Kedves Zsolt!
Köszönjük, amit a református egyházról és a gyermekkeresztségről írtál.
Szerintem itt nem is a felnőttkeresztség - gyermekkeresztelő vitát folytatják a fiúk, és abban is mindannyian egyetértünk, hogy felnőttként is meg lehet keresztelkedni, és a gyülekezet tagjává válni.
A kérdés az, hogy ha valakit a szülei csecsemő korában elvittek megkeresztelni, azután talán beiratták konfirmáció-előkészítőre, ahová a szülei kívánságának megfelelően eljárt, sőt akár konfirmált is, de mindennek nem volt saját meggyőződés alapja, felnőttként nem is járt el a gyülekezetbe, majd később - pl. harminc évesen - mégis megtért, akkor jogosan merül fel benne a kérdés, hogy mivel tudná ezt "kifelé" megerősíteni.
Megkeresztelkedni vagy konfirmálni a református egyházban még egyszer nem tud, ha pedig mégis úgy érzi, hogy ezt szeretné megerősíteni, és elmegy egy olyan gyülekezetbe, ahol felnőttként megkeresztelik, akkor tulajdonképpen ezzel már nem református.
Más ilyen szertartás - ha jól tudom - nincsen, és szerintem jogos az a felvetés is, hogy milyen alapon kreálnánk erre az esetre egy másik szertartást a keresztség helyett.
Kérdés az is, hogy akkor mi az a "gesztus", amivel a gyülekezet felnőttként befogad a tagjai közé.
Én kisgyerekként nem jártam el a gyülekezetbe, ahová akkor tartoztunk, amikor pedig később felnőttként szerettem volna valahová eljárni, találkoztam ezzel a problémával.
Azok a fiatalok, akik gyerekkoruktól fogva együtt jártak mindenféle tanfolyamokra, táborokba, ifibe, a szüleik is ismerték egymást, zárt baráti társaságot alkottak, egymás közt ismerkedtek, stb. oda én nem hiányoztam. Akik hívtak magukkal istentiszteletre, programokra, nem reformátusok voltak (katolikus, evangélikus, baptista...
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
)
Mégis elmentem istentiszteletre, de senki hozzám sem szólt, senki nem kérdezte, én ki vagyok, honnan jöttem, stb. Pedig több helyen is próbálkoztam. Hogy úgy fogalmazzak, a gyülekezet nem "érzékelte", hogy én is református vagyok, és közéjük tartozom, én pedig nem akartam erőltetni, úgyhogy nem mentem többet.
Az Úr végtelen kegyelme, hogy végül találtam olyan református gyülekezetet, ahol nem ez van.
Néha én is gondolok arra, hogy mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha csak felnőttként keresztelkedtem volna meg. És nem csodálkozom, hogy olyan sok fiatal más gyülekezetekben keresi a helyét, mert ott a "háziak" odajönnek, bemutatkoznak, üdvözölnek, megkérdezik, ki vagy és miért jöttél. Ezen azért nekünk is el lehetne gondolkozni.
Szeretettel
Shannon