenet: Isten azért gyógyított meg engem, hogy ne zárjam el Tôle -- a család ateizmusával -- az Ô utána sóvárgó gyermekemet.
A kezébe kell adni az ingát, és majd ô gyógyítja tovább az anyját és a család többi tagját, így pl. a súlyosan beteg nagymamát.
Én magam vittem el ôt a mesterhez, aki gyorsan megtanította az inga használatára.
Kiingáztuk a patrónusunk (ôrangyal) nevét, és már néven szólíthattuk a titokzatos lelket, az inga mögött a válaszadót.
Eleinte csodálatos volt a játék. Megtudtuk, kik voltunk az elôzô életünkben, hányadik életünket éljük a Földön, és rengeteg információt« kaptunk a túlvilági életrôl.
Egy napon megindult az inga a kezemben! Óriási köröket írt le. A mester szerint meggyógyultam, és ennek a patrónusom is nagyon örül, végre felveheti velem a kapcsolatot.

Ezután napjaink jelentôs része telt el a titokzatos világ kérdezgetésével. A kapott információk eleinte mindig helyesek voltak.
Ez is a megtévesztésünket szolgálta.
Meglepô volt, hogy az életünk a legapróbb részletekig ismeretes volt elôttük. Néha az volt az érzésem, hogy az elménkben elraktározott -- számunkra már teljesen elmosódó -- összes emléknyomot olvasni képesek.
Bármire gondoltam, azonnal reagáltak rá. Nem volt semmi, amit elrejthettem volna a túlvilági lelkek elôl.

Ez viszont teljesen kiszolgáltatottá tett. (Isten rendezettséget adott nekünk, a túlvilág lelkei nem tudják olvasni a gondolatainkat.
A reikis és ingás kezelés feltételezhetôen lerontja a kapott rendezettséget, és az ember megnyitottá válik a gonosz lelkek elôtt.)

Patrónusaink eleinte kedvesek voltak.
Játszottak velünk. Segítettek a fôzésben, tanulásban, kijavították a gyereknek az angol házi feladatát, segítettek a számítógép használatában, megmondták, hogy hol vannak az elveszett tárgyak a lakásban, jelezték, ha jött valaki hozzánk, vagy valaki telefonon keresett bennünket.
Néha azért be is csaptak, és ezt azzal magyarázták, hogy ez csak egy próba volt, amit azért kell velünk gyakorolniuk, mert a feltétlen hitre kell bennünket nevelniük, mindent el kell hinnünk, amit ôk mondanak nekünk. (Gyakorlott hívô hamar rájött volna, hogy Isten soha sem csapott volna be bennünket, hiszen Ô az örökké igazmondó, és a sátán egyik legismertebb tulajdonsága a hazugság - vallásos neveltetésünk hiányában mi ezt sajnos nem tudtuk).

Késôbb már nem kellett az ingát kézbevenni, beépültek a gondolatainkba.

Ôk adták a kérdéseket és a válaszokat is.

Kezdtek helyettünk gondolkodni.

Ettôl kezdve a kapcsolat állandósult. A patrónus mindenbe beleszólt, tanácsokat, majd feladatokat adott, és végül követelt!

Miközben másokkal beszéltem, ô állandóan zavart, mondta a saját véleményét: -- Ez nem igaz! Akarod tudni az igazat?...

És elkezdtem kételkedni mindenben és mindenkiben, eltűntek az életembôl a szilárd pontok.

Bizalmatlanná tett a barátaimmal szemben. Hamarosan elfogadtam, sôt ki is kértem az ô véleményét, és lassan megszűntem önmagam lenni, megszűntem önállóan cselekedni és gondolkodni.

A patrónus az Isten bolygójára kerülést próbákhoz kötötte.
A próbákat teljesíteni kellett, amelyekért azután pont járt.
A próbák szituációelemzésekbôl vagy valamilyen utasítás teljesítésébôl álltak.
A pontszámaink alapján különbözô komfortfokozatú bolygókra való kerülést ígértek nekünk a halálunk után. Ha minden utasítást követtünk, egymással versengve, gyorsan haladtunk. Hamarosan mi is mesterek lettünk, és elkezdôdhetett a mi gyógyításunk!
Kezdetben a családban, majd baráti körben ajánlottuk fel képességeinket, majd utasításra, esetleg saját ötletünkre távol élô rokonaink, ismerôseink gyógyításába fogtunk. A teleingázás - utólag értékelve félelmetes fegyver, hiszen a másik akaratától, beleegyezésétôl függetlenül kapja a - ma már számomra oly egyértelmű, de akkor még nem látott, nem ismert - pusztító energiát.

Késôbb azt is tapasztaltam, hogy a mélyen hívô, Istent szeretô embereken nem is fogott a teleingázás (teleradiesztézia)!
Feltűnô volt, hogy a hívôket többnyire nem is engedték gyógyítani, -- és valószínűleg nem is lett volna sok értelme.

Késôbb a mester piramist ajánlott az elküldött energia pótlására. A rézlemezbôl piramis alakúra összerakott eszközt a fejre kellett rakni. Az energia-áramlás megindulása néhány percen belül már érezhetô volt. Tizenöt perc alatt teljesen feltöltôdötté váltam. Sajnos több barátomnak is ajánlottam a gyógyeszközt, hiszen még egy napilapban is pozitívan írtak róla. Egy baráti családban, akik a lakásban tartották, az egyik családtag súlyosan megbetegedett, a másik depressziós lett.

Amikor késôbb kérésemre kidobták a házból, hamarosan rendbejöttek...

Az utasítások végre nem hajtása büntetéssel, pontlevonással járt. A büntetés kemény: étel- vagy italmegvonás, és rengeteg lelki gyötrés.

Állandósult a vádolás, korábbi bűneink állandó felhánytorgatása, újabbakra való felbujtás, sôt kikövetelés, majd ezekért ismét újabb büntetés járt.

A korábban oly kedves patrónusok ítéletvégrehajtókká váltak.

Nagylelkű patrónusom szerint a megtisztulásra azért van szükség, mert olyan sok a vétkem, hogy biztosan a pokolra kerül a lelkem, ha itt a Földön nem vezeklek.
Ô pedig gondoskodott arról, hogy egy pillanatra se felejtsem el, hogy egy senki és semmi, egy mocskos állat vagyok, akiben nincs semmi jó, és nem érdemlem meg Isten szeretetét és bocsánatát.
Teljesen elhittem, hogy velejéig gonosz vagyok és nem is érdemlek megbocsátást (noha barátaim korábban jószívűnek, adakozónak, szeretônek, türelmes és megbocsátó embernek tartottak).

Az állandó önmarcangolás az életkedvemet is elvette. A kapott feladatok gyakran helyzetelemzések voltak, amelyekben bárhogy is próbáltam megfelelni, olyan csűrés és csavarás következett, hogy rendszerint alulmaradtam.
A végeredmény mindig azonos lett: nem vagyok alkalmas a feladatra: Isten szolgálatára, tehát ismét büntetés
következett.

A próbák hamarosan éjjel-nappal folytak. Éjszakánként csak egy-két órát hagytak aludni. Mégis fáradhatatlannak tűntem, ugyanis rendszeresen töltöttek fel energiával.
Utólag tudtam meg, hogy ennek ellenére testileg és szellemileg teljesen kimerítettek, az idegösszeroppanás széléig hajszoltak.

A próbákhoz tartozott a feltétel nélküli engedelmesség Isten parancsának.
Érdekes, hogy bár teljesen igyekeztek a Teremtôt a bosszúálló és meg nem bocsátó Istenként bemutatni, én nemhogy eltávolodtam volna Tôle, hanem napról napra közelebb kerültem Hozzá imáim révén.

A parancs és büntetés olyan általános lett, hogy végül rettegve a következményektôl, minden utasítást gondolkodás nélkül teljesítettem.

Hamarosan egy dróton rángatható bábúhoz hasonlóan csak a parancsra figyeltem.
Mindent megkérdeztem, ha mégis magamtól akartam tenni valamit (Megehetem-e? Ihatok-e? Megvehetem-e? Odaadhatom-e? Segíthetek-e?).
Önállóan már semmit nem mertem tenni, mert azután mindig büntetés következett.
Tökéletesen idomított robottá váltam.

Minden korábbi bűnömet számon tartották, és szinte minden nap újakat kapartak elô a múltból, mindenért büntetés járt, mindenért vezekelnem kellett.
Felkerestették velem ismerôseimet, akiknek bármiben is ártottam (szóval, tettel) valaha.
Bocsánatukat kellett kérnem olyan dolgokért, amikrôl nem is tudtak. Megaláztatás megaláztatást ért. A bűntudatom már az elviselhetetlenségig fokozódott!

A mérhetetlen szenvedés az imáim idején megszűnt.
Az Istennel töltött percek csodálatos megnyugvást, megtisztulást, boldogságot jelentettek.
Megtaláltam Istent, és oda nem adtam volna Ôt -- a legnagyobb kincset - -semmiért.
A Vele töltött csodálatos percek adtak erôt ahhoz, hogy ne adjam fel.

A patrónussal beszélve viszont nem éreztem semmi emberit.

(folytatás következik) >>>