ISTEN BIZTATÁSA

„Hiszen ő maga ígérte... Ezért bizalommal mondhatjuk...” Zsid 13.5-6.
Az én szavamnak Isten szavára kell épülnie. Isten azt mondja: „Nem hagylak magadra”, mire bátran így szólhatok: „Az Úr oltalmaz engem, nem félek”: nem engedem, hogy félelem fogjon el. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog megkísérteni a félelem, de emlékezni fogok Isten biztatására. Telve leszek bátorsággal, mint a gyermek, aki összeszedi minden erejét, hogy elérje, amit apja kíván. Olyan sokan meginognak hitükben, mikor meglepik őket az aggodalmak; elfelejtik Isten biztatásának értelmét, elfelejtenek mély lelki lélegzetet venni. A félelmet csak úgy űzhetjük el, ha figyelmesen hallgatunk Isten biztatására.
Mitől rettegsz? Nem vagy gyáva, bátran készülsz szemébe nézni, mégis a félelem érzése lappang benned. Ha senki és semmi nem képes rajtad segíteni, mondd: Az Úr oltalmaz engem, ebben a másodpercben, mostani helyzetemben! Megtanulod-e a dolgokat csak az Istenre való hallgatás után előhozni, vagy már előbb kimondod őket és csak azután próbálod meg Isten Igéjét összhangba hozni velük? Fogózz erősen az Atya biztatásába azután mondd bátran: „Nem félek!” Nem számít, hogy milyen baj vagy igazságtalanság vár rád útközben, Ő megmondta: „Nem hagylak magadra.”
A gyengeség szintén olyasmi, ami Isten biztatása és a mi feleletünk közé furakodik. Mikor látjuk, hogy milyen erőtlenek vagyunk a nehézségekkel szemben, a nehézségek szinte óriásokká nőnek, mi pedig olyanok leszünk, mint a szöcskék, Isten pedig nem-létezővé válik. Emlékezz Isten biztatására: „Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” Megtanultunk-e már az Isten által megadott hangnemben énekelni? Telve vagyunk-e mindig azzal a bátorsággal, amelyik így szól: „Az Úr oltalmaz engem”, vagy pedig a földre rogyunk?

"Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek."
II. Móz. 14:14

Mindenki hallotta már a Vörös-tenger szétválasztásának a történetét, sokan olvasták már biztosan a Bibliából az ehez tartozó igerészeket. A múltkorában én is ezt a részt kaptam az Úról és megragadott a fenti ige. A kép a következő: a kiszabadult nép elindul a cél felé, vezeti őket Isten nappal felhő-, éjjel tűzoszlopban. Elérnek a Vörös-tengerhez, amikor feltünnek a fáraó csapatai, az üldözők, akik életükre törnek. A nép nagyon megilyedt. Felrótták Mózesnek, hogy ugyan ezért hozta ki őket Egyiptomból, hogy itt haljanak meg. Arra nem gondoltak, hogy nem Mózesnek köszöhetik ezt és nem ember védi őket, hanem maga az Úr.
Ekkor mondja Mózes, hogy ne féljetek, az Úr szabadit meg benneteket. A nép valószínűleg már a harcra gondolt, arra, hogy esélyük sincs a sok fegyveres marcona egyiptomi katonával szemben... Milyen rettenetes félelem fogthatta el szívüket... És mindez csak azért, mert nem bíztak az igazi vezetőjükben, az Úr Istenben. "Az Úr hadakozik ti érettetek...", Mózes tudta, hogy Isten megszabadítja ettől a veszedelemtől is népét. Sok veszedelem van a mi életünkben is, sokat bántanak és támadnak minket, főleg hitünk miatt. Ez az ige legyen vigasztalásunk: "Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek". Nem szabad visszamarni, ha megbántanak, rá kell bízni a "bosszút" Istenre, ő tudja, hogyan kell bánni a szívekkel,hogy a "bosszú" akár kegyelmére váljon. Sokszor nehéz megtartóztatni magunkat e téren is, de nem lehetetlen, hiszen bizonyságunk van az Úrban és addig semmi másra nincs gondunk, hiszen ő vezet minket éjjel-nappal, ha nemis felhő- és tűzoszlopban, de Jézus kezével és Szent Lelke által. Ámen.

„…ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek”
(Galata 5:17b)

Harcban állunk. Talán olykor úgy érezhetjük, hogy az egész életünk egy nagy küzdelem. Keressük a helyünket, keressük az okokat, hogy miért ilyen az életünk. Miért nem tudjuk megcselekedni a jót, amikor lehetőségünk van rá. Sajnos azt kell mondjam, hogy a viaskodás bennünk játszódik le. Személyünk csataterén tart a front, amely annyiszor megvág, megsebez belülről.
Pál apostol elmondja, hogy az Ördög irányítani akar. Nem tudhatom, hogy a kedves olvasó hányszor és hányszor tervezett el oly szép dolgokat és az valamiért nem jött össze. Velem is annyiszor előfordul, hogy megtervezem a napomat, elgondolom a teendőket és nem tudom megtenni azt, amit szeretnék. Irányítás alatt állunk. Mi lehet ennek az oka? Pedig mi a győzelmes Krisztus oldalán állunk! Mi a győztes csapatokban foglalunk helyet, akkor mégis miért történik ez? Azért, mert egyedül akarunk győzni, mert olykor ki akarjuk zárni Krisztust az életünkből, nem akarjuk az Ő segedelmét. Így nem is bírhatunk el a hatalmas ellenséggel, mert sokkal erősebb mint mi. Nagyon jól tudja, hogyan támadjon és mivel. Jól ismeri a gyenge pontjainkat. El akar taposni, mindent elvenni, összetörni, halálba hajszolni. „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság” (Jn. 8:44).
Gondolkodjunk már el, mennyiszer odadjuk az időnket, az energiánkat, a szeretetünket, az egészségünket, a szépségünket, a tisztaságunkat az Embergyilkosnak. Mennyivel könnyebb reggel tovább szunnyadni, mint az igét olvasni. Mivel kezdjük a napunkat? Kávéval? Rohanással, veszekedéssel? Ha igen, akkor miért várunk győzelmet, szeretetet, békét? Teszünk érte valamit?
Legyen másként! Éljünk másként! Éljünk úgy, mint aki lángol a szeretettől, a Krisztus szeretetétől!

Uram, annyi mindent elvesztettem már, annyi mindent elmulasztottam. Annyiszor elutasítottalak, fájdalmat okoztam. Mégis kérlek, ölelj magadhoz és segíts a harcban, mert önmagam nem vagyok több, mint egy földrehullott töröttszárnyú madárka! Amen

Kállay Imre

VIDD VÉGHEZ, AMIT ISTEN MUNKÁL BENNED.

„Munkáljátok hát üdvösségeteket...” Fil 2.12-13
Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, amely erőtlenné tesz arra, hogy azt cselekedd, amiről tudod, hogy meg kellene tenned. Ha az Úr jelentkezik lelkiismeretünkben, a lelkiismeret első dolga felrázni az akaratot és az akarat mindig megegyezik Istennel. De egyáltalán nincs tudomásom arról hogy akaratom összhangban volna Istennel — mondod te. Nézz Jézusra és úgy fogod találni hogy akaratod és lelkiismereted mindenkor megegyezik Ővele. Ami azt mondatja veled, hogy nem teszem, kevésbé mélyen fekvő valami az akaratodnál: romlottság és megátalkodottság az; ezek sohasem egyeznek meg Istennel: Az emberben az akarat a mélyen fekvő, nem a bűn. Az akarat az Isten ember-teremtésének lényeges eleme, míg a bűn olyan romlott hajlam, amely utólag lépett az ember életébe. Egy újjászületett emberben az akarat forrása mindenható. „Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” (13. v.) Nagy gonddal és elmélyedéssel véghez kell vinned, amit Isten munkál benned; nem megszerezned kell üdvösségedet, hanem véghez vinned, miközben rendíthetetlen hittel állasz az Úr tökéletes és befejezett megváltásának alapján. Ha ezt teszed, Isten akaratával sohasem állítsz szembe ellentétes akaratot, Isten akarata a te akaratod és természetes elhatározásaid Isten akaratával egy irányban mozognak; az Istenben való élet olyan természetes számodra, akárcsak a lélegzés. Maga Isten az akaratod forrása, ezért tudod véghez vinni az a akaratát. A megátalkodottság értelmetlen kőtömb, amely nem engedi, hogy megvilágosodjék; nincs más hátra, mint dinamittal a levegőbe röpíteni. Ez a dinamit a Szentléleknek való engedelmesség.
Hiszem-e, hogy a Mindenható az akaratom forrása? Isten nemcsak azt várja tőlem, hogy az akaratát cselekedjem, de Ő maga van bennem, hogy ezt cselekedje.

MEG NE LANYHULJ!

„S amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek.” Jn 14.13.
Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nincs rejtett csapdával, vagy az elvakultság és a büszkeség valami veszedelmével egybekötve: rejtett szolgálat ez, mely gyümölcsöket terem, miközben az Atya dicsőíttetik. Hagyom-e, hogy lelki életem elaprózódjék, avagy minden részletében az egyetlen középpont, az én Uram váltsága műve felé viszem? Életem érdekeltségei mind jobban és jobban Jézus Krisztus uralma alá kerülnek-e? Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr váltságműve, akkor életem minden kis részlete gyümölcsöt fog teremni az Ő részére.
Időt kell szakítanom magamnak, ha életem nagy erőközpontjait meg akarom ismerni. Tudok-e magamnak a hatvan percből egyet kiszakítani, hogy efelett elmélyedjek? „Ha bennem maradtok” ne szűnj meg ebből a központból kiindulva cselekedni, gondolkodni és működni; „akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.” (Jn 15.7). Megmaradok én Őbenne? Szakítok magamnak időt a Benne maradásra? Micsoda életem legnagyobb erőtényezője? Munka, szolgálat, önfeláldozás, vagy az Istenért való munkálkodás kísérlete? Az Úr váltságműve legyen az a tényező, amely a legnagyobb erőt árasztja életembe. Nem az formál minket, amire a legtöbb időt fordítjuk: a legerősebb elem az, ami a legnagyobb erőt árasztja. El kell szánni magunkat, hogy hajlamainkat egy pontra korlátozzuk.
„S amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek.” A Jézusban maradó tanítvány Isten akarata: látszólag szabad elhatározásai megegyeznek Isten eleve elrendelt tanácsvégzéseivel. Titokzatos? Logikailag ellenmondó és összeegyeztethetetlen? Igen, de dicső igazság egy szent életében.

MI KÖVETKEZIK MOST?

Határozd el, hogy többet tudsz meg, mint mások.

„Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.” Jn 13.17
Ha magad el nem vágod a horgonyköteleket, Isten viharral fogja elszakítani és úgy küld ki téged. Vess mindent Istenre, indulj útra az Ő céljainak növekvő áradatával és közben megnyílnak a szemeid. Ha Jézusban hiszel, nem fogod minden idődet a kikötő gátJn belül a mozdulatlan vizeken tölteni, telve örömmel, de állandóan lehorgonyozva. Ki kell menned a kikötő gátjain túlra, Isten nagy, nyílt vizeire, hogy elkezdj ismereteket gyűjteni magadnak és elkezdd lelki ítélőképességed edzeni.
Ha tudod, hogy meg kell tenned valamit és azonnal meg is teszed, nyomban többet tudsz. Vizsgáld meg, hol nehezedtél el lelkileg és rá fogsz jönni, hogy ez olyan pontra vezethető vissza, ahol bár tudtad, hogy valamit meg kellene tenned, mégsem tetted meg, mert látszólag közvetlenül senki sem szólított fel rá. Most azután oda a felfogó- és ítélőképességed. Döntő válságok idején lelkileg megzavart vagy, ahelyett, hogy lelkileg önfegyelmezett volnál. Veszedelmes dolog a megismerés útján a továbbhaladástól húzódozni.
Az engedelmesség hamis utánzata az a lelki állapot, amelyben az önfeláldozás alkalmait hajszolod. A buzgalmat összetéveszted az ítélőképességgel. Könnyebb feláldozni magad, mint betölteni lelki rendeltetésed, amiről a Róm 12.1-2-ben van szó. Sokkal jobban teszed, ha Isten akaratának felismerése révén igyekszel életedben az Ő célját betölteni, mintha az önfeláldozás. nagy teljesítményét végrehajtod. „Az engedelmesség többet ér, mint az áldozat” (1Sám 15.22). Vigyázz, ne hallgass arra, ami egykor voltál, ha Isten azt akarja, hogy olyasmi légy; ami sohasem voltál. „Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri...” (Jn 7.17)

A KÉZNÉL LEVŐ LEGJOBB TEENDŐ

Kérj, ha még nem kaptál. „Mert mindenki, aki kér, kap.” Lk 11.10
Nincs nehezebb, mint kérni. Vágyunk és kívánkozunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak a legvégső esetben kérünk. A nem-létező bizonyos érzése hajt minket a kérésre. Kértél-e már valaha a belső szegénység mélységéből? „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől” (Jak 1.5). De légy előbb bizonyos, hogy nincs bölcsességed. Nem emelkedhetsz fel a lelki valóság magasságába, amikor te akarsz. Ha lelkileg nem vagy valódi, a kéznél levő legjobb, amit tehetsz, hogy kéred Istentől a Szentlelket, Jézus Krisztus szava alapJn (lásd Lk 11.13). A Szentlélek az, Aki valósággá teszi benned mindazt, amit Jézus érted tett.
„Mert mindenki, aki kér, kap.” Ez azt jelenti, hogy nem kapsz, ha nem kérsz (vö. Mt 5.45), de amíg oda nem jutsz, hogy kérj, addig nem fogod Istentől elfogadni. Elfogadni annyit jelent, hogy gyermeki viszonyba kerültél Istennel és most önálló, erkölcsi értékeléssel és lelki megértéssel magad is észreveszed, hogy ezek a dolgok Istentől származnak.
„Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt...” Azért jössz rá, hogy nincs, mert kapcsolatba kerültél a lelki valóság világával; ne rakd fel újra értelmed szemellenzőit. Azt mondják az emberek: Prédikáld nekünk az egyszerű evangéliumot: ne beszélj arról, hogy szent életet kell élnünk, mert az a legnyomorúságosabb szegénység érzését kelti bennünk és nem kellemes, ha nyomorult szegénynek érzi magát az ember. „Kérni” annyit jelent, mint koldulni. Egyesek annyira szegények, hogy szegénységükből hasznot húzhatnak; lelki értelemben is ilyenek vagyunk többen. Sohasem fogunk kapni, ha kérés közben valami cél lebeg szemeink előtt. Ha kérünk, nem szegénységből kérünk, hanem birtoklásvágyból. Az igazi szegényt csak szegénységének gyötrelmes állapota hajtja a kérésre, ő nem szégyell koldulni. ,,Boldogok a lélekben szegények.”

A KÉZNÉL LÉVŐ LEGJOBB TEENDŐ

Keress, ha még nem találtál. „Keressetek és találtok.” Lk 11.9
„Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek...” (Jak 4.3) Ha az élet dolgait kéred Isten dolgai helyett, akkor nem jól kérsz: azért kérsz, mert az éned kívánságait akarod teljesíteni. Minél inkább keresed önmagad, annál kevésbé keresed Istent. „Keressetek és találtok.” Fogj hozzá a munkához, szűkítsd le érdeklődési köröd erre az egyre. Kerested valaha Istent egész szívedből, vagy csak bágyadtan kiáltottál utána egy erkölcsi idegroham szúró fájdalma után? Keress, mélyülj el és találni fogsz.
„Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind...” (Iz 55.1) Szomjúhozol-e, vagy közönyös vagy, aki annyira meg vagy elégedve tapasztalatoddal hogy már nem kívánsz semmit Istentől? A tapasztalat csak kapu, de nem végcél. Vigyázz, nehogy tapasztalatra építsd a hited, különben nyomban kiérzik belőle a bírálgatásnak élesen csengő hangja. Sohasem tudod továbbadni másnak, amit találtál, de szívében vágyat támaszthatsz az után, amid van.
„Zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” „Közeledjetek az Istenhez.” (Jak 4.8/ Zörgessetek, az ajtó zárva van és amíg zörgettek, reszkettek. „Mossátok tisztára kezeteket.” Zörgessetek kissé hangosabban és ráeszméltek, hogy tisztátalanok vagytok. „Tisztítsátok meg szíveteket”: ez még személyesebben hangzik; most már halálosan komolyan veszed a dolgot és kész vagy mindenre. „Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok...” Gyötrődtél-e már valaha Isten színe előtt belső életed állapota miatt? Nincs már benned az önsajnálkozásnak nyoma sem, de szíved vonaglik annak a meglepő felfedezésnek a gyötrelmétől, hogy olyan vagy, amilyen vagy. „Alázkodjatok meg.” Megalázó foglalkozás Isten ajtaján zörgetni: együtt kell zörgetned a megfeszített latorral. „Aki zörget, annak ajtót nyitnak”.

NEM SZÉGYELLI ŐKET AZ ISTEN

,Vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön... Jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék."
(Zsid 11,13-16)
A hit hőseivel kapcsolatban olvassuk ezt: „nem szégyelli őket az Isten". Ez a megállapítás önvizsgálatra indít: vajon minket nem szégyell-e Isten? Nem az a kérdés tehát, hogy mi szégyelljük-e Istent, hanem az, hogy Ő nem szégyell-e minket? Minket, mai keresztyéneket. Nem szégyelli-e azt, ahogy mi beszélünk Róla, ahogy mi hivatkozunk Rá, ahogy mi képviseljük az Ő országát ebben a világban. Vajon Isten nem mondja a mi istentiszteleteinkre azt, hogy „megelégeltem, nem gyönyörködöm benne... ki kívánja ezt tőletek..., ünnepeiteket gyűlöli lelkem..., terhemre vannak, elfáradtam viselni" (Ézs 1,11.14).
A hit hőseit - akikről a Zsidókhoz írott levél 11. része szól - nem szégyellte Isten. Az ő hitüket példaként adja elénk. Tegyük fel a kérdést: milyen az a hit, amelyet nem szégyell Isten?

Jobb után vágyakozó. Nem önelégült. Semmiképpen nem dicsekvő, másokat lenéző. Azt kutatja, hogy „mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes" (Róm 12,2). Az Istennek tetsző hitben mindig van valami erős vágyakozás a jobb és tisztább után, tudniillik mennyei után. Nem törődik bele abba, hogy „ez van", hanem azt kutatja, hogy mi lenne kedves Istennek. Vágyakozik Isten közelségére. „Jobb egy nap a te tornácodban, hogysem ezer másutt. Inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonoszok sátorában" (Zsolt 84,11). A mindennapi élet nyelvén ez azt jelenti: „Jobb a kevés az Úrnak félelmében, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van" (Péld 15,1). Az ilyen „jobb" után vágyakozókat nem szégyelli Isten.

Bizalommal teljes. Akkor is biztosra veszi Isten ígéretét, ha annak beteljesülését ő maga nem láthatja meg. Isten népe hitben jár, nem látásban. Ábrahám például ezt az ígéretet kapta Istentől: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak." És mit látott? Azt, hogy megöregszik és nincs gyermeke. De ő reménység ellenére reménykedve hitt Isten ígéretének. Jézus tanítványai azt az ígéretet kapták, hogy „meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben, nagy hatalommal és dicsőséggel" -és szemük előtt ott volt a kereszten szenvedő Mesterük.
Nem minden nemzedéknek adatik meg az, hogy meglássa Isten munkájának kézzelfogható eredményét. De aki hitben él és hitben hal meg, az tudja, hogy Isten végzi a maga munkáját általunk is, de nélkülünk is. Az ilyen bizalommal teljes hitet nem szégyelli Isten.

Jövőbe tekintő. Isten népe itt vándorol e földön, de örökkévaló hazát keres. Testben él, de mennyeiek után vágyik. Vállalja, hogy „idegen és vándor" ezen a földön, de tudja, hogy örökkévaló hajléka van a mennyben. Nincs itt maradandó városa, a jövendőt keresi. Ez a jövő-várás adott erőt Ábrahámnak ahhoz, hogy eszébe se jusson visszafordulni oda, ahonnan Isten kihívta őt. Jézus erről azt mondja: „Aki az eke szarvára veti kezét és visszatekint, nem méltó a mennyeknek országára." Az ilyen jövőbe tekintő hitet nem szégyelli Isten.

A feltámadásban reménykedő. Ábrahám életében nagy próbatétel volt az, hogy későn született egyetlen fiát oltárra kellett tennie. Ezzel jövője, reménysége is kérdésessé vált. Ő azonban úgy gondolkodott ebben a válságos helyzetben is, hogy Isten a halálból is fel tudja támasztani azt, akit akar (Ez 37).
Az is nagy dolog, ha Istennek nem kell szégyellni övéit. Mennyivel nagyobb az, ha valakire azt mondja az Atya: „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." Egyedül Jézusra mondhatta ezt. Őbenne elrejtve és Őáltala lehetünk mi is kedvesek Istennek.
Vizsgáljuk meg magunkat őszintén: a mi hitünket és engedelmességünket látva szégyenkezik-e miattunk Isten, vagy gyönyörködik bennünk?

HA ODAJUTUNK

Ahol a bűn és a gond megszűnik és a hálaének meg a szent elkezdődik. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...” Mt 11.28
Szeretnék én odajutni? Nyomban odajuthatok. Az életben igazán fontos kérdések száma feltűnően kevés és mindegyik válasza benne van ezekben a szavakban: „Jöjjetek énhozzám” Nem: Ezt tegyétek, vagy ezt ne tegyétek, hanem: „Jöjjetek énhozzám” Ha Jézushoz jövök, való életem összhangba kerül őszinte kívánságaimmal; tényleg felhagyok a bűnnel és tényleg mondani kezdem az Úr hálaénekét.
Jöttél már valaha Jézushoz? Figyeld meg, milyen megátalkodott a szíved; mindent megteszel inkább, mint ezt az egyszerű gyermeki lépést: „Jöjjetek énhozzám”. Ha a bűnnel való szakítás igazi megtapasztalását szeretnéd átélni, akkor Jézushoz kell jönnöd.
Jézus Krisztus önmagát teszi próbakővé. Figyeld meg, miként használta Ő ezt a szót „Jöjjetek”. A legváratlanabb pillanatokban hallható az Úr halk suttogása: „Jöjjetek én hozzám” és azonnal vonzani kezd minket valami. A Jézussal való személyes kapcsolat mindent megváltoztat. Légy elég együgyű ahhoz, hogy jöjj és rábízd magad arra, amit Ő mond. A jövés abból áll hogy az akarat teljes határozottsággal mindent elenged és önként átad Neki mindent.
„és én megnyugvást adok nektek”, azaz támogatni foglak titeket. Nem: majd szépen lefektetlek és kezedet fogva, álomba ringatlak’, hanem: Kiveszlek az ágyból, az ábrándozásból, a kimerültségből, ebből a sem élő, sem holt állapotból és meg fogsz erősödni a megelevenítő tevékenység lendületétől. Mi meghatódunk és arról beszélünk, hogy el kell szenvednünk az Úr akaratát!’ De hol marad akkor az Isten Fiának fenséges hatalma és életereje?

HA ODAJUTUNK

Ahol az önérdek elalszik és az igazi érdeklődés felébred. „Mester, hol lakol?... Gyertek, nézzétek meg!” Jn 1.38-39
„Aznap nála is maradtak.” Ennyire többen közülünk még visszük; de ráébredünk a valóságra, feltámad bennünk az önérdek és a Jézussal maradás oda van. Nincs az életnek olyan állapota, amelyben ne maradhatnánk .Jézussal.
„Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” (42. v.) Isten az új nevet csak ott írja fel az életünkben, ahol már kiirtotta a büszkeség, az önelégültség és az önérdek dudváit. Némelyikünkön csak itt-ott van felírva az új név mint valami lelki himlő. Helyenként egészen jól nézünk ki. Ha legjobb lelki hangulatunkban vagyunk, azt vélhetné valaki, hogy a szentségnek ki tudja, milyen magas fokára jutottunk már el. De meg. ne nézz minket közelebbről, ha ez a hangulatunk elmúlt. Tanítvány az, akit az új név egészen beborít, akinek az életéből az önérdek, a büszkeség és az önelégültség egészen ki van irtva.
A büszkeség az én istenítése és ez az én manapság többünkben nem a farizeus, hanem a vámszedő fajtájából való. Azt mondani: Ó, én nem vagyok szent, nagyon elfogadható lehet az ember büszkesége számára, de öntudatlan káromlása Istennek. Szó szerint ez azt jelenti, hogy ellenállsz Istennek, nehogy szentté tegyen. Nagyon gyenge vagyok és reménytelen; én kívül esem a váltság hatáskörén. Az emberek előtt való megalázkodás öntudatlan káromlás lehet Isten előtt. Miért nem vagy szent? Vagy azért, mert nem akarsz azzá lenni, vagy mert nem is hiszed, hogy Isten azzá tehet. A legjobb szerinted az volna, ha Isten megváltana és egyenesen felvinne a mennyországba. Éppen ezt akarja Ő! „Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14.23) Ne szabj feltételeket, legyen Jézus mindened és Ő magával visz oda, ahol Ő lakik nemcsak egy napra, hanem örökre.

HA ODAJUTUNK

Ahol természetes vonzalmaink meghalnak és a megszentelt átadás életre támad. „Kövessetek engem.” Mk 1.17
A Jézushoz jövés egyik legnagyobb akadálya az, hogy vérmérsékletünkkel mentegetjük magunkat. Vérmérsékletünket és természetes hajlamainkat megtesszük a Jézushoz jövés korlátjainak. Ha Jézushoz jövünk, legelőször is azt vesszük észre, hogy Jézus ügyet sem vet a mi természetes hajlamainkra. Abban a hitben vagyunk, hogy képesek vagyunk tehetségeinket Istennek szentelni. Nem szentelheted Istennek, ami nem a tiéd; csak egy dolog van, amit Istennek szentelhetsz és ez az önmagadhoz való. jogod (Róm 12.1). Ha kész vagy Istennek átadni az önmagadhoz való jogod, Isten szent kísérletet csinál belőled. Az Isten kísérletei mindig sikerülnek. A szent egyik ismertető jele az erkölcsi eredetiség, mely a Jézus Krisztusnak való átadásból fakad. A szent lelkéből állandóan buzog az eredeti élet csodálatos forrása; Isten Lelke olyan szökőkút, amely örökké friss marad. A szent tisztában van azzal, hogy Isten az, aki rendezi a körülményeket, ennélfogva nem siránkozik, hanem meggondolás nélkül átadja magát Jézusnak. Sohase csinálj alapelvet a tapasztalatodból; hadd bánjon , Isten másokkal is olyan eredeti módon, mint veled.
Ha átadod magad Jézusnak és jössz, amikor Ő azt mondja „Jöjj”, akkor Ő rajtad keresztül másoknak is fogja mondani: „Jöjj”; te ki fogsz menni az életbe és Jézus „Jöjj” szavának visszhangja leszel. Ez minden lélek eredménye, aki átadta magát Jézusnak és odament Hozzá.
Odamentem-e már Jézushoz? Akarok-e most odamenni?

SZEDD ÖSSZE MAGAD!

Ami az elhatározást illeti. „Maradjatok énbennem...” Jn 15.4


A Szentlélek ajándékát Jézus váltságműve alapján nyerem el, azután
türelemmel ki kell alakítanom magamban azt a gondolkozásmódot, amely
teljes összhangban van az Urammal. Isten nem akar engem Jézushoz hasonló gondolkozásúvá tenni, nekem magamnak kell ezt megtennem; nekem magamnak kell foglyul ejtenem minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak. „Maradjatok énbennem” — a szellemi élet kérdéseiben, a pénzügyekben és minden olyan vonatkozásban, ami az emberi életet azzá teszi, ami. Ez nem gyerekjáték. Nem engedem, hogy Isten hozzányúljon életkörülményeimhez, mert szerintem ez megakadályozná a Vele való közösségem? Ez arcátlanság.
Nem számít, hogy milyenek az életkörülményeim, olyan bizonyosan
megmaradhatok Jézusban azok közepette, akárcsak egy imaórán. Nem
nekem magamnak kell körülményeim változtatnom és rendeznem. Urunknakaz Atyában maradása zavartalan volt; mindenütt összeköttetésben volt
Istennel, akárhol volt is a teste. Sohasem választotta meg Ő maga a
körülményeit, hanem mindig teljes alázatosságot mutatott abban, amit Atyja rendelt számára. Gondolj Urunk életének csodálatot keltő nyugalmára! Mi Istennel izgalmak közt vagyunk; nincs meg körülöttünk a Krisztussal együtt Istenben elrejtett élet higgadt légköre.
Gondolj azokra a dolgokra, amelyek megakadályoznak a Krisztusban maradásban: Igen, Uram, várj csak egy percig, még ezt el kell végeznem Benned fogok maradni, mihelyt ezt befejeztem; majd ha ez a hét elmúlt, minden rendben lesz, akkor Benned maradok. Szedd össze magad! Kezdj Őbenne maradni most. Kezdetben folyton erőlködnöd kell, míg annyira életed törvényévé nem válik, hogy öntudatlanul is Benne maradsz. Határozd el, hogy Jézussal maradsz, bárhova kerülsz is.

SZEDD ÖSSZE MAGAD!

Ami a napi vesződséget illeti. „Mellé ragasszatok ...” 2Pét 1.5
Az isteni természet részeseivé lettetek, mondja Péter (4. vers), most tehát erőltesd meg figyelmed és alakítsd ki magadban a megfelelő szokásokat; adj hozzá szorgalmat és mélyülj el. „Ragasszatok mellé…”: ez mindazt jelenti, amit a jellem jelent. Senki sem születik sem természetes, sem természetfeletti értelemben kész jellemmel: jellemét mindenkinek magának kell megszereznie. Szokásainkat sem kapjuk készen: a szokásokat úgy kell kialakítanunk magunkban az Istentől kapott új élet alapján. Isten elgondolása nem az, hogy díszpéldányok legyünk, legyünk csak a mindennapi élet közönséges példányai, akiken azonban ott tündöklik Isten kegyelme. A hétköznapi vesződség próbálja meg a jellemet. A lelki élet nagy akadálya, hogy mindig nagy dolgokat szeretnénk végrehajtani. Jézus „fogott egy kendőt... és elkezdte a tanítványok lábát mosni…” (Jn 13.4-5)
Vannak olyan idők, amelyek nem hoznak magukkal ragyogást és izgató élményeket: csak járjuk a mindennapi kötelességek taposómalmát. A megszokást arra használja fel Isten, hogy ihletettségünk időszakai közt megmentsen minket.
Ne várd mindig Istentől, hogy az Ő emelkedett pillanatait adja neked, de tanulj meg a hétköznapi élet gondjai közepette is Isten hatalmában élni.
Éppen ez a mellé ragasztás a nehéz. Nem várjuk Istentől, hogy a nyugalom virágos ágyán vigyen minket a mennybe, mondjuk, mégis úgy cselekszünk, mintha ezt várnók! Minden legkisebb részlet mögött, amelyben engedelmeskedem, ott van Isten kegyelmének egész mindenható ereje. Ha teljesítem kötelességem, nem a kötelesség kedvéért, hanem azért, mert hiszem, hogy Isten irányítja körülményeim, akkor engedelmességem pillanatában enyém lesz Isten kegyelmének teljessége, a váltság műve alapján.

MIT KEZDESZ EZZEL?

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért... Ti barátaim vagytok...” Jn 15.13-15
Jézus nem azt kívánja tőlem, hogy meghaljak Érte, hanem hogy adjam oda az életem Őérte. Péter így szólt: „Az életemet adom érted!” (Jn 13.37) és komolyan így is gondolta. Nagyszerű érzéke volt a hősiesség iránt. Nagy baj volna, ha képtelenek volnánk a Péteréhez hasonló kijelentések megtételére; kötelességérzetünk csak a hősiesség iránt való érzékünk révén ébred fel. Kérdezte-e már valaha tőled az Úr: Oda akarod-e adni az életed az Én ügyemért? Sokkal könnyebb egyszer meghalni, mint a magasabb elhívatás érzésével életünket nap mint nap odaadni. Nem ragyogó pillanatok kedvéért vagyunk teremtve, de a hétköznapi utakat is a ragyogó pillanatok világosságában kell járnunk. Jézus életében csak egy ilyen ragyogó pillanat volt: a megdicsőülés hegyén: ezután másodszor is megüresítette magát a dicsőségtől és leszállt a gonosz szellemektől megszállt völgybe. Harminchárom éven át Jézus folyton odaadta az életét, hogy az Atya akaratát cselekedje és János azt mondja: „nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (1Jn 3.16). Ezt tenni ellene mond az emberi természetnek.
Ha Jézus barátja vagyok, szabadon és megfontoltan oda kell adnom az életem Őérette. Ez nehéz és hála Istennek, hogy nehéz. A megváltás könnyű, mert Isten fizette meg érte a nagy árat, de a megváltás kiábrázolása az életemben már nehéz. Isten megváltja az embert és megtölti őt Szentlélekkel; majd így szól: Vidd véghez, amit beléd helyeztem, légy hű hozzám még akkor is, ha a körülötted lévő dolgok könnyebbé tennék is számodra a hűtlenséget. „Ti a barátaim vagytok...” Légy hű a Barátodhoz és gondolj arra, hogy az Ő dicsősége forog kockán a te testi életedben.