figyelő írta:
Nehéz lenne a "jólét evangéliumát" a HGY-től elválasztani, legalábbis, ami vezető lelkészüket illeti. De, hogy valami nem gömbölyű, azt éppen a Bartus könyv hivatott bizonyítani. Ha csak a fele is igaz, már akkor is gáz van. Ki az a "keresztyén", akinek DUKÁL egy személyi szabó az USÁ-ban, noha ő Mo.-n él? S milyen önzetlenség az, ha valakinek a szolgalelkű ajándékozási kényszerét (tíz éve 8o ezres öltöny azért valami lehetett) sértetten, fitymálva utasítja vissza?
Az csak a probléma, hogy a Bartus könyvet majdhogy nem szentírásnak tekinted az adott témában, pedig józan kívülállóként nézve is mellé tehetsz egy hatalmas kérdőjelet, tekintve, hogy ki és milyen helyzetből írta.
Én csak néhány fejezetet olvastam belőle, és az volt a tapasztalatom, hogy az nem a HGy-ről szól, hanem Bartus szubjektív turbósításáról amit egy apró tények köré kerít.
Ha beírod a keresőbe: Balogh Feri - máris olvashatod a történetet. Megér öt percet. S aztán kérdezd meg esetleg az ajándékozót: így volt-e?
Van a HGY-ben Bartusnál erősebben kényszeresen író. Vajon miért nem készített egy cáfolatot - ha már sajtóperre nem vetemedik a keresztyén?
Mondjuk úgy, mint Pál apostol vagy János, akik pellengérre állították azokat, akik "köztünk voltak, de nem közülünk valók"...
Mondjuk én nem vagyok közel a tűzhöz, de NS öltönyeit nézve ez az USA-beli személyi szabó igen nagy hülyeségnek tűnik.
A 8o ezres öltöny(ha létezett) és a visszautasítása, ha egyáltalán megtörtént, honnan veszed, hogy úgy történt? Én el tudok képzelni olyan szitut, amiben én is visszautasítanék egy ilyesmi ajándékot.
üdv
ex