"Elfogyott a bor-

Folytatjuk Bagi László lelkipásztor testvérünk bizonyságtételének közlését. A második fejezet címe:

"Elfogyott a bor-

Mint hívő lelkész szolgáltam Ágesegyházán. Igyekeztem hűséggel végezni munkámat a hatalmas tanyavilágban. 15 év telt el, s akkor kezdtem megtapasztalni, hogy "elfogyott a bor-, mint a kánai menyegzőben. Nem mentek már úgy a dolgok, mint kezdetben. Nem volt látható előrehaladás sem a saját, sem a gyülekezet életében. Úgy éreztem, hogy elvégeztem, amit kellett, jöjjön utánam más, és én is valahol máshol újat kezdek.
A hatvanas évek voltak, annak is a vége, amikor egyesek egyre többet kezdtek beszélni a Szentlélekről, a Lélek keresztségéről és a karizmákról. Engem mindez igen bosszantott, főleg az, amikor megtudtam, hogy a szomszéd lelkész és felesége, a legjobb barátaink is nyelveken szólnak. Csak azt mondhattam minderre, amit mások is, hogy mindez már letűnt egyháztörténelem. Ma ilyesmi nem fordulhat elő. Sokat bosszankodtam, a magam számra le is írtam tiltakozásomat. 1969 nyarán, a tahi lelkészkonferencián beszélgettem dr. Békési Andorral, aki akkor Kálvin Jánosnak, a Szentlélek teológusának, talán legjobb magyar ismerője volt. Elmondtam neki ezeket a dolgokat, aki meglepetésemre ezt mondta: "Ha Isten megkönyörül még a Magyar Református Egyházon és ad még ébredést, az szentlelkes ébredés lesz!- Meglepett mondása, de nem nyugodtam meg.
Az említett barátom meghívott gyülekezetébe egy alkalomra. Akkor egy holland házaspár hirdette az igét. Ennek végeztével a férfi ezt mondta nekünk: "Hatalmas Istenünk van. Akinek bármiféle baja van, az jöjjön ide és imádkozunk érte.- Egymás után mentek ki az emberek. Volt aki 10 éves gyászából szabadult meg és levetette gyászruhát, amelyet elhunyt kislánya miatt hordott. Voltak, akik meggyógyultak, mások spiritizmusból szabadultak meg. Én pedig csak ott ültem és azt kívántam, hogy ne történjen semmi, mert különben kiderül, hogy nincs igazam.
Másnap reggel visszamentem, mert saját termésű, fonom bort ígértem a vendégeknek. Éppen befejeződött a reggeli, s indulásuk előtt mindenkit megáldottak. Én sem maradhattam ki. Hálát adtak értem, hűséges szolgálatomért, és hogy az Úr Jézus gyermeke vagyok, valamint Isten Lelkének áldását kérték rám. Ebben a pillanatban egy szavakkal ki nem fejezhető békesség szállt rám és nagy öröm töltött el. Egészen nyilvánvaló volt, hogy Isten Lelke betöltött engem is. Olyan volt ez, mintha egy nagy házban egy olyan ajtó nyílt volna ki, amely egy olyan szobába vezetet, amelyben még sohasem jártam.
Ekkor több mindent megértettem. Először is azt, hogy ami eddig történt, az sem volt a Lélek nélkül. De most nagyobb intenzitással él bennem Isten Lelke, mint ahogy a szél is különböző erősségű lehet. Megértettem azt is, hogy az első tanítványok is úgy kapták a Lelket, hogy akkor mág Krisztusban hívő emberek voltak. Ma is a már hívő ember töltekezik be a Szent Lélekkel.
Megértettem azt is, hogy ha a gyülekezetben minden marad a régiben, akkor semmit nem ér az egész. Így csak "felélném- az áldásokat. Csodálatos ébredés lett a gyülekezetben. Megtérések és a Lélekkel való megkeresztelkedések történtek. Lelki kondícióm erősebb és kiegyensúlyozottabb lett.
Sokkal jobban megnyílt az ige ajtaja, mint eddig. Új látások, új összefüggések világosodtak meg bennem. Mindezt mások is észrevették, Krisztus nagyobb lett életemben. - Folytatjuk...
Bagi László lelkipásztor