bogyoka írta:
Sziasztok!
Sajnos, a keresztség is egy olyan dolog, ami megosztja a keresztyéneket, az úrvacsora is.
Jó, Teomo, értem ... Biblikusabbnak tartom a felnőtt korban való bemerítkezést. Mert ott egyébről nem olvasok.
Mégsem tudom azt mondani, hogy nem érvényes a keresztségem.
Nem tudom, hogy nem azért venném-e szívesebben a felnőttkeresztséget, mert saját bőrömön akarom érezni Isten kegyelmének és ígéretének a látható kiábrázolását. (Szerintem egyébként ezért adta Isten: hogy érezzem és lássam is, a kezemmel fogjam ... mindenki látja, csak a csecsemő, akit keresztelnek nem fogja fel, azaz akinek az érdekében történik a dolog.) Visszagondolva úgy dolgozom fel magamban a dolgot, hogy: valóban rám öntötték a vizet, ugyanilyen valósággal bocsátotta meg Isten az én vétkeimet is Krisztusért.
A keresztszülőség lényege (nem tudom, ki írta, hogy nem érti) az lenne, hogy a szülőkkel karöltve hitvalló keresztyénné neveljék a gyermeket. Ha a szülők nem tehetnék, akkor a keresztszülőké a felelősség.
Valaki azt írta, hogy SAJÁT döntést hozott. Én ebben a dologban a saját döntésemmel nem hozakodnék elő, mert Isten kegyelméhez képest az én akaratom semmiség. Isten kegyelmének a nagysága előtt tört össze az akaratom, akkor tudtam először mondani: minden érdem a Tiéd, Uram!
Isten áldjon Titeket! Remélem, hogy nem botránkoztattam meg senkit azzal, hogy a keresztség hogyanját nem tartom elsődleges kérdésnek. Főleg attól szoktam elszomorodni, ha bunkónak használják a talán valóban nem a legbiblikusabban gondolkozó emberekkel szemben az Igét, sőt, fenyegetőznek vele. Ezzel az ellenkező hatást érjük el. Ha az ember kezéből kiveszik a támaszt, még jobban kapaszkodna bele. Kell előbb egy másikat adni, ha elég biztosnak találja, elveszi, ha jobb, a másik feleslegessé válva megy a szemétbe.
Szeretettel, B.
Kedves Bogyoka
Én,úgy vélem,hogy a gyermekkeresztség elsősorban a szülőknek szól és csak másodsorban a gyermeknek.
A gyermekkeresztség során,a szülők,hálát adnak Istennek,hogy megajándékozta őket egy gyermekkel és igérettet tesznek neki,hogy keresztény szellemben nevelik fel gyermeküket és ehhez kérik Isten segitségét,támogatását.
Amit a felnőt keresztségről írtál arról én is hasonló módon vélekedek.
Csak aakkor tartom fontosnak,ha belülről,Lelkünkben ,Istennek is ez az akarata,
és azt éreztetti is velünk.
Isten,jól ismer minket és pontossan tuddja ,hogy mire van szükségünk ahhoz,hogy közelebb kerüljünk hozzá.
Ha viszont az ember szivében már Isten az Úr,és reá halgatval döntünk,akkor ,felesleges egy olyan rituálét elvégezni,aminek kizárólag az a célja,hogy
Istent a szivünkbe fogadjuk.
Valószinüleg te is ezért nem érzed szükségességét a bemeritkezésnek,hisz Isten
az Úr a szivedben
A bemeritkezés pedig egyfajta bizonytalanságot jelentene.
Hisz ez olyan lenne,mint amikor beszélgetsz valakivel szeretetben,majd egyszer csak azt mondod neki,hogy most bekell fejezned egy pillanatra a beszélgetést,el kell menned,
hogy becsöngethess hozzá,hogy ő beengedjen,és ott folytassátok a beszélgetést,ahol most megszakitod.
Ilyet még emberekkel sem teszünk,akkor miért tegyük meg azzal,aki mióta a szivünkben elfogadtuk,minden pillantaban velünk van.
Azoknál,az embereknél ahol viszont a bemeritkezés javít Istennel való kapcsolatukon,ott Isten is jelezni foggja feléjük a Lelkükben ,hogy meritkezzenek be.
Mert,nincs senki Istenen kivül e világon ,aki jobban ismerné az embert.
A hívőnek,pedig Istenre kell hallgatnia és nem az emberekre.
Szeretettel Gabriel
({) VAN BENNE...
