Ez csúcs ez az indiános sztori! Nagyon tetszik!
Köszi, hogy postáztad.[/quote]

Szívesen.

Ez gyögyörű! Köszi, hogy postáztad! Először már attól féltem, egy újabb "Isten szeret, minden látszat, tapasztalat, és ésszerű megfigyelés ellenére, hidd már el, mert irgum-burgum" stílusú giccs lesz(merthát ugye, kisbabák, meg tájképek...a szokásos dologok ), de annyira tetszett, hogy pl. az is benne van, hogy: sokan félreismernek engem(vagy nem is tudom, már, hogy volt), meg szóval...na, mindegy, szóval tetszett. Nézzétek meg!

(Az illető oldal többi része azért...nem tökéletes, dehát ez mindenütt előfordul )

Nekem is nagyon tetszett!

Harc hívők között?! Testvér vs. testvér?!

Hogy is van ez? Mikor járunk el helyesen, ha vitatkozunk, vagy ha nemtörődőmséggel válaszolunk? Miért érdemes vitatkozni... , érdemes egyáltalán? Ezekhez hasonló alapelvekről röviden egy olyan embertől, akinél nyugodtabbat csak édesapámban láttam! Még annyit kiegészítésként, hogy nem vagyunk és feleslegesen törekszünk, hogy egymás személyes Szentlelkei legyünk, EZ A TISZTSÉG MÁR BETÖLTETETT: János Evangéliuma 16:8!!!

Vitatkozás hívők között
Bevezetés

A keresztények között mindig is voltak viták. A hagyományos teológiai témákon túl manapság főleg etikai kérdések, illetve kulturális jelensé­gek, filmek és könyvek megítélése vált ki heves vitákat. Ezek a viták azonban nem csupán a tárgyukról szólnak, hanem rólunk, vitatkozókról is sokat elárulnak. Végig kell tehát gondolnunk, hogy miért léteznek vitatémák, hogy min érdemes vitatkozni, és hogy Krisztus tanítványaiként hogyan viselkedjünk, ha nem értünk egyet!
1. Akinek el fogunk számolni

Mindenkinek Krisztus az Ura, neki élünk (Róm 14:7-8), neki fogunk elszámolni az életünkkel (Róm 14:4,10-12), és nem egymásnak.

Ha valamiről kialakítjuk a véleményünket, eldöntjük a hozzáállásunkat, akkor ezt az Úrért tegyük (Róm 14:6), és ne másokhoz képest.

2. Amiért érdemes, és amiért nem érdemes vitatkozni

A keresztény felekezetek közössége gyakorlatilag azt az alapelvet követi, hogy "lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet".

· Ha a tét lényeges dolog: a kereszténységünk alapjai (pl. háromságtan, az üdvösség útja), akkor igenis fel va­gyunk rá hatalmazva, hogy küzdjünk közös hitünkért (Fil 1:16, Júd 3). Ha a tét az, hogy a testvérünk meg­ma­radjon a keskeny úton, akkor igenis felelősek vagyunk egymásért (Júd 22, Jak 5:19-20).

· Ha azonban nem ilyen horderejű dolgokról van szó (pl. a gyülekezeti élet formai dolgai, kulturális je­len­ségek meg­íté­lése), akkor óvatosnak kell lennünk mások véleményének vagy személyének a kritikájával.

3. Amiért mindig is lesznek viták és vitatémák

A Biblia az élet minden területéről beszél, de nem tartalmaz konkrét utasításokat minden kor minden kultú­rá­jának minden egyes eleméről . Ugyanakkor minden korban alkal­maz­ható egy sor bib­liai parancs ("ne lopj!") és alapelv ("minden szabad, de nem minden hasznos").

Sok olyasmi is befolyásolja azonban ezeknek az alkalmazását, a megkö­ze­lí­tésünket és a véleményünk kiala­kí­tását, aminek általában nem vagyunk a tudatában:

· nem vagyunk egyformák, és nem egy kaptafára készültünk: eltérő a karakterünk, a múltunk, a művelt­sé­günk, a szak­mánk, az ízlésünk, az intelligenciahányadosunk

· bár mindnyájunk számára a Biblia az irányadó és a végső mérce, eltérő emberi adottságainkon és hiá­nyos­sá­ga­inkon kívül eltérnek a teológiai ismereteink és a felekezeti, lelkiségi hangsúlyaink.

Bizonyos dolgok ráadásul önmagukban se nem helyesek, se nem helytelenek. Csak az egyes em­bertől függ, hogy szá­mára helyes vagy helytelen ezeket megtenni (pl. Róm 14:14). Ezek az egyik hívő hitét nem érintik: szabad lelkiismerettel megteheti, anélkül, hogy bűnbe vinné. A másik hi­tét azonban csak rom­bolná: megütközne rajta, bűntudatot keltene benne, sőt bűnre csá­bítaná (Róm 14:2).

4. Ahogyan viselkednünk kell

Egységre kell törekednünk, de az egység nem azt jelenti, hogy mindenkinek, mindig, minden áron ugyanazt kell gondolnia.

· Mindnyájunk ismerete töredékes (1Kor 13:9), ezért először is hagyni kell a másikat gondol­kodni (1Kor 10:15, 2Tim 2:7).

· Az egység elérésének és fenntartásának útja az, hogy szeretetben el kell viselnünk egymást: alázattal, sze­lí­den, türelemmel, békességre törekedve (Ef 4:2-3). Ez kizárja mások lenézését és a dühödt csatározásokat.

· Mindenkinek önmaga számára el kell döntenie, hogy mi a véleménye, mit tehet meg, és mit nem. A saját meg­győződésében bizonyosnak kell lennie (Róm 14:5,22-23), de nem arrogánsnak.

· Aki úgy érzi, hogy nyugodt lelkiismerettel meg tud tenni valamit, amit a másik nem, az ne nézze le, és ne bí­rál­­gassa a másikat (Róm 14:1, 15:1). Ugyanígy, aki valamit csak lelkiismeretfurdalással tudna tenni, az ne ítél­gesse a másikat. Isten ugyanis mindkettőt be­fogadta és meg­tartja (Róm 14:3-4,10, 15:7).

· Az a valóban szabad, aki szabadságáról le tud mondani, mert a másik lelkiismerete fontosabb neki annál, amit a saját szabadsága nyújtana neki (Róm 14:15,20), és ezért nem akar okot adni másoknak a megütközésre (Róm 14:13,19).

· Senki se okoz­zon a másiknak megütközést (Róm 14:21), mindenki a másik épülésére gon­doljon (15:2).

· Ezekről személyes lelkiismereti döntésre váró dolgokról lehet beszélgetni, de nem a vita kedvéért (Róm 14:1).

· Ha valaminek rossz a gyümölcse, arra rá kell mutatni (Mt 7:18), de nem szabad a másik ember fölött ítél­kezni (Róm 14:4, Mt 7:1-5).

Pozitív bizonyságtétel a világ felé, ha egyet tudunk érteni abban, hogy nem kell mindenben egyet értenünk ahhoz, hogy egymással közösségben legyünk, és egymást szeressük (Jn 13:35).

Még csak annyit kiegészítésként, hogy nem vagyunk és feleslegesen törekszünk arra, hogy egymás személyes Szentlelkei legyünk, EZ A TISZTSÉG MÁR BETÖLTETETT: János Evangéliuma 16:8!!!

Közbenjárás, ima, böjt egymásért:
ezen a poszton mindig van még egy szabad hely, ahova beállva, kitöltjuk egyben a rést,
és Isten kegyelmét és áldását másokra!
Ezékiel 22:30
.
Légy áldott Jézus nevében!

Mivel semmi epkezlab gondolatom nincsen most szeretnek egy idezetet 'tovabbitani"nektek.
"Hala legyen Istennek a mi zarandokutunk celja nem foldi orszag.Lehet ,hogy egy sereg alkalmat elmulasztunk ,amelyeket azutan egesz eletunkben sajnalunk ,de Istennek nyugalomba hivo szava egesz eletunkon at szol hozzank.Olykor eppen az elmulasztott lehetosegek es a ketsegbeeses pusztajaban jutunk igaz hithez,s ennek a hitnek a nyoman felkelunk,"megmasszuk a hegyet ,es belepunk az orszagba""
Eddig tart az idezet mintegy vigasztalasul szantam elsosorban sajat magamnak es mindenkinek szeretettel

Sziasztok! Ez két, nagyon rövidke történet, de elég megrázó, legalábbis nekem.
A címe:Jézus Jön!Készen vagy rá?

http://www.youtube.com/watch?v=yC6W5jF3uRY

http://www.youtube.com/watch?v=_Y4J2IpJ ... ted&search

Az ötvös tüze


Egy csapat nő a bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja:
"leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.
Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.
Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset:
"leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt".
Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.

A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt:
"Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne."

Max Lucado:Értékes vagy

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot.Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idõ után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sõt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. - Õ aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idõ után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló. -Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem. "Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit." "Élit?"

"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében." "De miért?" "Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment. "Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetõre vezetõ keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az õ karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erõs hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg! "Pancsinelló lassan megfordult és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. " Úgy látom, gyűjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"

"Gyermekem, elõttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" "Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik õk, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit õk gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!" Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitõl? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? "
Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
"Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon. "Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló
"Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idõvel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelõre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!" Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja! "
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

Élit én is ismerem,rendszeressen átadom
magam neki imában és valóban eltünnek
a foltok.

egy "foltnélküli" foltmanó

Kedves Gabriel!
De jóó!

A VÉN SIMON

Egy angliai lelkész aggódva fordult egy este az egyházfihoz:
"Látta már azt a szegényesen öltözött öregembert, aki minden délben bejön a templomba, és utána azonnal kimegy? A lakásom ablakából szoktam figyelni, és meg kell mondanom, a dolog nyugtalanít. Végül is komoly értéktárgyak vannak a templomban. Próbálja csak meg egyszer kikérdezni.Az egyházfi már másnap megszólította az öreget:
- Mondja csak, mi indítja magát arra tulajdonképpen, hogy a templomba jöjjön?
- Imádkozni szoktam. - felelte az ember nyugodtan.
- Nana, talán mégsem egészen úgy van az! Ahhoz túl rövid ideig marad. Egyszerűen odamegy az oltárhoz, s azonnal vissza is fordul. Mit jelentsen ez?
- Így van! - hagyta helyben a szegény öreg. Csakhogy én nem tudok hosszú imákat mondani. Minden délben eljövök, és egyszerűen így szólok:
- Úr Jézus, itt van Simon.
Kicsi ima ez, de úgy érzem az Úr meghallgatja.
Nem sokkal ezután a vén Simont elütötte egy teherautó, s a kórházba került.Egyszer az egyik ápolónővér így szólt hozzá:
- Olyan vidám benyomást kelt mindig, pedig tudom, hogy nagy fájdalmai vannak.
- Hogyan is lehetne másképp, hiszen minden nap látogatóm van! - válaszolt Simon.
- Látogatója? - ámult a nővér. Soha nem látok magánál senkit. Mikor jön az illető?
- Minden délben ott áll az ágyam lábánál, és szívemmel hallom, amint mondja:
-Simon, itt van JÉZUS.

Hú, hogy kiakadtam volna ezen a történeten két éve. Még mindig érzem a helyét.

HÚ de jó, hogy MÁR NEM

mindig érzem a HÁLÁT ezért

Ezt hogy kell érteni?
Nekem a kedvenceim egyike. Vmelyik Zimányi kazettán, beolvasva hallható. Eddig még nem sikerült sírásmentesen "lekagylóznom"..