A Magyar nemzet cikkeit öt nap után lehet letölteni az mno honlapjáról. Már tűkön ülve vártam a napot, amikor ezt a cikket levadászhatom. Nekem nagyon tetszett, és nagyon fontosnak tartom ezt a cikket. Érdekes is, no meg gondolatébresztő is, főleg a mi számunkra, a keresztyének számára:
"A kedvesség forradalma
2006. december 23.
Molnár Miklós
Cincinnatiben (Ohio állam) bíróság elé kellett állnia a hatvanhárom éves Sylvia Staytonnek előre megfontolt, körmönfontan kitervelt jó cselekedetéért: pénzt merészelt dobni lejárt parkolóórákba, hogy az ott álló autók tulajdonosait megóvja a bírságolástól.
Az elvetemült asszonyságot, akinek egyébként tíz unokája van, tetten érték, amint pénzérméket hajigált a parkolóórákba – a városi közalkalmazott figyelmeztetése ellenére, aki valamilyen obskúrus rendeletre hivatkozott. A jótékonykodó nagyit megbilincselték és letartóztatták. Sylvia Stayton az ellene indult bírósági eljárás során népi hőssé magasztosult; az újságok címoldalán csak így emlegették: „Nagyi, a parkolók őrangyala.” A megsegítésére létrehozott „törvénytelenségellenes alapba” pillanatok alatt 350 dollár gyűlt össze, és az egyházi szervezet, amelynek tagjai suttyomban maguk is rendszeresen pénzt dobnak lejárt parkolóórákba, ilyen felirattal hozott forgalomba pólókat: „A kedvesség vétkében elmarasztalt Sylvia Stayton.”
Mivel hatósági személyt akadályozott meg kötelessége teljesítésében, vagyis a parkolási büntetőcédulák kiállításában, kilencvennapi elzárásnak és 750 dolláros bírságnak nézett elébe. Az esküdtszék végül is felmentette a rendzavarás vádja alól, a törvényhatósági bíró viszont minden indoklás nélkül 500 dollárra büntette. Sylvia ügyvédje kijelentette: „a parkolók őrangyalát” megviselte ugyan a bírósági hercehurca, ő azonban tapodtat sem tágít, és a jövőben is „etetni” fogja a parkolóórákat.
Nem magányos hősről van szó, hanem egy amerikai mozgalomnak, „a kedvesség forradalmának” egyik szorgos aktivistájáról. A történet 1982-ben kezdődött, amikor a kaliforniai Sausalitóban Anne Herbert, a mozgalom elindítója ráfirkantotta egy éttermi söralátétre: „Kedvesnek lenni ösztönszerűen, találomra… Szép, spontán cselekedeteket hajtani végre…” Az ötlet eleinte autók lökhárítójára ragasztott matricákon terjedt, aztán dagadni kezdett, mint a hólabda, és mára valóságos népmozgalommá terebélyesedett.
„Az én vallásom igen egyszerű – mondja a dalai láma. – Az én vallásom a kedvesség.” Naponta százszor, ezerszer, „fű alatt”, a lehető legtermészetesebben gyakorolni az ösztönös kedvességet, ott, ahol éppen vagyunk, nem várva semmilyen „mesterre” vagy gurura – ez a mozgalom alapeszméje. Abból a felismerésből fakad, hogy a gondoskodás, az egymással való törődés: reflexviselkedés. Mert ha el talál csúszni valaki, felé mozdul a kezem. Ha látom, hogy elakad egy autó, odamegyek, és segítek megtolni. Élek, tehát segítek. „Nagyobb és különb vagyok, mint hittem. Nem tudtam, hogy ennyi jóság rejlik bennem” – írta Walt Whitman.
Spontán kedvességekkel számtalan módon segíthetünk embertársainkon.
Fél órára beülünk egy orvosi váróhelyiségbe vagy a bíróság folyosójára, és mindenkihez kedvesek vagyunk.
Elhanyagolt közterületen fát ültetünk.
Amerre csak járunk, felszedjük a járdáról a szemetet.
Átadjuk az ülőhelyünket.
A pénztárnál előreengedjük a mögöttünk állót.
Sportrendezvényen mindenkit, aki velünk egy sorban ül, meghívunk egy üdítőitalra.
A fagylaltozóban fizetünk egy pluszgombócot az utánunk jövő tíz gyereknek.
Ha tudomásunkra jut, hogy szomszédságunkban beteg és/vagy idős emberek élnek, felajánljuk, hogy elintézzük a bevásárlásaikat.
Táviratot, levelet vagy faxot küldünk valakinek, csak úgy találomra, és nagyrabecsülésünkről biztosítjuk.
Szóba elegyedünk egy ismeretlennel, egész lényünkkel figyelünk rá úgy, hogy semmit sem akarunk, semmit sem várunk tőle.
Gyakran fakadunk nevetésre, a mosolyunkkal soha nem fukarkodunk.
Sütünk egy tepsi almás pitét, és letesszük egy idegen ház küszöbére.
Észrevétlenül becsúsztatunk egy ötezrest megszorult ismerősünk vagy egy ismeretlen zsebébe.
Sütünk egy adag fánkot, vagy veszünk egy nagy doboz csokoládét, és bevisszük a legközelebbi hivatalba, hogy az ott dolgozóknak ajándékozzuk. Vagy odaadjuk az utcasarkon lézengő srácoknak, az újságárusnak vagy a levélkézbesítőnek.
Különösebb ok nélkül hatalmas csokor virággal állítunk be valamelyik szomszédunkhoz.
A volán mellől rámosolygunk a mellettünk elhúzó rendőrautó vezetőjére.
Munkatársainkat a hátuk mögött dicsérjük.
Ha főnökök vagyunk, reggel egy csésze kávéval kedveskedünk a titkárnőnknek.
Összeszedünk egy halomra valót a legjobb ruháinkból, és rászorulóknak ajándékozzuk.
Névtelenül nagy összeget adományozunk egy jótékonysági egyesületnek; munkahelyünkön adományokat gyűjtünk.
A spontán kedvességről szóló legszebb történeteket elmondjuk barátainknak, és megírjuk a helyi újságban.
Ha mozijegyért állunk sorba, kiválasztunk valakit a mögöttünk állók közül, és kifizetjük az ő jegyét is, de a pénztáros lelkére kötjük: nem leplezhet le bennünket.
Levélben tudatjuk egykori tanárunkkal: amit tőle kaptunk, életre szól.
Fellapozzuk a telefonkönyvet, vaktában kiválasztunk egy nevet, és üdvözlőlapot küldünk a címére.
Rideg környezetbe némi szépséget próbálunk belopni, például a rendőrségen felejtünk egy cserép muskátlit.
Ha a sávunkba akarnak fonódni az autópályán, lassítunk, közben nyájasan mosolygunk és integetünk.
Vendégül látunk egy koldust vagy egy költőt.
Ha gyakran visz el utunk egy gyönyörű kert mellett, írott üzenetben tudatjuk az ott lakókkal, hogy a kertjük milyen sok örömet szerez nekünk.
A helyi rádióban küldünk egy dalt mindazoknak, akik a nap folyamán idegenekre mosolyognak.
Hirdetést teszünk közzé a helyi újságban, és köszönetet mondunk egy fának, folyónak, naplementének, amelytől lelki vigaszt kaptunk.
A kedvesség forradalmárai szerint ha engedünk szívünk legbenső késztetéseinek, egyre jobban kivirágzik bennünk a spontán jóakarat, és lassan megváltozik körülöttünk a világ. A kedvesség vétkébe kellene esnünk csakugyan. Ehhez azonban rendületlenül hinnünk kell abban, hogy számítunk; hogy fontos, amit teszünk.
Bárcsak Magyarhonban is szárba szökkenne a közkedvesség! Általa csodákat művelhetnénk: mindnyájunk otthonává tehetnénk gorombaságba, nemtörődömségbe és gyűlölködésbe süllyedő országunkat. Polgártársak, ez legyen hát a jelszavunk: kedvességgel a hazáért! Ha nyájas, nagylelkű érzülettel viseltetünk önmagunk és felebarátaink iránt, állhatatos, angyali mosolygásunk tán még kedvességben barbár módon szűkölködő kormányainkat is eltakarodásra bírja.
Hitten hisszük, hogy a XXI. század forradalma a kedvesség, a szolidaritás, az öröm, a játékosság, a kibimbózás, a virulás forradalma lesz, és megszabadít bennünket attól a néma kétségbeeséstől, amelyben az emberek nagy többsége tengeti életét. Azontúl egyetlen mondatból fog állni az emberi jogok egyetemes nyilatkozata: minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy élete a világegyetem isteni – teremtő, építő és éltető – természetének megnyilatkozása legyen."
|