Bemutatkozás
Sátoraljaújhely, mint "hegyen épült város" helyezkedik el alföld és hegyvidék határán. A Bodrogköz és a Hegyköz találkozási pontjában, s - Trianon óta - országok találkozásánál fontos, kapcsolattartó szerepet tölt be városunk, gyülekezetünk. A városban élő közel húszezer lakosnak mintegy negyede református. Ebből 1350 fenntartó. Vasárnap délelőtt 220-250 tag ül a templompadokban, ünnepi istentiszteleteinken 500-700 fő fordul meg. Hétközi alkalmainkon 25-30-an vagyunk. Gyermekmunka, hitokatatás városunkban hat iskolában folyik közel 200 családot érintve. Az ifjúsági csoportunk 10 éves múltra tekint vissza, jelenleg 18 állandó tagunk van. Gyülekezetünkben havonta egyszer Szolgáló közösségi, presbiteri bibliaórák, olvasóköri foglalkozások is vannak. Heti rendszerességgel találkozik a nyugdíjas kör, s próbát tart a Fejes Istvánról (egykori püspök-lelkészünkről) elnevezett vegyeskar. Nem csak gyülekezetünk, de templomunk is folyamatosan épül. 2002-ben zajlott le a külső tatarozás, 2003-ban hangosítás és a belső szépítés munkálatait végeztük el, s legutóbb a közel 70 éves orgonánk felújítására került sor. Jelenleg egy új gyülekezeti ház kialakításának munkálatait végezzük. Mindehhez felülről kéjük az áldást, mert lelki és fizikai értelemben is "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők." /Zsolt. 127./
Lelkipásztoraink:
Dr. Kádár Ferenc, lelkipásztor
Dr. Kádár Ferencné, lelkipásztor
Pál László, segédlelkész
E-mail: refujhely@freemail.hu Tel./fax: 47/321753 Tel.: 47/326296
További aktualitások: http://www.tirek.hu/lap/sátoraljaújhely
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 2, összesen: 29645