Azzal, hogy beszúrtad a "kire" szót, arra következtetek, hogy nem teljesen ugyanarra gondolunk.
A második hanganyagot még nem hallgattam meg.
Igazából az elsővel sem volt semmi bajom, teljesen jó és korrekt prédikáció volt. Egy nagy baj van vele, hogy elszállt úgy a levegőben, hogy a hallgatóságot érintetlenül hagyta. Nyilvánvaló sokkal ütősebb lett volna, ha az elmondott prédikációt elkezdi konkrét helyzetekre alkalmazni.
Szerintem azért erről beszélni kellene, mert úgy látom, hogy ez nem egyedi eset a ref egyházban.

Nem biztos, hogy elszállt a levegőben. Nyilván nem a karizmatikus gyakorlatnak megfelelően működik ez a református egyházban. Erre gondolsz, hogy nem volt "coming out" meg Szent Szellem kérés? Történhetnek ezek a dolgok kevésbé látványosan (mondjuk úgy, nem a te ízlésednek megfelelően), és mégis megtörténnek. Isten Igéje - ha valóban azt szólják - nem tér vissza üresen.
De beszéljünk arról, hogy mit hiányolsz te.
Üdv
nX

Nincs egyházvezetési tapasztalatom. Mondtam volna ilyet? Az vezetett rá, hogy otthagyjam a római egyházat és reformátussá legyek, hogy a barátnőim mind reformátusok voltak, és én is jártam velük templomba. Egy idős lelkész volt a falunkban (bánsági kis falu, odaát "Erdélyben"), aki engem nagyon szeretett, és én is nagyon szerettem őt. Katolikus templom meg nem volt a faluban, így oda nem járhattam. Ez az ok azóta sem szűnt meg!
A katolikus papot évente egyszer láttam, amikor a szomszéd faluból Vízkeresztkor eljött felszentelni a házunkat. Ilyenkor elbújtam a budi mögé, hogy ne kelljen megcsókolni a feszületet. Vagy ha mégis elkapott, akkor azt mondta anyám meg nagyanyám, hogy ezt kell gondolni közben: Uram Jézus, te vagy az igazi Megváltónk, nem ez a feszület. Ők ugyanis egy idő után hívő baptisták lettek, csak gyávák voltak bevallani. De aztán elmaradt a papjárás, gondolom szóltak neki.
Én meg konfirmáltam, és jártam felemás igában Istennel még vagy huszonöt évig, amikor megtértem a református egyház keretein belül, és megismerkedtem a református tanrendszerrel. Közben Istennek gondja volt rá, hogy egy-két katolikussal is "találkoztasson", és össze tudjam vetni a szavak mögötti életeket. Nem fogadom el a katolikus dogmákat, de elbűvöl némelyik katolikusban az az alázat, egyszerűség, szeretet, amelyre Isten eljuttatta őket (hogy hogyan, nem tudom megmagyarázni, talán a szavak helyett a lényegre - Krisztusra - koncentráláson keresztül).

Hasonló lényegre koncentrálást kívánok itt is, reformátusoknak, katolikusoknak és egyéb felekezetűeknek!

Akkor még is csak egész másra gondoltunk.
A prédikáció lényege az volt, hogy általában engedelmeskedünk a hatalomnak, nem vagyunk lázadók, de van egy határ, amikor inkább kell Istennek engedelmeskedni. Az üzenettel minden rendben volt. Mi a gyakorlat, az üzenetnek az életben való alkalmazása? Kezdjük messze.
Ő is felemlítette Hitlert. Hol volt a német egyházak, keresztények világossága, amikor Hitlerben nem ismerték fel az antikrisztusi figurát?
Ezzel a Hitlerrel szövetségben lévő Horthy-rendszernek nem csak kiszolgálója, behódolója volt(ak) a magyar egyházak, hanem részesei a hatalomnak. A főpapok ott ültek a felsőházban és megszavazták a legembertelenebb, krisztustalan törvényeket.
Ugyanakkor az ébredés csira kis egyházakat leszektázták és rendőrségi ügyként kezelték( tiszta Apcsel, ismerős?).
Nem Istennek, hanem embereknek engedtek, részesei voltak emberek kifosztásának deportálásának és meggyilkolásának. Miért nem Istennek engedtek inkább?
Aztán jött a hatalomváltás. Az egyházak a szocializmus nagyszerűségéről tanítottak, tele voltak a hatalom ügynökeivel és ahelyett, hogy magukat tisztították volna meg szellemileg, megtisztították magukat a még tisztességes maradt lelkészektől/papoktól.
Majd jött a rendszerváltás, sehol megtérés bűnök megbánása, azonnal a vagyonok visszaszerzése volt a legfőbb cél. És újra előjön az aljas eszmék rehabilitálása az elhatárolódás, megbánás helyett. A REFI-ben újra avatják Horthy emléktábláját, aki egy aljas és ostoba korszak jelképe.
Ezért mondtam, hogy ezek a szavak csak elszálltak a levegőben és ezért jutott eszembe az, hogy csak szájjal való istentiszteletről van szó, hiszen a gyakorlatban következetesen a hatalomnak engednek és nem Istennek.
A történelmi egyházak 20. századi leszereplése szégyenletes. Nemhogy nem világosság és só voltak, hanem a sötétség eszközei.
Kedves NX! tehát nem ízlésre gondoltam.
üdv
ex

Egy erdélyi református lelkésztől hallottam, hogy a volt politikai rendszerben fontosabb volt a magyarság kérdése oda át, minthogy milyen felekezet tagja az illető magyar ember. Éppen ezért eleve toleránsabbak is Erdélyben a keresztyének egymással.
Szerintem ez nem baj, sőt megértem a dolgok gyökerét.
Nem látom akadályát a közös imának, ha az nem sérti az igét.
R.katolikus szertartáson biztosan képtelen lennék részt venni.
Az ökomenizmus szlogenje, miszerint '' Több dolog köt össze bennünket, mint ami elválaszt''-ebben a formában hazugság. Azt el tudom fogadni, hogy nagyobb AZ, AKI összeköthet bennünket, mint aki közénk állhat. Csakhát az ''AKI'' igéjének kárára nem lehet emberi módon egységet építeni. Isten egyházában nem a nemzeti identitás az összetartó kapocs, hanem Krisztus a testé lett ige, Aki nem tagadhatja meg Önmagát, s ezért a Biblia szavait sem.
Egyet értek abban exrefissel, hogy ahogy a láthaó egyház ''vízszintes síkon'' cselekszik, az arról tanúskodik, hogy mennyire hiteles a ''függőleges'' kapcsolata...

Mindkét hozzászólással egyetértek.
Annyit viszont hozzáfűznék, hogy miközben a történelmi egyházak - valóban a magyarság félreértett érdekeihez való túlzott ragaszkodásból - tényleg csúfosan leszerepeltek emberségből és Istenfélelemből, mindig voltak az egyházakon belül olyan bátor emberek, akik szembementek az elfogadott gyakorlattal. És ez valóban csak Isten Szentlelkének engedve, belső szabadságból lehetett megtenni. Az elv nem volt elég akkor sem, és most sem elég.
Visszatérve az ökumenizmus problémájához és Farkas Józsefhez. Mindegy, hogy a katolikusok hogyan minősítik őt, szerintem nem az ökumené volt a legfőbb jellemzője.
Hanem valami más, ami könnyen felismerhető, ha az ember végighallgatja a prédikációit.

Nemosinex írta:
''Annyit viszont hozzáfűznék, hogy
miközben a történelmi egyházak -
valóban a magyarság félreértett
érdekeihez való túlzott ragaszkodásból
- tényleg csúfosan leszerepeltek
emberségből és Istenfélelemből,
mindig voltak az egyházakon belül
olyan bátor emberek, akik
szembementek az elfogadott
gyakorlattal. És ez valóban csak Isten
Szentlelkének engedve, belső
szabadságból lehetett megtenni.''

Ámen!

Aszem igazából az okozza köztünk a nézetkülönbségeket, hogy Te az egyén szintjén vizsgálod a hitet, én pedig az egyházszervezet szintjén szemlélem, amely az egyént képviseli a világ előtt, a római egyház esetében Isten előtt is.
Sajnos a köztudatban nem az szerepel, hogy pl. B.Gusztáv részt vett a Horthy -emléktábla felavatásában, hanem hogy a reformátusok támogatták ezt...
Ha nem biblikus az egyházmodell, az egyházvezetés is torzul, vele pedig a hitélet. Ez az oka annak is, hogy a szószékről néha nem Isten igéje, hanem politikai kampány szól, vagy hogy a püspök urak vezérigazgatói fizetéseket tesznek zsebre, a vidéki lelkész meg éhbérért prédikál egy fütetlen, roskadozó templomban, hogy a hitoktatók sorsáról már ne is beszéljek...

Igen voltak, de éppen arról beszélünk, hogy ezek a nem az egyház gyümölcsei voltak, hanem annak ellenére, annak intézkedései, parancsai, hirdetett szándékai ellenére voltak emberségesek (pl a tiltás ellenére életmentési okokból kiadtak keresztleveleket) és nagyon kevesen voltak.

Ja, de hát egyetlen egyháznak sem lehetnek a Szentlélek hatókörén kívüli tartósan pozitív gyümölcsei, a tiédnek sem.
Emberileg bizonyára nagyon nehéz döntés egy vezető részéről egy szervezetet a szél fúvásának kiszolgáltatni, és semmi más erőre nem hagyatkozni, csak Isten vezetésére. Miközben a szervezet per definitionem olyan, hogy - látszólag - működni tud akár isteni segítség nélkül is. De hogy mégsem képes, azt az is mutatja, hogy vannak olyan egyházak, amelyek dogmákkal segítenek be a szervezetnek, mások világi hatalomhoz kötik az életüket, mások fenyegetéssel, kárhoztatással vagy egyéb egyházak lejáratásával tartják karámon belül a híveket.

Ez még idetartozik:
http://tobbazelet.hu/farkasjozsefhangta ... papsag/62/

Ebben tökéletesen egyetértünk. Az én egyházam is céltévesztve fog a habok közt hánykódni, ha nem feszít vitorlát a Szentszellem szelének. De ezzel megfogalmaztad az okát is annak, hogy miért nem képes Istenre hallgatni egy egyház, noha szájával azt hirdeti, hogy inkább kell Istenre hallgatni mint emberekre.


Valójában nem működésről van szó az eredeti célok érdekében, hanem csak fennmaradásról. Nade nem a fennmaradás a cél egy szervezet életében. Egy bélyegszakkör is képes megmaradni, csak semmi értelme. Felsorolt segítő eszkozok csak a szervezet fennmaradást szolgálják, ha szolgálják, de az eredeti feladatokat tekintve nem működnek.

Én úgy látom, hogy a látható egyházszervezetbe mindig igyekszik bejutni a világ.
Volt amikor szó szerint bekényszeritették a világi embereket is, aztán van amikor maguktól lopakodnak be.
Az utóbbi évszázadokban pedig arra is volt példa, hogy eleve hitető céllal alapítottak ''egyháznak'' nevezett közösségeket. Sajnos a Sátánnak a hamisító, romboló munkáját nem tudjuk felszámolni, de hátráltatni igen. Aztán van, amikor éppen a gonoszság elleni kűzdelem vezet az elszektásodás szélsőséges állapotához.

Olvastátok a Cserhalmi interjút és a Reposztbeli reagálásokat? :

http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s ... 3%B6rgynek

Cserhalmi szerintem az általánosítással hibázta el a dolgot. Nem lehet az MRE minden lelkészét alkalmatlannak nyilvánítani, s nem lehet minden gyülekezetét beskatúlyázni a személyes megtapasztalások alapján.