rosta írta:
Arra vagyok kíváncsi, hogy mi kell ahhoz, hogy az evangéliumiaknak megfeleljünk ....
Kedves Rosta!
Egy picit változtatok a kérdéseden, és úgy felelek: mi kell ahhoz, hogy evangéliumi keresztyén legyek? Egyáltalán mi a meghatározója az evangéliumi keresztyénségnek?
A Literaty által bemásolt részben olvashatjuk:
McGrath .... is említi a
Bibliát és
Krisztus keresztjét, de még két jellemzőt említ:
a személyes megtérés hangsúlyozását (vagyis azt, hogy
minden embernek újjá kell születnie, meg kell térnie), és
az evangélizáció fontosságát (az evangéliumi keresztények hiszik, hogy az az üzenet, amely hozzájuk eljutott továbbadandó, arra minden embernek szüksége van).
...
Az evangéliumiság ebben az esetben a
protestáns hitvallásokhoz kapcsolódik, de nem csupán helyes hitvallást, hanem
személyes megtérést és valódi belső hitéletet is jelöl.
Lehet, hogy már olvastad, de felelevenítem, az én életemben ez hogy történt:
Szigorú református családban nevelkedtem, édesapám az ötvenes években megtért, nagyon fontosnak tartotta a gyerekek hitben való nevelését is.Rendszeresen résztvettünk az istentiszteleteken, aztán még vasárnap délutánonként külön foglalkozott velünk, amikor eljött az ideje, megkonfirmáltam.Istenben mindig is hittem- emlékszem, azt mondta a tanítóm az általános iskolában, hogyha inspekción a vallásról kérdezik az osztályt, én inkább hallgassak, nehogy rossz fényt vessek az iskolára.
Kilencedik osztályos voltam, amikor megtudtuk, hogy Magyarországon református ifjúsági tábor lesz. Itt hallottam először, hogy fiatalok arról tesznek bizonyságot, hogy megtértek, az életüket letették az Úr Jézus kezébe, naponta Bibliát olvasva keresik a választ azokra a kérdésekre, amik elé az élet állít egy serdülő fiatalt: hivatás, párválasztás. Bár nagyon jól éreztem magam közöttük, úgy gondoltam: ezt nem tudom megtenni, hogy teljesen rábízzam magam Istenre, és ne a saját fejem szerint döntsek ezekről a lényeges kérdésekről.
A gimnáziumi évek sok vívódással teltek, mert amellett, hogy olvastam rendszeresen a Bibliát- nagy örömöt jelentett, amikor valamit megértettem belőle, de nem tudtam elhagyni azt a baráti kört sem, amelyikkel jókat buliztunk, s amiben eléggé hangadó is voltam.
A pályaválasztás sem volt könnyű: szív szerint a tanári pálya vonzott, de tudtam, hogy ez egyet jelentene abban a szocialista rendszerben az istentagadással, ezért ezt elvetettem.Attól rettegtem, hogy mi lesz, ha úgy értem meg, hogy teológiára menjek- ui.nem tudok sírás nélkül emberek előtt megszólalni, s nem akartam ezt a kínt felvállalni- de nem is éreztem indíttatást a teológia felé- így mezőgazdasági egyetemre jelentkeztem..ott nem volt annyira lényeges a világnézet- legalábbis az elején.
Továbbra is látogattam a bibliaórákat, s egyszercsak egy este a kollégium felé menet rámszakadt, hogy olyan üres az életem! Rettenetes érzés volt, pedig látszólag minden körülményem kiűnően alakult.Nem beszéltem erről senkinek, ezért nagyon meglepett a következő bibliaórán a János 10-ből: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, tolvaj az és rabló.Jézus mondja:én vagyok az ajtó. Leleplezve éreztem magam, pontosan így voltam: ott voltam a hívők csoportjában, de a házigazdával, Jézus Krisztussal való beszélgetést mindig messzire elkerültem, amikor éreztem a hívását, mindig tologattam, hogy majd , még várok egy kicsit..Ekkor elhatároztam, hogy nem halogatom tovább a döntést,
tanulás közben odaírtam a füzetem aljára: meg akarok térni. Ez a hét közepén lehetett, szombaton a vezérfonali Ige, a 127. Zsoltár mellbevágott: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak annak építői".- így fordítottam le magamnak: hiába akarok én megtérni, ha Isten nem akarja, addig tologattam, hogy ez lett az eredménye.Azonban a nap folyamán mégis összetalálkoztam egy hívő aszonnyal, akinek a z első kérdése ez volt: te megtértél már?még nem - és mikor akarsz? - most-.Imádkoztunk, letettem az életemet az élő Isten kezébe, amit bűnnek láttam az életemben, azt megvallottam, és elfogadtam, hogy mindazért Jézus Krisztus vére eleget tett, elfogadtam személyes Megváltómnak.
Ezután a 124. Zsoltárt olvastuk, különösen élő volt számomra az 1.: Ha nem az Úr az, aki velünk volt...tehát az Úr igenis velem volt ebben a megtérési elhatározásomban, és a 7. : lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből..Ezután mérhetetlen békesség töltött el,s az a tudat, hogy ha meghalok, az Úr Jézushoz megyek.
A magánéletemben ennek a döntésemnek rendeltem aztán alá mindent-pontosabban az Úr kezébe tettem le a vezetést.
Talán a legkirívóbb megvallása a hitemnek az államvizsgán érkezett el-ott ugyanis a kétféleképen érthető értékelés mellé: világnézeti kérdésekben kiegyensúlyozott - odaírtam: olyan értelemben, hogy hívő vagyok. A vizsga napja előtt előbb Édeapám levelében írta: olvasd el a 91. Zsoltárt- ez nagyon nagy bátorságot adott, s a későbbi férjemmel akkor már leveleztünk, ő is ezzel a Zsoltárral erősített.
A vizsga után a tanári kar egymás háta mögött jött suttyomban gratulálni, és egyik- másik elrebegte: ő is hisz, de olyan magas beosztásban van, hogy nem rizikózhat.
ez a vallomás lehetetlenné tette, hogy maradjak az iskolán további tanulmányokat folytatni- menj a termelőszövetkezetbe, ha odaírtad!- dörögte a diplomamunkavezetőm, de sírva elmondta az élettörténetét, hogy valamikor ő is hitt, de ezért a bársonyszékért feladta.
Nos, nálam ez így történt, már több, mint harminc éve, és azóta csak bebizonyosodott, hogy a legfőbb jó, ami az ember életében lehet, ha hit által szövetségre lép Teremtőjével, Megváltójával.
(})(})(})
)
