A szív és az élet tisztasága

"Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent" (Mt 5,8 ).

Tisztaságra, főként szívünk tisztaságára kell törekednünk. Ha belülről a Szent Szellem és az Ige tisztít meg bennünket, akkor a megszentelődés és az engedelmesség által kívülről is tiszták leszünk. Szoros kapcsolat van a szív hajlandósága és a megtérés között: ha azt szeretjük, ami rossz, nem érthetjük meg a jót. Ha a szívünk szennyes, szemünk is homályos lesz. Hogyan láthatnák meg a Szent Istent azok, akik a tisztátalan dolkokat szeretik?

Mekkora kiváltság, hogy már itt is megláthatjuk Istent! Ha csak egy pillantást is vethetünk rá, az már a mennyország a földön! A tiszta szívűek Krisztus Jézusban látják az Atyát. Látjuk Őt, igazságát, szeretetét, szándékát, felségét, szövetségét, valóban Őt magát látjuk a Krisztusban. De mindezt csak olyan mértékben fogjuk fel, amilyen mértékben távol tartjuk a bűnt szívünktől. Csak akik igazán kegyesen akarnak élni, azok mondhatják: "Szemem állandóan az Úrra néz" (Zsolt 25,15). Mózes kívánsága: "Mutasd meg nekem dicsőségedet!" (2Móz 33,18 ) csak akkor teljesedhet be a mi életünkben is, ha megtisztítjuk magunkat minden vétektől. Akkor "olyannak fogjuk látni Őt, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát" (1Jn 3,3). Az Atyánkkal megtapasztalt közösség gyönyörűsége és a mennyei színről- színre látás reménysége sarkalljon bennünket arra, hogy tartsuk tisztán a szívünket és az életünket. Urunk, adj nekünk tiszta szívet, hogy megláthassunk téged!

Nyereség ajándékozás által

"Az ajándékozó bővelkedik..." (Péld 11,25).

Ha szeretném, hogy a lelkem gazdagodjék, nem szabad felhalmoznom a javaimat, hanem szét kell osztanom a szegényeknek. A számítás és fösvénység csak a világban vezet gazdagsághoz, de ez nem Isten szerint való, mert Ő ezt mondja: "Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut" (Péld 11,24). A hit gazdagodik, miközben ad. Ezt kell újra meg újra kipróbálnom, és számíthatok rá, hogy bőkezűségemnek olyan nagy gazdagság lesz a jutalma, amilyen csak a javamat szolgálja.

Lehetséges, hogy gazdag leszek. De nem leszek túl gazdag. A túl nagy anyagi jólét olyan nehézkessé tenne, mint amilyenek rendszerint a kövér emberek: a világiasság "emésztési zavaraival" küszködnék, már nem érezném Isten áldásainak ízét. Ha elég javam van ahhoz, hogy egészséges legyek, érjem be vele; ha kielégítő anyagi helyzetet ad az Úr, legyek megelégedett.

Van azonban lelki-szellemi gazdagság is, amelyre sóvárogva kell törekednünk. Ez az Isten ügye, a gyülekezet és embertársaink iránti bőkezűségünk révén növekedik. Ebben nem szabad fukarnak lennünk, nehogy megszégyenedjünk szívünkben. Légy nagylelkű adakozó, mert így hasonlítasz majd egyre jobban az Úrhoz. Ő az életét adta érted, hogyan is tagadhatna meg bármit is tőled?

Isteni fizetség

"...aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25).

Ha figyelmes vagyok másokkal szemben, Isten is figyelmes lesz velem szemben, és valamilyen formában megadja annak jutalmát. Ha gondoskodom a szegényekről, Isten is gondoskodik rólam. Ha törődöm a gyermekekkel, Isten tulajdon gyermekeként törődik velem. Ha legeltetem az Ő nyáját, Ő is legeltet engem. Ha öntözöm a kertjét, Ő "jól öntözött kertté" varázsolja lelkemet (Ézs 58,11). Ezt az Úr maga ígérte, de csak akkor akkor várhatom a beteljesedését, ha teljesítem az Ő feltételeit.

Félthetem betegesen magamat, amíg aztán valóban beteg leszek, figyelgethetem az érzéseimet, amíg nem érzek már semmit; siránkozhatom gyengeségemen, amíg már nincs erőm a panaszkodáshoz sem. Mindennél többet érne, ha önzetlenül, az Úr Jézus iránti szeretetből elkezdenék törődni azokkal, akik körülöttem élnek. Vízgyűjtőm csaknem elapadt, nem jön eső, hogy feltöltse; mit tegyek? Kihúzom a dugóját, és engedem, hogy a folyó víz megöntözze a hervadó növényzetet körülöttem. S íme, mit látok? Kihúzom a dugóját, és engedem, hogy a folyó víz megöntözze a hervadó növényzetet körülöttem. S íme, mit látok? Ahogy folyik a víz kifelé, úgy töltődik fel a vízgyűjtőm. Titkos forrás táplálja. Amíg állt benne a víz, a forrás zárva volt; de amint ömleni kezd belőle, hogy megöntözzön másokat, az Úr rám gondol és feltölti! Halleluja!

A hit látja a szivárványt

"Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn..." (1Móz 9,14).

Felhő most is van bőven, de nem félünk attól, hogy a világot özönvíz pusztítja el. Elég gyakran látjuk a szivárványt ahhoz, hogy ne legyenek ilyen aggályaink. A szövetség, amelyet az Úr Nóéval kötött, szilárdan áll, és mi nem kételkedünk benne. Akkor hát miért gondoljuk, hogy a bajok felhői, amelyek most elhomályosítják életünk egét, végül is romlásunkat tudnák okozni? Hagyjunk fel az ilyen alaptalan és méltatlan gondolatokkal!

Ahol földi érzékeink csak a nyomorúság felhőit látják, ott a hit mindig látja a szövetség ígéretének szivárványát. Istennek van olyan íja, amelyből a pusztulás nyilait lőhetné ki; de íme, az íj most fölfelé van irányítva. Nincs húrja és nincsenek nyílvesszői; olyan íj, amelyet csak nézni kell, nem hadakozásra való. Sok színből áll, örömet és gyönyörűséget fejez ki, nem vérvörös a mészárlástól, nem fekete a haragtól. Ezért bátorodjunk fel! Isten soha nem sötétíti el felettünk úgy az eget, hogy ne adná szövetségének tanújelét, de még ha meg is tenné, akkor is bízzunk benne, mert Ő nem változik, nem hazudik és semmi meg nem akadályozhatja abban, hogy békessége szövetségét megtartsa.

Mindvégig szeret

"Mert nem vet el örökre az Úr" (JSir 3,31).

Elvethet egy időre, de nem örökre. Az asszony levetheti ékszereit néhány napra, de nem feledkezik meg róluk, nem dobja ki azokat a szemétbe. Ugyanígy az Úr sem veti el azokat, akiket szeret; mert "szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig" (Jn 13,1). Egyesek úgy beszélnek a kegyelemben lételről és az abból való kiesésről, mintha mezei nyulak lennénk, akik üregeikből ki- és be futkosnak; pedig nem így van ez. Az Úr szeretete ennél sokkal maradandóbb és mélyebb szeretet.

Ő öröktől fogva kiválasztott minket és mindörökké szeretni fog bennünket. Úgy szeretett, hogy meghalt értünk, és mi bizonyosak lehetünk afelől, hogy szeretete soha el nem fogy. Dicsősége úgy összefonódik a hívők megmentésével, hogy soha többé nem vetheti el őket, ahogyan, mint a dicsőség királya, nem vetheti el tulajdon királyi palástját sem. Nem! Az Úr Jézus, mint a mi főnk, soha el nem veti tagjait, mint Vőlegény, soha el nem taszítja menyasszonyát.

Azt hitted, téged elvetett? Miért gondoltál ilyen gonoszat az Úrról, aki eljegyzett magának téged? Vesd el az efféle gondolatokat, és soha ne engedd, hogy befészkeljék magukat a szívedbe! "Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet előbb kiválasztott" (Róm 11,2). "Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől" (Mal 2,16).

Köszönöm Boglárka!

Nekem nincs mit, Cilla!

Semmiképpen ki nem vet

"Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól" (Jn 6,37).

Van-e példa arra, hogy Urunk valakit, aki hozzá ment, elutasított volna? Nem volt ilyen eset, és nem is lesz soha. A pokolban az elkárhozott lelkek között egy sincs, aki ezt mondhatná: "Krisztushoz mentem, de Ő elutasított". Lehetetlenség, hogy te vagy én lennénk éppen azok, akikkel szemben Krisztus Jézus megszegné ígéretét. Ne adjunk helyet magunkban ilyen sötét gyanúnak!

Ha a bennünket éppen most terhelő vétkeinkkel az Úr Jézushoz megyünk, biztosak lehetünk benne, hogy meghallgat és nem utasít el. Gyertek, menjünk hozzá együtt, azok is, akik még soha nem voltak nála, de azok is, akik már gyakran voltunk. Meg fogjuk látni, hogy egyikünk előtt sem zárja be a kegyelem ajtaját.

"Ez az ember bűnösöket fogad magához" - vádolták, de Ő mégsem utasított el senkit. Mi gyöngén és bűnösen megyünk hozzá, remegő hittel és kevés ismerettel és szegényes reménnyel, de Ő nem vet el bennünket. Megyünk hozzá imádkozva, bár imádságunk erőtlen és dadogó; hitvallással, bár az hiányos; dicséretekkel, bár azokban felét sem mondjuk el érdemeinek, de Ő mégis elfogad minket. Megyünk hozzá betegen, szennyesen, elcsigázva és méltatlanul, de Ő semmiképpen ki nem vet minket. Menjünk ma is újra hozzá, mert Ő valóban soha nem fog elküldeni magától.

A nyugalom ajándék

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok néktek" (Mt 11,28 ).

A megváltottak nyugalmat találnak Krisztusban. Akik még nem fogadták el Krisztust Megváltójuknak, nyugalmat találnak, amint Hozzá mennek, mert Ő ígéri, hogy "megnyugvást ad". Ajándéka teljesen ingyenes, fogadjuk el örömmel, amit Ő örömmel ad. Nem kell megvásárolnunk, sem kölcsönbe vennünk: ajándék, fogadjuk el! Agyonfáraszt bennünket a becsvágy, kapzsiság, gyönyörhajhászás vagy a sok gond? Ő mindezek bilincseitől meg akar szabadítani, és nyugalmat kínál nekünk. "Meg vagyunk terhelve", méghozzá súlyosan a bűnnel, félelemmel, gondokkal, lelkiismeret-furdalással, halálfélelemmel? Ha Hozzá megyünk, Ő mindezt leveszi rólunk. Azért hordozta el bűneink nyomasztó terhét, hogy nekünk ne kelljen többé hordozni azt. Ő saját maga lett a nagy teherhordozó, hogy mindazoknak, akik súlyos terheket hordoznak, ne kelljen tovább görnyedni a hatalmas súly alatt.

Jézus Krisztus nyugalmat ad. Ez valóság! Hiszed ezt? Kipróbálod? Most azonnal? Jöjj az Úr Jézushoz úgy, hogy adj fel minden más reménységet, csak rá gondolj, higgyél annak, amit Isten róla mond, és bízd rá magad mindenben. Ha így jössz Hozzá, mélységes lesz az a nyugalom, amit Tőle kapsz, biztos, szent és örökké tartó. Olyan nyugalom, amely elér a mennyekig, és ezt Ő már ma megadja mindazoknak, akik Hozzá jönnek.

.

Szia Boglárka!

Ha csak ezt az egyet olvastuk volna is el Spurgeontól, máris megragadna
nagy erejű bizonyságtétele ! -

Köszönöm, hogy továbbadod, nagyon sokat jelent!
Szeretettel
Loisz

Kedves Loisz, örülök, hogy nem tettem fel hiába (bár ezt minden alkalommal remélem is )! Szeretettel: B.

Hit által megigazodva

"Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye" (Zsolt 9,19).

A szegénység súlyos örökség, de akik bíznak az Úrban, hit által megigazodnak, mert tudják, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Noha úgy látszik, mintha Isten a földi javak elosztásánál nem vette volna figyelembe őket, mégis várják azt az időt, amikor mindezért kárpótlást nyernek. Lázár nem fekszik mindörökké a gazdag kapujában, a kutyák között, hanem megkapja majd jutalmát a mennyben.

De már most is megemlékezik az Úr a szegény, de Neki drága gyermekeiről: "Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Úr" (Zsolt 40,18 ) - hangzik a régi Ige. Ez ma is így van. Az istenfélő szegényeknek nagy reménységük van. Számíthatnak arra, hogy az Úr mindennel ellátja őket, amire istenfélő életükhöz ezen a földön szükségük van. Számíthatnak arra, hogy minden a javukat szolgálja; hogy szorosabb közösségbe kerülnek azzal az Úrral, akinek nem volt hová lehajtania a fejét. Számítanak az Úr második eljövetelére, és arra, hogy akkor majd osztoznak az Ő dicsőségében. Ez a várakozásuk nem hiábavaló, mert Krisztusra épül, aki mindörökké él. Mivel pedig Ő él, mindez be is teljesedik. A szegény hívőnek sok olyan éneke van, amelyet nem érthet meg a bűnös gazdag. Ezért ha e földön szűkölködnünk is kell a javakban, gondoljunk a királyi menyegzőre, amely odafönt vár ránk.

Még a leghalkabb hívást is...

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét" (Jóel 3,5).

Miért nem hívom segítségül az Úr nevét? Miért futok egyik vagy másik szomszédomhoz, amikor Isten olyan közel van, és leghalkabb hívásomat is meghallja? Miért ülök le, töprengek megoldásokon és szövök terveket? Miért nem teszem magamat és terheimet közvetlenül az Úr kezébe? A legrövidebb út az egyenes út, miért nem futok egyenesen az élő Istenhez? Hiába keresgélek szabadulást mindenfelé, azt csak Istennél találhatom meg. Hatalmas ígérete bizonyossá kell tegyen efelől.

Fölösleges kérdeznem, hogy segítségül hívhatom-e Őt vagy sem, hiszen a "mindenki" szó tág kaput nyit. A "mindenki" engem is jelent, mert mindenkit jelent, aki csak segítségül hívja az Úr nevét. Ezért követni akarom az Úr vezetését, és segítségül hívom Őt most mindjárt, Őt, aki ezt a hatalmas ígéretet tette.

Nagy szükségben vagyok, és nem látom a kiutat, de éppen ezért megyek Hozzá. Aki az ígéretet tette, megtalálja majd a módját, hogyan teljesítse azt. Az én dolgom az, hogy engedelmeskedjem parancsainak, nem pedig hogy tanácsokat adjak neki. Szolgája vagyok, nem ügyvédje. Hozzá kiáltok, és Ő meghallgat engem.

A félelem nélkül való ember

"Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek" (2Móz 3,12).

Természetes, hogy amikor Isten küldetéssel bízta meg Mózest, nem engedte egyedül útjára. Felvenni a harcot a világ leghatalmasabb uralkodójával - ez rettenetes veszélyekkel járó és óriási erőt megkövetelő feladat volt. Nevetséges lett volna, ha ezzel a feladattal egy szegény és magányos pásztorembert bíz meg Isten, és aztán magára hagyja. Elképzelhetetlen, hogy a bölcs Isten szembeállítsa Mózest egymagát a fáraóval és Egyiptom egész haderejével. Ezért ígérte Isten Mózesnek: "Én veled leszek" - és ezzel kizárta számára az egyedüllétnek még a gondolatát is.

Az én esetemben ugyanez a helyzet. Ha az Úr küldetésében úgy indulok, hogy az Ő erejében bízom és az Ő dicsőségére tekintek, akkor biztosan velem lesz. Azzal, hogy Isten küldetést ad, kötelezi is magát, hogy támogatni fog engem. Nem elég ez? Mi többet kívánhatok még? Ha az összes angyal és arkangyal állna is mellettem, csődöt mondhatnék; de ha Ő velem van, biztos a győzelem. Csak arra kell ügyelnem, hogy ígéretéhez méltóan viselkedjem. Ne legyek félénk, elcsüggedt, gondatlan vagy elbizakodott. Micsoda személyiséggé kellene válnia annak, akit Isten maga kísér! Ilyen támogatás tudatában legyek ember a talpamon, és menjek bátran oda, ahova az Úr küld.

Jézus Krisztus és gyermekei

"De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él (Ézs 53,10).

A mi Urunk Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Halála áldozat volt: helyettünk halt meg, mert halála a mi bűneink büntetése volt, és mivel értünk hozott áldozatát Isten elfogadta, megszabadította azokat, akikért életét áldozatul adta. Halálával olyanná lett, mint a gazdagon termő gabonamag. Jézus Krisztust gyermekei sokasága követi. Ő az "örökkévaló Atya", és ezt mondja majd egyszer: "Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem" (Ézs 8,18a).

A férfi büszkesége a fiak, "mint hős kezében a nyilak" (Zsolt 127,4). Jézus Krisztus tegze telve van ilyen nyilakkal, mind egy-egy gyermeke. A férfit fiai képviselik, ugyanígy Krisztust a keresztyének. A férfi élete mintegy meghosszabbodik, és tovább él leszármazottaiban, ugyanígy folytatódik az Úr Jézus Krisztus élete a hívőkben.

Jézus Krisztus él, ezért látja "utódait". Szemét rajtunk tartja, gyönyörködik bennünk, felismeri bennünk szolgálatának gyümölcsét. Örüljünk, hogy Urunk örvendezik gyötrelmes áldozatának eredményében, és hogy Ő mindvégig rajtunk tartja a szemét, mint halálának gyümölcsein. Azok a szemek, amelyek egykor könnyeket hullattak értünk, most gyönyörködve kísérnek minket. Ő szemmel tartja azokat, akik rá néznek. Szemeink találkoznak, és milyen nagy örömet jelent ez!