Milyen nagy dolgot tett velem az ÚR ISTEN

Életemet tizenhét éves koromig egy Református vallást gyakorló nyolc gyermeket nevelő családban éltem. A gyermekkorom szeretetben és boldogságban telt el. Minden vasárnap ISTEN igéjét hallgatta a család a templomban. Hittanra is jártam, és Konfirmációban is részesültem.
Korán férjhez mentem, férjem egy becsületes, családszerető ember volt. A házasságunkból ISTEN áldásával, két fiúgyermekünk született. Két fiamat a mi kis falunkban kereszteltük meg a református vallásban. Nagy boldogságomban és elfoglaltságomban nem lettem ISTEN-tagadó, de elmulasztottam megköszönni ISTENnek, amit Ő adott nekem házasságom 31 éve alatt.
1986-ban tragédia érte családomat, férjem 53 éves korában, szívinfarktusban meghalt. Minden, ami eddig olyan jó volt, és szépen működött, kettétört. Életünk a szerető apa eltávozása után, bánatba, kétségbeesésbe torkollott. Nem volt már életcélom, megbetegedtem a szívemmel.
Talpra kellett állnom, hiszen ott volt a két fiam, két kicsi unokával, az ő boldogságuk mindennél fontosabb volt a számomra. Tudtam, hogy ISTENtől kell kérnem, és Ő megadja lelki békémet és nyugalmamat. Kétségbeesett lelkem megnyugodott. Békesség lett a szívemben. A kisebbik fiam családját megáldotta az ÚR még három gyermekkel. Most már öt unokám volt, akik vigasztalást hoztak az életemben.
A családomat újabb tragédia érte, 1997-ben a nagyobbik fiam rákos beteg lett. Hét hónapig küzdöttünk, imádkozva az én ISTENemhez, hogy gyógyítsa meg a fiamat. A betegség legyőzte őt, az én erős fiam 39 évesen meghalt.
Úgy éreztem, hogy az életemnek nincs már értelme, hiszen mindent elveszítettem, ami az életemet jelentette. Szívem, lelkem háborgott, nap mint nap a miértekre kerestem a választ, de nem találtam.
Ekkor az ÚR elém hozott egy régi ismerőst, aki a bibliakörbe járt, tanácsolta, hogy menjek el vele és hallgassam ISTEN igéjét, és megtalálom a lelki békémet. A bibliakörben szívesen fogadtak. Kilenc év óta rendszeresen járok a bibliaórákra. Szívem, lelkem megnyugodott. ISTEN igéjén keresztül megmutatta, hogy dolgom van még ebben a világban.
Minden nap hálát adok ISTENemnek azért a nagy kegyelemért, hogy az elkalandozott, eltévelyedett bárányát felkarolta, és magához ölelte: „Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.” (2Sám 22,17).
Megmaradt családom örült, hogy megtaláltam az ISTEN által adott lelki békémet, napjaimat munkával töltve, és családomat segítve élek. Az egyházam által rám bízott szolgálatot, alázattal és erős hittel szeretném szolgálni.
Kicsi unokáim szívébe igyekszem elhinteni JÉZUS KRISZTUS megváltó és megbocsátó szeretetét. Remélem ezek a kicsi magocskák kellő öntözéssel, belőlük is ISTEN-félő és -szerető embereket formálnak.
Pécs, 2007. június 16. Bernáth Tiborné