A FORRÁS mint egykor, ma is felüdít...
50 éves a Kispest-Rózsatéri Gyülekezet konferenciázóhelye

"Nálad van az élet forrása..."
Zsolt. 36,10

"...minden forrásaim te benned vannak."
Zsolt 87,7

2009.  június 13-án, szombaton a Rózsatéri gyülekezet szabadságforrási telkén, a "Forrás" mellett több mint kétszázan találkozhattunk azok közül, akik 1959-2009 között, az elmúlt 50 évben valamelyik táborozáson részt vettek.

FOTÓK a találkozóról

Dobó Márti videoriportja:

Ablonczy Kálmán lelkész visszatekintése, emékezése

„Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.... Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára, megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam."(Zsolt 23,2-3,5)

Az örökkévaló az ideigvalóban is születik. A láthatatlan a láthatóban. Sőt. Az örökkévaló lét titkát mindvégig az ideigvaló kíséri.
Szívünkhöz nőtt a látható forráshely, az idők, természeti erők vasfogától meggyötört kőszobor, a kifogyhatatlanul, bőségesen ömlő víz.... Közben szívünkbe íródott : „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, amit Isten készített az őt szeretőknek...".
Így kapcsolódott egybe a Pilis egy kicsiny, tenyérnyi területe a mennyei végtelen terekkel: Szabadságforrás és az örök élet Forrása.
Határterületeken jártunk mindvégig, amikor arra vállalkoztunk 1959-től, folyamatosan minden évben, egyetlen év kihagyása nélkül, hogy néhány napot, egy-egy hetet, gyermekekkel, ifjakkal, családi közösségekkel, idős életekkel eltöltsünk e „csoda helyen". Egyik lábunkkal azokat az utakat jártuk, amelyek kis erdei ösvényen a táborhelyhez, a forráshoz, a sátrakhoz, a kőépülethez, a „fürdőszobához", a paplakhoz, a konyhához, a „focipályához", egymáshoz vezettek, másik lábunkkal pedig az örök élet lelki ösvényeit jártuk, mennyei titkokat megismerve, a megfeszített és feltámadott Krisztus Jézus közösségében.
Bővebben a jubileumi kadványban...

„Méltó ...!"
Vándorné Margitka emlékezése

Talán még ma is megtalálható táborhelyünk közelében az a sziklakő, melybe drága Párom, Gyuszi belevéste a szívünk hálájából fakadó szót: „MÉLTÓ ...!" (Jel 5,12)
Egyedül Jézus méltó a dicséretre!
Mély hálával és örömmel emlékezem az Ő tetteire, az átélt csodákra, érthetetlen, kimondhatatlan szeretetének megtapasztalására. Csoda volt, ahogy megajándékozott ezzel a táborhellyel, minden elképzelést felülmúlva, minden akadályt félretéve, különféle emberi eszközt felhasználva.
50 évet leírni nem lehet, a rengeteg közös öröm, a személyes kapcsolatok, az egymáshoz tartozás élménye drága ajándék. A boldog nagy reménység az igazi nagy találkozás a minden földin túl az örök otthonunkban, ahol ismét együtt örülhetünk az előrement szeretteinkkel. Az utolsó szabadságforrási szolgálatán Gyuszi bizonyságtétele erról szólt: "Vándor vagyok, nem ez az én hazám ..." Majd az ezt követő ifjúsági csendeshéten, Piliscsabán, szólította haza az Úr. Utoljára ezt az éneket tanította: „Boldog öröm, hála özön árad szívemen át. Jézus szeret, lelke vezet minden nehezen át..." Így mehetett haza, át az örök hazába.
Bővebben a jubileumi kadványban...

„...nekem is meg kellene változnom..."
Ablonczy Zsolt, református lelkész emlékezése
Fiatal voltam, 16 éves, amikor először jártam a „forrásnál". Akkor még kevesebben voltunk, de csak fiúk, mert akkoriban még nem voltak koedukáltak a nyári hetek. Nem vonták el a figyelmünket a lányok, viszont kezdődött egy új életforma a szombat esti tábortűznél.

Számomra 1963 augusztusában támadt a szorongató kérdés; mi lesz velem? Ági húgom az előző évi lányhétről áradozva jött haza; megtért, új életet kezdett, s valóban más is lett, mint korábban. Azt gondoltam; nekem is meg kellene változnom, de nem tudtam dűlőre jutni magammal.
Esténként Gyuszi bácsi „A keskeny út vándora" c. írást olvasta fel egy gépelt példányú anyagból, s egész héten az volt a megszólítás, hogy „Szánjátok oda a ti tagjaitokat Istennek!" - a Római levélből. „A bűn zsoldja a halál" olvastam később, s megfogott, hogy azt mondta Gyuszi bácsi: olvasd tovább! „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet". Szorongásomat az oldotta fel, hogy kértem Jézus Krisztust, fogadjon el engem is, szeretném követni Őt! És Ő elfogadott!
Bővebben a jubileumi kadványban...

„Miért, hogy Ő..."
Ablonczy Ágnes emlékezése
Ahol Isten szava érinti meg az ember lelkét, oly erővel, ahogy engem 1963 nyarán, akkor az valamiképp szent hellyé válik. Nem, mert akarom, ezt a szív feleli, ha feleli.
Ott szólított meg engem Isten, tizenöt esztendősen. Mivel? Máig elevenen él bennem az a megállító szó: „Meddig sántikáltok kétfelé?" (Kir.18:21.)
- Én, én sántikálok, aki itt vagyok? Hát épp ez az. Itt is, meg nem is. Meg kell térned! Nekem? Neked!
- És igen, ott, addig, ameddig, minden ellenem szólt, szembe jött velem, szorongatott, válaszolni kényszerített... Nem volt nyugtom, míg nem feleltem. Három nap, három éjjel kellett hozzá. Szombat este, mikor a tábortűz körül ültünk, Gyuszi felállt, magasba emelte karját, s az éjszaka sötétjében szikrázó csillagmiriád felé mutatott, majd kezét leeresztve fordult felénk....Szavának különös súlya lett, éreztük, milyen parányi, veszendő az ember, és azt is, miféle kincs lehet a miénk: a Mindenható hajolt felénk, odaadta, veszni engedte értünk a Fiát...
Bővebben a jubileumi kadványban...

Szentendre-Szabadságforrás
Nagy Béláné Eszter emlékezése
Számomra gyönyörű szavak, fogalmak.
Az elmúlt 50 évből legalább negyvenkettőt mondhatunk magunkénak is.
• Azok a régi családhetek. Szép és maradandó emlékek:
• Patak partján állva - akkor még víz is volt a mederben - drága idősebb nénivel beszélgettünk. Ma is emlékszem azokra a szavakra...
• A „nénik", akik kedveskedtek gyermekeinknek.
• A „nagylányok", akik a mi kislányainknak virágkoszorút fontak.
• Azok az alkalmak - szívig érő üzenetek, amik életté is váltakéletünkben, vagy kérdéseinkben eligazítottak.
• A közösség megélése - az együtt éneklés öröme.
• Az egykori kisgyermek-hetesek, akik ma már segítőként jönnek - és emlékeznek!
A régi gyermekhéten kapott igés lapok előkerülnek a Bibliájukból: „ez volt az első Ige, ami nekem szólt, amit meg is értettem!"