Kedves Mindenki!
- Akár mulatságosnak is tarthatnám
Zsolt ajánlatát a Biblia félretételére, ha szarkazmusában nem lenne ott az az általános tragédia, ami a vallásos tömegeket jellemzi. Nevezetesen a nagyfokú, mindenen túlmutató, felekezeti hitvallásos hűség.
Engem viszont éppen a
radikális ragaszkodás határoz meg a Bibliához. Tudniillik ez Isten Szava, szemben emberek mégoly bölcselkedő, teológiai agymenésével - legyen az bármilyen nagyfokú életmű, jószándékkal teli teljesítménye. Teljesen mindegy a spekuláció szerzőjének
emberi elismertsége, egyházi tekintélye - nem tud meghatni, ha nincs teljes fedésben (inkább csak feddésben) a Bibliával. Hívhatják az illetőt Aquinói Tamásnak, Kálvinnak, Luthernek vagy Augustinusnak.
- Zsolt volt, aki megengedte magának az ironizálást
a kádnyi vízről, akkor miért ne paralelizálhatnék pacitisztítással?
- Annyira szánalmas ez a hivatkozás a gyermekkeresztséget védendő az
isteni elsőbbségre! Ugyan ki akarná vitatni, hogy
MINDEN, AMI ISTEN-EMBER "ÜGYBEN" ESEDÉKES, LEHETSÉGES, AZ MIND ISTEN KEZDEMÉNYEZÉSÉRE VALÓSUL(HAT)]. Kezdve az életbeszólítástól, a megtérésen, a házasságon át a megváltásig, a
bennünk élési szándékáig minden lélegzetünkön át? Tehát ebből a szempontból semmi jelentősége és indokoltsága a gyermekkeresztségnek. Nem voltak
bár micvásak, azaz a hitközség tagjai azok a gyerekek, akiket magához ölelve, példaként állított mindannyiunk elé az ÚR:
"ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be az Isten Országába!"
- Sákramentom, szakramentum, szentség, stb. Vallási liturgiák, miknek vajmi kevés köze van a biblikus keresztyénséghez. (Semmilyen rítusnak nem felelt meg az, amikor Fülöp bemerítette a komornyikot. Az Igéből következő engedelmességi aktus volt, sürgető örömből forrásozóan. Aligha volt ennél érvényesebb bemerítkezés az egyháztörténelemben. Egyetlen tanú, a bemerítést végző és Sátán volt jelen. - Utóbbi aligha együttérző örömmel -).
- Újra elmondom:
Az Ige szerint, aki hisz és bemerítkezik, az üdvözül. Nem az,
akit bemerítettek, vagyis tudtán és akaratán kívül elszenvedte az aktust, hanem döntött és engedelmeskedett. S nem azért üdvözül, mert bemerítkezett, hanem, mert engedelmes volt. (vö. Jn 3,36). Tehát a bemerítkezés
nem az egyházba való felvétel "kelléke", nem is bűnbánati-tisztulási aktus, hanem a megtért ember hitbeli döntése: "meghaltam a világ számára és a világ is nemekem. Halálom szimbóluma a hullámsírba temettetés, s onnan a Szent Szellem újjászült állapotában támaszt új életre"
- Ennyi mindent jelent és értelmez a bemerítés, amit az ún. történelmi egyházak tévtanításban oldottak fel a csecsemőkeresztséggel - az egyszerű és gyermeki engedelmesség rovására. 
- Ja, és hogy Net érti, én meg nem? Mindenki a maga urának áll vagy esik. Ha neki lényegesebb a
"nem számít srácok, csak 'szeressük' egymást" - lelke rajta. Én inkább egyedül maradok, de
nem hígítom Isten Igéjét, még akkor sem, ha ez a magam fényézésének kárát látja.. 
