|
Erika privátban kért a 66.oldali Victor János elolvasására. Nagy önfegyelemmel, leszámítva az utolsó bekezdést - megtettem. Ímhol a reflexióm:
„Hogy mennyire egy húron pendül itt sok baptistának és a római egyháznak felfogása, az abból is kitűnik, hogy mindkét részről ugyanazokat a bibliai helyeket szokták idézgetni a keresztség jelentőségének megvilágítására. Nikodémusnak Jézus úgy beszélt az újjászületésről, hogy az "víztől és Szent Lélektől való születés" (Ján. 3,5). Tehát nem születhetünk újjá, amíg a "víz" - értsd alatta a keresztvizet - nem mos meg bennünket, - mondják a szóban forgó baptisták és mondja a római egyház is. "Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül" (Márk. 16,16) - mondotta Jézus tanítványainak. Tehát, hangoztatják ezek a baptisták, a keresztség az üdvösségnek feltételéül van kitűzve és szakasztott úgy hivatkoznak erre a helyre a római egyház mesterei. És így tovább.”
Nem tudom mennyire általános ez a felfogás a neoprotestáns gyülekezetekben – én több helyen is úgy hallottam; a Nikodémusnak említett víz alatt az Igét értik, hiszen Jézus a samáriai asszonynak mondja: „Valaki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.”
A római katolikusok (korábban bizonyosan, a jelenlegi hitvallásukat nem ismerem, változott-e?) valóban az üdvösség feltételének mondták/tudták a keresztséget. Azért igyekeztek mielőbb véghezvinni e szertartást a csecsemőn, mert – hitük szerint – ennek hiányában elkárhozik. Elképzelhetően máig is így vallják, hiszen az orvoslási technika nem túl régen jutott el arra a szintre, hogy már az anyaméhben is meg tudja keresztelni a magzatot, amennyiben életveszély áll fenn…
A bemerítkezést gyakorlók nem üdvösségi feltételnek, hanem hitvalló gesztusnak és az Úr rendelkezése iránti engedelmességnek gondolják az alámerülést, egyáltalán az önálló hit- és Jézus melletti döntés megpecsételéseként.
Sehol sincs szó az egész Szentírásban a keresztség két külön mozzanatáról, a keresztségnek alá merülésre és előbukkanásra való szételemzéséről,- ami olyan fennen hangsúlyozott gondolata a baptistáknak. Szép gondolat; kifejező gondolat. A keresztség nagyon sokatmondó, megkapó szertartás, ha ezzel a gondolattat hajtják végre - bemerítkezés formájában. De nem a bibliai gondolat.
Szételemzésről ugyan nincs szó, de teljes alámerülésről igen, az ApCsel 8,38 Igében.
A bűn szenny az ő lelkén. Krisztus által tisztává lesz. És pedig kettős értelemben. Tisztává lesz mindenekelőtt Isten színe előtt. Isten az Ő nagy megbocsátó szeretetében eltörli az ember sok tisztátalanságát, nem tekinti az ő bűneit és úgy fogadja, mint mocsoktalan gyermekét.
Igen, de ez a „megtisztítás” kizárólag az Ő szent halála által megy végbe, s csak attól és akkor lesz ránk érvényes, ha hittel azonosulunk ezzel a „helyettes, áldozati halállal”.
Hát pünkösd napján a megtért 3000 embert ugyan hogyan "merítették" be - Jeruzsálem városában az apostolok? El lehet képzelni ezt a tömeges keresztségét rövid idő alatt ("azon a napon") másként, mint meghintés által? (Ap. csel. 2,41). Hát Kornéliust és házanépét (Ap.Csel. 16,33) hogyan merítette volna be Péter, ill. Pál apostol? Kivitték őket a tengerpartra?
Az utóbbi esetben "azonnal" - éjnek idején? Vagy volt a házuknál valamilyen fürdőmedence?[/i]
Én el tudom képzelni, hogy valahány csoportba verődve, egymást merítették be – hiszen nem a kiszolgáltató személyétől függ az ő bemerítkezése. És, ha a higiéniára gondolunk, akkor nyilván kellett lennie minden háznál valami dézsa-szerű edénynek, ahol nem csak kéz és lábmosást végeztek. (a „lavór-használatot” felejtsük el!).
Mert bizonyos, hogy a keresztség az egyház tagjai közé, a Krisztus nyájába való felvételnek a sákramentuma. Akiknek a Krisztus gyülekezete kiszolgáltatja a keresztségét, azokról elismeri ezáltal, hogy őhozzá tartoznak. Helyes dolog tehát megkeresztelni bárkit is, aki keresztyén gyülekezetek tagjául tekinthető és tekintendő.
Akkor én meg visszakérdeznék: az üdvösség feltétele az egyháztagság? Vagy elég a hit?
Ha utóbbi az igaz, akkor megint csak hiábavalónak, sőt károsnak bizonyul a keresztség. De, ha már csecsemőként, szakrálisan betagozódik az egyháztagságba valaki, milyen jogon tagadtatik meg tőle az úrvacsora, mint ugyancsak sákramentum az egyház tagjainak?
a keresztség nem szerzi, vagy nem közvetíti az üdvösséget, csak megpecsételi azt, mert azt nem külsőség által, hanem hit által nyerjük el,
Akkor most megvan van nincs meg a kisded üdvössége? A mások hite alapján? Ezen az alapon senki sem kárhozik el, mert, ha valaki hisz (HELYETTE), akkor ő üdvözül. Hát ez kiváló..
a keresztség is, mely emberi kezekre van bízva, soha sem igazolhatok abszolúte bizonyos ítélet szerint, történhetnek tévedések és mindig számolni kell azok kockázatával
Ezért mindenki a maga urának áll vagy bukik, a saját felelőssége, önmaga hitéről nyilatkozni. Így kisebb esély lesz a gyöngyök disznók elé kerülésére..
A másik mozzanatnál van az eltérés, amikor a baptisták azt is megállapítják, hogy szerintük az öntudatos bizonyságtétel az egyetlen megnyugtató biztosíték. Mi ezenkívül ismerünk egy másikat is: a keresztyén nevelést.
Ez a „biztosíték” (pontosabban feltétel) „baptistáéknál” is létezik, sőt, ha úgy vesszük, nagyobb súllyal esik a latba, hogy úgy neveljék példájukkal gyermeküket, hogy az a maga döntésével felzárkózzon, ő is azt akarja, amit a szülei. Míg a megkeresztelt gyermek szülei tudat alatt is elkényelmesedhetnek kissé: „már nem pogány a gyermekem..”
Várnunk kell még talán hosszú évekig, míg ők maguk is tudni fogják ezt és be is tudnak róla számolni, - de a valóságban ők már újjászületett emberek és ezért jogunk és kötelességünk őket a keresztséggel is megpecsételni, mint a keresztyén egyház tagjait.
Ez nem így működik. Aki megtért, az egyháztagságságtól függetlenül vágyódik arra, hogy bemerítkezzen (ahogy velem is megesett, 42 év katolikussága mellett/után/ellenére). És egyáltalán nem titokban, elrejtetten…
[i]az apostolokról szóló történetekben is mindig felnőttek, megkereszteléséről van szó... Ez egészen természetes. A keresztyénség, amikor elindul útján, hogy egyházzá fejlődjék és meggyőzze a népeket, - először
természetesen a felnőttekhez fordul s azokat nyeri meg. Csak egy későbbi lépésnél válik aktuálissá az a kérdés, hogy mi a helyzetük azoknak a gyermekeknek, akikkel Isten megáldja Krisztushoz megtért felnőttek házasságát. Olvasunk ugyan arról, hogy Péter Kornéliussal együtt megkeresztelte mindazokat, akik "az ő házánál" voltak (Ap.csel.10), Pál is a filippibeli börtönőrt az "övéivel" együtt (Ap.csel 16,33). De arról nem szól a történet, hogy milyen korúak voltak ezeknek a családoknak a tagjai. És mindenki aszerint képzelheti el a dolgot, hogy már eleve lehetségesnek tartja-e, vagy nem, a gyermekkeresztség előfordulását az apostoli korban.
Számomra az már nagyon árulkodó, hogy ezek az esetek, keresztelések nem azért történtek, nem azért vonult oda Péter, volt ott Pál, mert gyermek született, hát meg kell keresztelni. A felnőttel hitre jutását, Krisztusba tagozódását csecsemőkeresztség valószínűsítésével összeeszkábálni, háát…
A gyermeknek nem a sorompón kívül van a helye a keresztyének gyülekezetében, hanem annak kellős közepében, az Úr Jézus Krisztus ölében, mert ő tud legjobban odasimulni
Őhozzá! Nem mondhatjuk neki mi felnőttek: "megvárjuk, amíg úgy tudsz hinni, mint
mi". Ellenkezőleg, azt kell mondanunk neki: "bárcsak mi is úgy tudnánk hinni, mint
te!"
De Krisztus ölébe nem azért ülhetnek, mert meg vannak keresztelve, illetve körül voltak metélve, hanem csak úgy, á lá natur..
[/i]
_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára figyelő 2008. ápr. 03., csütörtök 11:37-kor.
|
Engedelmesség!
ahogy bennem megmaradt!
