A BÖJT 2.
A böjt az Ószövetségben
A böjttel egybekötött imádság biblikus, az Ó- és Újszövetség egyaránt foglalkozik vele.
Az Ószövetségben számos ige-hely szól az önmegtartóztatásról. Így pl. amikor ISTEN a Sínai-hegyen átadta Mózesnek a bizonyság két tábláját, az ISTEN ujjával írt kőtáblákat, közben a nép elfordult az ÚRtól, aranyborjút készített, és a bálványt imádta. ISTEN haragra lobbant a nép ellen, és végezni akart velük, de Mózes könyörgését a népéért meghallgatta: 5Móz 9,16-20. „16Amint megláttam, hogy vétkeztetek Istenetek, az ÚR ellen, mert borjúszobrot öntöttetek, ilyen hamar letérve az útról, amelyet az ÚR parancsolt nektek, 17megragadtam a két kőtáblát, ledobtam a két kezemből, és összetörtem a szemetek láttára. 18Azután odaborultam az ÚR elé, és ugyanúgy, mint először, negyven nap és negyven éjjel nem ettem kenyeret, és nem ittam vizet, mindama vétketek miatt, amelyet elkövettetek, és azt tettétek, amit rossznak tart az ÚR, hogy bosszantsátok őt. 19Mert megrémültem attól az izzó haragtól, amelyre fölgerjedt ellenetek az ÚR, és ki akart pusztítani benneteket. De meghallgatott engem az ÚR ezúttal is. 20Áronra is nagyon megharagudott az ÚR, és őt is el akarta pusztítani, de Áronért is imádkoztam ugyanakkor.” Mózes önfeláldozó, böjttel összekötött imádsága ma is példakép. Ő mutatta meg a számomra, hogy kedves dolog ISTEN előtt, ha mi az országunkért, népünkért, vezetőink megtéréséért az élelemről is lemondva, böjtölve imádkozunk.
Mózes a „Tízparancsolat” új kőtábláinak készítésekor ismét felment az ÚRhoz, a Sínai hegyre. 2Móz 34,28. szerint „Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét”. Az előzményekből az is kiderül, hogy az ISTENnel való találkozásra fel kell készülni. Mózes a 2Móz 19,14-15. szerint elrendelte, hogy „…a nép szentelje meg magát, és mossák ki a felsőruhájukat… Asszonyhoz ne közeledjetek!” Az ÚRral való találkozáshoz az embereknek tehát meg kellett szentelniük magukat (az ÚR számára elkülönített, csak az ÚR rendelkezhet vele), meg kellett tisztulniuk, és meg kellett tartóztatniuk magukat. Hasonlóképpen mi is megtisztulunk pl. az Úrvacsora előtt, amikor az ÚRral való találkozásra készülünk. Én ilyenkor böjtöt is fogadok, bűnbánatot tartok, megalázom magam az ÚR előtt, és bocsánatot kérek a vétkeimért
Kemény böjtelőírást olvashatunk az engesztelési ünnep idejére a 3Móz 16,29. versben: „29Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónap tizedikén tartóztassátok meg magatokat, ne végezzetek semmiféle munkát, sem a bennszülött, sem a köztetek tartózkodó jövevény. 30Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az ÚR színe előtt.” Az önmegtartóztatás itt egyértelműen a bűnöktől való megtisztításhoz kapcsolódik. A 3Móz 23,29. verse az engedetleneknek járó büntetésre is rávilágít: „Ha pedig valaki nem tartóztatja meg magát ezen a napon, azt ki kell irtani népe közül.” A parancs megtagadása tehát halálos ítélettel járt!
A másik fontos előírás az Ószövetségben a páska-áldozati böjt volt.: 4Móz 28,16-17. „16Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az ÚR páskája, 17és ennek a hónapnak tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.” Itt az ételtől való megtartóztatás nem teljes, csak a kovászos kenyérre vonatkozik.
A bűnöknek az Ószövetség idején rendszerint súlyos következményei voltak. A 2Sám 12. fejezetben az ÚR megkönyörült Dávid életén, amikor Dávid belátta és megbánta, hogy paráznasága (Bethsabé-val) és gyilkossága (megölette a szeretője férjét, Uriást) miatt vétkezett az ÚR ellen. Az ÚR nem vette el az ő életét, de a bűne nem maradt büntetlenül: a kisfiának kellett meghalnia. Dávid érte böjtölt 7 napon át, és csak akkor hagyta abba a böjtölést, amikor a gyermek meghalt. Dávid tehát a beteg gyermekének gyógyulásáért böjtölt, a kisfia életéért könyörgött az ÚRhoz. Ő maga így vall erről: 2Sám 12,22-23. „22…Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. 23De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” Dávid meg nem hallgatott imádsága figyelmeztet, hogy nem számíthatunk arra, hogy az, akiért böjtöt fogadtunk, biztosan meg fog gyógyulni, hiszen az életünk időtartama az ÚRtól függ. Mégsem haszontalan böjtöt fogadni még a halálos beteg esetében sem, mert az ÚR rajta is könyörülhet, pl. úgy, hogy megbocsátja a bűneit és elveszi a fájdalmát. Ezt több rákos betegnél is megtapasztaltuk.
Dávid egy esetben, Saul és fia, Jónátán halála után is böjtölt, részben a gyász jeleként, de az itt maradottakért kellett igazán böjtölniük, hiszen az ISTEN által felkent király és a fia öletett meg. Méltán lehetett félni ISTEN haragjától, amely az egész népre kihathatott volna. Ekkor a 2Sám 1,12. szerint: „Zokogva gyászoltak és böjtöltek egészen estig Saul miatt és a fia, Jónátán miatt, meg az ÚR népe miatt; Izráel háza miatt, mert fegyver által hulltak el.”
Az Ezsd 8,21-23. versekben az Ezsdrással fogságból kivonult és hazatért léviták nélküli népnek először templomszolgákra volt szüksége. Miután sikerült szolgálattevőket találniuk, a pap és „írástudó” Ezsdrás böjtöt hirdetett, részben azért, hogy megalázzák magukat ISTEN előtt, részben pedig azért, mert jó utat, védelmet szerettek volna kérni az ÚRtól. „21Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. 22Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják. 23Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket. ”
A babiloni fogságból való visszatérés másik vezéralakja Nehémiás, aki meghallva, hogy: „…Jeruzsálem várfala csupa rés, és kapui tűzben égtek el” (Neh 1,3) – szeretne hazamenni és újjáépíteni a templomot. Azért, hogy Artahsasztá király uralkodása idején hazamehessen, és részt vehessen a templom és a város újraépítésében, imádkozni és böjtölni kezdett: Neh 1,4. „Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt…” Az ÚR meghallgatta Nehémiás imádságát és Ezsdrást követően ő is hazajut, és részt vesz a város újjáépítésében.
A babiloni fogságban maradtak élete állandóan veszélyben forgott. Eszter királynő a királyhoz akart bejutni, hogy a népéért könyörögjön, amikor három napos étel és ital nélküli böjtöt tartott, és erre kérte Mordokajon keresztül a zsidó népet is: Eszt 4,16: „Menj és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek, és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is…”. Isten meghallgatta az ő kérését, segített Eszter királynőnek a zsidók elleni terv leleplezésében, és megmentette a népet a kiirtástól. Sokszor megtapasztaltam, hogy az ÚR többnyire meghallgatja azokat az imákat, amelyeket egy-egy bibliai alak mintájára böjtöt is fogadva mondunk.
A böjtös imádság Dániel prófétánál is ismert. Dárius király uralkodásának első esztendejében, amikor a próféta a népének bűnei miatt imádkozott az ÚRhoz: Dán 9,3: „Az Úristenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel, böjtölve zsákruhában és hamuban.”
Dániel próféta Czirusnak, Perzsia királyának uralkodása idején látomást látott, és böjtölni kezdett: „2Azokban a napokban, én Dániel gyászoltam három egész héten át. 3Ízletes ételt nem ettem, húst és bort nem vettem a számba, olajjal sem kentem meg magamat, míg el nem telt a három hét.” (Dán 10,2,3). A böjt tehát kiterjedhet egyes ételekre is, nemcsak a Mózesnél, Dávidnál, Eszternél és Jézusnál megismert étel ital nélküli böjt számít böjtnek, hanem bármilyen étel-ital lemondásunk is. Önmegtartóztatás lehet sokféle, de a böjt alatt a Bibliában mégis az ételről és italról való lemondást, és ISTEN elvárásainak betartását értjük az Ézs 58,4-7. szerint.
Jónás próféta nehéz küldetésekor figyelmezteti Ninive bűnnel teli népét a várható rettenetes következményekre. „Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja.” – olvashatjuk a Jón 3,5. versben. Ebben, és még számtalan esetben láthatjuk, hogy a bűnbánat, a megalázkodás és az önmegtartózkodás kedves Isten előtt, és megtapasztalhatjuk az ÚR bűnbocsátó kegyelmét. Megtérésünket az ÚR Jóel 2,12 szerint síráshoz, böjthöz és gyászhoz köti: „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!”
Zakariás próféta könyvének Zak 8,19. verse a böjt ünnepi jellegét emeli ki, és figyelmeztet bennünket a feltételekre is, azaz az igazságra és a békességre: „Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!”
Az ószövetségi történetekből kitűnik, hogy ISTEN minden hívőtől, Őt követőtől azt várja, hogy megtisztíthassa, alázatra és engedelmességre nevelhesse, és felkészíthesse őket az Ő szolgálatára. Egy olyan szolgálatra, amelyben ISTEN által megszabadítva a bűn terhétől, értsék az Ő szavát és akaratát, és készek legyenek Őt követni az övéi.
Pécs, 2016. február 3. Kovács Zsuzsanna