ovatos írta:
Néhány gondolattal szeretnék reagálni a hozzászólásokra (hogy a témánál maradjunk).
Szerintem falun ma is működik a "társasági élet", bár biztosan másképpen, mint régen. Más dolog, hogy annakidején pl. én ebből is kiszorultam, nem helyben jártam iskolába mint a többiek, tulajdonképpen nem voltak barátaim a faluban. De a többiek elég sokat "lógtak" együtt, amennyire tudom. Persze nem is túlságosan vágytam közéjük, nekem nem lett volna annyira szórakoztató az, ahova ők mászkáltak, amit ők csináltak, meg ahogy ők beszéltek.
Városban pedig a helyzet szerintem sokkal rosszabb, főleg ha valaki idegenként költözik be, mert megintcsak nincsenek barátai, és nem is nagyon lesznek, mert az emberek sokkal tartózkodóbbak és gyanakvóbbak.
Szerintem a legfontosabb a rendszeres (heti) gyülekezeti közösség. És semmilyen netes ismeretség nem pótolhatja azt a közösséget, sem a Parókia fórum, sem más. Sok mindenben hasznos lehet, de ugyanazt a szerepet nem tudja betölteni.
Az a társasági élet, ami 60 évvel ezelőtt volt itt nem hozható vissza, legalábbis ugyanolyan formában nem. Akkor inkább szegényesebb, felnőttek által moderált közösségekbe, szervezetekbe jártak a fiatalok. Ma sokkal szélesebb a szórakozási forma skálája, márha pénzed van rá, ugyanakkor a fiataljaink egyre nehezebben barátkoznak, magányosak.
Nem igazán tudnak szót érteni egymással. Nehezen találnak közösséget másokkal. Mivel nagyon szélsőségesen különböznek anyagi, erkölcsi, politikai, világnézeti, és még számos kérdésben nagyon bizalmatlanok, és hát afféle identitás válságban vannak. Jó szó erre az atomizáltan élő ember, aki már csak sajátmagában bízik, és senki másban, és senkivel sem lép közösségbe. Ehelyett a média, és annak tartozékai az ő közösségi kapcsolata.
Ilyen értelemben szerencsések vagytok Óvatos, hogy mint keresztyén fiatalok valamiféle közösséghez tudtok tartozni, de ti kisebbségnek mondhatjátok magatokat. A mai átlag gyerek, amint a topic indító cikk is mutatja nagyon szerencsétlen, sokszor magányos életet él. Főleg azok, akik a gyerekkori közösségüktől elszakadtak, és a fenteik szerint képtelenek kapcsolatra lépni másokkal.
Pedig sokszor csak alkalom kellene, és a gyerekek kihasználnák azt. Például az iskolában indult a gimnazistáknak akció, hogy péntek este inkább ping pongozzanak az isiben, mintsemhogy csavarognának, vagy szg. előtt ülnének. Vonzotta a gyerkőcöket a dolog. Ment egy évig, amí volt tanár, azóta semmi ilyesmi.
Valamikor 60 évvel ezelőtt hasonló ifi körökből tízezrével voltak, amelyek minimális ráfordítssal értelmes elfoglaltságot, társaságot adtak a gyereknek. Ma meg csak lézengenek a gyerekeink...
