figyelő írta:
Az egyik topicban FM vallomása vetette fel bennem e kérdést.
Szoktál vitatkozni az Úrral? Számon kérted-e már valamiért is?
Ha nem, miért? Ha igen, mi a véleményed róla; pozitív vagy negatív dolog volt ez részedről?
1994-ben ripityára tört a jobb felső karom, ostorcsapás törés!
Sok hónapon keresztül nem fort össze, rettenetes szenvedésem volt, házi betegápoló szolgálat látott el, mert a jobb karom a testemhez volt rögzítve.
Sokat szenvedtem megtérésem előtt sok testi betegséggel.
7 mély altatásos műtétem volt.
A lakásban egyedül tartózkordtam, mert a volt férjem elutazott Kanadába a fiunkhoz.
A látogatásomat úgy szervezte meg Isten, hogy amikor valaki jött, akkor legalább 5-6 fő jött, és nem segítettek, hanem nekem kellett őket kiszolgáknom, és jópofiskodni.
Aztán megint több napig senki sem nyitotta rám az ajtót, mert mindenki meg volt győződve, hogy van segítségem, és én nem panaszkodtam.
Csak erölködtem, csak erölködtem.
Aztán végül szakadt a cérna, és akkor mondtam, hogy nem birom tovább, ez nem emberi és mondtam, mondtam, mondtam.
Akkor kezdett el gyógyulni a karom és szünni a borzasztó fájadalom (gyógyszer érzékeny vagyok így nem szedhettem fájdalom csillapítot)
Persze aztán bocsánatot kértem TŐLE, és hálát adtam, hogy megszabadított a saját erőlködésemől.
Addig az akarat erőm a problémáim megoldására irányítottam.
Most arra, hogy legyen meg az Ő akarata.
Most már nem nevezhető perlekedésnek, de azt mondja kiálts hozzám és megfelelek.
Ez sűrűn előfordul, hogy akkorát kiáltok amekkora a torkomon kifér, és tényleg megfelel. Megszűnik a fájdalmam, ami rendszeres, idegfájdalom a kezemben.
Aztán az IGÉBEN levő ígéreteket szoktam ELÉ vinni, hogy Atyám te ezt ígérted.
Most mindent elmondtam nektek
az Úr jelenlétében.