A minap például egy Róbert nevű ismerősöm felhívott, és megkérdezte, nem tudnék-e tanácsot adni neki. Felkérték, hogy gyártson hat keresztény vonatkozású irományt, amit a helyi keresztény rádió gy héten leadna. A rendezőtől azt az utasítást kapta, hogy az írások legyenek rövidek, frappánsak és szórakoztatóak; legalább egy gondolatot világosan fejtsenek ki, és kerüljék a vallásos nyelvezetet, amit a hallgatóság templomba nem járó része esetleg nem ért.
- Az a helyzet - mondts Robert -, hogy már megírtam őket, és nagyjából meg is felelnek, de felvetődött bennem, hogy átmennék hozzád, felolvasnám neked őket, és meghallgatnám a megjegyzéseidet és a kritikádat. Elvégre te már sok ilyesmit csináltál, nem igaz?
Nem kis félelemmel és rettegéssel beleegyeztem, hogy jöjjön. Valóban, már sok hasonló írást alkottam az évek folyamán. Ám azon a téren is komoly tapasztalatot szereztem, amikor emberek arra buzdítottak, hogy mondjak teljesen őszinte véleményt egy írásukról, utána meg morcosan néztek, sírva fakadtak, vagy egyszerűen csak feldühödtek.
- Ugye biztos vagy benne - kérdeztem, mielőtt letettem a kagylót -, hogy azt akarod, hogy teljesen őszinte legyek?
- Hát persze! - nevetett Robert, mintha valami sületlenséget mondtam volna. - Hát ezért megyek, a kutyfáját! Amúgy mi értelme lenne az egésznek?
Letettem a kagylót, és azzal nyugtatgattam magam, hogy Robert intelligens, érzékeny ember, aki sok nehézségen ment keresztül az életben. Az írásai nyilván ezt fogják visszatükrözni.

Mint kiderült, a legtöbbje igen, de az egyikről úgy láttam, nélkülözi a dzsúdó tudományát.
- Megnézhetnénk ezt az utolsót, a lottósat? - indítványoztam.
- Rendben! - bólintott Robert.
- Hát, szóval azt írod, hogy nagyon anyagias korban élünk, és az emberek jobban tennék, ha ahelyett, hogy azon jártatnák az eszüket, hogy egy csomó pénzt nyerjenek, inkább a lelki életükön gondolkodnának, és rádöbbennének, hogy milyen sokat tett értük Jézus. Lényegében lehordod őket, amiért lottóznak, nem?
- De igen. Nem értek egyet a lottózással.
- Szerinted nem lehetne pozitívabban megközelíteni ezt, és nem egyszerűen - minden együttérzés nélkül, teljesen elutasítva az emberek álmait - elítélni?
- Hát...
- Miért lottóznak az emberek?
- Hogy meggazdagodjanak.
- Így is felfoghatjuk, de úgy is, hogy arra vágyakoznak, hogy valami igazán csodálatos dolog történjen az életükben.
- Igen, de nem a pénztől...
- Várjál, várjál. Még nem fejeztem be. Azt akarják, hogy valami csodálatos történjen az életükben, valami, ami mindent megváltoztat. Ha Jézus belépne az életükbe, az valami csodálatos dolog lenne, ami mindent megváltoztat...
- Éppen ezért...
- Tehát helyes vágy él bennük, csak talán nem a megfelelő dolog iránt. Egyetértesz?
- Lehet, de a pénz utáni vágy nem helyes. Ezt meg kell mondanom.
- Robert, Jézus nem egy alkalomal gazdagságot ajánlott jutalmul azért, ha valaki követi őt.
Robert kényelmetlenül mocorgott a széken, és a fejét rázta.
- Ez nem igaz. Azt mondta, hogy lényegében lehetetlen egy gazdag embernek a mennybe jutni.
- MIt mondott, mit gyűjtsünk a mennyben?
- Hát, kincseket, de nem pénzre gondolt, hanem...
- Várjál várjál! Még nem fejeztem be. Emberi természetünknek azt az oldalát akarta megszólítani, amelyik a gazdagságra vágyik, nem? Azt mondta, hogy helyénvaló dolog gazdagnak lenni, amennyiben az ember megértette, hogy melyik a legfontosabb valuta. Igaz? És amikor a mennybe jutunk, és az isteni bevásárló utcákon mászkálunk, ott milyen valuta lesz használatban? Mi lesz a mennyei bakjegykötegekre nyomtatva, amiket a banktisztviselő angyalok majd kiadnak nekünk a számlánkról, amit feltöltöttünk, még amikor a földön tartózkodtunk?
- Szeretet?

- Szeretet. A menny valutája a szeretet, és ha Jézus az életünkbe költözik, hirtelen egy vagyon örököseivé válunk, amit majd az örökkévalóságban fogunk elkölteni, és ez nem csak szójáték. Talán ezt kellene mondanunk azoknak, akik lottóznak: "Nagyszerű! Jó a lelki ösztönöd. Lényeges változást akarsz az életedben, és gazdag akarsz lenni. Amit még nem tudsz, az az, hogy mindkettőt elérheted úgy, hogy egy fityinget sem kell fizetned érte, és az esélyed is nagyobb." Mit szólsz, Robert? Van értelme így megközelíteni a dolgot?
Reménykedve néztem rá. Ő úgy nézett vissza rám, mintegí rozoga tutajon a viharban hánykolódó tengeribeteg.
- Hát, ööö, izé, azt hiszem, inkább hagyom úgy, ahogy van.
Padlót fogtam, de hát a dzsúdó már csak ilyen.

Azért követem Jézust, mert...
gyengéd szeretettel viseltetik azok iránt, akik az életük során valamilyen sérülést szereztek

Hadd osszam meg az egyik legfontosabb élményemet! Remélem, Önöknek is sokat jelent majd, és jobban megértjük, Isten mennyire együtt érző, és - bár ez sokkal kevésbé fontos - általa engem is egy kicsit jobban megismernek.
Ez a dolog a British Airways 2028-as számú járatán a kora reggeli órákban történt, miközben a gép berregve szelte át a sötét égboltot Európa felett, Azerbajdzsán fővárosából, Bakuból az angliai Gatwick repülőtér felé tartva.
Már ekkor is kavarogtak bennem az érzelmek. Bakiuban a legidősebb fiam, MAtthew angol társalgást tanított egy magán nyelviskolában. Míg a gépen ültem, visszaemlékeztem arra a hihetetlen pillanatra, amikor életemben először megpillantottam Matthew-t, és azt gondoltam magamban, hogy az összes játék közül, amit valaha kaptam, talán ez az első, amelyiknek komoly esélye van arra, hogy ne törjön össze. Most a huszonnegyedik születésnapja előtt egy hetet töltöttem nála látogatóban Bakuban, és felfedező utakat tettem a meglepő szélsőségek eme fővárosában.

Azerbajdzsán nem sokkal ezelőttig a Szovjetunióhoz tartozott, muzulmán ország, és olyan alakja van, mint egy nyugatról kelet felé szárnyaló sasnak - ami teljesen helyénvaó, ha meggondoljuk, hogy Törökországtól keletre fekszik. Nagy olajkitermelő ország volt, s talán újból azzá válhat, ha a folyékony arany újból csordogálni kezd. Közben azonban a szovjetek teljesen kiszipolyozták, majd vették a kalapjukat, egy olyan népet hagyva maguk után, amelynek talán már nincs meg az akaratereje, az eszköze és a lehetősége arra, hogy elfogadható színvonalat érhessen el. Minden úton és minden utcán bódékat láttam, ahol vagy olcsó műanyagkütyüket árultak, vagy pótalkatrészeket a kocsikhoz, amelyeket igencsak megviseltek az ijesztően rossz állapotú utak, vagy pedig cipőjavítási szolgáltatást kínáltak, ami létfontosságú volt az utakhoz hasonlóan egyenetlen és időtlen idők óta elhanyagolt járdák miatt. Többször találkoztam idős emberekkel, akik régi, poros házi mérőszerkezetek mellett ücsörögtek rezignáltan, feltehetően abban a reményben, hogy egy-egy járókelő legyőzhetetlen kényszert érez, hogy fizessen azért a kiváltságért, hogy megtudja a súlyát. Egyes útszéli bódék - melyekben gyakran, bár korántsem mindig gyerekek trónoltak - semmi többől nem álltak, mint egy kartondobozból, amin két-három meghatározhatatlan korú szénsavas narancsital állt. Az utcák tele voltak taxikkal - főleg oroszok által gyártott Ladákkal -,de olyan mennyiségben, hogy felfoghatatlan volt, kik a potenciális utasok, hacsak nem más taxisofőrök, akiknek lerobbant a járműve. Az egész elég lehangoló volt.

Másrészről azonban az azerbajdzsáni kultúra egyes elemei irigylésre méltóak. Találkoztam kisgyerekekkel, akik együtt gyalogoltak haza a sötétben, és láthatóan nem féltek attól, hogy valaki megtámadja őket. Hasonlóképpen az összes asszony, akivel beszéltem, a város legtöbb részében biztonságban érezte magát a nap bármely órájában, éjszaka ugyanúgy, mint nappal. Azerbajdzsánban nincs munkanélküli segély, a nyugdíj pedig mindösszehavonta öt fontnak megfelelő összeg, az időseket mégsem hanyagolják el, nem hagyják őket magukra, s nem is szabadulnak meg tőlük jóságos mosoly kíséretében. Halálukig megvan a helyük a családban. Úgy találtam, hogy az azerbajdzsáni embereket meleg vendégszeretet jellemzi, és készségesen osztják meg kevéske javaikat.

Matthew lakása, ahol két másik tanárral lakott együtt, egy olyan épületnek a második emeletén volt, amely egykor igen fényűző magánrezidencia lehetett. Baku tele volt az ehhez hasonló, gazdagon díszített épületekkel - egy letűnt kor maradványaival, amelyeket oly mértékben hagytak lepusztulni, hogy a mocskos lépcsőházak és hátsó udvarok a Twist Olivér musicalváltozatának díszleteire emlékeztettek, illetve azokra a régi fotókra, amiket a Viktória-korabeli, szegénység sújtotta Londonról látni néha. Tudomásomra jutott, hogy Bakuban komoly problémát jelentenek a patkányok is.
Nem egészen egy hétig maradtam Matthew-nál, s mint mindig, felettébb élveztem a társaságát. Külön örömmel töltött el, hogy láthattam, milyen jól funkcionál a megszokottól ennyire eltérő környezetben. Legidősebb fiam gyermekkorának egyes részletei, különösen az az időszak, amikor több mint tíz évvel ezelőtt beteg voltam, nem voltak éppen könnyűek a számára, így jó volt látni, hogy a jelen kezdi elhomályosítani a múltat. Ott-tartózkodásom végén nehéz volt búcsút vennem Matthew-tól, de nem úgy a bakui reptértől, amely minden bizonnyal a föld egyik leglehangolóbb helye, és történetesen igencsak emlékezteti az embert a The Avengers (A bosszúállók) című, meglehetősen alacsony költségvetéssel készült tévésorozat díszletére.

Amint a gépen ültem, lélekben felkészültem a több mint ötórás repülésre, és az azerbajdzsáni emberekre, Matthew-ra és családom többi tagjára gondoltam, akikkel hamarosan találkozom, valamint az otthon rám váró különböző feladatokra. Egyszer csak azon kapom magamat, hogy fokozatosan az önbizalomhiány és az elkeseredettség túlságosan is ismerős állapotába süllyedek. Vanak idők - és az egyfajta átmenetnek ez az időszaka ezek közé tartozott -, amikor a hit és a remény nem jelentenek semmit, minden viszonyítási pont és kapaszkodó elhomályosodik és kiúszik a képből. Egyesek talán értik Önök közül, mire gondolok, ha azt mondom, hogy szinte beleborzadtam a puszta létezés bonyolultságába és rejtélyeibe, illetve a mélységes rettegésbe valamitől, a tudatom bugyraiban, amit nem tudtam (vagy nem akartam) nevén nevezni, félve attól, hogy ezzel elismerem a létét.
Meglepő módon, ezek a vészjósló pillanatok igen gyakran előzik meg azokat az alkalmakat, amikor valami fontosat tanulok Istentől, talán azért, mert könnyebb egy üres edényt megtölteni, mint egy tleit - nem tudom. Ez alkalommal azonban semmi jele nem volt effajta tanulságnak, ugyanis a dolgok kezdtek jóra fordulni.

Döbbenetes, de valamelyest nyomasztó is, hogy némi étel és egy kis üveg bor érkezése egy időre még ilyen borús gondolatokat is el tud oszlatni, nem? Ráadásul annak is örültem, amikor megtudtam, hogy a repülőn a Good Will Hunting című filmet fogják vetíteni, ami az az évi Oscar-díj kiosztáson meglehetősen komoly szereplő volt. Már vágytam rá egy ideje, hogy megnézzem ezt a filmet. És most meg is fogom! Amikor a vetítés elkezdődött, mindkét kezemmel a fülemhez szorítottam a fejhallgatót, hogy minden külső zajt kiszűrjek, kényelmesen elhelyezkedtem, és felkészültem egy-két óra masszív szórakozásra.
A Good Will Hunting egy Will nevű fiatalemberről szól, akinek a matematikai tehetsége a zsenialitást súrolja, de gyermekkori traumás élményei közetkeztében a mindennapi személyes és társas érintkezés területén komoly hiányosságai vannak. A szabdulás első fénysugara akkor csillan fel számára, amikor egy különleges pszichológussal találkozik, akit Robin Williams alakít. Néhány beszélgetés után, amelyek során a páciense egyre inkább megnyílik, odanyújt neki egy aktát zavaros múltjának részleteiről, és egyszerűen csak ennyit mond: "Nem a te hibád." A fiatalember visszahúzódik, képtelen mit kezdeni ezzel a kijelentéssel, de a pszichológus egyre csak ezt ismétli. Amikor már vagy negyedszer vagy ötödször ismétli meg a szavakat, Will életében először megtörik, és a pszichológus vállán zokogni kezd.
Én is sírtam. Több vödörnyit. Őszintén szólva elég zavarba ejtő volt.

Kiért is sírtam?
Hát, először is sírtam azokért az állami gondozott gyerekekért, akikkel egykor dolgoztam. Sokukkal ugyanezen a procedúrán mentem keresztül, és a lehető legvilágosabban próbáltam megmondani nekik: "Vannak dolgok, amik kétség kívül a te hibáid, és ezekért vállalnod kell a felelősséget. De ezek a dolgok, amikre semmi befolyásod nem volt, amik a félelem, a harag, a bűntudat örvényeit keltik benned minden egyes alkalommal, amikor tudatod felszínére törnek - ezek nem a te hibáid, és soha nem is voltak azok. Itt az idő, hogy elfogadd és továbblépj." Olykor lefekvés előtt végigmentem velük az aktájukon, főleg akkor, mielőtt örökbe fogadták őket. Sokak számára ez a reveláció erejével hatott. Ilyenkor egy nagy adag bátorság és könnyhullatás megtapasztalásának kiváltságában volt részem.
Sírtam Matthew-ért, akit mindig szeretet és törődés vett körül, de akinek ennek ellenére megvoltak a maga túlságosan is valóságos kiűzendő démonjai - olyan démonok, akiknek a jelenléte nyilvánvalóan nem az ő hibája, és azt kívántam, bárcsak visszamehetnék segíteni neki megküzdeni velük. Igaz, úgy tűnik, egyedül is elég jól elboldogul.
Sírtam egy kicsit az azerbajdzsáni emberekért, akiket valaki mindig kihasznált és becsapott. Különösen sírtam a gyerekekért, akik döbbenetes történelmi és politikai változásokat élnek meg egy olyan orsázgban, amit a világ harmadik legkorruptabb országaként tartanak számon. Oynam kevés, amit magukénak mondhatnak, és ez a nincstelenség és a sokukban bizonyára meglévő zavarodottság érzése nem az ő hibájuk.

Kicsit még magamért is sírtam meg a családom többi tagjáért, akiknek az életére igazságtalanul vet sötétséget az a meghatározatlan árnyék, amely gyerekkorom óta gyötör.
És végül -és ez fontos számomra, mert úgy hiszem, Isten azt akarja, adjam ezt tovább, bármerre járok - sírtam a keresztény egyház oly sok tagjáért, akiket csak Isten haragjára, büntetésére és hajthatatlanságára tanítottak meg. Sírtam azokért a férfiakért, nőkért és gyerekekért, akik sohasem értették meg igazán, hogy Jézus, a teremtés Ura, aki jogosan követel bűnbánatot mindazoktól, akik haza szeretnének jönni az Atyához, mély irgalommal néz azokra, akik küzdenek, hogy együtt tudjanak élni régi sebeikkel. Szelíden ráteszi kezét a vállukra, és ezt mondja: "Tudom, mit tettek veled. Tudom, mennyire megbántottak, és hogyan keltették benned a bűntudat és értéktelenség érzését. Tudom, hogy a múlt hogyan marja a torkodat újból és újból, hogyan próbálja elfojtani az életedet, és azt is tudom, hogy ez nem a te hibád. Kérlek, jól figyelj, amikor megismétlem ezeket a szavakat: Nem a te hibád."

Az egyik férfi körön beszéltünk arról, hogy milyen gáz, ha egy lelkész, vagy bármilyen vallási vezető kihasználja és a végtelenségig mélyíti egy ember, vagy egy embercsoport bűnbánatát. Milyen fontos volt, hogy Nehémiás és Ezsdrás pap a Lélek által felemelje a népet, hogy ne "élvezkedjen" abban, hogy a nép végre sír a bűnei felett.

Nehémiás könyve 8. rész

1. Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek.
2. Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, a kik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján.
3. És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, a kik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.
4. Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misáel, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám.
5. És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép.
6. És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arczczal a földre.
7. Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Sabbethai, Hódija, Maaszéja, Kelita, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala.
8. Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat.
9. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, a kik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.
10. És ő mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek.

Pedig milyen sokszor elszavaljuk, ugye, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Oszt legtöbbször semmit nem értünk ebből.

Azért követem Jézust, mert... akkor is szabad, ha az ember nem konyít semmilyen gyakorlati és műszaki dologhoz, főleg a számítógépekhez

Minden tiszteletem azoké, akiknek érzékük van a gyakorlati és műszaki dolgokhoz. "De jó is nekik - szoktam mondogatni. - Legyen áldás a könyökükön, avagy az ujjhegyükön vagy ilyesmi!" A baj csak az, hogy én valahogy kimaradtam az egész technikai fejlődésből. Úgy örülök, hogy imádkozni nem az interneten keresztül kell. Az igaz, hogy sikerült annyira megbirkóznom a számítógépemmel, hogy valahogy képes vagyok azon írni (ebben a pillanatban is ezt csinálom a magam nehézkes módján), de ez a masina okosabb nálam. Hát nem utálatos dolog, hogy miután az ember leír valamit, megjelenik a képernyőn egy üzenet, és ezt kérdezi: "Tényleg el akarja menteni ezt?"
Ugyanúgy rettegek a pénzkiadó automatától, amely Hailsham városkánk egyik bankja mellett található. Miután felkér, hogy üssem be az azonosító számomat és a pénzösszeget, amelyet ki óhajtok venni, végül megkérdezi: "BIZONYLATTAL VAGY ANÉLKÜL?" A "bizonylat" ebben a szövegösszefüggésben nyilvánvalóan a nyugtát jelenti, de én mindig a "BIZONYLAT NÉLKÜL"-t választom, mert félek, hogy kiad nekem a masina egy papírdarabot, amin valami ilyesmi áll:

Tudatában van annak, hogy félelmetes sebességgel hág a pénze nyakára? Bizony, bizony. Ön ötven fontot kért, de az Ön helyében én inkább csak harmincat vennék ki. Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy amint a zsebében tudja a pénzt, elkölti, márpedig a jövő hónapban egy csomó kiadása lesz. Most az egyszer gondolkozzon! Tudja, bizony a pénz nemcsak úgy terem a fán...

Tényleg minden technikai feladat, minden gépezet és a technika minden részlete kifog rajtam. (Csak mostanában tudtam meg, hogy a W40 nem postai irányítószám9. Nemrég vettem egy olyan izét, ami állítólag telefon, fax és üzenetrögzítő egy személyben. Naivan azt reméltem, hogy ez a hihetetlen találmány majd sokkal könnyebbé teszi az éltemet. Végül is elméletben így is kellene lennie, nem igaz?Mind a három funkcióra rendszeresen szükségem van. A dobozon a reklámszöveg az állította, hogy új játékszerem lényegében mindenre képes, épp csak hogy rántottát nem süt nekem, mielőtt nekilátok a munkának. Reménykeltő módon járt jozzá egy "felhasználóbarát" használati utasítás, amelynek a segítségével elvileg a legtompább agyú tökfilkó is képesúj szerzeményét sikeresen kezelni a mindennapokban.