Sziasztok!
Annyira jó volt olvasni benneteket, én végigolvastam most az egész témát. szívesen elmondom, velem mi történt. Érdekes, ahányszor elmondom, mindig új dolgok is eszembe jutnak. De kezdjük az elején. A legelején.
Ovis voltam, mikor az egyik nagyapám beszélt Istenről, megismertetett néhány Bibliai történettel és megtanított imádkozni. Visszagondolva ő inkább vallásos volt, mint hívő, de sokat jelentett. Innentől kezdve soha nem kételkedtem Isten létezésében. De úgy gondoltam, hogy jó messze van, csak néha ér rá figyelni rám. Általánosban jöttek a hittanórák, majd a konfirmáció és a vasárnapi gyerekórák, néha Istentiszteletek. Nagy gondolkodó, elméletalkotó voltam mindig és vagyok most is lány létemre. Kamaszként foglalkoztatott szinte állandóan az élet értelme. Nem láttam semmit ez ügyben. Ellensúlyozásként, bulizás, pia, hogy ne gondolkodjak.
Volt valami állandó Istentudatom, de egy sajátos elméletbe préseltem bele, ami így hangzott: Hiszem, hogy van Isten, de tudom, hogy nincs. Huhh. Szörnyű, nem? Úgy hangzik, mint egy nemlétező kapaszkodó.
A logikámba nem nagyon fért bele a transzcendens. Mégis elkezdett érdekelni az asztrológia, a tenyérjóslás, meg az agykontroll. És a grafológia is, hogy fokozzam. Öngyilkossági gondolatok bőségesen.
Évente kétszer voltam templomban. Tudjátok: Karácsony, Húsvét.
1998 karácsonyán történt velem a templomban ima közben, hogy könyörögtem az Úrhoz, hogy hadd legyek közelebb hozzá és bocsásson meg, hogy eltávolodtam tőle. Vajon hogy jutott eszembe ilyet mondani neki? Kértem azt is, hogy történjen valami, ami miatt megbizonyosodhatok arról, hogy ő tényleg létezik és törődik velem. Egy héttel később karamboloztunk. Csak én sérültem meg. Nem nagyon, pár öltés a szemhéjamba és nyomtalanul eltűnt a helye. De egyvalami nem tűnt el: Tudtam, hogy Ő volt az! Létezik! Foglalkozik velem! Mégsem kerültem közelebb hozzá. Azt gondoltam, ennyi elég is nekem. A főiskolán elég sűrű imádkozó lettem aztán vizsgaidőszakban.
Az első év után nyáron közölte velem a barátnőm, akivel együtt nőttünk fel, hogy az Úr Jézus megváltoztatta az életét, és hívő lett. Mondtam neki, én is hívő vagyok, hiszen mennyit imádkozom, Bibliából Igéket gyűjtök ki, de valahogy nem tudtam meggyőzni, hogy ez ugyanaz. Aranyos volt, mindenhova elcipelt, ahol Jézusról hallhattam. Így ráébredtem, hogy van megtérés és az nálam még nem történt meg. Akartam, de úgy gondoltam most még nem tudok. És itt jött életem legsötétebb néhány hónapja.
Másodéves voltam a főiskolán. Csaknem minden este részegen buliztam valami diszkóban, volt, hogy nem is tudtam magamról, és sokszor úgy keltem fel, hopgy utáltam azt a fekete ürességet, ami a lelkemben van. Utáltam magamat is, amiért így élek. De minden héten buli, pia, stb... És minden buli után hazaérve részegen könyörögtem Jézushoz bocsánatért, és hogy vonjon közelebb. Jó nagy ellentmondás, igaz? Akkor már kemény harc ment a szellemi háttérben a lelkemért. Csaknem belepusztultam.
2001 februárjához értünk. Hívő barátnőm majdnem erőszakkal cipelt egy ifjúsági hétvégére. Már csak pár momentum maradt meg abból, hogy mi történt ott. a legjelentősebb, hogy megláttam azt logikámmal (nemcsak hittel), hogy tényleg létezik transzcendens, van gonosz és van Isten, aki erősebb és vár magához. Innen "már csak" azon görcsöltem, hogy ez hogy történik. Nem hittem ugyanis, hogy megváltozik az életem attól, hogy kimondok pár szót Isten felé. Két hívővel imádkoztunk egy órán keresztül. Megrázó élmény volt. Itt már tudatosan éreztem a szellemi harcot, ami értem folyt. És nemcsak én éreztem, de a barátnőm is. Már itt Jézus győzött. Mégis úgy feküdtem le, hogy nem sikerült ez nekem.
De reggel úgy keltem, hogy tudtam, új életem van. Ebben erősített meg az Ev. útmutató aznapi Igéje: "Csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot" Ézs 25.1 és még egy Ige aznap valakitől: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" Zsidó 13.5.b
Február 18.-án a 6. szülinapom lesz. Nagy örömmel tölt el, hogy csodát élhettem át a megtérésemkor, de még nagyobb öröm és csoda a mindennapokban Jézussal élni az életemet. Ez még a legnagyobb megtérési élményt is felülmúlja. 6 évnyi tapasztalat áll erről mögöttem és boldog vagyok, hogy akár még 40-50 évig is járhatok itt vele, aztán örökre odaát.
Bocs, kicsit hosszú volt, de nem tudtam, mit hagyjak ki.
