|
Régen és röviden szóltam hozzá a témához.
Némi bővebb kifejtéssel közreadnék egy tanulmányt, nem túl hosszút e témában. A magam hitvallása mindenképp benne van...
(Amennyiben a sorvégi tördelések nem sikeresek, majd valamikor visszatérek javítani..)
[i] A predestináció tetemrehívása.
A kálvini teológia alappillére a kettős predestináció. E szerint Isten valakiket ÜDVÖSSÉGRE RENDELT, míg mások sorsa felől úgy döntött, hogy SZÜKSÉGSZERŰEN ELKÁRHOZZANAK.
Mire alapozzák e tantételüket? ISTEN SZUVERENITÁSÁRA. Vagyis arra, a valóban biblikus igazságra, miszerint Istent senki nem kérheti számon, abszolút Úr, senkinek sincs alárendelve.
Noha ez a mindentől és mindektől való függetlensége Istennek vitán felüli, két bibliai helyet szoktak igazolásul taglalni a predestináció hívei, akik közt Ágoston éppúgy megtalálható, mint Spurgeon. Tehát volt ilyen teológiai irányzat Kálvin előtt is, után is..
A két bibliai idézet a Jób párbeszéde Istennel (Jób 38.-ik és kk.fej.), valamint, a mindenki által ismert "fazekas történet". (ld. Róma 9, 21-24).
Miről van ezekben szó?
Jób, mint istenfélő ember elveszít minden földi értéket, gyerekei meghalnak katasztrófában, és ő maga is fizikailag szenved, hiszen testét csupa seb borítja. Miután az emberek ilyen szimplán gondolkodtak: 1.) Jól megy a sorod = Isten megáldott, nincs bűnöd 2.) Bajok történnek = Isten megvert, mert bűneid vannak.
Jób tudja, hogy istennektetsző az élete, ezért nem érti a csapásokat, és kérdőre vonja Istent. Az Úr megszégyenítő módon elmagyarázza: nem tartozik elszámolási kötelezettséggel. (Azon túlmenően, hogy az Ő gondolatai, nem a mi gondolatunk, és így nem tudhatja Jób: a bajok, csapások hitpróbák, s ennek ő hűségesen meg is felelt). Isten tehát szuverén, de szó nincs kárhozatra rendelésről. Sokkal inkább az ember érdekében adott "nemesedési tűzpróbáról".
A Római levél fazekast említő hasonlata sem mond mást, mint hogy Isten jótetszése, saját elhatározása, célszerű döntése alapján valakiket kiválaszt "díszes edénnyé", másokat nem. A fazekasnak nem érdeke, hogy SELEJTET GYÁRTSON, illetve azért készítsen bármilyen agyagedényt, hogy azt összetörje. Vagyis különféle "edényszükséglet" kielégítésére gyárt mindenféle tárgyakat a fazekas. Uram bocsá' ágytálat is. DE AZ Ő HASZNOSSÁGA SEM VITATHATÓ. Más kérdés, hogy virágvázát, vagy bármi alkalmi különlegességet is készít a fazekas. EZEK LENNÉNEK A KIVÁLASZTOTTAK. (S az ágytál nem háborodhat fel: ő miért nem
virágváza..) Isten kiválasztása végigvonul a teremtéstörténeten és az egyháztörténelmen. DE ez sohasem SZESZÉLYESSÉGÉBŐL (?!) FAKADÓ KIVÉTELEZÉS, hanem valamilyen FELELŐSSÉGTELJES MEGBÍZATÁS. Legyen szó akár Ábrahámról, akár a prófétákról vagy a választott népről. De, még a kiválasztásnál is szükség van az együttműködésre, a kiválasztott önkéntes beleegyezésére. Ehhez tagadhatatlanul létez-nie kell a szabad-akaratnak. Saulus-Paulus azt hallja az égi szózatból: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugózni”. A „nehéz” kifejezés azt feltételezi; nem lehetetlen… A Jelenések könyvében János felszólítást kap: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked, amiknek meg kell lenni ezután. És azonnal elragadtattam lélekben..” (Jel 4,1c-2a). Ha nem kellene János beleegyezése az „oda felmenéshez” – elég lenne így tudósítani: „elragadtattam lélekben”.
Istent a maga legteljesebb valóságában Jézus Krisztus által ismerhettük és ismerhetjük meg. Nem csak azért, mert joggal mondhatta: " - Én és az Atya egy vagyunk", hanem azért is, mert tanította KIVÁLASZTOTTAIT, az apostolokat Isten Országáról, az üdvösségről, az Ő különleges küldetéséről. Az evangéliumok is nem annyira a Szentlélek sugalmazására íródtak (mint pl. Mózes teremtéstörténete), hanem az Úr beszédei, az evangélisták élményei, illetve "nyomozásai" (ld. Lukács) alapján.
Figyelemre méltó, hogy Isten szuverenitása nagyon elvétve kerül szóba. Amennyiben Isten legjellemzőbb tulajdonságát keressük, azt János apostolnál találjuk, mégpedig ebben a fogalom-meghatározásban: SZERETET. (Itt persze egészen másról van szó, mint az emberi, önzéssel fertőzött érzéki érzelemről..) Aligha tagadható Isten létének ez a jellemzője. A TÖKÉLETES, ÖNZETLEN (mert ugyan mi szerethető volna a fellázadt, bűnös emberen?) szeretet, amely ADÁSBAN, SZOLGÁLATBAN valósul meg, jótetszésében embert teremtett, akivel BOLDOGSÁGÁT, SZERETETÉT meg kívánta osztani. KÖZÖSSÉGBEN AKART ÉLNI AZ EMBERREL.
A szeretet (még a földi, emberi is) ÖNKÉNTES, VISSZASZERETÉST KÍVÁN.
Ezért Isten szabad akaratot biztosított az embernek (mi "öröme" volna az ember robotszerű, nem-tehet-mást-muszáj-szeretni létéből?).
Logikai szükségszerűség ezek szerint, hogy minden ember a maga döntése alapján szeresse vissza vagy utasítsa el Istent. Tételesen végigvehetjük azokat az Igéket, amelyek igazolni látszanak a predestinációt, nevezetesen a KÁRHOZATRA RENDELÉS TANÁT. Hasonlóan megvizsgáljuk majd azokat az Igéket, amik az eleve-elrendelésnek ellentmondanak, ám a kálvinista teológusok (számukra megnyugtatónak látszóan) cáfolják.
Az elmúlt hónapokban három helyről informálódhattam a predestinációt illetően.
1.) 1.) Richard P. Belcher: Utazás a kegyelemben - Multimedia, Arad
2.) 2.) Jean Cadier: Kálvin
3.) 3.) Tóth László lelkipásztor (Mályinka) előadásainak írott változa
Megfigyelhetően a példaként használt igehelyek és az azzal kapcsolatos érvelések szinte szóról szóra azonosak. Nincs önálló Ige-választás (akár pro, akár kontra), így a melléfogás kockázata is ki van küszöbölve. Talán nem túlzás azt állítani: a Szentlélek itt és most vezetése is. Számomra elég diktatórikusnak és szolgalelkűnek tűnik.
Visszatérve egy pillanatra Isten szuverenitására, eszembe jut az a szólás: „Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja.”
Én ezt valamikor, Isten személyétől függetlenül „tovább fejlesztettem”, így: „Nem az a legény, aki adja, nem is az, aki állja, hanem az, akinek ereje lenne hozzá, indoka sem hiányzik, jogosult is rá – ÉS MÉGSE ÜT. (Vissza sem)”
Pál apostol leveleiben, de Péter apostolnál is találkozunk a kiválasztás, eleve elrendelés fogalmával. De ezek mind pozitív kiválasztások, üdvösségre rendelések. Céljuk nem egyéb, mint hogy állandóan szem előtt tartassa Isten kegyelmét, irgalmát, sőt aktivizáló erejét, munkáját – amiknek segítségével végbevihetjük futásunk elvégzését. Nem tőlünk van, Isten ajándéka, hogy senkinek se szálljon fejébe a hiúság – hiszen mink van, amit ne úgy kaptunk volna, és Ő végzi (bennünk) az akarást és a kivitelezést is. Így érthető és értelmezendő a Róma 8, 29-3o: „Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek..Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította… Érdemes megállni itt egy kicsit és megvizsgálni; mit jelent az elhívás és a (ki)válasz-tás? Véleményem szerint Isten mindenkit hív. Szabad akaratból lehet/kell válaszolni e meghívásra, de menni, jelen lenni sem a maga erejéből, mert Krisztus ábrázatához kell hasonlónak lennie. (Megtérés, megigazulás, Krisztusba „öltözködés”, amit ugyan-csak az Úr biztosít). Ennek bizonysága a Máté 22.14: " Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak" Ha a választottság egy semleges, vagy egy kárhozatos tömegből való kiemelést jelent, akkor az itt szereplő meghívottakra nyilvánvalóan vonatkozik, mert a Király nem azt kérte számon, hogy mért van itt, hiszen nem meghívott.
A történet választottai azok, akik megbecsülték és elfogadták a hívást. Ez az én értelmezésem
A Szentírás nem tud olyanról, hogy valakik már születésük előtt kárhozatra lettek volna rendelve. Lehetne így érvelni: 1.) A bűneset révén minden ember a kárhozat fia.
2.) Isten valahányakat kiválaszt az üdvösségre
3.) Akiket nem választ ki, azok vannak „kárhozatra választva”
Ennek viszont ellentmond a Mt 25,41: „Menjetek előlem átkozottak, az ördögnek és angyalainak készített örök tűzre.
Egyébként meggyőződésem szerint - ha elvileg szóba jöhetne a lehetősége annak, hogy Isten dicsőségét és irgalmát kívánja a világgal érzékeltetni azzal, hogy valahányakat kivesz a kárhozatból – az sokkal inkább demonstrálná, ha mindenkivel megtenné. Már csak azért is, mert a több – nagyobb… Ha meg a kettős predestinációt feltételeznénk (vagyis az automatikus bábszerepét az embernek!), akkor még inkább azt kell mondani: Isten dicsőségét, irgalmát, tökéletes munkáját az bizonyítaná igazán és teljesen, ha mindenkit az üdvösségre RENDELT VOLNA.
Nézzünk most néhány idézetet Tóth László, lelkipásztor tanulmányainak azon részeiből, amik ellentmondásosnak tűnnek, illetve azon ellenvetéseit, amik – szerinte – nem állnak meg a predestináció bírálataként!
„AZ ÚR AKARATA A TEREMTÉS ”– ben felteszi a költői kérdést: „..- tehát ha Ő szuverén a te-remtésben, akkor gondoljatok bele, hogy Ő nem szuverén-e abban, hogy kit választ magának vagy kit nem, kit üdvözít, vagy kit nem?!” Fentiekben talán már nyilvánvaló az álláspontom: de, szuverén a feladatra szóló kivá-lasztásban. Elvileg az üdvözítés/nem üdvözítés dolgában is megvan a lehetősé- ge szelektálni, de ezt nem teszi, mert szeretete nagyobb, mint szuverenitása. A viszontszeretés okán mindenkinek KEZÉBE ADJA A DÖNTÉS JOGÁT.” értekezésében ez olvasható: d.) Akiknek Krisztus megszerezte az üdvösséget, azoknak ellenállhatatlan kegyelemmel, hatékony elhívással elérhetővé, átvehetővé is teszi. Mi természetünknél fogva ellenállunk Isten evangéliumának, hívásának. De az Ő ellenállhatatlan kegyelmének vonzásával, amit a Szentlélek alkalmazott, legyőzte a választottak ellenállását, képessé tette őket, hogy lássák elveszett voltukat, a Krisztus váltságát és adott nekik erőt, hogy hozzá forduljanak, és Krisztust megragadják. Isten nem kényszeríti a választottakat, hogy elfogadják a kegyelmet. (kiemelések tőlem M.Z).
Kérdéseim: 1.) Ha „ellenállhatatlan”, akkor mitől nem kényszer
2.) Ha képes valaki ellenállni, majd azt feladni, hogy nincs szabad-akarat
Ugyanebben a dolgozatban, fogalom-meghatározások: „Újjászületés = Isten azon kegyelmi munkája, mellyel a bűnös embert, aki lelkileg halott, újjáteremti, és a Krisztusban való új életre újjászüli. (Jn 3,5-6 és Tit 3,5) Megtérés = Isten azon cselekedete, amely által az újjászületett bűnös tudatos életében előidézi a hozzáfordulást, bűnbánat és hit által (Mt 4,17 és ApCsel 9,3-6).
Ezek a fogalmak és különösen a sorrendjük akkor igazak, ha a kiindulási alap szerint nincs szabad-akarat, és mindent Isten végez, az ember hozzájárulása nélkül. Fentebb viszont egyértelművé vált: az ember dönt Isten megszólításában. Nyilván nem véletlenül az Újszövetség, Jézus fellépése ezzel kezdődik: „Térjetek meg!” Az újjászületés szükségét Nikodémusnak, a tanítónak mondja el az Úr és nem azért, hogy megtérését művelje majd rajta, hanem, hogy megláthassa Isten Országát. Az én értelmezésem szerint az embernek a bűneset óta az isteni alkotórésze, szelleme a halott, lelke él, hiszen a lélek maga az élet. (Értelem, érzelem, akarat funkciókkal). Amikor Isten közel jön az emberhez, Fényével belevilágít az élete nyomorúságába, ezzel megadja a felismerés és beismerés lehetőségét: elveszett bűnös vagyok. A megval-lott bűnöktől való elfordulás, az Istenhez odafordulás a megtérés. Pálnál ez elég hamar végbement a damaszkuszi élményt követően. Péter – noha végig az Úr közelében élt és lelkesedett szalmalánggal – sokára (folyamatosan?) jutott el ide, hiszen Jézus Krisztus mondja neki: „ha majd megtérsz, erősítsd testvérei-det!” A teljes elköteleződést, odaszánást pecsételi meg Isten szellemem újjá-szülésével.
Megigazulás = „..minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg..” Ez így nagyon félreérthető. A rablógyilkos sem feltétlenül házasságtörő is meg rágalmazó is, stb. egyszerre. Az Ige beszél ugyan arról, hogy ha valaki a törvény alapján kíván üd-vözülni, de egy törvény ellen ha vétkezik, valamennyit megrontotta, de ez nem mást mond, minthogy Istent ha nem teljesen szolgáljuk, a MAJDNEM egyenértékű a SEHOGY-SEM-mel. Ugyanebben a fogalom-meghatározásban ez áll: „..mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt, mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt érettem Krisztus, - de csak akkor, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom. (H.K.6o). Kérdésem: akkor mégsem a kiválasztás és az ellenállhatatlan kegyelem automatizmusa „intézi sorsomat”, hanem az én belátásom és döntésem az ajándék elfogadásáról. És ezek szerint dönthetek úgy; NEM KELL?
A „KIÉRT HALT MEG ÉS TÁMADOTT FEL KRISZTUS?” előadás írott anyagában szere-pel az a két Ige, amit nyelvészkedő magyarázattal utasítanak el a predestináció cáfolatá-ból. (Figyelemre méltó, hogy mintha egymástól másolnák a két hivatkozást, azt a látsza-tot keltve, mintha nem lenne több. És az indok is változatlan.)
Idézet: „Tehát az 1 Tim 2,4 nem arról szól, hogy az az Isten akarata, hogy minden egyes ember a világon üdvözüljön, hanem arról, hogy Isten előtt nincs személyválogatás, mindenféle ember, nemcsak zsidó, hanem pogány is, királyok és méltóságban lévők is üdvösségre jussanak.
Rendkívül emlékeztet engem ez a magyarázat (= a minden nem mindenkit jelent, mert a szó eredetije mindenféltét is jelenthet) a katolikus teológia „csűrés-csavarására”. Mária mindörökké-szűz voltához való, rögeszmés ragaszkodásuk alapján a Bibliában található Jézus-testvéreket unokatestvéreknek hirdetik, mert – úgymond – a szó eredeti jelentése ezt is tartalmazza…
(b) János 3,16 ’Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.’ Vannak bibliai helyek, amelyek Krisztusnak a világért hozott áldozatáról szólnak. Tehát a ’világ’ szót kell itt megérteni. Sokan ezeket az Igéket tekintik kiindulópontnak a megvál-tás kérdésében és nem az Isten szándékát, hogy üdvözíteni akar-e minden embert, vagy nem. Ám, ha a különböző bibliai szövegeket összevetjük, arra a megállapításra jutunk, hogy a ’világ’ szó nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a ’világon minden egyes ember’. Pl. mondták Jézusról, hogy ’Íme a világ Ő utána megy (Jn 12,19). Mégsem ment minden egyes ember Ő utána, de mindenféle, zsidó és pogány ment.”
Az 1Tim 2,4-ről Kálvin azt mondta: „milyen gyerekesen képzelődnek azok, akik ezt a helyet az eleve elrendeléssel szembeállítják.” (Hogy miért „nincs igazuk” Kálvin szerint, ld. Fenti magyarázatot.) Meggyőződésem szerint ez az átlátszó belemagyarázás sokkalta gyerekesebb… Igen nagy bajban lenne Isten, ha Igéje jelentését nyelvészkedéssel kellene kihámozni és mögöttes, másod- és harmad-jelentésben „felfedezni” a csalhatatlan mondanivalót! Ha a kálvinizmus ismeri jól Isten üdvözítő szándékát – ahogy fentebb érzékelteti – akkor miért nem ezt íratta Isten az 1Tim 2,4-ben: az az Isten akarata, hogy az üdvözülők közt minden népből, foglalkozási ágból, a társadalmi rend valahány rétegéből legyen képviselve akárhány ember. (????!!!!) Ezen túlmenően, azt állítani, hogy éppen ez a szelektálás bizonyítja: Isten nem sze-mélyválogató – nos, ez minimum önellentmondás. Ha királyt hasonlítunk össze rabszol-gával, zsidót keresztyénnel, férfit nővel, stb., és egyik javára döntünk a másikkal szem-ben, akkor mondható: nemek különbsége, társadalmi rangeltérés, stb. De, ha két ember között döntünk valamelyik javára (függetlenül és meg sem említve nemzetségét, fajtáját, nemét), az bizony vaskos személyválogatás, diszkrimináció.
Számomra a Jn 3,16 világ szava sem jelent értelmezési problémát. Isten az egész világot szerette, szereti, hiszen Ő alkotta, teremtette – és mint ilyen, „jó” volt, szívéhez közel maradt. Az Úr számára a világ az összes embert jelentette. Ám az ember dönt, dönthet arról; bele számítja-e magát Isten világába.
„KÁLVINIZMUS ÉS EVANGÉLIZÁCIÓ, MISSZIÓ, A PÜNKÖSDI LÉLEK MUNKÁJA”
Robert Murray M’Cheyne (1813-1843), a nagyhírű skót igehirdető eszmefuttatásából: ’Krisztus sehol sem parancsolja a választottaknak, hogy jöjjenek Őhozzá. Viszont azt minden embernek parancsolja, hogy térjenek meg és higgyenek az evangéliumban. A kérdés számodra tehát nem az, hogy <Választott vagyok-e> hanem inkább az, hogy <Bűnös vagyok-e?> Krisztus azért jött, hogy bűnösöket mentsen meg…’
Önellentmondásosnak találom. Ha valaki „nem választott”, miért térjen meg? Hogy megtérve legyen kárhozott? De hogyan is tehetné, ha nem kapja az „ellenállhatatlan kegyelmet”? Minden ember bűnös, tehát mindenki térjen meg. Aki nem alázkodik meg az Úr előtt, és nem ismeri el bűnösségét – az nem lesz választott.
Idézet: „A megváltás mindenképpen korlátozott számú személyre kell korlátozódjon. Ez akár lehetne mindenki is. Tudniillik a megváltás engesztelést, kiváltást, megbékítést, megigazítást, felszabadítást, helyettesítést jelent, és ezt nem lehet általánosítani. Vagy kiváltunk, megváltunk valamit vagy nem! Tehát valamit korlátozni kell, vagy a megváltás terjedelmét, vagy az erejét/hatékonyságát. Ellenkező esetben egy erőtlen evangéliumunk marad! Amolyan nesze semmi, fogd meg jól!!”
Nem értek egyet. Ismerős a fogalom: általános amnesztia? De olyan is létezhet, hogy egy király ismeri népét, tudja a teljes létszámot. Mindenkire irat közjegyző által X nagy-ságú örökséget. Ám ez csak akkor aktivizálódik, ha ki-ki elfogadja, érte megy, átveszi…
Idézet: „Mi mindenkit hívunk megtérésre, mivel mindenkit hív Isten, hogy Krisztushoz jöjjön, kegyelmet találjon, és mindenkinek mindenütt azt parancsolja, hogy térjen meg. A Biblia szerint a bűnösök sosem azért maradnak ki a Mennyből, mert nem választottak, hanem azért, mert ’nem törődnek ily nagy üdvösséggel’, mert nem akarnak Jézushoz jönni, hogy életük legyen, és jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot.”
Megjegyzés: akkor hát mégis az ember dönt a maga üdvösségéről? És ezek szerint mégsem a kiválasztás dönti el az üdvösséget, hanem az ember szabad-akarata! (törődik üdvösségével).
Idézet: „f) Mert szent életre buzdít! Annak a ténynek, hogy Krisztus értem halt meg, a legnagyobb ösztönzőnek kell lenni a szent életre! Ez az érthetetlen csoda, hogy Krisztus értem otthagyta a Mennyet, emberré lett, meghalt, engesztelést szerzett, örökre megmentett, térdre kényszerít, hogy így kiáltson minden választott: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjek? Hálából örökre Neked akarok szolgálni!”
A következtetéssel, az okozattal teljesen egyetértek. Csak az ok nem OK! Tudniillik, hogy az „üdvösségre predestináltaké ez a hálás szívű, szolgálatra való készség – szemben a kárhozatra rendeltekével.”
Az „Ellenállhatatlan/hatékony kegyelem” című bekezdésben ezt írja Tóth László: „Sajnos általánosan elfogadott álláspont, hogy a kegyelemnek ellent lehet állni. Az armi-niánusok negyedik pontja szerint a Szentlélek Krisztushoz vezérlő munkájának az emberi akarat sikeresen ellenszegülhet. Nem munkálhat életet, amennyiben a bűnös nem hajlandó befogadni azt. (Ó, milyen hatalmas, erős is az ember, és mily kicsi, gyenge az Isten! Hamis Isten- és emberkép!)”
Megjegyzés: szó sincs hamis Isten- és emberképről!! Már a profán szóhasználatban is a KEGYELEM fogalma az adományozó nagyvonalú gesztusát bizonyítja és nem az adomány kikerülhetetlenségéről, a kegyet gyakorló akaratának „tűzzel-vassal” való keresztülvitelé-ről bizonykodik! A hasonlatok – különösen, ha Istenre mutatnak – sántítanak. Mégis jól ismert kép szerint Krisztus a vőlegény, az üdvözülendők serege a menyasszony. Bár a keleti népeknél a férjhez adandó leány gyakran „adás-vétel-tárgya”, akinek nincs is beleszólása abba; kihez adja apja – mégsem mondható, hogy az Úr Jézus úgy jön övéiért, mintha leány-szöktetés, sőt leányrablás menne végbe. Ez az „ellenállhatatlan”-nak kikiáltott kegyelem az Ige szerint: ajándék. Milyen ajándék az, amit nem lehet visszautasítani, ami nem attól „ellenállhatatlan”, hogy a bolondnak is megéri, s könnyen beláthatja a visszautasító, hogy magát teszi tönkre, ha nem fogadja el, hanem attól, hogy az ajándékozó döntése megfellebbezhe-tetlen?? (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a „sajnos” bekezdésű gondolat-menet nincs összhangban a „Mi mindenkit hívunk..” bekezdésben olvashatóval).
Idézet: „Az ellenállhatatlan kegyelem tanát nem a teológusok találták ki, hanem Isten az Ő Igéjében jelentette meg számunkra. Számos Igét lehetne idézni. Pl. Jn 6,44: ’Senki sem jöhet énhozzám, hanem ha az Atya vonja azt..’ Az Atyának kell ’vonni’ az embert, mert lehetetlen Istenhez mennie a saját erejéből.”
Megjegyzés: a „számos Ige” mindahánya Isten kezdeményezéséről ad számot. Ezzel aligha száll vitába bárki is. Nem más ez, mint „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát en-gesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (1Jn 4,1o). Tehát az idézett Ige sem azt állítja, hogy ’hiába nem akar valaki jönni, ha az Atya vonja, akkor nincs apelláta’!!?
A Miért hasznos? (ti. a 3.pont alatt tárgyalt, korlátolt megváltás ) címszó alatt ez olvasható: „a) Hatalmas bátorítás, hogy akármelyik bűnösön felülkerekedik Isten kegyelmének hatalma! Mert Isten kegyelme ellenállhatatlan és hatékony. Nem vesz erőszakot az emberen, inkább azt munkálja, hogy akarjunk hinni.”
Bocsánatot kérek, de ez fából vaskarika. Ha nem erőszak, akkor az elvi lehetőség meg-marad az ellenállásra. De, ha minden előre „le van játszva”, akkor képmutatás valamit „elősegíteni”, „befolyásolni”, „terelgetni” – hiszen a végeredmény megváltozhatatlan!!
Ugyanott, a d) pont alatt: „..Akik megtagadják ezt a hívást, bűnösök maradnak..” Ez kettő valamelyikét jelentheti. Vagy azért, mert szabad-akaratból, Sátán megvakított-ságában, elvarázsoltságában maradnak, nem mérlegelve az ÉLET-HALÁL kérdést, becsapottan tagadják a földi élet utáni folytatást. Vagy azért állnak ellene a hívásnak, mert kárhozatra vannak rendelve. Ebben az esetben viszont sok Ige ÉRTELMETLENNÉ válik. Pl. éppen a mindenkinek meg-hírdetett „térjetek meg” felszólítás!!
„5) A szentek állhatatossága
b)…Ha te a Menny felé tartol, nem élhetsz a bűnben. ’Szentség nélkül senki sem látja meg az Urat.’”
Ez az Ige szóba áll annak a lehetőségével, hogy a kiválasztott szentségtelen nem üdvözül. Akkor ezek szerint „csődöt mond Isten szuverenitása?”
Ugyanebben a pontban, az utolsó előtti bekezdésben ezt állítja Tóth László: „Ám Isten kegyelmének áradására, a Szentlélek életeket, gyülekezeteket megelevenítő munkájára nem számíthatunk addig, amíg hamis arminiánus evangéliumot hirdetünk..az embert valami nagynak tartjuk, aki Istennek is megszabja, hogy mit tehet és mit nem, üdvözíthet vagy elveszíthet-e!”
Az ember semmilyen jogot nem formál és nem is formálhat magának Istennel szemben. (Még azok sem, akik dölyfösen elutasítják Őt, mintegy önmagukat tartva istennek, vakon engedelmeskedve Sátánnak, noha az Ő létét is tagadják..). Minden, amivel az ember rendelkezik, Istentől kapott ajándék, lehetőség, felelősség. Az idézet utolsó mondata egy félreértés vagy a predestináció iránti buzgóságból fakadó, rosszindulatú csúsztatás. Mert az ember csak a saját sorsáról való döntés lehetőségét kapta Istentől, az önkén-tes visszaszeretés céljából, de ez nem azonos az Isten feletti rendelkezés bir-toklásával!!
Ha az eddigieket összegezni akarjuk, elmondható, hogy a szuverén Isten a bizonyítási kényszertől is független, amivel demonstrálnia kellene a világ, az ember vagy Sátán előtt a mindenek feletti hatalmát. Saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, amit a zsoltáros így fejez ki: „..kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt.” (8.v). Mindezt szeretetből tette, mert a maga végtelen szeretetét meg kívánta osztani. A szeretet szükségszerűen viszonzásra vár. Ehhez önkéntesség a feltétel. Ezért az EMBERNEK SZABAD-AKARATTAL KELL RENDEL-KEZNIE. A bűnesettel az ember elszakadt Istentől, szelleme halottá vált. Ám a Mindenható „úgy szerette a világot (és benne az embert – M. Z.), hogy mindaz, aki hisz Benne, örök élete legyen.” Üdvtervének végrehajtásához Isten különböző feladatokra rendelt, kiválasztott személyeket (próféták, papi rend, apostolok, stb.) és Ábrahám utódaiként egy népet, a zsidókat.
Az eleve elrendelés nem jelentheti emberi sorsok, vagy a történelem olyan „kényszer-pályáját”, amit Isten a maga teljhatalma alapján, „ha törik, ha szakad” – de keresztül visz. Szuverenitásának „visszafogását” láthatjuk számtalanszor. Elég, ha emlékszünk Ábrahám közben járására Sodomáért, Mózes kérlelésére, amikor az Úr haragjában el akarta törölni népét. De ugyancsak példa lehet a választott nép Sámuel prófétát unszo-lása, királyért sóvárgása, amit végül Isten csalódottan teljesít.
Az, hogy Isten nem személyválogató – az Igében többször hangsúlyozásra kerül. A predestináció hívei is utalnak erre (ld. Fentebb, az 1 Tim 2,4) taglalásánál – csak rosszul. Ott ugyanis a feltételezett szelektálás védelmében, a zsidó és pogány közti kü-lönbségtétel eltörlését magyarázzák NEM-SZEMÉLYVÁLOGATÁS-ra. De az Úr en-nél konkrétabb, és valóban minden emberre értelmezi az Ő üdvtervét. Talán elég két ószövetségi Igét idéznünk:
„Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura, nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.” (5 Móz 1o,17).
„Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, amit tesztek, mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel.” (2 Krón 19,7).
Jut eszembe; vajon a kettős predestináció, a tan képviselői szerint érinti-e a vá-lasztott népet? Esetleg a választott népből is választott Isten (üdvösségre és kárhozatra)?
Boethius, "A filozófia vigasztalása" c. könyvében ez olvasható:
"...vajon arra, hogy mi, emberek döntsünk, nyílik-e bármiféle lehetőség, ha egyszer az okok és okozatok ennyire megszakíthatatlanul sorjáznak egymás után? Vagy még az emberi szív is úgy rezdül, ahogy azt az elkerülhetetlen végzet megszabja?
- Szó se róla - válaszolta Filozófia. - Igenis van akaratszabadság, s e nélkül értelmes lényeket nem is lehetne elképzelni. Mert aminek a természet megadta, hogy ésszel éljen, annak kellő ítélőképessége is van ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni, tehát magától fel tudja ismerni, hogy mi az, ami kerülendő, s mi az, ami kívánatos számára; amit pedig kívánatosnak ítél, azt igyekszik elérni, s menekül attól, amit elkerülendőnek talál. Úgyhogy akinek van értelme, annak egyúttal az is szabadságában áll, hogy akarjon, illetve ne akarjon valamit.
De hogy ez a szabad akarat mindenkinél egyforma volna, azt nem állítom. Mert az égi és isteni lények belátása mély, akarata hajlíthatatlan, s a hatalmuk is megvan ahhoz, hogy kívánságaikat megvalósítsák. Az emberi lélek pedig szükségképp akkor szabadabb, ha kitart az isteni szellem szemlélése mellett, kevésbé szabad, ha átpártol a testhez, még kevésbé szabad, ha foglya lesz a testnek, s akkor süllyed végképp szolgasorba, ha meghódolva a bűn előtt, lemond saját ítélőképessége birtoklásáról.(...)
- Nagyon is ellentmondónak, s össze nem egyeztethetőnek látszik az, hogy egyfelől az Isten mindent előre tud, másfelől az embernek szabad akarata lehet. Mert ha az Isten mindent előre lát, s csalatkoznia lehetetlen, akkor szükségszerűen be kell következnie annak, amiről az isteni előrelátás előre látta, hogy meg fog történni. Éppen ezért, ha Isten öröktől fogva előre tudta nemcsak azt, hogy mit fognak tervezni és akarni az emberek, akkor nincsen szabad akarat; hiszen így nem létezhet semmiféle cselekvés, semmiféle akarás, amiről a tévedhetetlen isteni előrelátásnak ne lett volna előzetesen tudomása. Ha pedig módunkban áll, hogy akaratunkat eltérítsük az előre látott iránytól, s másra irányítsuk, akkor meg a jövendő biztos előretudása esik el, s helyette csak valami bizonytalan sejtelmet tételezhetünk fel, ez pedig - Istenről lévén szó! - szerintem szentségtörés. (...)
- Ekkor Filozófia így szólt: - Nem új keletű ez a panasz az isteni előrelátásra, Marcus Tullius is tüzetesen tárgyalja a jóslás módjainak felosztásában, s te magad is régóta és sokat rágódsz rajta, de eleddig még egyiktöknek sem sikerült kellő alapossággal és megnyugtatóan megfejtenie. Ennek a kitisztázatlanságnak pedig az az oka, hogy az emberi okoskodás a maga fogásaival nem bír az isteni előre tudás osztatlan mivoltához közel férkőzni, pedig ha ez bármiképp is, de fel tudná fogni, megszűnne minden kétely.
Ennek a kérdésnek a feltárását és megmagyarázását csak úgy kísérelhetjük meg, ha előbb azt vesszük fontolóra, ami téged annyira nyugtalanít. Kérdezem hát tőled: miért nem elégít ki téged e kérdésnek az a megoldása, mely szerint az isteni előretudás nem gátolja az emberi akarat szabad érvényesülését, mivel az előretudás - e felfogás szerint - nem oka annak, ami a jövőben történni fog? (...)
Ezek után azt mondhatnád: Ha az én hatalmamban áll, hogy megváltoztassam szándékomat, akkor az előretudást érvényteleníthetem, hiszen esetleg másképp fogok tenni, mint ahogy azt előre tudja! Erre a válaszom: A szándékodat valóban megváltoztathatod, de mivel az örök jelenű, csalhatatlan előrelátás látja azt is, hogy te ezt megteheted, s azt is, hogy megteszed-e, s ha igen, hogyan - ezért az isteni előretudást nem játszhatod ki, ahogy, mondjuk egy rád néző szemnek a tekintetét sem kerülheted el, fogj bár - szabad akarattal - a legkülönfélébb mesterkedésekbe. Nem. Az isteni tekintet végigpillantja az egész jövőt, s visszatereli és befogja azt tudásának jelenvalóságába, s nem módosul, ahogy hiszed, hol így, hol meg úgy tudva előre valamit, hanem egyetlen szempillantással, anélkül, hogy mozdulna, megelőzi és átfogja valamennyi leendő szándékmódosításodat. S ezt a mindent felölelő és látó jelenlétet nem a jövendő alakulásából, hanem sajátos osztatlanságából meríti az Isten. S ez elhárítja azt a feltevést is, amit az előbb méltatlannak tartottál Istenre nézve, nevezetesen, hogy az Ő tudásának a mi jövendőnk a feltétele. Az Ő tudása ugyanis nem függ a később bekövetkező eseményektől, hanem épp ez a mindent jelenlevőként felölelő ismeret állapítja meg a jövő alakulását.
S mivel így áll a dolog, nem fenyegeti veszély az emberi akarat szabadságát sem, s a kényszerítetlen akaratú embert nem méltánytalan törvények jutalmazzák vagy büntetik. Továbbra is letekint felülről a mindent előre tudó Isten, s az Ő látásának mindig jelen idejű örökkévalósága összetalálkozik a mi jövőbeli tetteink milyenségével, s kiosztja a jóknak a jutalmat, a rosszaknak a büntetést. S az Istenbe vetett remény s a hozzá intézett fohász sem hiábavaló, mert ezek, ha helyénvalóak, hatástalanok nem lehetnek. Forduljatok hát el a bűntől, ápoljátok az erényeket, kapjon illő remények szárnyára lelketek, küldjétek alázatos könyörgéseiteket fel az Égbe."
, IRGALMAS ISTEN Ahogy Kálvin és mások eljutottak a maguk teológiai okoskodásukkal a predestinációhoz, szükségszerűen tagadva a szabad-akaratot, s így az ember döntési lehetőségét is a megtérésre - úgy Boethis (hitem szerint) bölcselete nem tartja összeegyeztethetetlennek az ember "történelem-csinálását" (gyakran saját kárára is) és Isten mindent látó-tudó jelenlétét abban.
Számomra az eleve elrendelés tana (ahogy a kálvinizmus értelmezi, tanítja) összeegyez-tethetetlen Isten kegyelmével, szeretetével, személyválogatás-mentes irgalmával. Szuverenitása és ítéletes igazságossága a kegyelmi idő lejárta után kap teret, éppen, „mert jóságából így tetszett Neki.”
Bizonyára sok Igét lehetne csokorba gyűjteni, melyek a kettős predestinációt cáfolják, illetve azt bizonyítják, hogy Isten mindenkinek, személy szerint a kezébe adta a döntés lehetőségét üdvössége felől. (Talán valóban érdekes és értékes lenne egy ilyen összeállítás..) Most, befejezésül, legyen szabad kettőt idéznem:
„Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha VALAKI meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek AHHOZ és vele vacsorálok és ő énvelem.”(Jel 3,2o)
Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztette, hogy mindeneken könyörüljön. (Aligha lehet azt mondani, hogy a bűnösség állapota nem érint minden embert. Ha a törvény szerepe a bűn nyilvánvalóvá tétele, s annak fel- ismerése: így nem vagyok képes istennektetsző életet élni, mert lehetetlen teljesítenem a törvény teljességét, vagyis szükségem van Krisztusra, a megváltásra – akkor az itt megfogalmazott; mindeneket „mennyiség” szükségszerűen mindenki bűnösségéről, és MINDENKINEK „folyósított” kegyelemről beszél.
Soli Deo Glória 2oo5. június-július Mihálovics Zoltán
_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
|
