|
Cseri Kálmán: Bűnbánat és megtérés
„- Olyan meggyőzően beszéltek az előadók, hogy a konferencia végére én is megtértem – mondta egy férfi.
- És miből tért meg?
- Hogy érti?
- Milyen bűneit ismerte fel és hagyta el?
. Mit képzel maga énrólam? Kikérem magamnak az ilyen gyanúsítgatást!
Egy másik párbeszédből :
- Olyan nagy szeretettel vettek körül abban a csoportban, hogy én is hívő lettem – újságolja egy asszony. A megtérésem óta járok istentiszteletre és segítek a szegénygondozásban.
- És milyen bűneit ismerte fel azóta?
- Mindnyájan gyarlók vagyunk, és sok hibánk van, de remélem, majd lassan leszokunk ezekről.
Csakugyan így van ez? Valóban megtért ez a két ember a szó bibliai értelmében? Van megtérés bűnbánat nélkül? Mit tanít a Szentírás a bűnbánat és a megtérés kapcsolatáról? Beszélhet-e valaki a megtéréséről, ha nem tudja, miből tért meg, ha nem látta meg, nem utálta meg, nem nevezte nevén és nem hagyta el a bűneit?
A Biblia summás válasza ez: bűnbánat nélkül nincs megtérés. Eljuthat oda valaki, hogy kezd elege lenni önmagából, kezdi látni a hibáit, szeretne megváltozni, jobbá lenni, megkívánja másoktól a hívő életet, egyre jobban hiányzik neki az Istennel való közösség, esetleg fél a bűnei következményeitől – de ez még nem megtérés. Ennél több, ha valaki ráébred elveszett állapotára, s látja, hogy Isten nélkül csak elrontani tudja az életét, és az ítélet vár rá. Fontos ez a felébredés – de még ez sem megtérés.
A megtérés egyik bibliai kifejezése ezt jelenti: megfordulás. Az ember elfordul addigi céljától, értékeitől, szokásaitól, és odafordul Istenhez. Eddig háttal volt az Úrnak, most arccal feléje fordul, s a bűneinek fordít hátat. Tehát meg tudja mondani, miből tért meg és kihez tért meg. Már nem a bűn parancsol neki, hanem megváltó Ura, Jézus, akinek tudatosan engedelmeskedni akar. Ezért fontos nem csak azt tudnia, hogy mit hagyott el (bűnbánat), hanem, hogy kinek az uralmát vette magára (engedelmesség Jézusnak).
Aki nem látja és nem látja be a bűneit, aki elkezdi mentegetni, magyarázni, szépíteni azokat, annak nem lesz határozott, világos elindulása, s nem fog növekedni és gyümölcsöt teremni sem a hitben. Azt csak érzelmileg érintette meg valami, vagy múló tömeghatás alá került, de nem fordult meg az élete.
Amikor Dávid rádöbbent, hogy házasságtörő és gyilkos lett, kíméletlen őszinteséggel kérte Isten bocsánatát (Zsolt 32:51). Amikor pünkösdkor az emberek hallgatták Péter prédikációját, „Mintha szíven találták volna őket”, úgy kérdezték: Mit tegyünk? Az apostol világos választ adott nekik: „Térjetek meg (a bűnbánat jeleként) keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (Csel. 2:38 )
Az igazi megtérésnek mindig ez a rendje: hallgatom a Krisztusról szóló igét, meglátom és megbánom a bűneimet, hiszem, hogy Jézus áldozatáért bocsánatot kaptam, és Isten adja a Szentlélek ajándékát.
Ez a sorrend megfordíthatatlan, s nem maradhat ki egyik mozzanata sem.
Ez mind Isten kegyelmének a munkája, de nem szabad felszínesen összetéveszteni semmilyen érzelmi fellángolással vagy jó szándékú lelkesedéssel. Az igazi megtérés elhagyhatatlan feltétele és velejárója az őszinte, töredelmes, konkrét bűnbánat és bűnvallás. Hiszen, „ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, s megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn. 1:9)
Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy mindenki előbb a bűneit veszi észre, aztán ahogyan Isten lelke munkálkodik a hívőben, egyre világosabban látja bűnös állapotát. Azt, hogy nemcsak nyilvánvaló vétkei vannak, hanem természetét egészen áthatotta az Isten elleni lázadás. Vannak bűnös erényei is, még a jó tulajdonságai is engedetlenség forrásává válhatnak, mert egész Isten nélküli természete tisztátalan. Tehát egész régi természetét meg kell tagadnia, ahogyan Jézus mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát…” (Mt. 16:24) „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha…” (Ézs 64:5)
Isten kegyelmének különös munkája, hogy folyamatosan tisztítja a benne hívők életét. Nem tudnánk elviselni, ha egyszerre minden bűnünkre rámutatna. De egymás után leleplezi tisztátalanságainkat, s megtanít kegyelméből élni. Jaj annak, aki nem kész a naponkénti bűnbánatra, mert megreked a lelki növekedésben és erőtlen hívő lesz, aki csak botránkoztat másokat. Boldog ember az, aki mindig kész igazat adni Istennek (Lk. 7,29!), és megragadni bocsánatát! Mert nekünk egyszer lehet és kell megtérnünk a bűnből Krisztushoz. De mint hívőknek újra és újra vissza lehet és kell térnünk bűnbánattal az engedetlenségeinktől Krisztushoz. Fájdalmas folyamat ez, amíg „formálódik bennünk Krisztus” (Gal 4:19), de legyen áldott az ő neve, hogy nem fogy el türelme, és hogy elég nekünk is az ő kegyelme!”
|
hisztis smaily
