Egyik kedvenc karácsony-előtti versem:

Advent

Csoda történt ma, emberek!
A betlehemi Gyermeket
Láttam ma, sötét utcák során,
S nem volt csillag a homlokán.

Szakadt gyolcs ingecskében volt,
Kicsi cipőjén foltra folt.
Így járt a pelyhes havon,
S benézett minden ablakon.

Megismerte a háztető,
Köszöntötte a járdakő.
Ráismertek a vézna fák,
Meghajolt előtte az ág.

Ezüstcsengővel csengetett:
Békesség néktek, emberek!
Ránéztek a járókelők -
De senki sem ismerte Őt.

Siettek. Százfelé szaladt
Útjuk a csillagok alatt.
Lelkükben gond volt és ború,
És háború, és háború.

Nem álltak meg. Egy kisgyerek…
Volt, aki pár fillért vetett.
Oly szelíden vette el keze,
S oly szomorú volt a szeme.

Ezüstcsengővel csengetett,
De senki sem hallgatta meg.
Lassan elhalt édes szava,
És elnyelte az éjszaka.

Higgyetek nékem, emberek!
A régi, égi Gyermeket
Láttam ma, bús utcák során,
S nem volt csillag a homlokán!

Szakadt gyolcs ingecskében volt,
Kicsi cipőjén foltra folt…
Nem látta senki a csodát,
S eltaposták a lábnyomát.


/Koromi Erzsébet/

(ha már volt, bocsánat)

Gergely Ágnes: Őrizetlenek
(részlet)

Mostanában, hogy nem volt tanítás, együtt reggeliztünk mind a négyen. Daniela vágta a kenyeret, ő rakta ki a hozzávalókat, vajat, dzsemet, sajtot, mézet, újabban heringet is, Detti terítette meg az asztalt, Carlos főzte a kávét. Engem kiküldtek a konyhából. – Majd ha befejezted a fordítást, és nem éjszakázol – mondta Daniela.

Együtt reggelizni! Ha van valami, ami a szerelemmel majdnem egyenértékű, ez az. Együtt reggelizni annyi, mint megkoronázni, megköszönni az Isten ajándékát, megérteni, hogy ami a miénk, az halálig a miénk, harapnivaló, eleven napfény, nem kell érte sötét budapesti, berlini, koppenhágai utcákon bujdokolni.
...
A születésnapomra nagy, kerek rózsacsokrot kaptam Carlostól, csupa tearózsát, a száráról végig levágva a tüske; a csokor mellett egy új svéd regény, az előzéklapon beírás: „With love and admiration, Carlos.”

Egy héttel később volt a Daniela születésnapja, csaknem két hétre rá, augusztus 8-án a Dettié; akkortájt jöttek Magyarországra a svéd filmesek, hogy fölvegyenek néhány helyszínt a Maureen Headley-történethez, a film a német tisztek kelet-közép-európai útját is nyomon követte. Volt a filmben cukrászda-, éjszakai lokál-, uszoda- és lovasjelenet; Carlos ajándékképpen magával vitte az uszodába Dettit és a Pest környéki lovasiskolába Danielát, az operatőr mindkét kislányt lefényképezte. Detti mintha mosolyogna a fényképen: a lencsébe néz, féloldalasan áll, egybeszabott fekete fürdőruhában, hajpánttal, bal keze a csípőjén, a könyöke előrehúzva. Daniela a nyeregben ül, egyenes tartással, szája körül az a dacos vonás, jobb keze már-már eléri a ló sörényét, azt a pontot, ahol az állat a leginkább sebezhető. Az íróasztalomra tettem a fényképeket, egymás mellé. Az én kislányaim. Az én apátlan kislányaim.
...
És aztán vártak a repülőtéren. Az enyéim.

A lakásban égtek a villanylámpák, a vázák teli virággal, a kilincseken cédulák lógtak: „Willkommen” és „Welcome back” és „Büszkék vagyunk Rád!”, aláírás: Danny, Detti, Carlos, José. A könyvemet körbeadták az ünnepre terített asztalnál: hány ember dolgozik ebben a svéd könyvkiadóban? Harminc, negyven? Csak három?! Milyen a tenger Stockholmnál, kék vagy szürke? Mosolyognak a svédek? Hideg van? – Carlos elvitt bennünket az Operába – mondta Detti. – Anyu – vágott közbe Daniela –, nem tudod elképzelni, a Diótörőben a hópelyhek tánca milyen gyönyörű, és pianissimo! – Páholyban ültünk – mondta Detti –, és ha egy sebész meg tudja operálni a gerincemet, karmester leszek! – Carlos megmosta a hajamat – újságolta Daniela –, én pedig…

Kis csönd lett az asztalnál.

– Verset olvastunk – mondta Carlos. – A részeg hajót.

– Ó, Istenem. – Több szót nem bírtam kiejteni.

Most kellene meghalni, gondoltam.

– Mikor esküsztök? – kérdezte Daniela.

– Azonnal – mondta Carlos.

Az utcán sűrű hó esett, pianissimo, éjjel sokáig álltunk az ablaknál, Carlos és én.

– Mostantól itt állunk, ebben az ablakkeretben, végleg, Karen. Van még hely azon az ikonosztázon?

– Nincsen, Carlos. Teljesen betölti a teret a főalak.

Aznap volt a születésnapja Carlosnak, akkor éjjel. December 8-án.

A hó rátapadt a városra, az ablakra, a temetőre.

Másnap Carlos elment jegygyűrűt venni, aztán az anyakönyvvezetőhöz, a rendőrségre, végül a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatalba, hátha kell onnét is valamilyen engedély. Délelőtt megvettem az esküvői ruhámat: szürkészöld bársonykosztümöt, fehér csipkeblúzzal. Mindig a tenger színeiben szerettem volna esküdni.

Délután Carlos fölindultan jött haza. A KEOKH tisztviselője közölte, hogy végignyomozzák Carlos múltját Argentínában, Dániában, Németországban, s ez egy kis időbe telik. – Csak néhány hónap – mondta a tisztviselő. – Legföljebb fél év.

– Legföljebb fél év! – ismételte Carlos, és föl-alá járt a szobában. Mi hárman némán követtük a mozdulatait, ahogy az ablakhoz lép, félrerántja a függönyt, visszahúzza, átmegy a szobájába, gyufasercenés hallatszik, néhány mély lélegzet, aztán lépések; Carlos favágó-alakja betölti az ajtónyílást.

– Jól van, Karen. Fél év múlva is itt leszünk. Az angolszászok kifejezetten szeretik a júniusi esküvőt. És akkor hamarabb viszlek el az Adriára. Odaállítalak a Santa Maria della Salute kupolája alá.

A gyűrűt azért fölhúztuk egymás ujjára, egy másik gyűrű mellé. Detti a pianínón Mendelssohnt játszott, nem a Nászindulót, csak egy dalt: Búcsú az erdőtől, és Daniela eltette a bársonykosztümöt a gardrob-szekrénybe, néhány csokor levendula közé.


(tegnap délután bukkantam a regényre a könyvesboltban, nem tudtam letenni, éjfélig elolvastam, tanulás helyett...
diakönyvként itt: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/GERGE ... 72_kv.html)

Bojtor István : A megigézett püspök : Regény az 1944 és 1991 közötti évekből
(Sátoraljaújhely, 2007.)

A legutóbbi fórumtalálkozó ajándéka volt számomra ez a könyv; Erikától kaptam. Csak mostanában került rá sor, hogy elolvassam – már rég hatott rám könyv ennyire, nagyon tanulságos!
Szeretem az életrajzi regényeket; a példaadó hívő életet bemutató életrajzokat (pl. Müller György élete) különösen.

Ez a könyv épp ellenkezője ennek; a szerző nem a hitéhez a nehéz körülmények között is hűséges hívőt választott főszereplőül, hanem a kommunista időszak „békepapját”, az ateista diktatúrát kiszolgáló egyházi ember életét követhetjük nyomon, iskolás kortól a haláláig.

Amellett, hogy ennek az időszaknak az egyházi vonatkozásai nagyon érdekeltek, a főszereplő életútja, szándékai, döntései tükröt tartottak elém: én mit tennék abban a helyzetben?

A szerző nem egy hitetlen, „megélhetési” papot állított elénk, hanem egy komolyan megtért lelkész (akin keresztül Isten már nagy áldásokat vitt véghez) vált itt a diktatúra kiszolgálójává, mert elcsúszott a nagyravágyás „banánhéján”.

Tanulságos volt számomra (többek között az is), hogy az ún. „ártatlan” hazugság (egy kicsit szebbnek, jobbnak állítom be a dolgokat, kicsit „fényezem” magam) mennyire veszélyes; ha valaki nem bánja meg, nem hagyja el ezt a „kicsit”, akkor egyre nagyobb hazugságok lesznek belőle – nagyon távol kerül Istentől (az ördög a „hazugság atyja”).

A békepapokat az állam magas pozíciókba helyezte, minden anyagi és erkölcsi támogatást megkaptak, az Isten Igéjéhez hűségesek viszont üldöztetéseket szenvedtek (sokakat megkínoztak, megöltek, voltak, akiket eldugott faluban helyeztek el, másokat - pl. egy ötgyermekes lelkészt - megfosztottak papi palástjától, és szélnek eresztettek, menjen, amerre lát)
A könyv több hívő lelkész életének egy-egy szeletét is érintette, láthatóvá tette azt is, hogy az Isten iránti hűségben, vagy elbukásban szerepet játszhat a hívő ember élete párjának hozzáállása is (szorongató helyzetben különösen sokat jelent, hogy mellette áll, biztat v. mint Jób felesége, hátramozdít)!

…………………………

A www.reformatus.hu honlapon a könyv bemutatása :

Bojtor István református lelkipásztor új történelmi regénye a kommunista diktatúra alattiegyházi életet tárja fel az olvasó előtt. Balajti Béla református püspök sorsán keresztül az úgynevezett békepapok világába és tevékenységébe vezet be. A műnek főszereplője Balajti, nem hőse, éppen ellenkezőleg: anti-hőse. A regény ezért ellen-fejlődésregényként is értelmezhető, hiszen a lelkipásztor megkísértését-megigézését, lelki torzulásait, egyháza, népe és Istene ellen elkövetett bűneit írja le, egy olyan utat, mely anyagilag és a ranglétrát tekintve kétségtelenül karrier, erkölcsileg azonban erőteljes hanyatlás, sőt, szakadékba zuhanás.

Balajti Béla betánista fiatalként indul el útján, de megrészegíti a hatalom, s a Párttal karöltve folytatott veszélyes játékból-játszmából aztán már nem tud és nem is akar kiszállni. Jelképes, hogy a megigézett püspök képtelen Bibliáját olvasgatni, mert az Írás nem mond neki semmit, a pap ugyanis elveszítette személyes kapcsolatát Urával. A Biblia aranykötéses bár, de Balajti számára üres, üzenete nem hozzáférhető. Külső csillogás így csupán, lényege a püspök előtt érthetetlen marad. Forma tartalom nélkül, akárcsak a békepapok. De csodálatos az Úr kegyelme: halálos ágyán az ÁVO-s parancsnok, s végül Balajti Béla is megbánja bűneit. A tékozló fiú története játszódik le újra és újra; mert lehetséges a megtérés, a bűnök bocsánata. Ehhez viszont vallomás kell, bűnbánat, önmagunkkal való őszinte szembenézés és szeretet – ami sokaknak nehéz, s olykor fájdalmas is, de egyedül ez a boldogság, a megtisztulás, és az Isten hajlékába térés útja.

A mű olvasmányos, igényes nyelvezetű és stílusú, teológusi szakértelemmel megírt regény, és lélektanilag is hiteles történelmi tabló, illetőleg alapos és megvilágító erejű történelmi esszé is egyszerre. Részletes képet kapunk az 1944-1990 közötti időszakról, arról a megdöbbentő tényről, hogy a békepapok a kommunistákkal lepaktálva miként magyarázták félre a Szentírást, és éltek vissza Isten szent nevével. Csupán egyetlen példa a korabeli „időszerű”, az ideológiához idomított „aranyköpésekből”: „Isten igent mondott az ötéves mezőgazdasági tervre, mert nem fagyott ki a vetés.”

Hősökként, útmutató fáklyaként lépnek elénk ugyanakkor a hitvalló, Krisztushoz hű lelkipásztorok, akik kovászként őrizték magukban a szeretet vallását, hogy egykor majd belőlük-általuk épüljön s ragyogjon fel újra régi fényében a magyar református egyház. E nagyszerű papok ellenálltak a történelem pusztító viharának, dacoltak az elnyomással, hitetlenséggel és gyűlölettel, erősek voltak, mert kősziklára építkeztek: az Úr Jézus Krisztus szeretetére. Péter apostol és az első, üldözött keresztyének utódai ők; Bojtor István regénye pedig méltó megemlékezés róluk, kötelező olvasmány minden hívő ember számára.

Köszönjük Teremtőnknek, hogy e kiváló embereket a nehéz időszakban is megtartotta népünknek, s köszönjük Bojtor Istvánnak, hogy megírta ezt az értékes regényt, mely cselekszik és cselekedtet egyszerre: hiszen tükröt tart elénk, megszólít bennünket, s arra késztet, hogy belenézzünk e tükörbe, és számot vessünk múltunkkal, hogy helyesen élve a jelenben morálisan biztosítsuk magunknak és az utánunk jövőknek a holnapot. S miközben így teszünk, felismerjük az Igazságot, hogy „E világon minden mulandó, nemcsak egy megkísértett püspök és a földi emberek, hanem a hegyek és tengerek, ideológiák, társadalmak, politikai rendszerek, sőt, az ég és föld is, de Jézus Krisztus dicsősége tegnap, ma és örökre ugyanaz.”

Nyiri Péter

"Milyen nyomorult az ember, mikor Istennel kel viadalra!
Isten csak rálehelt az anyagra, s az emberi arc mosolyogni kezdett."
(P.S., internetről)

Johanna Lorch: Imádkozók előtt megnyílik az ajtó : Jim Fraser, Kína határvidékének misszionáriusa (Bp., Evangéliumi Kiadó, 1997. – 70 p.)

A könyv a Kína délnyugati részén, a burmai határvidék vad, gyönyörű hegyvidékein, a külvilágtól évszázadok óta elzártan élő lizu néptörzs közötti misszióról számol be.
„Kiugró sziklákhoz nyomorúságos kunyhók tapadnak, mint fészkek a szakadék fölött. Az ott lakók sosem tudják, mikor söpri le otthonukat a szikla széléről a szédítő mélységbe egy hatalmas földcsuszamlás.”
Ez a nép minden szerencsétlenség mögött sötét hatalmak bajt hozó hatását látta. Nem bálványokat tiszteltek, hanem démonkultusz uralkodott náluk.

A könyv betekintést ad J. Fraser lizuk között végzett munkájába a kezdetektől, naplóbejegyzései alapján kétségeibe, lelki mélypontjaiba is, és Isten akaratát kutató, neki engedelmeskedő élete során leszűrt hittapasztalataiba.

A „MEGTÉRÉS, SZEMÉLYES HIT – Hitépítő gondolatok, történetek” topikban idézek J. Frasernek a könyvben olvasott gondolataiból.

A FAMILY Magazin 2009 / 1. számában megjelent cikk részlete.
(Érdemes elolvasni az egész írást.)
----------------------------------------------------------------
Dér Katalin: TELJES IRÁNYVÁLTÁS (részlet)

"...Személyes életemben is voltak nehézségeim. Nagyon beteg voltam. Alapvetően lelki eredetű, pszichés természetű betegség volt ez: vegetativ neurózis, depresszióval, szorongással és mindenféle súlyos testi tünetekkel. Így éltem az életem. Innét emelt ki Isten...
...1989 húsvét vasárnapján arra ébredtem, hogy hirtelen, teljesen váratlanul kaptam a bensőmbe egy üzenetet. Ez természetesen nem szavakból állt, mégis pontosan érthető volt. Ha le akarom forditani szavakra, valahogy így hangzott:
"Van valaki - és ez Jézus Krisztus -, aki meghalt érted. Meghalt és feltámadt. És ez ma van. Kelj fel, menj oda, és nézd meg!"
Csupán ennyi volt, de olyan elemi erővel szólt, hogy azonnal felkeltem, magamra kaptam valamit, és elindultam. Azt éreztem, hogy el kell mennem valahova, valószinűleg egy templomba. Bementem hát a legközelebbibe.
Épp húsvéti mise volt. Rengetegen voltak, hely sehol, ezért csak úgy megálltam a falnál. Nekitámaszkodtam. Nem igazán tudom, hogy pontosan mi is történt ott. Annyira emlékszem, hogy éppen a prédikáció tartott, amikor odaértem, de hogy mit mondott a pap, vagy kik álltak körülöttem, arról fogalmam sincs. Azóta sem tudom. Csak azt éreztem, hogy valami kimegy belőlem: egyrészt a betegségem, másrészt az egész addigi életemböl mindaz, ami rossz volt.
A betegségemnek volt egy különös tünete: nem éreztem érzelmeket, sem jót, sem rosszat, és nem tudtam sírni sem. És akkor ott ez a négy éve felhalmozódott, elfojtott rengeteg minden kitört belőlem. Hihetetlenül megkönnyebbültem. Ahogy mentem hazafelé, tudtam én már mindent. Hogy Isten van, és szeret engem, hogy Jézus Krisztus is van, és szeret engem, és tudtam azt is, hogy meggyógyultam. Úgy is volt. A férjem csak ámult: elment egy beteg nő, és visszatért egy egészséges. A következő héten ő is jött velem a templomba..."
-------------------------------------------------------------------------------------
(Az eredeti riport elhangzott a Kossuth Rádióban. A Family Magazin cikke ennek a beszélgetésnek a szerkesztett változata.)
(Megjegyzés: Dér Katalin ismert ókortudós, az irodalomtudomány kandidátusa.)

"Légy olyan, mint a madár, mely alól ha kivágják a fát, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."

ZIG ZIGLAR (amerikai író, 1926-) AZ VAGY AMIRE GONDOLSZ - Humoros anekdoták. Szívbemarkoló találkozások, megható elbeszélések töltik meg élettel emberi jellemről szóló tanításait.Akár reggeli ambícióbombára, akár lefekvés előtti üdítő gondolatokra vágyunk, nap mint nap bízvást fordulhatunk lelkesítésért, ösztönzésért a könyvhöz, és várni fogjuk, hogy megosszuk a történeteket ismerőseinkkel....:-)

ÉLETFILOZÓFIA

„A sikeres emberek azt mondják meg másoknak, hogyan kell továbblépni, nem azt hol kell kiszállni.”

A bölcsesség ősidőktől fogva létezik, és példabeszédek, történetek, aforizmák, adomák formájában időről-időre újraéled. Egy réges-régi bölcsesség így szól:„Egy szög miatt tönkrement egy patkó, egy patkó miatt odaveszett egy ló, egy ló miatt odaveszett egy lovas, egy lovas miatt odaveszett egy vezér, egy vezér miatt odaveszett egy csata, egy győzelem miatt elveszett egy háború, egy terv miatt elveszett egy nemzet.”
A fenti bölcsesség egy ókori kínai filozófiai szövegben is megállná a helyét, hiszen azok bővelkednek hasonló, mély igazságokban, melyek örökérvényűek, és emberekre, nemzetekre vonatkoznak. Álljon itt egy gyöngyszem:„ Ha a szívedben tisztaság lakik, a jellemet kötelességtudat tölti el. Ha a jellem kötelességtudó, az otthont harmónia tölti be. Ha az otthonban harmónia uralkodik, rend van az országban. Ha rend van az országban, béke honol a világban.”
Ez a bölcsesség egyszerű, ugyanakkor igen mélyértelmű. Az egyszerűség azt jelenti, „nem összetett vagy bonyolult, olyan, mint egy egyszerű szerkezetű gép.” Bizonyára egyetértetek velem abban, hogy a legtöbb ember szereti az egyszerű, könnyen érthető dolgokat, amilyen az igazság és becsületesség. A „mélyértelműség”azt jelenti „mély, sokatmondó vagy mélyen a felszín alatt rejtőző tartalommal bíró, nem felszínes”. Az angol profound=mélyértelmű szó jelentései között szerepel az „alázatos”is, tudniillik az ember mély hódolattal adózik a Felsőbb Hatalomnak. Elgondolkodtató, nem igaz?


FOGLAKOZZ AZ EMBEREKKEL!
„Ha a lelkesedést értelem hevíti, óvatosság vezérli, biztos elméleti talajon áll, megvalósul a gyakorlatban, önbizalmat tükröz, jó hangulatot kelt, erkölcsi példát mutat, lázba hozza társainkat, hűségre ösztökél, és nevet az akadályokon, mindennél többet ér.” (Coleman Cox)

John Maxwell Be a People Person ( Foglalkozz az emberekkel) című könyvében elmesél egy történetet. Angliában emlékművet emeltek a rögbinek, az amerikai futball előfutárának. A szobor egy lelkes fiúcskát ábrázol, amint lehajol egy labdáért. A felirat a következő:„ A szabályokat némileg semmibe véve felvette a labdát és futásnak eredt.”
A szobor és a hozzá tartozó szöveg valódi történetet örökít meg. Két angol iskola játszott egymás ellen egy fontos találkozón. A meccs utolsó perceiben a pályára küldtek egy fiút, aki nem sok tapasztalattal , de annál több tehetséggel és lelkesedéssel rendelkezett. Először játszott. Megfeledkezett az összes szabályról, főleg arról, hogy kézzel nem lehet megérinteni a labdát a futballban. Csak az járt az eszében, hogy néhány ,másodpercen belül be kell varázsolni a labdát az ellenfél kapujába, ha azt akarja, hogy csapata nyerjen. Megfogta hát a labdát, és mindenki megdöbbenésére futni kezdett vele a kapu felé. A döbbent bíró- csakúgy, mint a többi játékos – mozdulni sem bírt, ám a nézőket annyira meghatotta a fiú lelkesedése, hogy hosszan és hangosan, felállva tapsoltak neki. A jelenet feledtette a meccs összes többi történését. Eredményeképpen megszületett egy új sport : a rögbi. Létét nem hosszas vitáknak és szabályváltoztatásoknak köszönhette, csupán egyetlen fiú lelkes hibájának.
Elmondhatjuk tehát, hogy a spontaneitás időnként hihetetlen eredményeket produkál, és lelkesedéssel mindig sokra lehet vinni az életben.

„Egy chicagói szabóságban ez áll a falon: Ha ön szakít, mi varrunk.”

PIET van BREEMEN SJ ( 1927-ben Hollandiában született, évekig tevékenyen résztvett a jezsuiták képzésében és világszerte lelkigyakorlatokat vezetett. Jelenleg Aachenben él.)

A SZÉP ÖREGEDÉS AJÁNDÉKA
( részlet a könyvből)
Minden életkorban az egész ember

Az élet estéjét nem élhetjük meg úgy, mint a délelőttjét. Ennek ellenére – mivel a kettő lényegileg összekapcsolódik egymással – csakis egyetlen egységként lehet átélni őket. Ami nagy és fontos volt az elején, annak végül már alig van jelentősége, és aminek kezdetben szinte semmi szerepe nem volt, az az utolsó fejezetben teljesen eluralkodhat. És mégis, mindezek annak az egyetlen életnek a különböző szakaszai, amely a beteljesülés felé halad. Ahogy testünknek hétévenként minden sejtje teljesen kicserélődik, és ebben a folyamatban mégis mindig és felcserélhetetlenül a mi testünk marad, úgy személyiségfejlődésünk különböző fokozatai ennek az egyetlen, legszemélyesebb életnek a fejlődési folyamatát képezik. Közben, természetesen, minden életszakasznak megvan a maga feladata és átalakulása, szépsége és bája, de vannak sajátos veszélyei és betegségei is. És az emberi létezés mindegyikben- de leginkább az öregkorban – egyetlen élethosszig tartó tanulási folyamat.
Hermann Hesse erőteljesen élte át azt az öszefüggést, amelyet egy versében így fejez ki:
LÉPCSŐK
Ahogy a virág hervad, s ahogy hátrál
Az ifjúság az öregségnek, minden
Életfok, bölcsesség adott koránál
Tovább nem élhet, ennek ez az útja.
Legyen kész, hogy búcsúzzék s újra kezdjen
Mindig a szív, melyet az élet elhív,
Hogy szilárdan, fájdalom nélkül tudja
Megkötni bármikor egy új kötésünk.
Mert minden indulásban varázs rejlik,
Mely véd minket, és megsegít, hogy éljünk.
Teret tér után szelünk át lobogva,
Ne legyen hazánk, hol szívesen laknánk,
A világszellem nem bilincset rak ránk:
Feljebb akar emelni fokról fokra.
Alighogy elfogadtunk otthonunkul
Egy életkört, reánk fekszik a restség,
Csak aki kész, hogy felkel s útnak indul,
Bénító nyűgöket csak az törhet szét.
Még tán halálos óránk is
Ifjítóbb új teret kínál minékünk,
Örök hívószót küld az élet értünk...
Hát rajta, szív, búcsúzz a gyógyulás vár.
(Vajda Endre fordítása)
Minél tovább halad az életünk, annál világosabban lepleződnek le az alapstruktúrái. Sokszor az öregkor olyasmit hoz napvilágra, ami a teljes aktivitás idején fel sem tűnt, új fénybe helyezve ezzel a megelőző életszakaszokat. Ezért imádkozhat így a zsoltáros: „ Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket”(90 Zsoltár 12)

Mit kell tudni az Izmael című könyvről? Olvasta már valaki?

Nem olvastam, de kíváncsivá tettél, így utána néztem a wikipédián pl.: ezt a tömör összefoglalót találtam...(felkeltette az érdeklődésemet...)
Quinn, Daniel:Izmael
Szellemi és lelki kaland.A könyvet 1992-es megjelenése óta több mint húsz nyelvre fordították le, és világszerte sorozatban szerveződnek a regény nyomán keletkező élő vagy virtuális közösségek. Ezek – szemben pl. a fantasy klubokkal – nem a cselekményt göngyölítik tovább, az Izmael ugyanis nem kaland-, hanem tézisregény. Határozott üzenete – tanítása – van arról, hogy „hogyan lettek ilyenek a dolgok”: hogy milyen is a világ, és mi a helye ebben az embernek, illetve az emberi civilizációnak. Tanító könyvekkel természetesen telítve van a könyvpiac. Az Izmael egyedülálló mivolta abban rejlik, hogy e tanításhoz nem vet be semmilyen „titkos tudást” vagy új információt. A lenyűgözően tiszta és világos gondolatmenet – amely a címszereplő gorillának, valamint tanítványának, egy némiképp megkeseredett írónak a párbeszédében bontakozik ki – kizárólag mindannyiunk által ismert történelmi és ökológiai tényeket használ fel. Ezeket azonban olyan újszerű összefüggésbe helyezi, hogy az olvasó számára végérvényesen új jelentést kapnak az olyan szavak, mint „ember”, „kultúra”, „civilizáció”, „munka”, „növekedés”.

Kedves Delfin köszönöm, hogy utánanéztél, nagyon kedves vagy!

Igazság szerint már eljutottam vagy a hatodik fejezetig, ugyanis a lányom kíváncsi a véleményemre, így gyorsan elolvasom. Tényleg valami ilyesmiről van szó. Olyasmi a könyv, mint amit a régiek írtak, lásd például Platont. Van egy nem túl dús kerettörténet, és a két főszereplő párbeszéde az egésznek a lényege. Voltaképpen arról beszél a könyv, amit mi a modernitás pusztítás történetének nevezünk. A szerző szerint ennek a pusztításnak az elkezdése korábbra, úgy tízezer évvel korábbra datálódik, és ennek van egy törvényszerűsége.

Kiderült, hogy az író egy egész sorozatot írt ugyanebben a témában, kb. hét kötetet, gondolom valami hasonló szerkezetben, de ebben nem vagyok biztos. Azt mondja, hogy a kérdés nem tárgyalható ki egy könyvben részletesen, és még sok oldalról meg kell közelítenie, hogy korrektül ki legyen tárgyalva a kérdés.

Szerintem nem sok újat mond sokónknak, de van akiknek igen. Engem egyáltalán nem sokkolt, de hát a nagy Amerikában ki tudja, hogyan gondolkoznak az emberek?

Jobbágy Károly: Tanítás

Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más.

Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más.

Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba,
mert könnyen meglehet, hogy rámosolyog más.

Aki szeret, szeresd! S öleld meg naponta!
Mert könnyen meglehet, hogy megöleli más.

És akkor - hidd el! - nem ő a hibás.

_______________________________________________
(Ez egy nem hívő ember verse. Talán mi úgy fogalmaznánk a végét: "nemcsak ő hibás".)

gimnáziumi tanárom volt... méltó tanítványa vagy

"Te vagy az én erőm,
rólad zeng énekem.
Erős váram Isten,
hűséges Istenem!"
(59. Zsoltár 18.)