Ezzel még tartozom:
A Szentlélek ábrázolása és körülírása Az ÚSz-ben előfordulnak átmeneti jellegű textusok, amelyekben még nem ismerhető fel a Szentlélekkel kapcsolatos Úsz-i szemlélet, vagyis nem önálló személyiségként, hanem Isten megnyilvánulásaként, körülírásaként szólnak róla (Mt 12,28;22,43; Lk 1,15; 4,18; ApCsel 1,16). Az esetek túlnyomó részében azonban a Szentlélek az ÚSz-ben önálló isteni személyiségként jelenik meg. Megnevezése, ill. az Atyához és Krisztushoz való viszonyának meghatározása változatos képet mutat. Igen gyakran nincs semmiféle kiegészítés a Lélek szó mellett, ezekben az esetekben a szövegösszefüggés mutatja, hogy a Szentlélekről van szó (Mt 4,1; Róm 15,30; Ef 1, 17; 6,17; Zsid 9,14; Jn 5,6; Jel 1,10). Ugyancsak gyakori a Szentlélek formában történő megnevezés (Lk 4,1; ApCsel 2,33; 8,17; 10,44; 13,52; Róm 14,17; Tit 3,5). A Szentlelket az Atya küldi és ő tölti ki az emberre. Ennek megfelelően gyakran olvasunk Isten Lelkéről, illetve az Atya Lelkéről (Lk 11,13; Jn 4,23; ApCsel 2,17; 1Kor 6,11; Róm 8,11; 2Kor 3,3;Fil 3,3; Jel 3,1). Ugyanakkor a Szentlélek Krisztus Lelke is (Róm 8,9; 1Kor 6,17; 2Kor 3,17;Fil 1,19; 1Pét 1,11). Hogy ezekben a az esetekben valóban ugyanarról a Lélek-fogalomról van szó, azt jól illusztrálja a Róm 8, 1kk, ahol Pál hosszabb tanítást közöl a Szentlélek munkájával kapcsolatban, és a viszonylag rövid, zárt egységet képező szakaszban gyakorlatilag megtalálható szinonímaként a fenti felsorolás minden eleme (kivéve a Szentlélek megnevezést). Több esetben olvasunk a Lélekről (Róm. 8, 4.5.6.9.10 stb.). Ez a Lélek Isten Lelke (Róm 8,9.11.14.) és ugyanakkor a Krisztus Lelke is (Róm 8,9). Ebben a szakaszban is találkozunk a Szentlélek egy másik körülírási módjával, azzal ugyanis, amely a Szentlélek munkáira, illetve tulajdonságaira utal jelzői-határozói szóösszetétel formájában. Az olyanfajta szókapcsolatok sorolhatjuk ide, amelyek szerint a Szentlélek a megígért Lélek (Ef 1,13), az igazság Lelke (Jn 14,16; 16,13; vö. 1Jn 4,6), a kegyelem Lelke (Zsid 10,29); örökkévaló Lélek (Zsid 9,14); a kinyilatkoztatás Lelke (Ef 1,7, vö. Ef 3,5) a fiúság Lelke (Róm 8,15), az élet Lelke (Róm 8,2), a dicsőség Lelke (1Pt 3,14). Külön említést érdemel a Jn által használt fordulat, mely szerint a Szentlélek pártfogó (Jn 14,26; 15,26; 16,7), illetve a másik Pártfogó (Jn 14,16; vö. 1Jn2,1, amely Jézus Krisztust nevei Pártfogónak) A görög parakleitosz kifejezés fordítása, pontos értelmezése kapcsán több probléma merül fel. Egyfelől a parakleiszisz= vigasztalás , megnyugtatás szóval való kapcsolata miatt megtalálható a "vigasztaló" formában való jelentésvisszaadás (így fordítja a Károli B). Másfelől a parakleitosz szót az ókóri latin szerzők Úsz-i előfordulási helyein elszeretettel fordítják advocatus formában, amia bíróság előtti képviselet terminus technicusa, megfelel a mai "ügyvéd", "védőügyvéd" kifejezésnek. A parakleitosz szó azonban, figyelembe véve azt a nem túl sok előfordulási helyet, amely az Úsz előtti és Úsz-en kívüli irodalomban fellelhető, ennél tágabb értelmű. Általában jelenti azt a valakit, aki másnak az érdekében , képviseletében valamilyen formában fellép; ügyében közbenjár; jelenti a közvetítőt, szószólót, segítőt. Tevékenysége tehát jelentősen túlnő a bírósági aktuson. A parakleitosz szóval az Úsz az Szentléleknek azt a funkcióját írja körül, amely kifejezetten Jézus tanítványaira, követőire nézve érvényes, amelyben a világ nem részesülhet (Jn 14,17). A parakleitosz -Lélek feladata Jézus kijelentéseinek megerősítése, folytatása. A vonatkozó textusok tehát mindenekelőtt úgy értendők, hogy a Szentlélek Jézus Krisztus parakleitosza, szószólója, képviselője, a tanítványoké pedig annyiban, amennyiben átveszi Jézus tanítványokat védelmező, az Atya előtt közbenjáró szerepét.
Még van egy rész ebből meg a Szentlélek munkájáról szóló záró szakasz, amit majd legközelebb. üdv n.
|