Felesleges az íróasztal mögött elméleteket gyártani, a közösséggel együtt kell élni és lelkesen munkálkodni.
Csak ennyi lenne a titka egy aprócska, falusi református gyülekezet virágzásának? 

Szólád 600 lelkes település. Hajdú Zoltán Levente tizenkét éve szolgál a Balaton közeli kis faluban. Amikor Szóládra került nem volt saját lelkipásztora a gyülekezetnek, az istentiszteleteken kívül nem tartottak más közösségi alkalmat, vasárnaponként tízen jártak a templomba.

A köztársasági ösztöndíjas fiatalt nem ilyen helyre szánták, komoly karriert jövendöltek neki, de hiába óvták többen attól, hogy elássa magát egy kis faluban, ő kihívást látott abban, hogy felélessze a „klinikai halál állapotában” lévő szóládi közösséget. Ma virágzó gyülekezete van a dél-balatoni falunak, amelyhez nemcsak a helyiek tartoznak szívesen, hanem a környékbeli településekről is csatlakoznak hozzájuk. A gyülekezeti terem gyakran szűkösnek bizonyul, már a falak bontásán és a bővítésen gondolkodnak. Vasárnaponként hatvanan mennek el a templomba az istentiszteletre.

A lelkipásztor szerint a tankönyvek általában a nagyvárosi, vagy agglomerációs gyülekezetépítésről szólnak, de Magyarországon a református egyházban többségében a vidéki kisgyülekezetek küszködnek. Ezek felvirágoztatása - szerinte - nem megy úgy, hogy a lelkész az íróasztal mellől gyárt elméleteket, csak akkor működik, ha közöttük él és együtt valósítják meg az elképzeléseket. Szóládot sikertörténetként emlegetik az egyházban. Hajdú Zoltán Leventét az ország minden részéből hívják előadásokat tartani, hogy árulja el a titkát. Mi is erről faggattuk.

Ott történjenek az események, ahol vagy
Soha nincs bennem olyan érzés, hogy elástam volna magam Szóládon. Az édesapám azt mondta: nem olyan helyre kell menni, ahol történnek az események, hanem úgy kell élni, hogy ott történjenek az események ahol vagy.

Közönségből közösséggé formálni a gyülekezetet
Amikor Szóládra kerültem már évek óta helyettes lelkészek látták el a szolgálatot és nem folyt közösségi tevékenység. Azt hiszem az elején sokat „bénáskodtam”, és meg kellett tanulnunk, hogyan tudunk együtt dolgozni a gyülekezettel. Fontosnak tartom, hogy ne nagytiszteletű úrnak szólítsanak és ne megkérdőjelezhetetlen tekintélynek tartsanak a gyülekezetben, hanem egy munkatársnak, aki mint lelkész speciális feladatot lát el, mégis egy olyan ember, akit meg lehet szólítani, el lehet mondani a bánatunkat és a kritikai észrevételeket is.

Haragos viszonyok
Kezdetben a gyülekezetben voltak családok, amelyek nem álltak szóba egymással és ezek a haragos viszonyok mérgezték a közösség életét. Biblikus választ kellett adni minderre; nemcsak ledorongolni, hanem utat mutatni. Fontos az is, hogy amikor megérkezésemkor munkához láttam nem úgy gondolkodtam, mint sok lelkész társam, hogy ami eddig volt itt, az használhatatlan szemétdomb és föl kell rúgni. Inkább olyan volt ez, mint amikor egy használatban lévő autót kell szervizelni. Tudom, hogy ez egy 400 éves gyülekezet, és megnéztük, hogyan segíthetnek minket tovább a tradíciók, mi az, ami ma is érték.

Csak lelkesen
A lelkesedés átgondolt és hosszabb távú tervből és reménységből kell hogy fakadjon. Mikor idejöttem, azt mondták, hogy két-három év és kiégek, de most már tizenkét éve vagyok itt, és nem érzem, hogy egy picit is kevésbé érdekelne a munkám, mint a kezdetén. A második év végétől már azt éreztem, hogy megnyílnak az emberek és ébred a bizalmuk. Meglátták, hogy a lelkesedésem nem szalmaláng, és megvannak az építkezéshez szükséges stratégiák.

Falat kellene bontani
A faluban hatszázan sem élnek, a lakosság kétharmada katolikus és egyharmada református. A református gyülekezet választótagsága százhatvan ember. Vasárnaponként nagyjából hatvanan járnak istentiszteletre, a gyülekezeti ház falát pedig lassan bontani kell, hogy elférjenek.

Nem hiszek a csodaprogramokban
Az elsődleges dolog a léleképítés, amelynek vannak személyes és közösségi szintjei és minden egyéb ebből következik. Gyülekezetünk tizenkét éve gazdaságilag is padlón volt. Ma már nincsenek anyagi gondjaink és nem azért, mert másoktól kapnánk pénzt, hanem azért, mert minden gyülekezeti tag érzi a személyes felelősségét és lehetőségét abban, hogy működőképes legyen a gyülekezet.

Álomcélok és realitás
Aki saját maga nem fogadja el, hogy helye, szerepe, szolgálata lehetőségek halmaza, annak nem tudok mit tanácsolni. Azokkal lehet együtt gondolkodni, akikben reménység és nyitottság van. Minden gyülekezet egyedi és speciális lehetőségeket tartogat. Fel kell mérni a fizikai, lelki, gazdasági adottságokat és ehhez képest kell kitűzni az álomcélokat. Ezeket tekinthetjük akár idealisztikus célnak is, és próbálunk elindulni a realitásokból az álmok felé.

Nem akarok mártír lenni
A gyülekezetépítés nem egyszemélyes feladat. A mai gyülekezetben a lelkész legközpontibb feladata, hogy saját központi szerepét leépítse. A lelkész munkája a koordináció. Ha meg akarnám mondani a gyülekezetnek a frankót, a többség egy idő után azt mondaná, hogy van nekem jobb dolgom is, mint hogy valaki itt ugráltasson. A közös feladatok és döntések nem megterhelőek, nem mártír akarok lenni, hanem a szolgálat örömét szeretném megélni és ez már napi szintű tapasztalat. Ebben a kis gyülekezetben 20-25 konkrét feladatkört töltenek be a tagok.

Elfogynak?
Szólád elöregedő település, nagyon kevés gyerek születik. 2006-ban nyitottunk új temetési anyakönyvet, az elmúlt öt évben negyven embert temettem el. A gyülekezet növekedésnek két iránya lehet: a születő gyerekek csak az egyik lehetőség. A másik irány nem biológiai, hanem lelki természetű. Olyan emberek kerülnek hozzánk, akik valami miatt rátaláltak a közösségre. Az elmúlt évtizedben a kereszteléseink egyharmada felnőtt keresztség volt, a konfirmációk több mint fele felnőttek fogadalomtétele. Vidéki tradicionális gyülekezetben megdöbbentőnek hatnak ezek a számok. Szólád gyűjtőgyülekezetté kezd válni, növekedése abban is megmutatkozik, hogy a alkalmainkra öt-hat településről is jönnek, hiába nincs szórványunk. Ha lelki vonzású gyülekezet maradunk, mindig jönnek majd újabb és újabb emberek.

  Előtted, Uram

Mindenki a saját szavait, érzéseit viszi Isten elé, amikor imádkozik – véli Hajdú Zoltán Levente. 

A szóládi református lelkipásztor ennek ellenére kötetbe gyűjtötte saját imádságait. Az Előtted, Uram című könyv kiindulópont lehet személyes fohászainkban. 

Nem mások helyett

Ezek nem versek, hanem imádságok – mondja a lelkipásztor, aki úgy tekint a kötetbe foglalt, Istenhez szóló fohászokra, mint amelyek alappá, kiindulóponttá lehetnek mások személyes imádságaiban, de fontosnak tartja megjegyezni azt is, hogy nem mások helyett akar imát mondani.

A lélek magaslatai

Az imádságok magaslatokra visznek - írja a könyv ajánlójában Steinbach József dunántúli református püspök. A kötet szerzője szerint a püspök által említett magaslatok arra is jók, hogy onnan tekintsünk életünk mélységeire és akkor nem ragad magával a reményvesztettség. 
A magaslatok – mint mondja - nem fizikai magaslatok, hanem a lélek magaslatai, amelyet az ember kietlen külső körülmények között is megélhet. Az imádságokat magukénak érezhetik azok is, akik régóta beszélgetnek Istennel, és azok is, akik most keresik Őt.

Közösségre segít

Az Előtted, Uram című kötet az Istennel megtalált közösségre segít. A lelkipásztor szerint aki megérzi a közösséget Istennel, az keresi majd másokkal is. A nyolc fejezetbe rendezett imádságok gyűjteményét a Kálvin Kiadó jelentette meg.

Fekete Zsuzsa
Fotók: Füle Tamás

A könyvre kattintva meghallgathatja a Hajdú Zoltán Leventével készült interjút.

Információk a kötetről a Kálvin Kiadó blogján.