Zsolt írta:
Net!
Nem szívesen mondok ellent, mert tudom, hogy tájékozottabb vagy nálam. De attól tartok, hogy az apostolok azért tartották vissza a gyermekeket, mert nekik (és az asszonyoknak is, ha jól tudom) tilos volt a zsinagógába menni. Tehát a tanító elé sem mehettek. Jézust sokan rabbinak hívták. Jézus ezekre a visszatartókra mondott nemet. Én nem emlékszem, hogy ez a történet arról szólt volna, hogy mindez keresztelés közben történt volna. Ez a jelenet a gyermeki hitről szól inkább, amilyenné a mi merevségünknek kell(ene) válnia.
ez most "szarva közt a tőgyét" - típusú találat volt: tavasz vetette fel ezt az értelmezést, majd megnézve az igehelyeket, KÖZÖSEN elvetettük
én mondjuk - ha nem tudtad - felnőtt-keresztség-párti vagyok
(ebből azért látszik, hogy EREDMÉNYESEN tudok a "másik oldal" gondolkodásába is belehelyezkedni, mert simán azt hitted rólam, hogy a kisgyermekek megkeresztelésének állítólagos jézusi példája mellett kardoskodom, pedig ennél nem sok minden áll távolabb tőlem...)
Zsolt írta:
Ezért ez a példa semmit sem erősít szerintem.
szerintem se... ezt már megbeszéltük
Zsolt írta:
Az első példád viszont igaz amit a háznép kereszteléséről írsz. A zsidó szokás szerint a fiúgyermekeket 8 napos korukban körül kell metélni, azaz Istennek ajánlani. Hogy lássa az Úr, hogy a gyermek Izráel fia. Ez alól nyilván az akkori tanítványok sem lehettek kivételek. Miért ne kereszteltek volna akkor kisgyerekeket is? Ez újdonság volt, ők meg Krisztus követői.
nem véletlenül írtam ezt a példát, ez a fő érve a gyerekkeresztelés mellett érvelőknek
ez a "kombinált bérlet" (körülmetélés + megkeresztelés) felettébb logikusnak tűnik (és én biztosra veszem, hogy semmi köze az apostoli kor gyakorlatához
... de ez csak az én véleményem
)
Zsolt írta:
Egyről még nem beszéltünk: a Biblia sehol nem tiltja a gyerekek megkeresztelését. (ha jól tudom)
tényleg nem... miután ez egy NEM LÉTEZŐ DOLOG volt (most mint felnőtt kori bemerítés-párti érvelek, ne tekintsd támadásnak), sőt... SOKKAL KÉSŐBB került bevezetésre (egyháztörténelem, hadd ne én lapozgassam, nincs is teológiai diplomám), egy NEM LÉTEZŐ GYAKORLATOT miért kellett volna tiltani??
Zsolt írta:
Ezért nem látom értelmét ennek a késhegyre menő dolognak. Lassan ahhoz hasonlít, mint a jobbra-balra tarts. Ezt eredetileg az angolok találták ki. Szabály szerint úgy kellett két kocsinak egymás útjából kitérniük, hogy a bal kezük felől legyen a másik. Ezt a kontinensen a franciák - mivel jó ötlet volt - átvették, de úgy, hogy jobbkezük felől kerüljön a két kocsis. Alapállás: "Mert az angolok ezt sem tudják jól."
Valami ilyesmit érzek itt is. Lehet, hogy rosszul?
aha, rosszul
ez JÓVAL TÖBB, mint egy ilyen "ha ti így, akkor mi úgy" - típusú logika
MINDKÉT OLDAL alapvetően azért görcsös a tantételekhez ragaszkodásában, mert EZ ADJA AZ IDENTITÁSÁT mint XY vallású keresztény
én személy szerint MINDKETTŐ HELYETT sokkal jobban pártolom a Krisztussal ápolt SZEMÉLYES KAPCSOLATON nyugvó keresztény identitást, de MEGÉRTEM az előbbit is...
oké?