Sziasztok!

Ez a topic arra ad lehetőséget, hogy leírjuk ide a megtérésünk történetét, remélve, hogy akik azon gondolkodnak, mi is a megtérés, miből áll? - kicsit közelebb kerüljenek ennek megértéséhez.

Mivel a topic indítónak illik példával elől járni, így nekem kellene kezdenem, de én már a régi fórumon leírtam ezt, és Admin kérte, hogy régi anyagot ne másoljunk be ide.
Az új fórum "Köszöntünk az új fórumon" témáján belül "A régi fórum"-ban olvasható -> "Újjászületésem (megtérésem) története" c. topic 1.hsz.-ban.

Csatlakozásra hívom azokat az új fórumtagokat, akiknek már van új életük Jézusban, meséljék el nekünk ennek történetét! Ne fogjátok vissza magatokat!

B.

FM, net2rist, Zsolt és a többiek! Megosztanátok velünk megtérésetek történetét?

Akkor először egy a "Többiek" közül

Máris egy olyan dologgal kezdem, ami miatt sokat "kaptam" már: nem tudok időpontot mondani, amikortól keresztény lettem. Mindig jó fiúnak számítottam, csak a minden lében kanál, kötekedő természem rontott a képen. A SZU széthullása után előkerült az addig elnyomott egyház, és gőzerővel működni is kezdett. Én kerültem a ref. táborokat, alkalmakat, stb, amíg el nem jött a kötelező konfirmációi oktatás. Oda muszáj volt elmenni. A Bibliát már addig is olvasgattam (élveztem a szép leírásokat), rá is jöttem, hogy kell legyen valami "felsőbb hatalom" gondoltam sok újat nem jelent. Jelentett. Szegény lelkészünket néha majd az őrületbe kergettem kérdéseimmel (sok közülük megegyezett azzal, amit a fórumon is olvashatunk ), de idővel rájött, hogy jobb, ha lefoglal, úgy kevesebb gondja lesz. Ellátott tehát mindenféle könyvekkel, amelyek között ott voltak hitvallásaink is. Nem tudom, mi történt közben, de mikor a konfirmációra került sor, sok társammal ellentétben hittel, meggyőződésből mondtam el az apostoli hitvallást. Utána jöttem rá, hogy mindez mit is jelentett, hogy valahol az úton Isten "felszedett", és hogy most már örökké az Övé vagyok.

István! Te majdnem én vagy!
Én is ungvári vagyok... és én is kb. a SZU széthullásának időpontjához tudom kötni azt, amikor komolyabban foglalkozni kezdtem a témával. Vagyis a Téma kezdett foglalkozni velem... de ez egy másik történet. (Talán az lehetett a megtérésem? De a másik topikban majd tisztázom.) És én is még gyerek koromban, az iskolában szoktam rá a kötekedésre. A tanáraim azt mesélték, hogy amikor meglátták a szememben azt a csillogást, akkor már előre felállt a hátukon a szőr, hogy megint mivel fogom őket őruletbe kergetni Pedig én csak játszani akartam...
Lelkészt és valódi vallásos embert azt egy darabot se láttam, rajtuk nem élhettem ki kötekedési hajlamomat, úgyhogy ezúton is elnézést kérek tőlük és tőletek, hogy ilyen öreg fejjel kellett ezt bepótolni. Köszönöm szépen, jó volt játszani.

Kedves István,

örülök, hogy leírtad az Isten-keresésedet és a megtalálást (bocs', hogy a te nevedet nem említettem)!

B.

kéritek elmondom.
1998..ban tértem meg.NEM volt egyszerű,mert éltem a vallásos életem ,sok mindent élve mellette.buli,cigi,és még néhány"apróság".Államvizsgám után egy héttel úgy éreztem hogy egyre nehezebb az élet buli aztán templom,és stb..Voltak terheim bűneim amit évekig cipeltem,probáltam eldobni szószerint is az életem ,de az Úr ezt megakadályozta.Egyre nehezebb lett ,amikor megismerkedtem egy keresztyén lelkésszel,aki elmondta milyen egyszerű is szabadulni, és nem jár a megtérés lemondással,inkább plusszot ad az életemnek.1hétig szenvedtem,amig együtt borultunk le Isten elé.Tételesen felsorolva terheim,bűneim és átélve utána a szabadulás örömét.Hozzátartozik szivesen csúsztattan volna de Isten figyelmeztetett,egy ígével.Bolond még az éjjel elkérik a te lelkedet(szabadon),ez állított meg igazán.Én tudok időpontot mondani,de úgy gondolom nem ez számít.Azota vezet Isten engem néha csökönyös vagyok,de türelmes pedagógusként nevel engem.Nagyon szeretem az Urat,mert azt a szeretetet amit ad más nem mulhatja felül.Szolgálok gyerekek közt amatör kántor vagyok,és hiszem tudom ,hogy még pótpresbiterként is csak alázattal,élő hittel lehet szolgálni.ÜDV:mindenkinek."Minden gondotokat Őreá vessétek,mert neki gondja van rátok." megtérésem ígéje.

Szia Szamóca,

nagyon örülök, hogy ide "tévedtél" a Parókiára, és remélem, jól fogod érezni magad köztünk!

Köszi a bizonyságtételt!

Szeretettel: B.

()

Kedves Zsolt,
köszi, hogy leírtad, hogyan kerültél kapcsolatba Istennel, nagyon örülök annak, hogy az életedet Rá alapozod!

Az „egyetemes” egyházzal kapcsolatban csak annyit, hogy JÉZUS EGYHÁZA az egyetemes egyház!, ez pedig nem egyenlő sem a ref. egyházzal, sem a katolikus egyházzal, sem az egyházak összességével.

Jézus „egyetemes egyháza” az ún. "láthatatlan egyház", amely a Jézusban újjászületett hívőket foglalja csupán magába!, és nem tartoznak bele azok, akik fizetik az egyházfenntartóit, járnak rendszeresen templomba, megkeresztelik a gyermekeiket stb., de nem születtek újjá a Szentlélek által.

B.

()

Nos, én is a többiek témakörbe tartozom..
Elöljáróban: nagyon tetszettek az eddigi hozzászólások, megérintették a szívemet. Nőként olyan jól esett az a mondat, hogy a feleségem jelentett számomra mindent.. Hát ettől olvadoztam. Jó, hogy manapság lehet ilyennel találkozni! Ilyenkor mindig elkezdek bizakodni, hogy majd én is találok magamnak egy ilyen társat.. Na jó, haggyuk a mellébeszélést !

Én már kisiskolás koromban is sokat gondolkoztam, magam elé képzeltem a világot, utána a Világűrt és próbáltam tovább gondolkozni, hogy mi van azon kívül? hát nem ment..
Nem tudtam elhinni, hogy csupán véletlenül alakult ki az élet a Földön, és abban sem hittem igazán, hogy az egysejtűkből fejlődve csak úgy, magától kialakulhatott az ember és környezete..
Túl sok a véletlenek száma ebben a történetben!!
Így arra a következtetésre jutottam, hogy kell lennie egy felsőbb hatalomnak, aki mindezt előidézte. Akkor még nem kerestem viszont Vele a kapcsolatot, csak elismertem létezését.
A családom nem keresztény, sőt egyedüli keresztény vagyok a családban, de katolikus oviba jártam és ott volt hittan oktatás, azért ez sem volt véletlen szerintem.
Az ált. sulit már nem keresztény intézményben végeztem, de jó hangom van, ezért rendszeresen jártam én is a templomba énekelni, így 8éven keresztül valahogy kapcsolatban maradtam a "dologgal".
8.-ban kezdtem azt érezni, hogy meg kell ismerkednem Istennel, ezért a gimit már "reformátuséknál " végeztem, és ez bejött: 18évesen megkeresztelkedtem, megkonfirmáltam, templomba és Úrvacsorázni is járok.
Nem tartom magamat tökéletes hívőnek viszont, sokszor elbukom, de mindig újrakezdem, és sok örömöm van Jézus Krisztusban.
Az a legjobb az egészben, hogy tudom, hogy nem vagyok egyedül sosem, és ha rossz dolog is történik velem, az csak azért van, hogy még jobb dolgok történjenek velem ezáltal, magyarán mondva, a hívőknek minden a javukra van!

Na, akkor most megpróbálom a tőlem telhető komolysággal...

A régi fórumban ezt írtam:
"50. 2006-06-02 15:41:47 alibaba4rabloja
Én még nem születtem újjá, előbb szépen meghalok, aztán ha már látjátok, hogy nem írok többet a fórumba, akkor tudni fogjátok, hogy vagy végérvényesen halott lettem, vagy akkor kezdődik az újjászületésem."

Meg azt is valahol, hogy az óemberemnek és az újemberemnek két külön nickje lesz...

Szóval olyan úgy-ahogy hívő családban születtem. Megtartottuk a Karácsonyokat, a mennyből az angyalnak a felére emlékeztünk is, azt nagyszüleiméknél mindig kötelező volt elénekelni. Anyukám időnként mondott ilyeneket, hogy őrangyal, meg túlvilág, ... És mindig tisztelettel nézték a Jézusról szóló filmeket. És azt is mondta, hogy minket valahogy ez megkülönböztet a többiektől.
Temető mellett laktunk, és ott néztem mindig, hogy mi a különbség, hogy van, akinek kereszt van a sírján, van, akinek semmi és vannak, akiknek vörös csillag...
Biblia meg vallásos irodalom nem volt otthon, mert Szovjetunióban ez nem volt túl jó pont.
Anyukám egyszer elővett egy papírt, valamikor 12 éves korom körül, és elég hosszas gondolkodás után, nehogy véletlenül rosszul írja nekem... leírta a Miatyánkot. A többire nem emlékezett... Mondta, hogy ezt tedd el, meg ne lássák...
Mondhatni megtanultam, és megsemmisítettem, mint a kémfilmekben
Aztán többet nem beszéltünk róla...
Én meg néha elmondtam, és idővel amikor már nem arra kellett figyelni, hogy melyik szó következik, gondolkodni is kezdtem rajta, hogy mit is jelenthet...
Volt is döbbenet, hogy mijazhogy a Te akaratod??? Talán az enyém!!!
A legnehezebb azt volt megérteni, hogy miért kéne már másoknak megbocsátani??????? Azt megtorolni szokás, de legalább 10x-esen!
Meg nekem vétkeim? Ugyanmár...
A mindennapi kenyér ellen nem tiltakoztam... (Vajon miért..?) És a gonosz alatt általában a Szovjetuniót értettem, amit ezúton is megköszönök Neki, hogy megszabadított tőle
Úgy egy év múlva már viszonylag őszintén el tudtam mondani.

Aztán költöztünk Magyarországra. Én lettem az orosz, aki jött, és akivel jót lehet szórakozni az iskolában... Ha az előtte való év volt az elmélet, akkor ezt nyugodtan nevezhetjük gyakorlatnak...
Mindent ott kellett hagyni, ami számomra értékes volt, csak Isten volt, aki elkisért, és ugyanaz maradt, aki volt. (Bár szerintem ott jobban érezte magát)
És még mindig senkivel sem beszéltem az egészről...

Aztán jobb évek jöttek, középiskola, egyetem... legfeljebb egy-egy vizsga előtt gondoltam Rá, hogy azért Ő is megsegíthetne, ha létezik egyáltalán... De azért inkább azt valószínűsítettem, hogy nem létezik, minden jel arra utalt. Minden csodát véleményem szerint meg lehetett magyarázni sima természettudományos módszerekkel, amit pedig még nem, arra is miért ne lehetne kitalálni valami új elméletet... És egy teljes elmúlás mindenféle túlvilági dolog nélkül sokkal jobban megnyugtatott, mint valami bizonytalan vallásos mese.

Aztán munkahelyen egyszer fél évig nem volt munka. Csak ültünk ott, és ki szakmailag, ki másképp próbálta képezni magát, hogy elüsse valahogy az időt, és ne essen egészen depresszióba... Olyan lehangolt társaságot régen láttam, mint ami ott összegyűlt...
És nekem ráadásul volt egy vetélésem is, ami egy altató túladagolással végződött... Akkor ismertem meg jobban egyik munkatársamat, aki, mint kiderült, hívő volt. De sose beszéltünk vele hitről, csak próbált nekem segíteni...
Egyszer egy esküvőn voltunk, és versenyt ittunk... (Na, annyit életemben nem ittam, és szerintem nem is fogok...) A végére elértük az őszinteségnek azt a fokát, amikor könyvet mert nekem ajánlani... Hamvas Béla: A bor filozófiája.
Ebből értettem meg, hogy a keresztyén emberek fő célja nem az önsanyargatás, és lehet azt életörömmel is csinálni. Addig valahogy úgy néztem az egészre, mint ha azt vesszük, hogy kitesznek egy szép izmos képet a konditerem elé... vagy szép frizurát a fodrász elé... akkor bent is azt várhatom.. Itt meg kiteszik a Krisztust keresztre feszítve... hát velem is ez lesz, ha ide bemegyek???

Aztán reménytelenül szerelmes lettem... és ez ugye nem lett volna jó hatással a házasságomra... Kétségbeesésemben elővettem egy könyvet Jézusról, és azt olvasgattam. De semmi újat nem találtam benne, azokat a dolgokat már rég tudtam a filmekből... Csak jólesett olvasni, addig se gondoltam arra, ami elszúrta volna az életemet.

És utána megszületett az első lányom. Elég sok gondom volt vele, volt, hogy hetekig csak 3 órát aludtam éjszaka...
Szóval akkor már elmondhattam magamról, hogy elvesztettem a szülőhazámat, az esélyt, hogy a szakmámban dolgozni tudjak, az ismerőseimet, az egészségemet, fájt mindenem, még egy gyerekemet is, ezt a másodikat is majdnem... Férjemmel kutya-macska viszonyban voltunk. És még aludni se volt időm...
Ideális helyzet!
Éjszaka órákat sétálgattam és ringattam a gyereket, hogy aludjon... És a sötétben más ötletem nem lévén, eszembe jutott egy régi vicc: miben mérték régen a sebességet? öl/miatyánk... És én is elkezdtem mérni így az időt... Volt, hogy 40-et is elmondtam, mire elaludt a gyerek... Néha csak úgy, reflexből, néha volt erőm úgy is gondolni...
Egyik reggel arra ébredtem, hogy álmodom... Istent láttam, és (mint azóta már tudom), meghalni hívott... Én pedig mentem is volna meg nem is... De ezt már a régi fórumon valahol elmeséltem... És a lényeg, hogy megbocsátott nekem. És ez meglepetés volt... Ha máshonnan nem is, de innen tudtam, hogy nem csak a képzeletem játszott velem, mert az új dolgokat nemigen mondhatott volna nekem, pláne nem olyat, ami ellenkezik az addigi felfogásommal.

És még mindig nem beszéltem senkivel hitről...

Aztán fejembe vettem, hogy református leszek... Nem tudom, honnan jött az ötlet... A családban csak katolikusok vannak... Talán mert valahol el akartam mesélni az élményeimet...
De a gyerek miatt nem tudtam itthonról kimozdulni. Meg nem is mertem bemenni sehova...
Egyik délelőtt a gyerek sírt, alig hallottam valamit, csak valami szófoszlányokat a rádióból. Megpróbáltam rákeresni, és akkor találtam a 2 hete alakult sólyi virtuális református egyházközség névre hallgató honlapot... Mint később kiderült, róluk szó se volt a rádióban...
Na, azóta főleg ott művelődök. És az tetszik, hogy szinte betüre azt mondják, amiben én addig hittem... És rengeteget tanultam is azóta... És konfirmálkozni is sikerült... 120 km-t autóztam, életemben először ennyit, és csak Istennek köszönhető, hogy nem ment el a második gyerekem miatta... dehát a fontos dolgok nem várhatnak...

Megtérés? Mi az?

Mi a megtérés?
Elfogadni Jézus Krisztus halálát a kereszten és megérteni annak jelentőségét. Ennyi talán nagyon röviden fogalmazva.
Megtérése után az ember el kezd ÉLNI. Valójában élni. Törekszik betartani Isten szavát, ezáltal gyümölcsöt terem, keresztényi gyümölcsöket és így örömet hoz a környezete számára is.
Mivel természetesen ember, ezért fog elkövetni továbbra is bűnöket, mert az emberi természetünkből fakad, de ezért is van az Úrvacsora intézménye. Én mindig beleborzongok abba, hogy "hírdetem tinéktek a ti bűneiteknek bocsánatát", ennél jobb katarzis-forrás nincs a világon .

Huhh ez nagyon sablonosra sikerült, pedig így gondolom ám tényleg!

32ezüst, örülök az őszinteségednek, láttam, sokmindenen keresztül mentél, de ez innentől kezdve nem fontos, mert Isten képes begyógyítani a sebeket, ezt tapasztalatból tudom mondani.
Azt, hogy megtértél-e, nincs jogom megítélni, de hogy itt vagy, az számomra azt jelenti, hogy mindenféleképpen jó úton vagy, és mivel Isten választottad útitársadul, ezért Ő számontart téged, gondot visel rólad és megtérésedet is kimunkálja majd teljes egészében, amikor annak az ideje eljön..
Úgyhogy ne aggódj !!!!!

Kedves Ezüst!

Először is Isten hozott a reformátusok között! Nagyon örülünk, hogy egy ilyen értelmes, okos ember, mint Te, akinek a kritikus világlátása ismert előttünk, itt van közöttünk!

Jó volt elolvasni az életedet, és hát jó arra gondolni, hogy ilyen szerény vallásos háttérrel is bizonyságra juthat valaki, hogy a Szentlélek valóban ott dolgozik minden jóravaló emberben, és minden helyzetből van felállás. A kommunizmus nyomása alól is van felszabadulás, és hitre jutás.

Most, hogy beszélhetsz emberekkel a hitről, hát megtudhattad, hogy a megtérés éppen az a folyamat, aminek a részese vagy. A bizonyság kialakulása történik benned Istenben, aki a Szentlelke által, Jézuson keresztül egy közös egyetemes Anyaszentegyházba gyűjti a híveit.

Ez nem egy csillogó, villogó, gazdag, vagy éppen nagyon elegáns csapat. Inkább lelkiekben gazdag, sokszor az élet nehéz oldalát, "poklát" bejárt emberek tartoznak ide, akik képesek embertársuk iránt irgalommal lenni. Mint mondtam, örülök, hogy közénk akarsz tartozni, és hogy ezt meg is vallottad, és nagyon örülök a konfirmálásodnak.

Isten éltessen szeretetben családoddal!