2Móz 6, 2-8; Fil 2, 5-11

Kedves testvérek!

Bár nemsokára Pünkösdöt ünnepelünk, de valójában még mindig a húsvéti időszakban vagyunk. A mai alkalommal olyan témáról szeretnék beszélni, mely szorosan a Húsvéthoz kapcsolódik, s melyet a Bibliaolvasó Kalauz is elénk tár. Ez Jézus Krisztus Úr mivoltának kihirdetése. Húsvéti téma, hiszen Krisztus feltámadásában tette nyilvánvalóvá az Atya, hogy Jézus Krisztus az Úr (ApCsel 2, 36; 10, 40kk stb). Az első keresztények a keresztelés sákramentumát Húsvétkor szolgáltatták ki. A megkeresztelendőknek is Jézus Krisztust kellett uruknak megvallaniuk, s egy ilyen keresztelési hitvallásban, mely kibővülve fennmaradt az Apostoli Hitvallásban, mi magunk is megvalljuk: "Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban...-. De mit is vallunk meg ezzel? Mit jelent az, hogy "Úr-?
Mózes második könyvében, a hatodik fejezetben találjuk az egyik olyan helyet, ahol Isten kijelenti nevét Mózesnek, s melyet fordításunk - egyébként helyesen - "Úrnak- fordít. Kiváló összefoglalása annak, hogy Izrael népe mit értett azon, hogy Istene az Úr: Úr az önmagát Szabadítóként kijelentő Isten. Az eredeti héber szövegben itt Isten neveként a sokat vitatott négy mássalhangzó áll: JHWH. Mivel a legtöbb Bibliakutató már egységesen úgy tartja, hogy eredetileg Jahwe volt a helyes kiejtés, ezért magam is így használom most e nevet. Látjuk e helyen, hogy Isten, amikor kijelenti nevét Mózesnek, nem egyszerű adatot közöl magáról, hanem egyben kihirdeti elhatározását is, mely visszavonhatatlan. Az önmagát Jahwe néven kijelentő Isten az, aki lehajol népéhez, "alászáll-, hogy kiszabadítsa őt az egyiptomi rabszolgaságból, és bevezesse arra a földre, melyet az ősatyáknak megígért. Jahwe a Szabadító Isten, aki betartja ígéreteit.
Az ókori keletről fennmaradt iratok tanúságai szerint a korban minden nép a saját istenét úrnak nevezte. Úrnak, hiszen arra voltak hivatva, hogy istenük érdekeit képviseljék itt, ezen a földön. Neki szolgáltak, érte szálltak harcba, neki mutattak be áldozatokat. Nem meglepő, hogy Izrael is a saját Istenét Úrnak szólítja. Azonban van egy jelentős különbség köztük, s a többi nép között. Míg a többi nép köteles az áldás és a jólét megszerzése érdekében istene érdekeit képviselni, addig Izrael Istene az, aki népe érdekeit képviseli mindenek előtt. Mielőtt még törvényt adna nekik, megszabadítja, mielőtt szövetséget kötnének, kihozza Egyiptomból: Ő az, aki az első lépést megteszi népe felé. Igen, mint minden más úr, Ő is törvényt ad népének, de ez a törvény valójában egy olyan életforma foglalata, melynek egy célja van: láthatóvá tenni minden nép előtt, hogy Izrael Ura és Istene az egyetlen. Izrael Ura, a Szabadító Isten, aki életformát ad népének, hogy mindenki meglássa dicsőségét.
Az idők folyamán, amikor a törvény egyes szakaszait kezdték egyre szigorúbban, sokszor szó szerint betartani, akkor azt a parancsolatot is, miszerint "Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét...- a lehető legszigorúbban vették: aki kiejtette Izrael Istenének, Jahwénak a nevét, az istenkáromlást követett el. Ezt egy évben egyszer, az engesztelés ünnepén, a szentek szentjében mondhatta ki a főpap, egyébként helyette csak annyit mondtak, hogy "az Úr-. Akárhányszor az írásokban Isten neve, a JHWH - Jahwe állt, úgy olvasták fel azt, hogy "Úr-. Az Úr volt tehát Izrael Istenének neve, a Szabadító Istené, aki megsegíti népét, és életformát ad nekik ajándékba.
Most, ennek ismeretében gondoljunk bele a Filippiekhez írott levélből felolvasott szakasz utolsó mondatára: "Jézus Krisztus Úr!-. Gondoljunk Tamás hitvallására, amikor végre neki is megjelenik a feltámadott Jézus Krisztus, akkor csak ennyit mond: "Én Uram, én Istenem-, szó szerint mondva azt a formulát, mellyel az Ószövetség számos írása Izrael Istenét említi. Mit jelent mindez? Az első keresztények a bűn és a halál fölött győzelmet arató Jézus Krisztusban felismerték Izrael Istenének önkijelentését. A feltámadott Jézus az Úr, azaz, mondhatjuk, Jahve, az önmagát szabadítóként kijelentő Isten. Ugyanaz az Isten jelenik meg a feltámadásában, aki megjelent Mózesnek. Ugyanaz a szabadító Isten van jelen, aki kiszabadította Izraelt. A szabadító Isten, aki ígéreteit betartva megvalósította a végső, nagy szabadítást: az ember kiszabadítását a bűn és a halál rabszolgaságából. Jézus Krisztus feltámadása ezért Isten kijelentésének beteljesedése: mindent elmondott, és elmondva megvalósított, amit az emberrel kapcsolatban mondani és tenni akart. Ez pedig a mi üdvösségünk.
Mit üzen számunkra ma ez a hitvallás? Testvéreim azt, hogy te, aki Jézus Krisztust Uradnak fogadod el és vallod, találkozol Isten szabadító önkijelentésével. Téged is neveden szólít, ahogy egykor Mózest. Ott, abban az élethelyzetedben, ahol éppen vagy, legyen az bár öröm, vagy szomorúság, büszkeség, vagy keserűség, hozzátartozód betegsége, vagy éppen a te betegséged, egészség, vagy bármi más: Isten lehajol hozzád. Lehajol és megszabadít mindattól, ami téged tőle elválaszt, legyen az akár tebenned, vagy rajtad kívül álló ok. Legyen az bár a te gőgöd, vagy telhetetlenséged, érzékiséged, vagy bármi más, ami meghatározza döntéseidet: olyan utat kínál neked az Úr, melyen fokozatosan Krisztusivá válsz, napról napra teljesebb életet élve. Vagy legyen az bár külső ok, mondjuk politikai hatalom, vagy bármi. Krisztus legyőzött minden hatalmat: nincs az a politikai rendszer, ami bele tudna szólni az Isten és közötted lévő kapcsolatba. Nem ura ennek, nem ura életednek, ezért te mindig képes vagy és leszel Isten szerint dönteni, Isten szerint élni, hisz a feltámadott Jézus Krisztus a te Urad.
Te, aki Uradnak fogadod el, és vallod Őt, meglátod feltámadását: megtapasztalod feltámadásának hatalmát, azaz az új életet. Azt, melyet Ő, az életadó Úr ad neked, hiszen ahogy egykor Izrael kapott egy új életstílust Urától, úgy mindenki, aki hozzá tarozik. Ezen életnek igéi azonban már nem a kőtáblákra, hanem a te szívedbe lesznek írva. Olyan belső erőként, mely döntéseidben, cselekedeteidben és gondolkodásodban Istenhez kapcsol, hiszen a feltámadott Krisztus a te Urad, cselekedeteid, érzéseid, döntéseid mozgatórugója, belső ereje. Ő, mint a te Urad, nem csak döntéseid meghatározója, hanem életadó Urad is, hiszen ez az Új élet kizárólag tőle jön. Az új élet, mely helyreállítja a közösséget közted és Isten, valamint közted és minden ember között. Képes leszel más szemmel nézni nem csak Istenre, hanem az emberekre is: a megvetendő szomszédodnak képes leszel kezet nyújtani, a téged megsértő testvérnek képes leszel megbocsátani, de képes leszel arra is, hogy te magad is bocsánatot és irgalmat kérj. Ez az új élet vezet el téged a megbékélésre, mindenek előtt önmagaddal, hogy lásd: te, aki elfogadhatatlan vagy Isten előtt, téged elfogadott és elfogadhatóvá tesz, mert drága vagy neki. Ez az új élet az, mely a szeretetre épül: az önmagát odaajándékozni képes szeretetre, melyet Krisztus mutatott nekünk a kereszten. A szeretet, mely képes magát adni a másikért, akár csak egy percet, akár egy egész életet: Krisztusban egyazon csoda mindkettő. Ez a szeretet az, mely nem nézi tétlenül, ha a másik a pusztulás felé megy: szólni mer és hirdetni az egyetlen életadó Urat még akkor is, ha ezért pofont kap, vagy bolondnak nézik.
Testvéreim: Jézus Krisztus a mi Urunk: a mi szabadító Istenünk, és nincs más Úr rajta kívül! Ő a Szabadítónk, aki új életet és új életstílust ad, aki belső meghatározója és belső ereje lesz döntéseinknek, szavainknak és tetteinknek. Isten nem titkolt célja ezzel az, hogy te magad is művének részévé válj. Olyanná, aki egész megjelenésével, szavaival és tetteivel hirdeti, hogy "Él a Jézus Krisztus, mindeneknek életadó és szabadító Ura!- De csak akkor teljesedhet ez be, ha valóban Pál szavai alapján ugyanaz az indulat van bennünk, ami Jézus Krisztusban volt: az igaz szeretetnek az az alázata, mely nem a maga dicsőségét, nem a maga hasznát és nem a maga igazát keresi, hanem a másik testvér örök életét, üdvösségét és szabadulását egyazon szabadító Úr által.
Kedves testvérek! Az elkövetkezendő napokban legyen ez a szemünk előtt: Jézus Krisztus a mi Urunk, és mi láttuk őt a hit szemeivel. Láttuk, hiszen, láttuk feltámadását, hiszen máskülönben itt sem lennénk, s talán életben sem lennénk. Mindenek előtt mi magunk vagyunk az ő csodája. Ez bátorságot és erőt adhat ahhoz, hogy valóban mindenre képesek legyünk Jézus Krisztusban, életadó Urunkban, aki bármilyen élethelyzetben, bármilyen rabságból ki tud minket szabadítani, s bármilyen élethelyzetbe, bárhova el tud küldeni a Húsvéti örömhírrel.

Ámen!

Énekek: 348; 19/1-2; 398/1.3.5.