Azt hiszem, legtöbben úgy voltak ezzel mostanáig, mint egy egzotikus utazás gondolatával. Igen, tudom, megtörtént hasonló már emberekkel, de nekem talán soha nem lesz részem benne.

És aztán egyszer csak ott állok az éneklő tömegben...

Láthatóan Smitty is alig hiszi, amint felzendül a sokezres kórus - hiszen ezek ismerik a dalaimat.
Gyorsan megszabadul a személyi kontroll-rendszer füldugóitól, hogy jobban halljon minket - már kölcsönös az örömünk.

Sokak álma vált valóra, amikor sokévnyi várakozás és szervezés után Európát is érintő turnéja keretében tegnap este Magyarországon koncertezett Michael W. Smith.

Hosszú sorok kígyóztak a bejáratoknál. A Parókia nem reprezentatív felmérése szerint legalább 8-10 felekezetből érkeztek az emberek, sokan nagy távolságokból, a környező országokból buszokkal is érkeztek csoportok. Egyáltalán nem meglepő ez, ha ránézünk a turné menetrendjére:
A Budapesthez legközelebb eső következő állomás Párizs lesz.

A 3 Grammy díjas énekes-zongorista-dalszerző eddigi pályáját nemcsak a több tízmillió eladott album, hanem több mint 30 Dove díj, több világi slágerlistára felkerülő, egészen Number 1-ig felkapaszkodó dal is jelzi. 26 éves karrierének elejét a keresztény értékrendet felmutató popalbumok jelezték, az elmúlt közel 10 évben pedig egyre erősebben a dicsőítés felé fordult, hidat verve ezzel több korosztály között.

Az idén 52 éves Michael Whitaker Smith eddigi életműve még zenei eredményei nélkül is szédítő: Smith lelkész, filmsztár, hírességek és elnökök - köztük Bono és Geroge W. Bush - személyes barátja és tanácsadója. Producer, lemezkiadó, mellesleg a People magazin szerint a világ egyik legsármosabb férfija. Mindemellett öt gyermek édesapja, 27 éve házas, a Rocketown, egy fiatalokat segítő szolgálat alapítója, a harmadik világ nélkülözőinek szószólója a Compassion és a DATA nevű szervezeteken keresztül.

Michael eddig Amerikában is jobbára csak úgy vállalt fellépést, ha éjszaka haza tudott repülni, hogy reggel már maga vihesse iskolába gyermekeit. Ahogy a gyermekek felnőnek, jöhetnek a hosszabb turnék, ennek köszönhető, hogy végre ellátogatott hozzánk. Magyarországra elkísérte két lánya és felesége, aki szövegíróként is segíti férje munkáját.

A szerénységéről (is) híres komponista elmondta: az alázat kulcsa az, hogy sok jó ember vegye körül, és a fejére koppintsanak mielőtt végképp rocksztárnak képzelné magát. Ha teheti, inkább nem olvassa mit írnak róla az újságok, és békessége sem a lemezeladásain múlik.

A békességemet nem ezek a dolgok határozzák meg, hanem az Istennel való kapcsolatom - mondja magától értetődő természetességgel a sajtótájékoztatón.

A következő albumát firtató újságírói kérdésekre válaszolva elárulta, hogy már több poposabb nóta hever az íróasztalán, de egy requiemen is dolgozik. Igazából nem lehet tudni, milyen korong fog legközelebb kijönni a keze alól, hiszen ihletettebb napokon akár 4-5 új dalt is ír.

A sajtótájékoztatóról részletesen a CHRISTHITS online magazinban olvashattok.

Az éneklésen és zeneszerzésen kívül több nagyszabású kampányt indított már a szegénység ellen, illetve a művészet támogatására. Sok törekvése és célja között, csak egy eszköz a dicsőítés és a zene.
Az új, feltörekvő zenekarok számára is a legfontosabbnak az alázatot tartja, hiszen „akkor tud Isten dolgozni".

A koncert közönségét a kanadai Starfield, az új generáció egyik legígéretesebb zenekara melegíti be.

Egyszerű felállás, tiszta hangzás, semmi varázslat - "csak" minőségi zene. Igazából kár, hogy előzenekarként ismerjük meg őket, önálló koncerten is maradandó élményt nyújtanának.

Rövid technikai átállás, majd kissé hosszúra nyúló várakozás után végre a szinpadon Michael W. Smith.

"Gazdaságos csomag"-ot kapunk, a háttérben négy hangszeren igyekeznek visszaadni azt a hangzást, ami talán a kelleténél is mélyebben ott ül mindannyiunk fülében. Cserébe viszont a jelenlevők az eredeti felállás tagjai, ez nem M.W.S. franchise, ez az EREDETI. A zenészek kitűnőek és a hangszerelés is átgondolt, a gitáros meggyőzően igyekszik pótolni a hiányzó hangszerek élményét is.
Nagy szó ez a klónokat turnéztató nagynevű dicsőítő csapatok korában.
Ami igazából fájó, az a kórus - vagy legalább vokál - hiánya. A repertoárt jól ismerők számára talán ezen az egy ponton nem maradéktalan az élmény.

Ebben a helyzetben viszont még meglepőbb tapasztalat, mennyire szuggesztív előadó Michael. Ismerjük a lemezeket, láttunk pár koncertfilmet, de ahogyan megtelik a színpad az előadó személyes jelenlétével, az felkészületlenül ér.
Ez sokkal több a hivatásos előadó profizmusánál, valóban benne él a dalaiban, és olyan könnyedén vonja be a hallgatóságát is, hogy fel sem merül a kérdés, érdemes-e vele tartani.

A közös dicsőítés persze könnyen átcsapna az ő ünneplésébe is, ha nem lenne ebben annyira tudatos. Látványosan fordul le a dalok végén az ünneplésről. Ismeri, és minden gesztusában kifejeződik a János 3,30 elve: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Az egész színpadi jelenléte felfelé, Megváltónkra mutat. Gesztusai, szavai és dalai az Ő ünneplésére hívnak, és ebben is a csendes imádat, és nem a tömeges ujjongás felé tereli közönségét.

A dicsőítés részeként Michael imádkozott a kelet- Európai országokért, azért, hogy megértsék az Isten atyai szívét, majd áldással fejezte be mondanivalóját.

Felfokozott várakozás előzte meg ezt a találkozást, de ez nem vált csapdává sem az előadónak, sem közönségének. Magával ragadott, és elvitt egy olyan utazásra, amire máskor is szívesen vállalkozunk.

A koncert előtt az volt az első információm róla, hogy nagyon jóképű.
Aztán tovább lépdelek a több száz méteres kígyózó sorban a Syma csarnok előtt és percről-percre tovább képződöm Michael W. Smith-ből.
Néhányan tudni vélik, hogy volt az életének egy sötét időszaka, amikor a kábítószer rabja volt, de megtért, és azóta jó úton halad. A sor is halad. Igaz lassan, de mindenki türelmesen várakozik. Igazi amerikai pasi, nagyon laza! - mondja egy fehér pólós lány. „Ha ilyen emberek énekelnének Istenről és hirdetnék az igéjét, több fiatal járna templomba. Jobb lenne a világ!" - toppant lapos cipőjében, hogy nyomatékot szerezzen szavainak.

Szerintem nem néz ki ötvenkét évesnek! Biztosan a hit szépíti meg - mondja huncutul kacsintva egy anyuka, aki diáklányait hozta el a koncertre. A sor tovább kígyózik az információk pedig tovább szaporodnak Michael W. Smith-ről. Megtudom, hogy a feleségével és két kisebb kislányával utazott a kelet-európai turnéra. Korábban Amerikában minden koncert után repülőre ült és reggel már ő vitte a gyerekeit iskolába. Nincs titok. Egyszerűen így tartotta helyesnek.

Amikor tengerentúlon befutott sztár lett, a barátait kérte meg, hogy adjanak neki egy-egy tockost, ha elszaladna vele a csacsi. Ugyan miért ne henceghetne, aki az amerikai elnököt a barátjának tudhatja és csak úgy jár-kel a Fehér Házban? De Michael W. Smith szerény.

Tiszta tekintettel néz rám egy poszterről a csarnok bejáratánál. Az alkata kamaszos, a mosolya kisfiús. Alig várom, hogy beérjek az arénába és megpillantsam. Közben egy rajongója arról beszél nekem, hogy a legőszintébb és leghitelesebb énekest fogom látni néhány perc múlva.

A világ legtermészetesebb módján, szinte észrevétlen lép be a színpadra, csak a többezernyi tenyér tapsviharából és a sikításból tudom, hogy megérkezett.

Felborított műanyag kukán ülök a fal tövében. Egy baleset miatt alig tudok járni. A barátaim segítenek.

Michael-nek nemcsak a tekintete tiszta, hanem a hangja is - állapítom meg az első másodpercben.
Azt mondja, végtelenül örül, hogy közöttünk lehet és mindannyian jó fejek vagyunk!
Azt énekli, hogy Isten szeret minket. Úgy szeret, hogy az semmihez sem hasonlítható.
Végigsimítok fájós lábaimon... és mindent elhiszek neki!

Fekete Zsuzsa