Igehirdetés – 2024. április 1. Húsvéthétfő

Húsvéthétfői igehirdetés – 2024. április 1. Gyöngyös 10 óra - úrvacsorai istentisztelet

NÁLA VANNAK A HALÁL KULCSAI

Textus: Jelenések 1,17-18

„Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt:

Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké,

és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”

Az evangéliumok arról tudósítanak, hogyan találkoztak az övéi negyven napon keresztül a feltámadott Jézus Krisztussal. Alapigénk, a Jelenések könyve, már a Pünkösd utáni időből, az újszövetségi egyház korából való, és egy olyan Jézussal való találkozásról szól, amilyennek a mi életünkben is kell lennie ennek a találkozásnak. Lényegében arról szól a felolvasott szakasz, hogy kicsoda Jézus? Életünknek legfőbb kérdése, hogy megismerjük Őt igazán. Itt úgy ismerhetjük meg Jézus Krisztust, ahogy Ő maga mutatkozik be. I. Igénkben először az ijedelmet keltő Jézust láthatjuk. Az evangéliumok szerint úgy gondolhatjuk, hogy a Feltámadott Krisztus látása a mi számunkra a legnagyobb gyönyörűséget jelentené. De a Jelenések könyve szerint nem bírnánk elviselni az Ő színe-látását, mennyei dicsőségének ragyogását földi testben. Amikor János apostol meglátja a Feltámadottat, a lába elé esik, összerogyva, mint egy halott. „Test és vér nem örökölheti Isten országát” (1 Korinthus 15,50). Csak akkor tudjuk elviselni majd az isteni dicsőségben ragyogó Krisztus látását, amikor hasonlók leszünk Őhozzá. Megrázó ijedelmet élhetünk át figyelmeztető, intő álmokon keresztül. Priscilla Stewart (aki a híres misszionáriusnak, Charles T. Studdnak később – 1888-ban - felesége lett) egy hajnalig tartó báli mulatság után háromszor egymás után látta ugyanazt az álmot. Nagy embertömeg előtt teniszezett, amikor valaki a sokaság fölé emelkedett és rá mutatva ezt kiáltotta: „Távozzatok tőlem, sohasem ismertelek titeket!” (Máté 7,23) A Jelenések könyvében János apostol alig tudja szavakba önteni azt, amit lát. Nem a földi ruha, nem az egyszerű, varratlan köntös van rajta, hanem bokáig érő palást, mellén vakító aranyövvel. A lábán nem poros saru van, hanem kemencében megtüzesített, izzó fényű ércnek látszik. Feje és haja élesen fehér, szeme olyan, mint a tűző nap. Szava, a máskor halk, melengető és bársonyos szó, most olyan, mint a nagy vizek robaja, mint az éles trombita harsogása (10. és 15. versek). „Nagy, fehér fényben jön az Isten” (Ady Endre: Jön az Isten) Közelségében elveszettnek érzi magát az ember. II. Igénkben másodszor az önmagát azonosító Jézust láthatjuk. Azonosítja az Ő isteni természetét. Elmondja, hogy kinek ismerhetjük meg. Ezekből a szavakból úgy ismerhetjük meg Jézust, mint akire életünk minden helyzetében számíthatunk. Ő az Első a teremtésben (Ézsaiás 48,13; Kolossé 1,15-16), de Ő az első az újjáteremtésben is: „első zsenge a halálból” (1 Korinthus 15,20). Elsőszülött a halottak közül (5. vers és Kolossé 1,18). Ő nem erre az életre támadt fel, mint azok, akiket tanítói és gyógyítói útjai során feltámasztott. A halottak feltámadásában első. Jézus nem túllépett a halálon, hanem áthatolt az áttörhetetlen falon. Ez megdöbbentő! Robert Moffat dél-afrikai misszionárius beszélte el, hogy egyszer Makaba afrikai királyt látogatta meg. A látogatáskor együtt voltak a törzsfőnökök is. Amikor a misszionárius a feltámadásról beszélt, a király izgatottan felkiáltott: „Micsoda, a halottak fel fognak támadni? Ki hallott közületek ilyesmit?” – fordult az udvartartásához. „Atyám, én szeretlek téged. Szavaid édesek, mint a méz. De amit a feltámadásról mondasz, az ijesztő. A halottak ne támadjanak fel! Kezemmel ezreket öltem meg.” Az „Első” itt nemcsak azt jelenti, hogy „kezdet”, hanem azt is, hogy Ő nem az egyetlen, hogy Ő első a feltámadók sorában, és hogy milliárdok (1 Mózes 22,17; Ézsaiás 48,19) követik majd. Ő az Utolsó. Övé az utolsó szó. Övé a győzelem a Sátán felett. Övé az utolsó ítélet: „eljövendő ítélni élőket és holtakat” (Apostoli hitvallás). Azért támadt fel, hogy a mi életünkben is Ő legyen az utolsó. Nem a halál az út vége, hanem Ő. „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25) Senki nem tud kiragadni az Ő kezéből (János 10,28; Róma 8,37-39). Számíthatunk Őrá az örökkévalóságban is. Jézus Krisztus azonosítja önmagát földi szenvedésével és feltámadásával: „halott voltam, de íme, élek örökkön örökké” (18. vers). Jézus Krisztus „megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet” (1 Timóteus 1,10). A lepecsételt sír megnyílt. Jézus Krisztus él és uralkodik. „A föld királyainak fejedelme” (5. vers) A Jelenések könyvét János apostol Kr.u. 90 körül írta. Az akkori római császár, Domitianus minden földi halandó fejének képzelte magát. Ő indította meg az első szervezett keresztyénüldözést. Nem indulatból, ahogy egy emberöltővel azelőtt Néró, hanem tervezett tudatossággal, széles körben végrehajtott kegyetlenséggel. Államvallássá tette a császár-kultuszt, ami azt jelentette, hogy naponta áldozatot kellett bemutatniuk az embereknek a császárnak szentelt oltáron. Efézusból, a gyülekezeti központból Patmosz szigetére száműzte János apostolt. Domitianus tizenöt évet kapott erre az erőszakos uralkodásra (Kr.u.81-96), erőszakos halállal végezve. Saját személyi titkára gyilkolta meg. Jézus Krisztus megjelenésével megmutatja, hogy Ő úr a halálon. Az Ő birodalma nem rendül meg soha. Fölötte van minden földi uralomnak, mert az Ő uralma a világmindenség. „A mi országunk a mennyekben van, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Filippi 3,20). Jézus Krisztus önmaga felismertetésében azonosítja tisztségét és hatalmának hatókörét. János apostolra teszi a jobb kezét. A jobb kéz a hatalmat és az erőt jelképezi: a felemelésre képes erőt és a jogart tartó hatalmat. Az Ő világuralmát. Jézus Krisztus ezt a világuralmát mindannyiunkkal érezteti. Személyesen érint meg, ahogy János apostolt (17. vers). Nála vannak „a halálnak és pokolnak kulcsai” (18. vers). Amennyire mi látjuk, a halottak egy fal mögött tűnnek el. Jézus Krisztus visszatért a fal mögül. Vannak ajtók, vannak lezárt területek, amiket csak Ő tud kinyitni előttünk. Vannak ítéletek, amiket nem lehet megfellebbezni. Nála vannak „a halálnak és pokolnak kulcsai” – azaz szabadon rendelkezik a láthatatlan világban és a láthatatlan világ felől. A halált a saját birodalmában győzte le (1 Péter 3,19). Ő nyitja meg a halál kapuit, az örökkévaló világ kapuit, az üdvösség vagy a kárhozat kapuit. A Jézus Krisztusnál levő kulcs nem más, mint a szent evangélium hirdetése, hallgatása, érvényre juttatása az ember számára. Az egyház közvetítő csatorna. Krisztus maga fordítja a kulcsot. Nincs más kulcs! George Bernard Shaw mondja: „Ha az emberiség meg akar szabadulni attól a pokoltól, amelyet magának készített, nincs más útja, csak amit a Názáreti mutatott.” Bár a Biblia szerint a poklot nem az ember készítette (lásd Máté 25,41), nincs másnál szabadító kulcs. Az evangélium az ige hirdetésében, az ige továbbadásában szól. Gyermekkori és ifjúkori halálfélelmemet a megtérésem hetében kapott ige zárta le: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az soha meg nem hal.” (János 11,25) Egy ókori keresztyén sírkövön olvasható: „Itt nyugszik Marcus, aki hatvannégy évig volt a földön, de valójában csak hét évet élt.” Ebben a tömör sírfeliratban az szólal meg, hogy csak életének utolsó hét éve, a megtérése utáni új élete volt valódi élet, a többi pedig csak az árnyékvilág mulandósága volt. Kinyithatta-e már az Úr Jézus Krisztus a te személyes poklodat? III. Igénkben harmadszor a bátorító Jézust láthatjuk. Szeret minket (5. vers) – ez egy olyan kifejezés, ami a tartósságot, a folyamatosságot jelöli, aminek tartama mind a mai napig szól. Ő szeret minden időben, és őrködik felettünk. Azt mondja: „Ne félj!” Vannak félelmeink. „Ne azoktól féljetek, akik a testet ölik meg, de a lelket meg nem ölhetik” (Máté 10,28). A mi életünkben érvényesül a mindenek fölötti uralomhoz tartozás, a másik polgárság. „Ne félj!” Vannak kifizethetetlen az adósságaink, rendezhetetlen tartozásaink. Ő megfizette (Kolossé 2,13-14). „Ne félj!” Joggal félünk a büntetéstől, a halálunk után következő ítélettől. De az Ő biztatása a kereszten bemutatott áldozat tényén és értékén alapul. Nem rendül meg és nem elvesztíthető. Gibraltár citadellájában két katona őrködött az egyik éjszaka a vár különböző két pontján. Az egyik hívő ember volt, a másik hitetlen. A hitetlen gyötrődve sóhajtotta bele az éjszakába, miért is élek én, mi volna a megoldás? S ekkor egy tiszta hangot hallott: „Jézus drága vére”! Hogy lehetett ez? Gibraltár sziklájában járatok vannak, amelyek kitűnően továbbítják a legsuttogóbb hangot akár kilométeres messzeségből is. A vár túlsó pontján, ahol a hívő katona őrködött, a katona elbóbiskolt, s amikor jött az ellenőrző tiszt, az őrszem felriadt, s azt gondolta, hogy otthon, a gyülekezeti összejövetelen kérdik a jelszót: „Jézus drága vére”! A tévedés nyomán a kürtő másik végénél új élet támadt, életre-halálra vívódó társa hitre jutott. Jézus Krisztus engedte, hogy az Ő hatalmas jobbkezét odaszögezzék a keresztre, de nem tarthatták Őt fogva a szögek (Apostolok Cselekedetei 2,24). „Ne félj!” Jézus Krisztus bátorítja a gyászolókat. Az első század végére minden keresztyén családban volt már halott. Nagyon rászorultak arra, hogy túl lássanak a halálon. Ne csak azt lássuk, ami körülöttünk van. Az ideig való életet kiolthatják. De mi nézzünk a Feltámadottra! Az örökkévaló életet, annak boldogságát nem olthatják ki: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg” (Jelenések 14,13). „Ne félj!” Van valaki, aki meghalt, és harmadnapra halottaiból feltámadt! Egy iskolánkban a közelmúltban gyermekhalál történt. A nagy megrázkódtatásban felcserélték a farsanggal a böjtöt, majd a böjtben tartottak farsangot. Hogy a gyermekek fel tudják dolgozni kis társuk halálát. A gyász súlyát nem az idő és időpont, hanem az idők felett álló tudja egyedül elvenni: akinek kulcsa van gyermek és felnőtt élethez, gyermek és felnőtt halálhoz! (Máté 18,10; János 5,28 stb.) Jézus Krisztus feltámadott megjelenése bizonyítja, hogy aki Őt ismeri, az nincs egyedül. Ő velünk van minden napon, a világ végezetéig (Máté 28,20). Aki Jézus Krisztust ismeri, annak van teljes élete, örök élete. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged.” (János 17,3). Aki Jézus Krisztust ismeri, annak feltámadása van. A legfalánkabb hernyó halottá válik, s a gubóból, mint feltáruló sírból, kiszáll a lepkék lepkéje, a Morpho. Karcsú teste, hajlékony lábai vannak. Tápláléka virágok méze. Szeme 40 ezer szeres, mindenfelé látó szem. Aztán a levegőbe emelkedik, de micsoda pompás szárnyakon! Karcsú testét embertenyérnyi nagyságú, hatalmas, selymes szárnyak emelik, amelyeknek színe olyan kék szín, ami nincs a technika világában. Ez a metamorfózis beszél: „Elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben” (1 Korinthus 15,43). Amikor hitre jutsz Jézus Krisztusban: te is elváltozol! Rád vonatkozik az ige: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk, de tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá.” (1 János 3,2)

Az idei Húsvéton, a telefonból, családi köszöntésként kaptuk Alfred Henry Ackley (1887-1960) énekét: „Feltámadt Jézusomnak szolgálok, Ő a cél, / Ő itt van a világban, tudom, tudom, hogy él. / Látom kegyelme karját, hallom szelíd szavát, / Sietve jön, ha hívom, leghűbb barát. //: Ő él, Ő él, Úr Jézus ma is él. / Beszél velem és jár velem a keskeny ösvényen. / Ő él, Ő él, üdvöt hozott nekem. / Kérded, honnan tudom hogy él: / Mert él a szívemben!” (Ackley: He lives) Ugye, él a te szívedben is? Ámen.