1. szám

2002-10-31


Miért pont Tárogató?

Miért pont Tárogató?


És ha Tárogató, mi a célja a kiadványnak? A kiadvány nevében megtalálható a második kérdésre is a válasz. Hiszen a tárogató, mint többszáz-éves hangszerünk a kuruc korban éli virágkorát. A kuruc katonák vagy/és muzsikusok a tábortüzek mellett ülve a hangszer felemelő hangja mellett mondták el örömeiket, bánataikat, a közösség vidám vagy szomorú eseményeit. A tárogatónak ugyanakkor volt egy sajátságos szerepe is: hangja összehívta Rákóczi fejedelem derék vitézeit, egybegyűjtötte a kurucokat.
A Nagyvázsonyi Tárogató hasonló céllal készül. Olyan eszköze lehet gyülekezeteinknek, amely segít abban, hogy közösségünk örömeiről, bánatairól, híreiről, egyszóval eseményeiről tájékoztassa a gyülekezet tagjait. Sőt! Ahogy a tárogató is mindenkinek szólt, úgy kiadványunknak is célja, hogy ne csak egymást tájékoztassuk, hanem környezetünk számára rólunk is tudósítson.
Azonban - ahogy a régi tárogatóknak - úgy ennek a kis kiadványnak sem csupán ennyi a célja. Szeretnénk, ha a kiadvány egybe is gyűjtene bennünket. Egybegyűjtene, segítene abban, hogy egybegyűjtse Vázsony és Dörögd reformátusait. A tárogató felemelő muzsikája valóban magával ragadja a hallgatót. A mi tárogatónk muzsikája legyen az Ige. Kiadványunk célja, hogy Krisztus mellé gyűjtsön, hiszen mindannyiunknak szüksége van a legfelemelőbb muzsikára, a szeretetre. Arra a szeretet-muzsikára, amely a szünet nélkül "muzsikáló" Muzsikusnál, azaz Istennél "hallható".
Mi lehet a mi szerepünk? Hallgatni ezt a muzsikát, esetleg egy-egy akkorddal, egy-egy vokállal, később rövid kis szólóval beszálljunk a szeretet-zenélés örömébe. A cél, hogy zenekarrá is váljunk, együttessé ahol az Úr a karmester.
Vár tehát a Nagyvázsonyi Tárogató mindenkit, aki keresi a tiszta hangzást vagy aki "zenélni" akar. Várjuk gyülekezetünkből, falvainkból az írásokat, fotókat vagy ötleteket és minden segítséget a kiadványhoz. Hadd szóljon a muzsika! A nekünk tetsző - Isten dicsőségére!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél