Kedves Lucius
Bocs nagyon hosszú de amint írtam nehéz röviden és egyben érthetően leírni. Ha van energiád olvasd el.
Nem skatulyázlak be.
Egyszerűen szeretnék rá mutatni, hogy előbb fogadtál el egy tant és utána abból ki indulva fogadod el a Bibliát.
Ha valami szó szerint le van írva, de mégis mást értesz ezért van.
Ez már neked nem is tűnik fel. Egy magyarázat van benned róla.
Most lehet hogy azt gondolod hogy mégis csak beskatulyázlak.
Nem csak rá mutatok miből is indulsz ki.
Több mint 10 évig építettem tanítottam családoknak JT tanait. Bár rég nem foglalkoztam vele de azért emlékszem mi mire épül fel és arra is hogy építettük fel tudásukat.
Egy elméletet tanítottunk ami nem mindig ( van ami megegyezik) egyezik Isten Igéjével.
Ez általában úgy tér el mint Pál esetében.
Pál leírja hogy Jézus testébe hogy oltatónak be a népek és hogy tartozik Ábrahám magvához és hogy Izrael népe félre tétettet (kivágatott) ez viszont az érem egyik oldala.
Pál ugyan is elmondja ne képzeljük hogy ez végleges csak Jézus testének teljességéig érvényes.
Utána Izraelnek maradékának megkegyelmez Isten az atyáknak így Ábrahámnak is tett ígérete miatt.
--
Gyakorlatilag erről írtam hogy a Jelenések könyve erről ír. (nem csak a Jel könyv)
Most Jézus teste épül ha betelik elragadtatik így a Szent Lélek is vissza megy a földről hiszen elsősorban bennünk van.
2Thess 2:
6. És most tudjátok, mi tartja vissza,
a miért csak a maga idejében fog az megjelenni.
7. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne:
csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
8. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
--
Jézus teste nincs szét választva és nincs olyan hogy földi meg mennyei.
Az sincs hogy 144000 mennyi, és a többi így te is földi megváltásban részesül.
Főként azért sem mivel a földi megváltottak nem is tartoznának Jézus testéhez.
Így nem is az Övéi. Tehát nem megváltottak hiszen nem fogadták be úgy ahogy kellett.
Ezt nem én állítom hanem az Ige.
Róm 8
9. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek.
A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
10. Hogyha pedig
Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
--
Neked ez annyira taszító (a tanítás miatt) hogy megszállást jelenet ha Jézus benned lakna és így vállalnál vele közösséget.
Pedig az Ige végig Isten templomának mondja Jézus testét azaz minket.
1Kor 3,16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
--
Erről szól Jel 7, 9-17
Itt már megvan Jézus teste félre állt a földön uralkodó Szent Lélek és a mennyekben látható.
És az ígéret szerint Isten kiönti kegyelmét Izraelre az evangéliumra nézve voltak ellenségek.
Rm 11,28
Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.
--
A test kész most ők következnek az atyákért.
Zak 12,10 A
Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.
Ez azért elég világos ha elakarod fogadni.
És az előzőekben leírtam a 144000 Izrael maradékát és hogy közben Jézus teste fent van a mennyekben, ahogy az Ige írja már csak az új ég és új földre jön le mint Isten sátora, temploma. (végig írva van)
1Kor 3,16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
--
Amikor a földről mint örökségről beszélsz igaz pl,
Mt 5,5 Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
De amint láthatod ilyen értelemben.
Jel 21
1.
Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
2. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.
-
Persze elő jöhetsz jóta vagy pontocskával, de ez valahogy elfelejtődik amikor Ábrahámnak vér szerinti leszármazottairól van szó.
--
Miért is? Megint jövök JT tanításával de ha egyszer ez vezet félre nem tehetek mást.
--
JT tanítása Izraelt teljesen kivágottnak tekinti és már szellemi Izraelnek Jézus testét pont Pálnak az érme felére utalnak (beoltatnak) de a másikat nem veszik figyelembe. (evangéliumra ellenségek, de az atyákért megtartatnak)
--
Te is írtad JT felvette ezt a nevet 38 -ban, utalva
kedvenc Igéjük amire hivatkozva mutatnak hogy róluk van szó. Ez is egy prófécia nekik
Ézs 43,10
Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!
Ézs 43,12 Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.
-
De az e?
Mert bizony az egész Ézs 43 harmadik részt ha végig olvasod akkor bizony az mást mond.
1938-ban valóban úgy látszót hogy Hitler megvalósítja kiírtja a zsidókat.
Itt kénytelen vagyok újra elő venni
http://exjt.hu/standfirm.html
és idézni belőle.
„"Könyveink és írásaink alapos vizsgálata egyértelműen megmutatja majd, hogy azokat a magasztos eszméket, melyeket a nemzeti kormány célként tűzött ki maga elé, és amelyeket hirdet, a mi kiadványaink is kifejtik, helyeslik és különösen kihangsúlyozzák."
(Részlet az Őrtotony Társulat által Adolf Hitler Birodalmi Kancellárnak is megküldött Nyilatkozat a tényekről c. kiadványukból) „
Azt gondolták próféciájuk (vagy inkább jóslatuk) bevált.
De mit is ír Ézs 43.
Ezt érdemes el olvasni. Ugyan is pont azt hogy egybe gyűjti még vak, süket népét akik még nem ismerik fel (gyakorlatilag Jézust) Istenüket.
1. És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
-
Mi ez ha nem ígérte? De kiknek is?
5. Ne félj, mert én veled vagyok,
napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek.[/]
6. Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről,
7. Mindent, a ki csak az én nevemről neveztetik, a kit dicsőségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem!
[b]8. Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!
--
Ez viszont meg történt mégpedig 1948- ban.
Még vak nép de láthatjuk hogy ott van és Istennek terve van velük.
Emellet bizony tanúskod hatunk is hogy igen Isten nem feledkezik meg népéről.
Bár láttuk rájuk nehezedő kezét de csodálatos megmentését is. Ezt minden nép láthatja ma is mint az állapotukat is hogy ez még vak és süket nép Jézus elfogadására való tekintettel.
Ez számunkra is tanulságos.
9.
Minden népek gyűljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek:
ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elő tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz.
10.Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!
--
Miről is tanúskodnak jelen esetben?
A népek akik látták megvalósulni újra Izraelt, és mag a vaknép is aki várja messiását csak nem látja ki is az.
--
Nem csoda ha meglátják sebeit mennyire meglepődnek.
Zak 12,10 A
Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.
--
Ha nem vagy elfogult nagyon is van benne valami amit írok.
Mivel egy elképzeléssel állnak a Bibliához így nem csoda hogy mást értelmeznek, az viszont látszik hogy mesze nem az teljesedik amit ők állítanak.
Így jutottak más következtetésre, mivel már akkor tévedtek, lett volna lehetőség korrigálni, de még azt sem.
Inkább maradtak annál a verziónál hogy ez a szám 144000 Jézus teste és mint egykor egyiptomi kivonulás idején Izraelhez csapodat más népek (akik később fa vágok, víz hordók lettek náluk)
Így ketté vágták az evangéliumot és az üdvösséget. Mennyeire és földire.
Más juhai is vannak címmel.
Csak hát az Úr Jézus nem ezt mondta.
Hanem ezt
Jn 10,16 Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és
lészen egy akol és egy pásztor.
Nem két akol hanem
egy.
Az pedig a mennyi és után az új földre jövünk vissza. Így minden ígéret teljesül.