Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A komáromi gyülekezet rövid bemutatkozása:

Tisztelettel köszöntöm honlapunk olvasóit!
Engedjék meg, hogy az el¬múlt másfél év esemé¬nyeinek krónikáján keresz¬tül gyülekezetünk életének egészéről rövid áttekin¬tést adjak.
Komáromban mintegy 2200 reformátust ismer a gyülekezeti nyilvántartás. Közülük sokak családja a felvidéki kitelepítést köve¬tően került Komáromba, mások a környék¬beli kisebb falvakból települtek ide, legújab¬ban pedig az ipari parkban munkát, és a vá¬rosban új otthont találók révén gyarapodik a gyülekezet, amelynek életét 20+5 tagú pres¬bitérium koordinálja, élén Bocskáné dr. Nagy Júlia főgondnok asszonnyal. A lel¬készi szolgálatokat e sorok írója és Nagy Attila beosztott lelkipásztor látja el.
2007-ben ünnepeltük a főtéren álló temp¬lomunk építésének 80. évfordulóját. A temp¬lom két oldalán áll két további ingatlanunk: a 200 éves - legutóbb 1996-2000 között felújí¬tott - parókiánk, ill. az ingatlan-rendezés so¬rán visszakapott - és 1994-1995 között felújí¬tott - gyülekezeti házunk.

Heti rendszerességgel tartott alkal¬maink: istentisztelet vasár- és ünnepna¬pokon de. 10-kor a templomban, kéthetente (és ünnepna¬pon) délután a Koppány¬monostori Műve¬lő¬dési Házban. Ősztől-tavaszig gyerek-isten¬tisz¬¬telet vasárnapon¬ként, gyüle¬kezeti hittan¬órák 6 csoportban, ill. a helyi katolikus álta¬lános iskolában iskolai hitoktatás 8 cso¬portban. Bibliaóra csü¬törtökön, énekkar (ál¬talában) pénteken este. A felnőttként konfir¬mál¬tak kéthetente jönnek össze a "Hatórai hitóra- névre keresztelt alkalmon.
Konfirmandusaink áldozócsütörtök este vizsgáznak a presbitérium előtt, a konfir¬má¬ciói ünnepélyt a pünkösd előtti vasárnapon tartjuk.
Évente két igehirdetési sorozatot tartunk (böjtben ill. adventben) megyebeli lelkészek szolgálatával. Ugyancsak évente két (tavaszi ill. őszi) csoportban készítjük fel a felnőtt¬ként konfirmációra és/vagy keresztelkedés¬re jelentkezőket.

Egyházi vagy más ünnepekhez kötődő rend¬szeres alkalmaink: szentesti hittanos műsor, nagypénteken konfirmandusok passió-mon¬dása, anyák napján hittanos köszöntő. Az ál¬lami ünnepek közül március 15-éről, au¬gusztus 20-áról, október 6-áról és 23-áról általában külön istentiszteleten emlékezünk meg. A reformáció ünnepén a helyi evan¬gélikus és baptista gyülekezettel közösen tar¬tunk istentisztelet, ezen a három gyüle¬kezet egyesült énekkara szolgál.

A három protestáns felekezet ápolja az öku¬mené gondolatát, ugyancsak közös istentisz¬telettel és szolgálattal.

Gyülekezeti életünkben meghatározó szere¬pet játszik a Nőszövetség. Ők gondos¬kodnak rendszeresen az egyházi épületek tisztaságá¬ról, a gyakori szeretetvendégségek lebonyo¬lításáról, valamint a keresztelőkre hímzett kiskendők készítéséről. Karácsony előtt a Krízis Otthon (hajléktalanszálló) lakóinak műsorral és szeretetvendégséggel szolgál¬nak. Néhányan közül évek óta rendszeresen látogatják a Dunaalmási Refor¬mátus Sze¬retetház lakóit.
Szívesen járunk "vendégségbe-: az egyház¬megyei egy- és többnapos konferenciákon, találkozókon kisebb-nagyobb küldöttséggel jelen vagyunk. 2007 ádventjében a városi adventi ünnepségen énekeseink is ré¬szesei voltak az egyesített kórus műsorának.
Persze, szívesen fogadjuk is a vendé¬geket: a gyülekezethez sok szállal kötődő Kecskés László Társaság többször templo¬munkban tartotta az általa szervezett Felvi¬déki Kitelepítettek és Deportáltak Országos Találkozóját.
Vendégünk volt továbbá pl. a Dunaalmási Református Szeretetház küldöttsége (2007), az Országos Vakmisszió (2008), zenés áhítat¬tal szolgált a Klucsik Család (2007)
Szívesen fogadunk be városi rendezvénye¬ket: a tavaszi "Komáromi Napok-, valamint az őszi "Harmonia Sacra Egyházművészeti Fesztivál- során hangversenyeket és kiállítá¬sokat. Immár rendszeresnek mondható, hogy pedagógusnapon a Jókai Gimnázium, ill. adventben a városi Középiskolai Kollé¬gium templomunkban tartja ünnepi műso¬rát. 2008-ban egy különös "keresztelőt- is tartottunk: a zeneiskola kamarazenekara egy nálunk tartott hangversenyen vette fel a "Lehár Ferenc Ifjúsági Vonószenekar- nevet.
A két erdélyi testvérgyülekezetünk egyi¬ke, a gogánváraljai 2007 szeptemberében volt vendégünk. 2008 júniusában az ácsi gyülekezettel összefogva kétnapos kiszál¬lásra fogadtuk a Debreceni Kollégiumi Kán¬tust. Az utóbbi időben gyakran Komárom ad otthont a megyei lelkészértekezletnek.
Máté László esperes-lelkipásztor






















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?