Ószövetségi Tanszék (folytatás)
Az előbbi tanulmány befejezése!
IV. A samaritánusok és Jézus
A meglévő forrásokból nem teljesen egyértelmű a samaritánusok viszonyulása Jézushoz. Az Újszövetség alapján (Jn 4) Jézus magát mint a samaritánusok számára is küldött messiást jelenti ki, akik közül sokan meg is tértek beszéde után. Mégis ebben a fenti szövegben egy teljesen más hangvétel érezhető. Ám ez a hangzás sem egyszólamú, hiszen a szöveg elején Jézus családfájának ismertetése során, illetve az arra történő visszautalásban (58) egyértel-műen negatív, míg a 81-83-ben az olvasható, hogy Jézus nem volt kapcsolatban "Izrael fiainak közösségével", de "nem állt az ő útjuk-ban, és ők sem álltak az ő útjában. Nem vádol-ták őt, és ő sem vádolta őket beszéddel." Tehát semleges viszonyt feltételez Jézus és a közösség között. A Tóra és a samaritánus halákha szerint Jézus származása valóban törvénytelen, másrészt a zsidók közül származik, ezért sem feltétlenül pozitív számukra. Mégis megfeszítése, és a zsidó közösségből történt kitaszítása, illetve követőinek kiválása elnyerte a samaritánusok szimpátiáját, ha követni nem is kívánták, kívánják őt.
Dr. Zsengellér József
*****************************************************************
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.