Ma eszembe jutott egy ember, aki valószínűleg már nem él, de mély benyomást tett rám. A régi parókiások közül néhányan ismerik is. Az 1. parókiás találozóról, ahol meghívtuk egy ebédre. Ez a bácsi egy idős bácsi, akit gyerekei, unokái teljesen kisemmiztek. Kukázásra szorul, és ha a kukában talál egy penészes kenyeret azt is beosztja néhány napra. Amikor először voltunk a gyülimmel ezen a helyen, ahol lakik, akkor is meghívtuk egy ebédre. Nagyon örült a meghívásnak, és el is jött. Nem fogyott el ekkor minden étel, és a maradékot felajánlottuk neki. Olyan örömöt még ember arcán sosem láttam, mint akkor, még gyermekén sem! Mintha egyszerre egy nagy súly esett volna le róla, kitisztult volna a meggyötört arca, és megoldottnak látta néhány napi betevőjét. Hihetetlen volt ez az egész. Egyrészt az, hogy ilyen aprósággal ekkora örömöt tudtunk szerezni, másrészt meg ez az ember sorsa szívetfacsaró.
Azért jutott eszembe, mert ma láttam egy idős bácsit kukázni itt nálunk. Nem mertem megszólítani, mert ki tudja... Pedig lehet neki is egy kis aprósággal milyen örömöt lehetne szerezni. Csak hát lehet veszélyes lenne...

-Kedves Gábri !

Nagyon szivbemarkoló esetet mondtál el,- ami -gondolom mindnyájunk
körül- történik, nap, mint nap.- És olyan nehéz, valóban nehéz eldönteni,
mit tehetünk,- olyan sokféle reakció lehet !- Nekem sok-sok esetben
komoly lelkiismeret furdalást jelent,-- amikor nem találom meg a segités
lehetőségét, vagy módját...

Van erre jó recept ?

Üdv.
L.

Sziasztok kedves Gabri és Loisz!

Sajnos egyre többen és többen lesznek a szegények.
Munka kellene sürgősen.Ők azok a szegények akiket az utcán lehet látni, de ezen felül rengetegen vannak akik nem az utcán élnek még, de ki tudja meddig bírják fizetni a rezsit, az adósságokat.Ők is napi szinten épphogy tengődnek, és egy hajszál választja el őket az utcára kerüléstől.
Rettenetes nagy az elszegényedés.

üdv cilla

Van-e erre recept? kérded Loisz-

Azt gondolom, hogy általánosan használható recept nincs, mindenkinek a lehetőségeihez képest kell megtalálni az aktuális lépéseket a környezetében élő rászorulók felé. Van egy nagy biztatásunk: a szeretet találékonnyá tesz..

Az alábbi részletet jó példaként szeretném bemásolni, a Szabó Imréné Szabó Éva : SÜT A NAP ! című életrajzi regényéből, ahol édesanyjáról így emlékezik:

Soha nem panaszkodott arra, hogy nem fejezhette be iskoláit. A gyülekezetben is a varróórára szeretett legjobban járni, ahol az 1930-as évek nagy budapesti nyomorában a szegény gyermekek számára varrtak meleg ruhákat. Különben is nagy szociális érzéke volt. Ő indította el gyülekezetünkben az ún. "tízdekás ' akciót. A nagy ínség idején tíz deka élelmiszert is szívesen elfogadtak a szegény gondozásban. Hiszen sok kicsiből lesz a nagy. Sok száz szegény embernek jutott így élelem azokból a tíz dekákból, amit ugyancsak szegény emberek ajánlottak fel gyűjtés alkalmával. Mint esperes - feleség elindította azt az otthont, ahol olyan cselédlányok találtak szállásra, akik állás nélkül maradtak, és egyébként utcára kerültek volna. Ugyanígy az ő szívében született meg a vendégszobák terve is, hogy a Budapestre feljövő református lelkészek hozzátartozói olcsó, de tiszta szálláshoz jussanak, és ne kelljen nagy árat fizetni szállodai szobákért.
Mindezek mellett arról is kell szólnom, hogy teljes odaadással tett meg mindent a mindenkori menekültekért. A Felvidékről, Délvidékről, és Erdélyből menekülő, vagy kitelepített embereket, sőt a német fogolytáborból megszökött holland tiszteket/ a háború utána holland királynő kitüntette őt ezért a segítségért/, a zsidó családokat és üldözött embereket mind felkarolta, és amit tehetett, megtett értük.
Volt, akit saját lakásunkban rejtegettünk, majd az ostrom alatt Budán otthonukat vesztett barátainkat fogadta be, de a Vöröskeresztnél is ismert személyiség volt. Minden kérését szívesen teljesítették, mert tudták, hogy jó helyre jut.
Amikor édesapám bejárhatott a politikai foglyokhoz a börtönökbe, 1946 tavaszán, hetenként pogácsát sütött, és az édesapám télikabátjába egy új bélést varrt, ebbe rejtették el a kincset, a pogácsákat, hogy a gyűjtőfogházban éhező foglyok valami kis élelemhez jussanak. Negyvenévi özvegysége alatt az Ige szerint "szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett/2. Kor. 8,2/
Még kilencven évesen is, amikor a leányfalusi öregotthonban volt már, vaskorlátot készíttetett a kertben, hogy a nehezen járók sétálni tudjanak, ne csak üldögéljenek. Sőt sokszor elkészítette a heti étrendet is konyha számára, hogy ezt a gondot levegye a szakácsnők válláról.'

Szia Ágnes!

Azért majd ha lesz egy kis időd, az izraeli beszámolódat még mindig szívesen elolvasnánk.

Mit mond a témáról Tatiosz?

“Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk. A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.”

Igen, mi mást nem is tudunk tenni.

Sziasztok!

Egy Nyíltnapon voltam ma abban az iskolában, ahová a lányom szeretne felvételizni.
Amíg ő bent tesztelt, a kirakott számítógépen benéztem hozzátok, írtam is, de nem küldte el .

Hello Rosta!

Hogy élted túl a találkozót?-vagy nem most 7végén volt?

Köszönöm kérdésed nagyon jó volt mind a kettő. Az egyiken mint a volt osztályom munkatársai találkoztunk. Velük évente egyszer-kétszer összejövünk. Ettünk egy sztrapacskát, és megittunk két krigli sört, miközben jót beszélgettünk. A család, a munkahely, a szakma, a hobby volt a téma, politikáról csak szőrmentén esett szó.

Meg kell mondanom, hogy kezdem megérteni azt az angolt, aki a vacsorameghívásotokra azt mondta, hogy köszöni szépen, de csak akkor, ha nem kell sztrapacskát enni. Nekem hatalmas adagot adtak, beleástam magam, de nem esett jól, hogy finom legyek. Szerintem ezután sem fogok sok sztrapacskát pusztítani...

Szombaton meg a 30 évvel ezelőtti évfolyamtársaimmal találkoztunk az egyik társunk házában. Nagyon jó volt, hiszen úgy elmenet az idő, hogy észre sem vettük. Mindenki pár szóban beszélt magáról, némi diavetítés volt a családról, erről-arról, de észre sem vettük, hogy már hét órája ülünk. Csak a másnapi derékfájás jutatta eszembe, hogy néha fel is kellett volna állni. Na szóval nagyon örültem mind a kettőnek.

Jól meg kell sózni, hogy legyen valami íze (igaz, sok más ételre is el lehet mondani).

De hiszen a juhtúró már önmagában is sós (és finom). Itt a tésztával lehetett a gond vagy a keverés arányával.

Ex, látom, voltál katona .

Azért ettem már finom sztrapacskát is, de azt nem én főztem- ha valamikor a Tátrába készültök, adok egy tuti tippet.

Najda, nekem sikerül rossz keverési arányt találni- amúgy nem is próbálgatom, mert inkább töltött káposztát rendelnek a fiaim