Jézussal szolgálni és uralkodni

Lukács 19:28-40

Nagycsütörtök este, az utolsó vacsora után Jézus körülkötötte magát egy kendővel, lehajolt és sorban megmosta tanítványai poros lábát. Mivel nem volt szolgájuk, úgy ültek le vacsorázni, piszkos lábbal. Jézus adta nekik a kenyeret és a bort. Testemmel és véremmel tisztítalak meg benneteket, formálom át életeteket. És azáltal, hogy szolgálok nektek. Odahajolok az életetek mélységeihez, és szolgálok, hogy fölemeljelek, hogy bekötözzem a sebeiteket, hogy megetesselek, amikor tehetetlenül fekszetek, hogy megitassalak, amikor már majdnem kiszáradtatok. Azon az estén Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ti is így szolgáljatok egymásnak.

De virágvasárnap Jézus ragaszkodik ahhoz, hogy ő király is, aki uralkodik, aki Isten dicsőségét, világosságát, életét hordozza, aki az Úr nevében jön. Mondhatnánk: ez nem illik Jézushoz, Isten alázatos, szenvedő szolgájához. Inkább a szenvedés, a lábmosás alázata.

A farizeusok is megpróbálják elhallgattatni a Jézust királyként dicsőítő sokaságot. De Jézus azt válaszolja nekik: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani!” Jézus ragaszkodik ahhoz, hogy ő, aki megüresítette magát, aki szolgai formát vett fel, aki engedelmes mindhalálig az Atyának, ő egyben uralkodik, ő ugyanakkor király!

Szolgál és uralkodik. Erre a kettősségre hív el mindnyájunkat. Mert ez a kettő együtt kell, hogy jellemezzen minket is, az ő követőit. Mert ha csak az egyik működik bennünk, akkor nagy baj történik.

Isten első megbízatása az volt az embernek: Uralkodjatok ezen a világon, nektek adom, a tiétek. Felelősen, óvva, vigyázva, de fölé helyezlek titeket. Uralkodjatok. Isten ennyire tart minket, ennyire méltat. Hogy az uralkodás feladatát adta nekünk. Egymásnak pedig segítőtársául adott minket, vagyis, hogy szolgáljuk egymás életét, boldogulását.

Ha hiányzik a szolgálat, akkor az uralkodás önzésbe, elvakultságba, önkénybe fordul. De sok szenvedés származik ebből: hogy csak uralkodni akarunk, de szolgálni nem. Nagy tragédia, ha egy családban így élünk egymással. Ott minden összetörik. Örök ellentét, harc lesz belőle. Előbb a házaspár, aztán a gyerekek is bekapcsolódnak, 4-5 uralkodó csatája, vér és veszteség minden nap. Egy munkahelyen, ahol minden munkatárs uralkodni akar, ugyanez a következmény.

Viszont ha csak szolgál valaki, ha már mindenkinél alacsonyabb rendűnek érzi magát, ha már nem tartja magát értékesnek, hanem csak szolgának, aki arra jó, hogy mások szennyesét eltakarítsa, akkor is baj van. Mert akkor meg elveszítjük azt a méltóságot, és fényt, ami Isten előtt igenis a miénk. Zakariás könyvében ezt mondja nekünk Isten: „aki titeket bánt, szemem fényét bántja” (2,12) A 2 Timóteusban pedig azt olvassuk, hogy Jézussal nem csak szolgálunk, szenvedünk és meghalunk, hanem vele uralkodunk is. Jézus azt mondja tanítványainak: „nem hívlak többé titeket szolgáknak… titeket barátaimnak mondalak” (János 15,15). A Jelenések könyvében pedig a tanítványok számára trónusok vannak felállítva a mennyben. Hogy együtt uralkodhassanak Krisztussal.

Jézus csodája éppen az, hogy Ő, aki Istennel együtt mindenek Ura, szívével és szeretetével szolgál a világnak. Ez adja az ő teljességét. És a mi teljességünket is ez a kettősség adja. Uralkodás és szolgálat. Uralkodásunk abból származik, hogy Isten dicsősége tükröződik arcunkon, Jézus világossága sugárzik át rajtunk. 1Kor 24: „Jézus vére árán váltott meg titeket Isten, ne legyetek emberek rabszolgái.”. Ugyanakkor azt is mondja: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Máté 20:26). „Ha vele együtt tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” (2Tim 2:12)


Nem tudunk jól szolgálni, ha elfelejtjük, hogy Isten Fia királyi trónusa mellett készít nekünk helyet. De nem tudunk jó „királyok” lenni, ha elfelejtjük, hogyan szolgált Jézus, aki egy Istennel, megalázva magát, vállalva a kereszthalált is.

Egész héten küzdöttem, hogy életben tartsam a mosógépünket. Bújtam alatta, szétszereltem, nyakig koszos, vizes lettem. És sikerült még pár nappal meghosszabbítanom az életét, hogy még néhány adagot kimosson. Szolgáltam a családomat, de közben jó érzés járt át, hogy úrrá lettem a káosz, a romlás, a kétségbeesés felett. Nem éreztem magam rabszolgának. Istentől kapott emberi létem koronájában dolgoztam. És mély főhajtással, nem kudarc érzéssel, tegnap végül lekapcsoltam az áramról a gépet. Újat kell venni. De volt értelme szolgálni. Mert csak így tudunk királyok lenni. A szolgálat nélküli király zsarnok önkényúr. A királyság nélküli szolga: kiszolgáltatott, megalázható rabszolga.

Egy ismerősöm megnézte a templomtornyot, a harangokat. Megcsodálta a gerendákat, hogy milyen gyönyörű, milyen jól vannak megépítve. Ezek nem voltak akármilyen emberek, mondta. És észrevett a torony falán a vakolatba írva két feliratot: 1. Itt dolgoztunk 36 fokos melegben. 2. Isten hatalmas. Hát ebből a kettőből jön ki: hogy lehet szolgálni, építeni, dolgozni Isten királyságának koronájával a fejünkön, Jézus trónusához emelve, örömmel, méltósággal.

Amikor szolgálunk, kell hogy érezzük azt is: uralkodásra vagyunk elhívva, hogy választott nép, királyi papság legyünk. Szeme fénye, barátai vagyunk Urunknak. Azért, hogy amikor a legmélyebbre hajolunk, akkor is kell, hogy érezzük, mennyei küldetésben járunk. Jézus uralmának képviselői vagyunk. Hogy amikor a legmaszatosabbak vagyunk, a legelhasználtabbak, a legfáradtabbak, akkor is érezzük arcunkon a Jézus trónusáról áradó fényt. Amellyel azt mondja: igen ti vagytok a világ világossága, a hegyen épült város, választott nép, királyi papság. Jól uralkodjatok hát. Szolgálva. És jól szolgáljatok. Uralkodva. Kövessetek engem. A királyt aki szolga. A szolgát, aki király. És jutalmatok lesz a mennyben. Ámen.